Magyar Péter szerdán bicskei országjárása alkalmával beszédében kifejtett egy teóriát, miszerint az éhező Fülöp-szigeteki vendégmunkások megették a budapesti állatkert kacsáit és aranyhalait. Az állítás önmagában is érdekes, de a történet súlyát valójában nem ez adja, hanem az, ahogyan – vagy inkább ahogyan nem – reagált rá az ellenzéki sajtó.
Magyar Péter abszurd és xenofób kijelentései szinte visszhang nélkül csúsztak át az ilyen ügyekre mindig érzékeny progresszív szerkesztőségeken. Külön cikket nem nagyon szenteltek neki, többnyire más fókuszú cikkekbe beágyazva, kommentár nélkül számoltak be a bizarr megnyilvánulásról. Érdekes, hogy miközben Magyar állításának jellege és kontextusa erőteljesen hasonlít Donald Trump 2024. szeptemberében tett, nagy vihart kavart kijelentéséhez, amelyben arról értekezett, hogy Springfieldben illegális bevándorlók megették a helyiek háziállatait, a HVG, a Telex vagy a 444 reakciója teljesen eltérő a két ügyhöz.
A HVG nem csak beszámolt az elhíresült mondatról hanem azokat hazugnak nevezte, amely „életeket veszélyeztethet”, nem rejtve véka alá a valódi tétet, nevezetesen, hogy „gyűlöletbeszéd erőszakot szíthat”. Egy másik cikkben azon is elszörnyülködtek, hogy a haiti menekültekről szóló rémhírt Trump „bizarr kampánytémává” emelte.
Ehhez képest Magyar Péter állításának külön cikket sem szenteltek, egy több dologról is szóló írásban mindössze annyit jegyeztek meg szenvtelenül, hogy a Tisza Párt elnöke „meghökkentő kijelentéssel állt elő” a gödi gyár vendégmunkásairól, majd gyorsan továbbléptek.
A 444 sem maradt visszafogott 2024-ben: ironikus, sarkító címkékkel dolgozott, amelyek azt sugallták, hogy Trump narratívája odáig vezet, hogy „az emberek a háziállataik életéért járulnak majd a szavazóurnákhoz”. Ezúttal annyira futotta, hogy A 444 tárgyilagosan, kommentár nélkül rögzítette, hogy Magyar Péter „olyan esetről is hallott”, amely szerint ázsiai vendégmunkások ették meg az állatkerti kacsákat és aranyhalakat.
A Telex pedig elemző hangnemben, de egyértelmű kritikai éllel írt arról, hogy Trump állításai „javarészt abszurditásokban merülnek ki”, köztük abban is, hogy a bevándorlók amerikaiak házi kedvenceit eszik. 2026-ban ők mentek a legmesszebb: külön cikket szenteltek a témának, de azt tényszerű, erkölcsi felhangoktól mentes stílusban írták meg, a Zacc rovatban publikálva, nehogy valaki mély, filozofikus jelentőséget tulajdonítson neki.
A kontraszt önmagáért beszél. Az egyik esetben az abszurd kijelentésből országos ügy lett, erkölcsi ítéletekkel, politikai következményekkel és hangos figyelmeztetésekkel. A másikban ugyanez az abszurditás szinte elsikkadt, legfeljebb félmondatokban, kommentár nélkül jelent meg. Nem azért, mert a kijelentés kevésbé lenne súlyos vagy kevésbé lenne alkalmas indulatkeltésre, hanem azért, mert más politikai szereplőtől származott.
A kérdés tehát nem az, hogy kell-e reagálni az ilyen kijelentésekre. Trump esetében az ellenzéki média egyértelműen kimondta: kell. A valódi kérdés az, miért válik ez az elv szelektívvé, amikor az ellenzéki lapok szimpátiáját élvező politikus mond hasonlóan abszurd dolgokat. A heves reakciók és a feltűnő csend közti különbség világosan mutatja: itt nem pusztán eltérő hangsúlyokról van szó, hanem tudatos mérlegelésről. Arról, hogy mikor kell felhangosítani egy történetet és mikor érdemes inkább félrenézni, különösen a kampány hajrájában.