Kisebb blogokon kezdte újságírói pályafutását, de fiatal kora ellenére hamar befutott a baloldali magyar sajtóban, mint oknyomozó újságíró. Olyan különleges ügyekkel foglalkozott, mint a gólyatábori szexuális zaklatások, de nyomozott Fidesz-közeli ügyvédek és orosz fegyverkereskedők után is. Jelenleg a Direkt36 munkatársaként dolgozik, az állami visszaélések feltérképezésén, az oldal bevallása szerint, részben külföldi pénzből. Neve a címlapokra került mikor a Pegazus-botrányban a kémszoftver egyik állítólagos megfigyelési célpontjaként nevezték meg.
Huszonegy éve dolgozik újságíróként, megjárta az Origot és az Indexet is. Mára az ellenzéki sajtóban az oknyomozó újságírás bajnokának titulálják, tényfeltáró cikksorozataiért már számos elismerést kapott. 2016 óta számos cikket írt a külföldi, elsősorban az orosz és kínai befolyás magyarországi erősödéséről. Kritikusai szerint olyan információkhoz fér hozzá, amelyeket titkosszolgálati segítség nélkül nehezen, vagy egyáltalán nem lehet megszerezni. Panyi Szabolcs jelenleg a dikekt36 tényfeltáró és oknyomozó újságírója, akiről még Kovács Zoltán államtitkár is külön megemlékezett a blogjában.
Open Society-s tanulmányi út, Transparency-s kitüntetés
Panyi Szabolcs az Apáczai Csere János Gimnáziumban érettségizett 2004-ben, majd az Eötvös Loránd Tudományegyetemen tanult magyar és filológia szakon. 2009 és 2010 között a Magyar Zsidó Kulturális Egyesület nevű civil szervezet Szombat című folyóiratának munkatársaként dolgozott. Ezt követően 2013-ig a komment.hu és a véleményvezér.blog.hu online folyóiratok munkatársa. 2014-ben részt vett egy Edward R. Murrow-ról elnevezett alapvetően amerikai újságíróknak szóló ösztöndíj-programban, melynek kiírója az a Poynter Institute, melyet többek között a Soros Györgyhöz köthető Open Society Foundations is finanszíroz. 2013 és 2018 között az Index.hu munkatársaként tevékenykedett. Nevéhez fűződött például az a cikksorozat, amely a magyarországi felsőoktatási intézmények gólyatáborában elkövetett szexuális visszaéléseket feltárására tett kísérletet.
2011-ben csatlakozott a Global Voices hálózatához, melynek tagjai a blogok és a civil média védelmét tűzték ki célul. 2012 novemberében elnyeri a Junior Príma díjat, melynek kapcsán 2013-ban készített vele interjút a Global Voices. Az interjúban a Véleményvezér blog célját így fogalmazta meg:
„Igazából akiket elsősorban meg akarunk szólítani, azok egy kicsit olyanok, mint mi, tehát 45 év alattiak, húszasok, harmincasok, szeretnék, hogy Magyarország a nyugati normákat kövesse, hogy elnyomó rezsimek helyett a nyugati szövetségeseivel legyen jóban, hiszen a Nyugathoz tartozunk.”
Amikor 2011-ben Uj Péter felállt az Index főszerkesztői székéből, majd 2013-ban megalapította a 444.hu-t, a Véleményvezér átkerült az újonnan létrejött hírportálhoz. Az Index-hez ezután került a HVG-től Dezső András, aki felvette Panyi Szabolcsot az új szerkesztőségbe, ők ketten lettek az index „sztár” oknyomozói. A szerzőpáros indexnél eltöltött idő alatt számos tényfeltáró cikket is írt, mondhatni Panyi ekkor váltott át a „véleménybloggerkedésről” az oknyomozó újságírásra. A hírportál 2019-ben így emlékezett meg a két újságíró érkezéséről:
„A lendület hamar éreztette a hatását. Panyi és Dezső behozták az Indexbe az addig leginkább az amerikai sajtóra jellemző, hónapokig tartó és alapos nyomozás módszerét…”
2015-ben jelent meg riportjuk Kiss Szilárdról, a moszkvai magyar nagykövetség korrupt agrárattaséjáról. Később azt is kiderítették, hogy Kiss üzleti kapcsolatban állt a bukott Questor-vezér Tarsoly Csabával, valamint Mészáros Lőrinccel is. Az attaséról az is kiderült, hogy több ezres tételben adott ki vízumokat orosz üzletembereknek és prostituáltaknak. A Kiss Szilárdról szóló cikksorozatukért kapták meg először a Gőbölyös Soma-díjat. 2016-ban ismét átvehették a díjat, köszönhetően a dr. Kertész Balázs ügyvédről megjelent cikksorozatnak, amelyet a páros Hava Nikitával közösen írt. A sztori vezérvonala Rogán Antal és “sötét oldala” Kertész Balázs üzleti együttműködése, de képbe került Habony Árpád is, mikor hármójukat lefilmezték az Aulich utcában.
2016-ban Panyi öt hónapon át vett részt az a Nyílt Társadalom Alapítványhoz köthető Transparency International Magyarország mentor programjában, ahol oknyomozó újágírókat oktattak a szakmára. 2017-ben kétrészes cikksorozatot jelentetett meg az indexen az orosz befolyás magyarországi erősödéséről. Ebben írt arról, hogy Vitézy Dávid leváltásában is szerepet játszhatott orosz nyomásgyakorlás (a 3-as metró felújítása kapcsán), és a kémkedéssel vádolt jobbikos EP-képviselő, Kovács Béla történetét is a növekvő orosz befolyással kapcsolta össze. A másik cikk címe: „Két orosz fegyverkereskedőt csaltak tőrbe Magyarországon amerikai ügynökök, de az Orbán-kormány Moszkvának adta őket”. Az említett két írásáért elnyerte a Minőségi Újságírásért Díjat.
A díj odaítéléséről a Transparency International Magyarország által kijelölt zsűri dönt, amelynek ebben az évben többek között Martin József Péter, a Transparency International magyarországi ügyvezető igazgatója és Stumpf András, a Válaszonline.hu társalapítója voltak a tagjai. Az 1 millió forintos díjat legutóbb egy „Orbán Viktor, a magánrepülőgép, a luxusjacht, és a Mészáros-klán – tudjuk, hol nyaraltak idén nyáron” című írásért ítélték oda, az elmúlt 5 évben pedig egyébként
kizárólag az Index, a 444.hu, a hvg.hu és az Átlátszó munkatársai nyerték el.
A Minőségi újságírásért díjat egyébként 1997 óta minden egyes hónapban odaítélik valakinek, eddig 214-szer hirdettek győztest. A díjat sokszor éri az a vád, hogy részrehajló a “balliberális” újságírók és cikkek irányában, ezt még egy Átlátszó.hu-n megjelent cikk is megemlíti, amely összegyűjtötte a legtöbbet díjazott médiumokat is. A Magyar Narancsnál dolgozó újságírók kapták a legtöbb díjat, összesen 33-at, utána a Népszabadság és a HVG következik 29 és 22 díjjal. 2017-ben közreműködött a VSquare oldalának az elindításában, amely portál célja elmondása szerint az, hogy a visegrádi régióban alkotó, független, oknyomozó újságíróknak platformot biztosítson. 2017-18-ban az Arizona State University-n tanult oknyomozó újságírást 2018-ban az Európai Sajtó Díj döntőjébe jutott, a Kreml budapesti befolyását vizsgáló cikkeiért. Az Európai Sajtó Díjról (European Press Prize) döntő bizottságban olyan tagok ülnek, mint Maggie O’Kane, az Amnesty International által sokszor díjazott guardianes újságíró vagy Yoeri Albrecht, az Open Society Foundation Europe felügyelőbizottságának elnöke. A díjakkal egyébként sem bántak szűkmarkúan ha Panyi munkásságáról volt szó: 2012-ben Junior Prima Díjat nyer, a kétszeres Gőbölyös Soma- és Minőségi Újságírás Díj mellett a Hypatia Media Award for gender aware journalism díját is elnyerte.
Direct 36
A Direkt36 2015-ben indult, a 444.hu partneroldalaként, ahol elsősorban a magyar állami visszaélésekkel foglalkoznak. Az oknyomozó portált korábbi origo-s újságírók (Sáling Gergő, Weyer Balázs és Pethő András) alapították:
„A Direkt36 egy oknyomozó újságíró központ, amelynek célja, hogy ellenőrizze a közhatalom gyakorlóit és leleplezze a mindnyájunkat megkárosító visszaéléseket. Ezt bátor és kitartó kérdésekkel próbáljuk elérni, amit pedig megtudunk, arról szilárd tényekre épülő cikkekben számolunk be.”
A portál közösségi finanszírozásból indult, több, mint 2700 magánember támogatásából. Az indulás óta oldal támogatói között többek között feltűnik a Rockefeller Brothers Found, az Open Society Foundations és a FRITT ORD is. A Direkt36 a saját bevallása szerint a támogatóinak betekintést nyújt a tényfeltáró munkák hátterébe. 2020 februárjában angol nyelvű cikket közölt az Euractive híroldalon, melyben Mészáros Lőrinc meggazdagodásáról, és a Simicskával való szakításról ír. A cikknél feltüntetik, hogy az írás a Bertelsmann Stiftung BTI projektjének részeként jelenik meg. A Bertelsmann Stiftung, a német Bertlelsmann-csoport intézete, mely Európa egyik vezető médiabirodalma. Magyarországi érdekeltségei közé tartozik az RTL Klub csatornája, de 25 százalékos részesedéssel rendelkezik a német Spiegel napilapban, a magyar nyelvű Facebook-oldalakat is a csoporthoz tartozó Arvato nevű cég cenzúrázza. A cégcsoportnak több kötődése is van a hazai baloldallal: 2018-ban Bajnai Gordon mutatta be a többek között a Bertelsmann-csoport és a Soros György-féle Nyílt Társadalom Alapítványok által készített New Pact for Europe nevű tervezetet, amely a nemzetek feletti Európát és a bevándorlást hivatott népszerűsíteni.
Írására a kormány részéről is érkezett válasz, Kovács Zoltán nemzetközi kommunikációért és kapcsolatokért felelős államtitkár részéről. Az államtitkár abouthungary.hu bolgján közzétett angol nyelvű írásában azt írja, hogy Panyi Szabolcsot inkább úgy kellett volna feltüntetni, mint a Direkt36 politikai aktivistája, egy szervezeté, amit Soros György pénzel, és politikailag motivált kritikákat ír az Orbán-kormányról. Mint fogalmazz:
„Google-izzanak rá. Garantálom önöknek, hogy egyetlen cikket sem fognak találni tőle, amelyben a magyar ellenzéket „nyomozza”, mint azokat a kétes ügyleteiket, amelyet az európai anti-korrupciós ügynökség talált a négyes metró kapcsán, amiket a szocialista-liberális kormányok ideje alatt követtek el…”
Oknyomozás, nem újságírói fokon
Mint említettük, az oknyomozó újságírást Panyi még az Indexnél kezdte, saját állítása szerint azonban a Direkt36-nál tud igazán kibontakozni ebben a műfajban, ahol csak azokról a témákról kell írnia, amelyeket fontosnak tart. Feldolgozta többek közt a Szergej Szkripal egykori orosz kém megmérgezését, melyben kutatása szerint a magyar külügy szándékosan tartózkodott a Moszkva elleni szankciókról döntő szavazáson, hogy megóvja Oroszországgal való kapcsolatát. Ebben Panyi a külügytől szerzett diplomáciai jelentésekre hivatkozik, amelyek a magyar törvények szerint bizalmas dokumentumnak minősülnek. Szintén az orosz befolyást alátámasztva írta meg, hogy 2016-ban a magyar hatóságok elfogtak két orosz fegyverkereskedőt, akiket az amerikai Kábítószer-ellenes Hivatal (DEA) csalt csapdába. (Adataik szerint azok a mexikói drogkartelleknek akartak fegyvereket eladni.) A magyar kormány végül mégis Oroszországnak adta ki őket, noha az amerikaiak saját fogásukként tekintettek rájuk, és súlyos börtönbüntetést jelentő vádak alapján készültek őket bíróság elé állítani.
Az orosz érdekeltségek mellett Panyi az Orbán-kormány és a Trump-adminisztráció kapcsolatával is sokat foglalkozott. Több – szintén bizalmas – diplomácia dokumentumra hivatkozva mutatta be a két ország kapcsolatainak főbb aspektusait és mozgatórugóit, a tervezett amerikai fegyvervásárlástól Washington arra irányuló követeléséig, hogy Magyarország függetlenedjen az orosz gázimporttól. Ebben az időszakban szinte csak külpolitikai vonatkozású témákban, nagyrészt a magyar-orosz és a magyar-amerikai viszonyokról jelentek meg oknyomozó írások tőle, ezek sokszor szóltak titkosszolgálati tevékenységekről, háttéralkukról és titkos tárgyalásokról. Emiatt érték olyan vádak, hogy titkosszolgálati kapcsolatokon keresztül jut bennfentes információkhoz.
Először egy 2016-os Tutiblogon megjelent írásban kerül elő ilyen jellegű vád azon cikke kapcsán, amelyben arról számolt be, hogy Rogán Antal és Kertész Balázs grúz expolitikus üzletemberekkel találkozgatott. Panyi egy kommentben válaszolt az írás alatt, amelyben azt írja:
„…Hogy hogyan lehetett kiszúrni Rogánék találkozóját, meg kellett-e négy figyelő éjjel-nappali bevetése ahhoz (lol), hogy egy ilyen videó elkészüljön? Nem. A videón szereplő három illető ugyanis mindig ugyanabban az időpontban találkozgatott, Habony és Rogán meg elég feltűnő jelenség ahhoz, hogy ezek a randik a város kellős közepén szemet szúrjanak….”
2018-ban aztán az Origo odáig ment, hogy valószínűsítette: az amerikai titkosszolgálati körök állhatnak Panyi jólértesültsége mögött. Egy hosszabb cikkben taglalva Panyi feltételezett CIA-s kapcsolatait, azt állították, hogy ezekre a vélt kapcsolatokra már a magyar kémelhárítás is felfigyelt, és az újságíró azzal, hogy a magyar-orosz kapcsolatokat próbálja aláásni, az amerikai Demokrata Párt érdekeit igyekszik előmozdítani.
A Direkt36 nemzetközi kapcsolatrendszere egyébként is markáns és kiterjedt: részt vesz például (többek között a Le Monde-dal és a Washington Posttal együtt) a Forbiddden Stories névre hallgató kezdeményezésben. Ennek égisze alatt vettek részt 2021. júliusában – nem sokkal azután, hogy a 444.hu helyett a telex.hu-val léptek partnerségre – a Pegazus-botrány kirobbantásában (ezzel más írásainkban részletesen foglalkoztunk), ahol olyan személyek nevét tették közé, akiket, állításuk szerint, a mobiltelefonjaikra titokban telepített rendkívül hatékony izraeli kémszoftver segítségével figyeltek meg. A magyar érintettek között Panyi Szabolcs neve is szerepelt. Szíjjártó Péter külügyminiszter később úgy nyilatkozott Stephen Sackurnak a BBC Hard Talk című műsorában, hogy minden Magyarországon folytatott lehallgatás a vonatkozó jogszabályok betartásával zajlott, és pusztán azért senkit sem hallgattak le, mert újságíró és/vagy nem szimpatizál a kormánnyal.
Panyi Szabolcsnak a Pegasus-üggyel kapcsolatban a következő kérdéseket küldtük el, ezekre mostanáig nem kaptunk választ:
- Mi oka lehet valakinek, hogy lehallgassa önt?
- Kapott már bármilyen információt, tippet titkosszolgálati szervektől?
- Tapasztalt valaha olyasmit, hogy valaki a magyar sajtóban olyan információt próbált felhasználni, ami csak lehallgatásból származhat?
- Van tudomása összehangolt stratégiáról a Pegasus-ügy sajtóbeli közvetítésével kapcsolatban?
- Tervez oknyomozó munkát folytatni a Cseh Katalinhoz köthető korrupciógyanús ügyben?
Szerk.: Az Ojim.hu nem hírközlő felület, a bemutatott portré nem tekinthető véglegesnek és befejezettnek, azt folyamatosan frissítjük az új és a már rendelkezésre álló információk alapján.
Kiemelt kép: Fotó: Pethő András/Direkt36