A vagyonadóhoz való viszony a modern politikai ideológiák és gazdaságfilozófiák egyik legmeghatározóbb törésvonala. Míg a baloldal a társadalmi igazságosság és az esélyegyenlőség eszközét véli megtalálni benne, addig a jobboldal a gazdasági szabadság korlátozását és a teljesítmény büntetését látja a vagyonadókban.

A magyar sajtóban ennek megfelelően éles törésvonalak mentén jelenik meg a Tisza-kormány által tervezett vagyonadó, amely az egymilliárd forint feletti magán- és céges vagyonok 1%-os megadóztatását célozza meg a 2027-es esztendőtől kezdődően. Miközben a közbeszédet és a szakmai elemzéseket a koncepció részletei uralják, a polgári-nemzeti és a kormánypárti-baloldali médiumok interpretációja gyökeresen eltér egymástól.

Érvek itt, érvek ott

Általánosságban elmondható, hogy a jobboldali, konzervatív és liberális (libertárius) irányzatok szinte kivétel nélkül elutasítják a vagyonadót. A polgári érvelés szerint a vagyon nem bűn, hanem a kemény munka, a kockázatvállalás és a sikeres vállalkozás eredménye. Megadóztatása tehát demotiválja az egyéneket, elfordítja az embereket a megtakarításoktól és a beruházásoktól. Hangsúlyozzák, hogy a vagyon formájában testet öltő pénz után a tulajdonos egyszer már adózott – amikor fizetésként, jövedelemként vagy osztalékként felvette. Annak ismételt megadóztatása rendkívül igazságtalan elképzelés. Sok elemző azt is látja, hogy a tőke rendkívül mobilis. Ha egy ország vagyonadót vet ki, a gazdagok és a sikeres cégek áttelepülnek olyan országokba, ahol kedvezőbb az adókörnyezet. Ez végső soron munkahelyek megszűnéséhez és adóbevétel-kieséshez vezet. Többnyire ők azok is, akik a technikai adminisztratív nehézségekre rámutatnak: például arra, hogy a nem likvid vagyon (műtárgyak, ingatlanok, részvények) pontos értékét évente meghatározni szinte lehetetlen és rendkívül bürokratikus feladat. Egy ilyen rendszer fenntartása gyakran többe kerül, mint a belőle származó bevétel.

Mindezekkel szemben a nemzetközi baloldal jellemzően kedveli a vagyonadó intézményét. A szociálisan érzékeny gondolkodás szerint a piacgazdaság természetes módon a tőke koncentrációjához vezet, ami egyre nagyobb szakadékot teremt a szegények és a gazdagok között. A vagyonadó jó eszköz arra, hogy ezt a koncentrációt mérsékelje. Ebben a politikai közegben ugyancsak jellemző cél, hogy a költségvetés bevételei ne a bérből élő kiskeresetűek adóiból (SZJA, magas ÁFA) származzanak, hanem a felhalmozott, gyakran nem aktív tőkéből. Az innen beszedett pénzből a munkát terhelő adókat csökkentenék, illetve a felzárkóztató szférákba – különösen az oktatásba, az egészségügybe és a szociális ellátórendszerbe – csatornáznák be, hogy kiegyenlítsék a társadalmi esélyeket.

Vállalkozók lázadása?

A magyar médiában tetten érhető érvek az elméleti megközelítéseknek megfelelően követik a politikai közösségek jelemző álláspontjait.

A jobboldali sajtója szerint a tervezet intézkedések lényegében a polgári világot veszélyeztetik, szemben állnak a munkaalapú gazdaság eszméjével, a személyes gyarapodás ideáljaival. A polgári orgánumok, például a Világgazdaság vagy a HírTV így erőteljesen kritikus hangnemben számolnak be a tervezetről. A fő narratívák a tőke- és vagyonkiáramlás veszélye, a hatékonysággal kapcsolatos aggályok és végső soron a gazdasági ellenállás lehetőségének felvetése.

Ezek a lapok rendszeresen kiemelik azokat a nemzetközi példákat (különösen a svéd és norvég modellt), amelyek tükrözik a polgári álláspont helyességét, azaz azt, hogy az intézkedés hatására a leggazdagabb magyarok és a hazai cégek elhagyhatják az országot. Ugyanakkor arra is rámutatnak a kritikusok, hogy a vagyonadó vélhetően nem hozza meg a várt bevételeket, helyette bürokratikus káoszt és a gazdaság versenyképességének romlását idézi elő. Végezetül a jobboldali beszámolók előszeretettel fókuszálnak a hazai vállalkozói szféra feltételezett „lázadására”, feszültségként bemutatva a kormányzati elképzelések és a piaci szereplők érdekei közötti ellentétet. A HírTv Monitor című adásában például Dornfeld László, Kacsoh Dániel, Bóka János frakcióvezető elmélkedett azon, hogy a vagyonadó esetében a vállalkozók tiltakozása ugyan nem egységes, a kritikák azonban az adminisztrációtól és a beruházási hatásoktól a kormányzati kommunikációig terjednek.

Egy igazságosabb világ?

Az aggodalomteli hangokkal szemben a kormánypárti és a baloldalisajtó a társadalmi igazságosságot helyezi a fókuszba és a téma kapcsán kibontakozó szakmai vitákról ír.

A gazdasági és politikai portálok (mint a Portfolio vagy a Telex/G7) elsősorban a közteherviselés igazságossága és a technikai megvalósíthatóság felől közelítik meg a témát. Bemutatják a Tisza Párt azon érvelését, miszerint a milliárdosok megadóztatásával csökkenthetők a munkát terhelő és a kisvállalkozásokra nehezedő adók. A Telex még a Tisza párt programját is beidézi egyik cikkében „Minden szupergazdagnak hozzá kell járulnia a jobb minőségű közszolgáltatásokhoz, ezt követeli meg a társadalmi igazságosság”, hogy igazolja, mennyire fontos ügy a vagyonadó. Hangsúlyos szerepet kapnak a tehetős üzletemberek megszólalásai. Kiemelik, hogy míg egyes milliárdosok (például Bojár Gábor vagy Wáberer György) társadalmilag igazságosnak és támogathatónak tartják az ötletet, addig mások (például Csányi Sándor) értetlenségüknek adnak hangot vagy éles szakmai kritikát fogalmaznak meg.

Érdemes a magyar sajtókörképet kiterjeszteni a független szakmai elemzések (például az Adózóna írásai) felé is, amelyek tartózkodnak a hurráoptimista hangulatkeltéstől. A lap elemzései rámutatnak, hogy a vagyonfelméréshez szükséges állami kataszter és ellenőrző apparátus kiépítése rengeteg pénzt emészthet fel, így a nettó költségvetési haszon mérsékeltebb (160–170 milliárd forint) lehet az előzetesen vártnál.

A sajtóvisszhang jól tükrözi, hogy a vagyonadó kérdése Magyarországon nem csupán egy szűk pénzügyi-technikai kérdés, hanem a politikai és ideológiai csatározások egyik legfőbb gazdaságpolitikai szimbólumává vált.