Január 5-én Orbán Viktor nemzetközi sajtótájékoztatót tartott, amelyet néhány órával később Magyar Péter is megtett. Az események után a sajtóban több helyen megjelent az az értelmezés, hogy Orbán Viktor tájékoztatója pusztán politikai színház volt, amely nem teremtett valódi lehetőséget az újságírói számonkérésre. A leghangsúlyosabban a 444 fogalmazta meg ezt a narratívát, amely szerint „Ez nem sajtótájékoztató, csak egy fáradó autokrácia kötelező díszlete”. Ez azt sugallja Orbán Viktor sajtótájékoztatója kapcsán, mintha az egyoldalú észosztás lett volna előre megírt szerepekkel, kontrollált kérdésekkel, érdemi vita nélkül. Az, hogy ilyen kifogások Magyar Péter sajtótájékoztatójával kapcsolatban nem hangzott el, arra utal, hogy a Összevetettük, hogy meddig tartott a két tájékoztató, mennyit beszélt a két főszereplő, hány kérdésre válaszoltak, milyen volt ezen kérdések összetétele.
Érdekesség, hogy a két esemény időtartama szinte percre azonos volt: mindössze 52 másodperc különbség volt a két felvétel között. Mindkét esemény egy hosszabb nyitóbeszéddel indult, amely megelőzte az újságírói kérdéseket. Orbán Viktor esetében ez egy nagyjából 15 perces összefoglaló volt a nemzetközi politikai helyzetről és a magyar kormány álláspontjáról. Magyar Péter ezzel szemben egy jóval hosszabb, mintegy 30 perces szónoklatot tartott, ahol az első tíz percben kifejezetten Orbán Viktor néhány órával korábbi kijelentéseit minősítgette, majd egy húszperces ráadásban saját politikai ígéreteiről beszélt.
A formai hasonlóságok ellenére ezek a különbségek már a nyitányban jelezték, hogy a két sajtótájékoztató nemcsak eltérő politikai pozícióból, hanem eltérő kommunikációs logika mentén épült fel – ami a továbbiakban még markánsabban megmutatkozott.
A formai párhuzamok mellett az első markáns eltérés már a kérdezés struktúrájában megjelent. A közel azonos időkeret ellenére a “a magamutogató színi előadást tartó” Orbán Viktor sajtótájékoztatóján összesen 28 újságíró kapott lehetőséget kérdésfeltevésre, míg Magyar Péter esetében ez a szám 18 volt. Előbbi esetben a kormányzati kommunikáció előzetesen jelezte, hogy az idő szűkössége miatt minden médium csupán egyetlen kérdést tehet fel, a gyakorlatban azonban több újságíró ezt egy összetettebb gondolatmenetbe csomagolva igyekezett kijátszani. A látszatra sem ügyelt a Telex, képviselőjük három, egymástól jól elkülöníthető kérdést is feltett, annak ellenére, hogy többször is elhangzott a felszólítás az egy kérdésre való korlátozásról. A kérdések számán és eloszlásán túl, azok jellegében is alapvető különbségeket azonosíthatunk. A következőkben ezért azt vizsgáljuk meg, hogy a két sajtótájékoztatón milyen arányban jelentek meg támadó, konfrontatív kérdések, és mennyire volt eltérő a kritikai hangvétel Orbán Viktor és Magyar Péter esetében.
A 444 beszámolója – „Ez nem sajtótájékoztató, csak egy fáradó autokrácia kötelező díszlete” – amely azt sugallta, hogy Orbán Viktor eseménye legfeljebb kirakatként szolgált, egy olyan politikai színházként, ahol valódi kérdések és újságírói számonkérés nem jelenhet meg. Elemzésünk számai azonban éppen ezt a képet árnyalják. Az adatok alapján Orbán Viktor nemcsak hogy számos kritikus, kifejezetten támadó kérdéssel szembesült: az uniós tagság kérdésétől kezdve a családi vagyonosodáson és a nyugdíjasok helyzetén át egészen a közszolgáltatások állapotáig. Ez nehezen egyeztethető össze azzal az értelmezéssel, miszerint a sajtótájékoztató pusztán „kontrollált díszlet” lett volna, ahol valódi konfliktus nem jelenhet meg. Ráadásul arányaiban is több konfrontatív felvetést kapott, mint Magyar Péter. Vagyis miközben a színházi metafora a számonkérés valódi lehetőségének hiányára utal, a tényleges kérdések inkább azt mutatják, hogy az újságírói konfrontáció nemcsak jelen volt, de hangsúlyosabb szerepet is kapott, mint a másik, szintén „nemzetköziként” hirdetett sajtótájékoztatón.
A támadó kérdések arányának összevetése ráadásul tovább erősíti ezt az eltérést. Míg Orbán Viktor esetében a kérdések 18 százaléka volt ebben a kategóriában azonosítható, addig Magyar Péter sajtótájékoztatóján mindössze 11 százalék volt a konfrontatív kérdések aránya, és ezek is elsősorban stiláris, nem pedig tematikailag súlyos támadások voltak. Az adatok alapján tehát nem az látszik, hogy Orbán Viktor eseményén hiányzott volna a kritikus attitűd, hanem inkább az, hogy a két politikus eltérő súlyú és kockázatú kérdésekkel szembesült.
A következő ábra egy kevésbé látványos, de annál fontosabb különbségre is rávilágít: a kérdező médiumok összetételére. A portálok megoszlásából jól látható, hogy Orbán Viktor sajtótájékoztatóján lényegesen nagyobb arányban jelentek meg ténylegesen nemzetközi médiumok, míg Magyar Péter eseményén a kérdezők túlnyomó része hazai sajtóorgánum vagy hírportál volt. Mivel mindkét eseményt „nemzetközi sajtótájékoztatóként” hirdették meg, az eltérés arra utal, hogy a formai megjelölés mögött eltérő mértékben valósult meg a nemzetközi nyilvánosság tényleges bevonása.
A diagramok szükségszerűen nem adják vissza azt, hogyan reagáltak a politikusok a kérdésekre. Orbán Viktor esetében a támadó jellegű felvetésekre jellemzően tárgyszerűbb, jogias válaszok érkeztek. Magyar Péter reakciói ezzel szemben több alkalommal személyeskedő irányt vettek: nemcsak a kérdések tartalmát, hanem magukat a kérdező médiumokat is folyamatosan minősítette, ráadásul volt olyan eset, amikor ezt még a konkrét kérdés elhangzása előtt tette meg.
Különösen élesen rajzolódott ki ez a kommunikációs hozzáállás a közmédia kapcsán. Az M1 Híradó újságírója eredetileg egy kifejezetten semleges, a jelöltállításokra és a jövőbeli kormányzati programra vonatkozó kérdéssel készült, amely végül el sem hangzott. Mielőtt ugyanis a kérdést feltehette volna, Magyar Péter már reagált, majd válaszában – egy ténylegesen el nem hangzott kérdésre – élesen minősítette a közmédiát, „Észak-koreai propagandának” nevezve azt a portált, amely ebben az esetben nem is kapott lehetőséget a megszólalásra. Ez a reakció nem egy konkrét kérdésre adott válaszként, hanem a kérdezés lehetőségét megelőzően hangzott el, így a konfliktus nem a tartalomból, hanem magából a sajtó jelenlétéből fakadt.
A fel nem tett kérdésekre adott reakció ugyanakkor nem volt elszigetelt jelenség Magyar Péter sajtótájékoztatóján. Az esemény zárásakor maga a politikus tért vissza erre a motívumra, amikor sérelmezte, hogy az Index és a TV2 „propagandistái” nem mertek kérdezni tőle, amit – saját megfogalmazása szerint – sajnálatosnak tartott. Ez a megjegyzés azért is figyelemre méltó, mert ebben az esetben olyan médiumokat minősített, amelyek nem is éltek kérdezési lehetőséggel, vagyis sem támadó, sem semleges kérdést nem tettek fel. Ez a kommunikációs gyakorlat tovább erősíti azt a mintázatot, hogy Magyar Péter esetében a konfliktus nem kizárólag a kérdések tartalmához, hanem a sajtó egészéhez kapcsolódik, függetlenül attól, hogy az adott médium ténylegesen megszólalt-e az eseményen.
Magyar Péter beszólogatásai hazudtolták meg végképp a sajtótájékoztató kereteit, amikor olyan médiumokat is agresszív kioktatásban részesített, akik nemhogy támadó kérdést nem tettek fel, de egyáltalán nem is szólaltak meg. A konfliktus tehát nem a kérdésekből, hanem a politikus előzetes minősítéseiből született meg.
A prekoncepciózus one man show elemei tehát sokkal inkább a Magyar Péter fémjelezte eseményen jeleztek meg, a 444 mégis a kormányfő tájékoztatóján találta meg ennek jeleit, előbbi kapcsán inkább a Tisza-elnök által eljuttatni kívánt legfőbb üzenetek elismétlésére koncentrált.