Több mint egy éve azért hagytam ott a közéleti újságírást, mert annak sokszor a legalapvetőbb működésmódjaival sem értettem egyet. Már régóta dolgozom azon, hogy ez az alapítvány útjára indulhasson. Korábban a Mindset szaklapnál működtettünk egy politikai pszichológia rovatot, akkor döbbentem rá, hogy még az értelmiségi olvasók jelentős része sem érti, mit jelent az, ha egy lap független tudományos platformként funkcionál. Nehezen tudnak különbséget tenni a véleménycikk és mondjuk egy szakmai állásfoglalás között. Nincsenek tisztában a vitafelület alapvető funkcióival és működésmódjával sem. Első kézből tapasztaltam meg, hogy a médiatudatossággal itthon komoly problémák vannak. Megfogadtam, hogy ezzel a társadalmi problémával később szeretnék majd foglalkozni, egy másik brand keretein belül. A Transzparens Újságírásért Alapítványban azért dolgozunk, hogy megteremtsük Magyarországon a médiatudatosság kultúráját.
Ezen a helyzeten minél hamarabb változtatni kell.
Az újságírói szakma presztízse hatalmasat zuhant a rendszerváltás óta. Míg 1988-ban az újságírók az előkelő 8. helyet foglalták el a presztízsrangsorban, addig a 2016-os felmérésre a 75. helyre estek vissza – derül ki a KSH adataiból. A magyarok már nem bíznak az újságírókban. A Gfk Piackutató 2009-es felmérése alapján, az újságírókkal szembeni bizalom az egyik legalacsonyabb a társadalom körében, csak a politikusokkal szemben mutatkozik nagyobb bizalmatlanság. A probléma gyökere az újságírás átláthatatlan működésében keresendő. A médiát gyakran nevezik a negyedik hatalmi ágnak, amelynek egyik legfőbb küldetése, hogy ellenőrizze a másik hármat. De ki ellenőrzi a médiát? Ki szab gátat az álhírek terjedésének? Ha ellenőrzik, nem kontrollálják-e túl? Egy biztos: jelenleg Magyarországon az újságírás nem működik transzparensen, a társadalmi megítélése emiatt napról napra romlik.
A legtöbb lap csak nehezen fenntartható, nem túl optimális médiamodellel próbál működni. Egy nagy költségvetésű újság esetén Magyarországon a közösségi finanszírozásra csak korlátozott mértékben lehet számítani. Ha az adott tartalomközvetítő brand nem épít további saját szolgáltatásokat a nagy elérésére, akkor nem lesz képes profitábilisan működni. Egy tematikus lap esetén ez az út könnyebben járható be: például a síelők.hu-n nagy hatékonysággal lehet sí cuccokat és utakat eladni és a Mindset pszichológiai szaklap olvasottságára is egyszerűbb további, pszichológiai szolgáltatásokat építeni. A nagy közéleti médiumoknál mi az a termék vagy szolgáltatás, amit ráépítenek az olvasottságra és ami miatt megéri fenntartani a szerkesztőség aktuális működését? A kérdés majdhogynem költői: egy közéleti lapnál nyilván közéleti, politikai hozadék realizálható. Ezért van az, hogy például az Azonnalit az LMP-s Ungár Péter, a 444-et a Media Development Investment Fund, a mindenkori kormánypárti lapokat pedig a kormány segítségével tartják fent. Ennek azonban nem feltétlen kellene így lennie.
Az újságírás lehetne mindenkié, működhetne mozgalmi alapokon. Ismerjük be: az újságírás nem egy olyan szakma, amit öt évig kellene tanulni egyetemeken. A zsurnaliszta alap skill settet egy év alatt el lehet sajátítani, onnantól már minden csak tehetség kérdése. Egyesek jól forgatják a tollat, mások kevésbé. Ady és Móricz sem azért válhattak kiemelkedő újságírókká, mert valamilyen jogosítványt, felhatalmazást kaptak volna hozzá
– született tehetségek voltak. Minél több magyarnak meg kell adni a lehetőséget arra, hogy tehetséges írókká, újságírókká válhassanak. A közösségia médiának köszönhetően ilyen irányba tartunk: a Facebook-on egy kicsit bárki, bármikor újságíró lehet.
Mindenesetre egy biztos: a magyar újságírás jelenleg nem működik transzparensen, ezen változtatni kell. Ezt követően meglátjuk, milyen irányba indul el ez a társadalmilag kiemelten fontos, hatalmas múlttal bíró, gyönyörű hivatás.
