A modern médiakörnyezet egyszerre információs tér, kulturális tér és identitásformáló közeg. A benne megjelenő képek, narratívák és karakterek nem csupán szórakoztatnak vagy tájékoztatnak, hanem lassan, szinte észrevétlenül alakítják azt, milyen társadalmat tartunk „természetesnek”.
A reprezentáció nem egyszerűen arról szól, hogy kik és hogyan jelennek meg a képernyőn, hanem arról is, kinek a tapasztalatai láthatóak, mely csoportok kapnak hangot, és hogyan rendeződnek el a társadalmi viszonyok a médiában. A nemek, etnikumok és társadalmi rétegek bemutatása ezért a kulturális hatalom egyik legfontosabb kérdése.
A nemek ábrázolásában évszázados minták élnek tovább. A nőkhöz kötődő tradicionális szerepek – például a gondoskodó anya, a háztartást irányító feleség vagy az érzelmi munkát végző partner – különösen a reklámokban és családi műfajokban maradtak meghatározók. Még ma is akadnak reklámok, amelyekben nő szerepel mosóporral vagy takarítószerrel, míg autót vagy biztosítást jellemzően férfi ajánl. Ugyanakkor a fikció területén megjelentek komplexebb női alakok is: a politikai krimisorozatok erős, autonóm női főszereplői vagy a történelmi drámák hatalmi pozíciókban lévő női karakterei a korábbi sémák meghaladását jelzik. A férfiak esetében tovább él a „keménység normája”, amely sok akciófilm férfihőseiben tetten érhető, ahol a sebezhetőség vagy érzelmi megnyílás ritkán kap hangsúlyos szerepet.
Az etnikai reprezentációk még összetettebb kulturális-politikai kérdéseket rejtenek. Számos ország médiájára jellemző volt, hogy bizonyos etnikai csoportokat következetesen hasonló szerepekben jelenítettek meg: például afroamerikai vagy latin-amerikai karaktereket gyakran bűnügyi filmekben láthattunk, kelet-európaiakat pedig akciófilmekben negatív szereplőként. Ezek a minták nemcsak kliséket rögzítenek, hanem társadalmi jelentést is hordoznak: azt az üzenetet, hogy egy csoporthoz bizonyos viselkedés vagy társadalmi pozíció „természetesen” kapcsolódik. A sokszínű, árnyalt ábrázolásra ugyanakkor egyre több pozitív példa akad. Egyes nagyszabású filmek és sorozatok már kulturális önreprezentációt kínálnak, bemutatva egy-egy közösség belső sokféleségét, társadalmi konfliktusait és mindennapi életét. Dokumentumfilmek és közösségi médiaplatformok szintén lehetőséget adnak kisebbségi csoportoknak, hogy saját hangjukon szóljanak – példa erre, amikor a roma közösségek vagy bevándorló családok saját tartalmat készítenek, ellensúlyozva a róluk készült, sokszor problémaközpontú médiaképet.
A társadalmi rétegek reprezentációja rámutat arra, hogyan válnak bizonyos élethelyzetek láthatóvá vagy láthatatlanná. A sorozatok és filmek jelentős része középosztályi életszínvonalat mutat alapállapotként: tágas lakás, biztos megélhetés, szabadidő és stabil társadalmi háttér. Ez az idealizált kép sok népszerű sorozatban visszaköszön, ahol a szereplők életkörülményei jóval meghaladják azt, amit valós jövedelmi viszonyaik sugallnának. Ezzel szemben a szegénység vagy a társadalmi bizonytalanság általában drámai vagy problémafókuszú kontextusban jelenik meg, holott a valóságban sokak számára mindennapi tapasztalat. Vannak ugyan realista kivételek – társadalmi drámák, kortárs európai filmek vagy egyes dokumentumsorozatok, amelyek az anyagi kiszolgáltatottságot hitelesen mutatják be –, de ezek médiapiaci súlya jóval kisebb. A reprezentáció így sokszor egy olyan társadalmi képet erősít, amelyben a siker természetes, az anyagi bizonytalanság pedig kivételes, aminek hatására a valós társadalmi mobilitás nehézségei láthatatlanná válnak.