“Névváltoztatási kérelmet nem akar benyújtani? Lassan már Remény Péternek kellene szólítani Önt!”
-Bolgár György
A kegyelmi botrány oldalvizén indult Magyar Péter közéleti színrelépése, ami régen nem látott felfordulást hozott a magyar belpolitikában. Érdemes megvizsgálni, hogy a hagyományos médiumok milyen szerepet játszottak Magyar új típusú kommunikációs diadalmenetében. Jelen elemzésünkben górcső alá vesszük, hogy ez a szerep mennyiben tükrözi a média megváltozott lehetőségeit, illetve kitérünk arra, hogy az évtizedeken át királycsinálóként működő baloldali-liberális médiaelit hogyan viszonyul az Orbán Viktorral nem rokonszenvező erők aktuális megváltójához.
A kegyelmi botrány kellős közepén néhány Facebook poszttal indult a Magyar Péter-i szerepvállalás, tíz hét leforgása alatt régen nem látott üstökösszerű politikai szárnyalássá emelkedett: hatalmas tömegrendezvények, a pártpolitikai preferenciák átrajzolása és nem utolsó sorban a közéleti napirend az ellenzéktől régen nem látott tematizálása. Mindez úgy, hogy a bevett ellenzéki pártok épp olyan intenzitással támadják, mint a kormánypártok, egyelőre azonban immunis a támadásokra, semmi nem zavarhatja meg a mézesheteket potenciális szavazóival.
Ami egyelőre a legfontosabb (és már bizonyos tény, szemben a jelenleg még kiszámíthatatlan közép- és hosszútávú politikai következményekkel szemben): sikerült visszaadni az ellenzéki érzelmű szavazók számára a reményt, azok akik az Orbán-kormányzat leváltásában bíznak, újra optimistábban látják a jövőt.
Mint mindig a modern politikában, érdemes megvizsgálni, hogy a felemelkedésben milyen szerepet játszott a tradicionális média, különösen, hogy – összhangban a nemzetközi tendenciákkal – egy outsider típusú áttörést láthatunk, ami a közösségi média nélkül nem lett volna lehetséges.
Magyar azonban ügyesen kezeli a hagyományos médiát is, eddig – legalábbis annak kormány-szkeptikus részében – diadalmenet a fellépése, gyakran szerepel és sikeresen alakítja a napirendet és a narratívát.
A hagyományos média szerepe a politikusi arcélek felépítésében nagyon lecsökkent, a kapuőr szerep erodálódásával nem feltétlenül van szükség a meghatározó médiumok támogatására, sokkal nagyobb a mozgástér az alternatív lehetőségek kihasználására. Az újságok vagy a televíziós társaságok nem számítanak már királycsinálónak, akik hatalomra segíthetnek politikusokat, ahogy azzal a ‘80-as, ‘90-es években például Rupert Murdoch médiumai büszkélkedhettek. Ehelyett megfogyatkozott önbizalommal (némi kajánsággal fogalmazva: kapkodva a veszett fejsze nyele után), inkább felülnek az erős trendekre, reménykedve, hogy ez megnöveli megcsappant kattintásaikat.
Az persze, hogy a sajtó teszi a dolgát önmagában még nem felemelés, de fórumot és ingyenreklámot ad, elősegítve, hogy az illető politikus közbeszéd részévé váljon. Az innen nézve értékvesztett anarchiává vált, onnan nézve demokratizálódott politikai kiválasztódás gyümölcseként az utóbbi években a legkülönfélébb országokban törtek be szedett vedett programokkal extravagáns kívülállók a politika legfelső szintjeire, elég az amerikai Donald Trumpra, a fülöp-szigeteki Rodrigo Dutertére, az argentin Javier Milleire vagy a francia Emmanuel Macronra gondolni. Már nem feltétlenül a média támogatása vagy jóváhagyása kell nekik, elég az, hogy szerepelhessenek benne, megkapva a szükséges reklámfelületet.
Magyar Péter establishment-ellenessége nem öltött a fent említett úriemberekéhez hasonló bizarr formákat, felemelkedése a leginkább Macronéhoz hasonlítható, akire szívesen hivatkozik is. A jelek szerint a konzervatív és prűd magyar közgondolkodás berobbantásához egyelőre nem kell elmenni az extravagancia ilyen szintjéig. Az ellenzéki gondolkodás Szent Grálja nem a képregényfigurák stílusában endlösungokat ígérgető néptribun, hanem egy olyan mesehős, aki elhozhatja az Orbán-rendszer bukását, ráadásul, mivel a NER-ből érkezett, ismerhet olyan titkokat, amelyek a régóta keresett ezüst pisztolygolyót jelenthetik.
Miközben a feltörekvő politikai szereplőknek már nem szükséglet a média kifejezett támogatása, a hangzatosakat mondó és megosztó személyiségek kifejezetten jól jöhetnek az utóbbinak, hiszen erős érzéseket váltanak ki az emberekből, így rendelkeznek azzal a valutával, amely mostanság a legértékesebb a tömegkommunikációban: megragadják az emberek figyelmét, ezzel hozzák a kattintásokat és az előfizetéseket, növelve az újságok bevételeit. Orbán Viktor szappanoperának nevezte a Magyar Péter-jelenséget, nem járt távol az igazságtól, de ez nem jelenti azt, hogy ne lenne jelentősége. Az említett külföldi politikusok is használták a műfaj eszközeit, Magyarországon pedig soha nem tévedett nagyot az, aki ezzel a zsánerrel próbálta megragadni az emberek képzeletét.
A hagyományos média és Magyar Péter kapcsolatának részleteit általános éllel más cikkekben tárgyaljuk, most azt a speciális kérdést vizsgáljuk meg részletesebben, hogy a (valaha) királycsinálónak tartott baloldali liberális médiaértelmiségi holdudvar néhány prominens tagja miképp viszonyul az új politikai szereplőhöz.
Bár befolyásuk némiképp megkopott, sokan még mindig erkölcsi iránytűként tekintenek rájuk, az ő jóváhagyó pecsétjük sokat segíthet annak, aki az Orbán ellenes erők élére akar állni. Különösen, ha egy a Fidesz köreiből érkező emberről van szó, aki sok kérdésben vall a kormányéhoz hasonló nézeteket, amelyek nem feltétlenül találkoznak a baloldali ortodoxiákkal. Az európai értékek önjelölt letéteményeseként ez a kör hagyományosan fenntartja magának a jogot, hogy eldöntse, méltó-e a jelölt arra, hogy a balliberális erők támogassák miniszterelnöki ambícióiban. Jóváhagyásuk még mindig erőteljes szimbolikával bír olyan szavazói rétegekben, akikre minden számítás szerint szükség lehet a rezsimváltáshoz.
Több, a “bölcsek körébe” tartozó újságíró vagy gyakran publikáló értelmiségi beszélgetett Magyar Péterrel vagy értelmezte a hozzá kötődő jelenséget. Rangos Katalin a Spinoza-házban, Bolgár György a Klubrádióban beszélgetett vele, Vásárhelyi Mária pedig a Friderikusz-podcastban tett kísérletet a megfejtésre.
A Rangos Katalin-beszélgetés alaphangját megadta, hogy a kérdező mindjárt az elején megkérte az alanyt, hogy olvassa fel a Facebook-posztját, amelyben “viszonylag jól helyreteszi” azt, amit a poszt csak “a magyar politikatörténet leggusztustalanabb leszámolásának és karakterlegyilkolási kísérletének” nevez.
Később sem nagyon akadályozta, hogy Magyar hosszasan és zavartalanul fejtse ki saját narratíváját, és a napirend meghatározását is átengedte az interjúalanynak. Sokan Hajdú Péter Varga Judittal folytatott elhíresült interjújának inverzét látták a beszélgetésben. (Hatásuk eltérő: Rangos Katalin interjúja 123 ezer megtekintésnél jár a YouTube-on, Hajdú Péteré 1,2 milliónál.) Jobb indulattal pedig úgy fogalmazhatunk, hogy a Spinoza háztól egyébként nem idegen, ráérős, joviális, nem konfrontatív portrébeszélgetés zajlott, amit hagyományosan művészekkel szokás készíteni. A tétek persze most magasabbak: a feleségével, Varga Judit akkori igazságügyi miniszterrel folytatott beszélgetés rögzítése kapcsán Rangos jelzi, hogy nincs helye a szőrszálhasogatásnak:
“Vérfagyasztóan fontos a magyar demokrácia szempontjából, a többi ehhez képest mellékkörülmény.”
Felvillannak persze disszonanciák is, például amikor a műsorvezető büszkén őrzött újságírói étoszát és értékítéleteit érinti a kérdés. Rangos Dezső Andrást Magyar kedvezőtlen tapasztalatai ellenére remek újságírónak tartja, és mikor Magyar felveti, hogy akkor kérdezze meg tőle, hogy oknyomozásai során miért nem foglalkozik a legnagyobb halakkal, noha a felvetés relevánsnak tűnik, rövid úton lezárja az eszmecserét:
“Ha megengeded, Péter, azt kérdezek meg amit akarok, rendben?”
Egy ponton Magyar bonyolult lojalitásai sem találnak megértésre:
-Gulyás Gergellyel kapcsolatban nincs kifogásom…
– NINCS?”
Bolgár György a nagy múltú “Beszéljük meg!” című, hallgatói betelefonálásokra is lehetőséget adó műsorában kérdezte Magyart. Gyorsan tisztázza ő is, hogy ami Magyarországon van, az
“Különleges ex lex helyzet, korábban el nem fogadott eszközök is elfogadottá váltak, amik korábban nem, őszintén, nem politikailag korrekt módon.”
Magyar személyéhez nagy reményeket fűz: one man show, egyszemélyes agytröszt, akit mindegyik ellenzéki párt megkeresett, “lenyűgözve figyelem, ahogy beszél, milyen hihetetlen magabiztossággal”.
Néha már maga a műsorvezető is sokallja saját lelkesedését és önkritikus módon kér egy betelefonálót, hogy megmentse a saját lelkesedésétől a műsort. Egyedül Magyar EU-val kapcsolatos szkeptikus gondolatainál támad némi feszültség, Bolgár a római szerződés “ever closing union” (egyre szorosabb egyesülés)-eszméje kapcsán nem lát lehetőséget olyan árnyalásokra, amilyenekben beszélgetőpartnere gondolkozik.
A disszonáns hangok egyébként inkább a betelefonálótól jönnek. Ezek közül az első Ukrajna potenciális NATO és EU tagsága, ahol Magyar sok mindenben osztja a kormány “reálpolitikus”, “békepárti” álláspontját.
Gyurcsány Ferenc megítélésében is komoly törésvonalak vannak. A műsorvezető és a betelefonálók többre tartják a DK elnökét, mint a saját politikai tűzkeresztségét a 2006-os események idejére tevő Magyar. Eltérnek az álláspontok azzal kapcsolatban, hogy Gyurcsány karakterének legyilkolásában milyen százalékban játszott szerepet a Fidesz propagandagépezet és a gyurcsányi karakter maga.
Magyar szerint az ellenzéki politizálásban kevés a konkrétum, szívesebben utaznak “árokteremtő lózungokban”. Ennek fényében eltérően értékelik a baloldal vezette önkormányzatok teljesítményét is.
A vitás ügyeket mindenesetre óvatos udvariassággal kezelik, gyakoriak az ilyen mondatok:
“Én pedig ezt nem hiszem el, ha megengedi a szerkesztő úr és a hallgató.”
“-Ne haragudjon,
-Nem haragszom, de erről mást gondolunk, önnek is sok mindenben igaza van”
Az aknák közötti táncolásban egy kis szemantikai szerepjátékra is sor kerül:
-De ha azt mondja, hogy ez egy maffia állam…
-Ezt a volt feleségem mondta.
-De nem értett egyet vele?
-De, egyetértettem vele.
Lesz még mit összecsiszolni, de Bolgár nem hagyja, hogy a feltámadt reményt ez tönkretegye, hiszen: “A tavaszt és a változást nehéz megállítani”.
Vásárhelyi Mária (aki Friderikusz Sándornak adott interjút utóbbi podcast-műsorában) kevésbé volt elragadtatva, ő vezette végig a legkövetkezetesebben és elemezte a legalaposabban az ellentmondásokat.
Itt egyébként a kérdező is jóval aktívabb szerepet játszik, Friderikusz Sándor már csak személyiségéből adódóan is hajlamos számonkérni alanyán a megfelelő értékeket, és bár alapvetően egyetértenek, de szigorúbb megítélésre biztatja Vásárhelyi Máriát, noha ő is jóval szkeptikusabb Magyar Péterrel szemben, mint az eddig említettek.
Vásárhelyi rosszallóan említi a Rangos Katalinnal folytatott beszélgetésben elhangzott (ott reflexió nélkül maradt) cinikus taktikai manővert is, miszerint azért Rogán Antalra kell lőni, mert ő a legnépszerűtlenebb fideszes politikus, mind a lakosság körében, mind a pártban. Eszébe jut TGM mondata is, aki 2022-ben rémülten látta, hogy azok, akik közel állnak hozzá, pajzsukra emelik Márki-Zay Pétert, aki folyamatosan olyan mondatokat mond, “ami miatt a feleségüktől elválnának”.
A Magyar által az ellenzék kapcsán hiányolt konkrétumok szintjére itt sem sikerül lemenni (próbálkozás sem igazán történik), továbbra is az ideológiai alapvetések dominálnak.
Bár sokan zárójelbe teszik régóta hangoztatott elveiket, és a NER elleni sikeres harcot tekintik prioritásnak, a zsürizés folytatódik, és a pontszám nem egységesen magas. Egyelőre azonban a többségnek a csodaváró hangulat túlságosan csábító ahhoz, hogy szkeptikusan értékeljenek. Ez a többség érzi a hagyományos kedvencekben rejlő lehetőségek beszűkülését, az újra megtalált remény és optimizmus vonzereje egyelőre ellenállhatatlan.
Csepeli György szociálpszichológus, aki a Gyurcsány- és a Bajnai-kormány idején is magas állami pozíciókat töltött be, és maga is tagja az elit értelmiségi holdudvarnak, az indexen írt cikket a témában. Magyar Péter színrelépése nála adventi magasságokba emelkedik:
“A keresztény naptár megnyugtató bizonyossága, hogy minden év december 24-én megszületik a Megváltó, akinek születését december utolsó négy hetében, az Adventnek nevezett időszakban várják a hívek, akiknek sosem kell csalódniuk. A politikai naptár nem ismeri a bizonyosságot. A politikai történések kiszámíthatatlan, változékony, komplex és kétértelmű világban zajlanak, ahol hosszan tartó nyugalmi periódusok hirtelen és váratlanul izgalmi állapotoknak adják át helyüket, melyekben minden bizonyosság megszűnik, a korábban megingathatatlan tekintélyek szétfoszlanak, az ismeretlenségből új emberek lépnek ki az előtérbe, akikről megjelenésük pillanatban nem lehet eldönteni, maradnak-e, vagy eltűnnek örökre.”
A megváltó eljött, és ha nem okoz csalódást még sokat elérhet.
“Addig Magyar Péter fogja uralni a terepet, ha bírja energiával, jól pergő szavaival, hibátlan testi megjelenésével. A lejáratására felbérelt propagandisták nem tudnak rajta fogást gyakorolni, mert felbérlőik nem tudják, hogy a közlés hitele a forrás hitelén múlik. Bár kereszténynek hazudják magukat, nem ismerik Krisztus mondását, aki szerint „Nem jó fa az, amely rossz gyümölcsöt terem, és viszont nem rossz fa az, amely jó gyümölcsöt terem. Mert minden fát a gyümölcséről lehet megismerni. Mert a tövisről sem szednek fügét, sem a szederindáról nem szednek szőlőt (Lk. 6. 443–44.)