Magyar Péter vasárnapi bejelentésének lényege egy válságkommunikációs előremenekülés volt, tudatában annak, hogy a hamarosan a személyét támadó hangfelvételek láthatnak napvilágot. Mondandójának alátámasztásaként nyilvánosságra hozott egy hangfelvételt, amelyen a pártjához közelálló vállalkozó, Hanzel Henrik és exbarátnője, Vogel Evelin beszélgetnek.
A vasárnapi sajtótájékoztató megjelenítése a médiában
Amennyiben a rendkívüli sajtótájékoztatóról megjelent cikkeket nézzük a legnagyobb a kormányoldali és az ellenzéki orgánumokon, egy érdekes nyelvpolitikai trendnek lehetünk tanúi. Magyar Péter “Watergate-botrány”- keretezését ugyanis számos jelentős olvasottságú orgánum vette át, sok esetben semleges megfogalmazásban ugyan, de a Watergate-analógiát nem kérdőjelezve meg. Arról, hogy miről is szólt valójában az eredeti amerikai történet az Index emlékezettmeg. Ebből a cikkből is kitűnik, hogy a Watergate-botrány felemlegetése erősen túlfeszített párhuzam.
Elemzésünkben a vasárnapi rendkívüli sajtótájékoztatóról tudósító legnagyobb portálok beszámolóinak címeit és leadjeit vizsgáltuk a Watergate-utalás tálalása tekintetében. A 21. századi médiafogyasztást taglaló szakirodalmak ugyanis azt mondják, hogy az olvasók jelentős része csak a szalagcímeket és a cikkek előtt félkövérrel szedett lead-eket olvassák el, ezért a politikai kommunikáció vizsgálata szempontjából fontos kérdés, hogy ezek, hogy jelenítik meg a történteket.
Ahogy a diagramon is látszik, a vizsgált 12 médiumból 5 (telex, 168 óra, index, hvg, 24.hu) pozitív kontextusban említette Magyar Péter Watergate-analógiáját, 5 semleges, tényszerű módon számolt be róla (Magyar Nemzet, mandiner, hvg, origo, Magyar Hang), míg a Pesti Srácok és a Hír TV kritikusan, támadó éllel hivatkozott a hasonlatra. A hvg két cikkének címében/leadjében is megemlíti az analógiát, egyszer pozitív, egyszer semleges felhanggal.
A kormánykritikus sajtóorgánumok Magyar Péter sajtótájékoztatójának híreit úgy vették át, hogy szinte kivétel nélkül beemelték az általa használt „Watergate-botrány” kifejezést a címekbe és lead-ekbe. Ezzel az átvétellel Magyar Péter narratíváját – mely szerint az események hasonlítanak a hírhedt amerikai botrányhoz – objektív tényként tüntették fel, kritikátlanul tálalva azt az olvasók felé. A megjelenések a kommunikációs fogást szikár tényként ismétlik meg, mintha a botrány ilyetén jellege nemcsak a politikus véleménye lenne, hanem a helyzet objektív megítélése is. Ezzel az ellenzéki sajtó szereplői közvetve legitimálták Magyar Péter történetileg kevésbé, inkább kommunikációs szempontból értelmezhető analógiáját.
Ezzel szemben a kormánnyal szimpatizálóként számon tartott orgánumok kevésbé vették át Magyar helyzet értékelését, és kritikusabb hangvétellel közelítettek állításaihoz illetve a Watergate-szimbolikához. Míg tehát a kormánnyal kritikus média hajlamosabb volt Magyar Péter kommunikációs narratívájának átvételére, a kormányoldali számon tartott portálok kritikusabb megközelítést alkalmaztak, és nem közvetítették tényként a Tisza Párt elnökének keretezését az olvasók felé.