"vivien"

Elemzés

A nők reprezentációja a közéleti újságírásban

Miért tájékozódnak másképpen a nők a közéletről, mint a férfiak? Milyen hatása van a nemek eltérő fogyasztási szokásainak a média termékkínálatára? Milyen összefüggésben áll mindez

Elemzés

A Gattyán-kampány sajtóvisszhangjának elemzése

A megszokottakhoz hasonlóan most egy újabb olyan elemzéssel jelentkezünk, amely valamilyen nagy jelentőségű közéleti ügy, esemény vagy történés sajtóvisszhangját, azaz a közéleti médiában történő adaptációját

Portrék

Szabó Krisztián portréja

Eredetileg filmesnek készült, az ELTE Média Tanszékén aztán beszippantotta a tényközpontú újságírás világa. Amellett, hogy az egyetemen is részt vesz ilyen jellegű programokban, az Átlátszó

Átlátszó

Bátorfy Attila portréja

Bátorfy az ELTE-én végzett kommunikáció szakon és már fiatalon belekezdett a közéleti vonatkozású újságírásba. Karrierjét elsősorban az adatábrázolással és az adat alapú újságírással kapcsolatos projektekre

Elemzés

A Városháza-botrány médiafolyamatainak elemzése

Először november 4-én bukkant fel a hír azzal kapcsolatban, hogy a fővárosi városvezetés el szeretné adni a városháza épületét. A folyamatosan megjelenő Anonymus-videókkal pedig világossá

Azonnali

Pintér Bence portréja

A győri származású Pintér meglehetősen fiatalon belefogott az újságírásba, az Alternatíva blogra már a gimnáziumi évei alatt publikált. Ezt követően még 2012-ben a Mandinerben kezdett