DPK Háborúellenes gyűlés Esztergom, 2026. február 28. – Sajtókörkép

Az Irán elleni amerikai-izraeli támadás háttérbe szorította az esztergomi DPK Háborús gyűlést a hírportálok címlapján. Ám így is kiemelten kezelték az eseményt, noha nem mindenütt kapott Top 1 pozíciót. A 24.hu, a Mandiner, a HVG, a Magyar Nemzet, az Index, az Origo, a Telex cikkeit szemlézzük.

A 24. hu Orbán Viktor beszédéről tudósított részletesen „El akarják velünk hitetni, hogy ez a választás már eldőlt” címmel, amely idézet a miniszterelnöktől. Megjegyzem: az online címadás nagyban különbözik a hagyományostól, tudniillik hosszabb a cím, miáltal mintegy bevezető, mottó, amelynek gondolati ívét bontja ki aztán a lead (az olvasók többsége eddig jut egy-egy cikknél). A miniszterelnöki bíztatást rögzítő címet követő bevezető folytatja az beszédből való idézetek sorát: „április 12-én a Tiszát, Zelenszkijt és Ursula von der Leyent is le kell győzniük. A közvéleménykutatások eredményeivel kapcsolatban úgy vélekedett: folyik egy pszichológiai hadviselés, és szerinte el akarják velük hitetni, hogy ez a választás már eldőlt.”

E téma köré épül a teljes tudósítás. A kenyérszöveg első bekezdése tovább viszi a leadben leírtakat: „Ez az utolsó választás a bekövetkezhető európai háború előtt, ez fog dönteni háború és béke kérdésében – fogalmazott Orbán az április 12-i választásról. »Nekünk nemcsak egy választási győzelemre, hanem egy olyan erős győzelemre van szükségünk, hogy utána nagyon gyorsan helyre tudjam állítani a nemzeti egységet«”, szögezte le.”

A 24.hu a közelgő választásokra való felkészítést állította fókuszba, éreztetve a Fidesz aggodalmát az országgyűlési választásba történő ukrán beavatkozástól.

A Mandiner összefoglalót közölt, valamint élővideót sugárzott Youtube csatornáján. Az írás címe idézet a kormányfőtől: „Magyarországot nem lehet zsarolni, az olajblokádot le fogjuk törni”. A lap a felszólalók közül Navracsics Tibort emelte ki, a miniszter azon gondolatát, miszerint „Az irántunk érzett gyűlölet miatt szövetkeznek a tiszások”.

A tudósítás elsősorban Orbán Viktor beszédére támaszkodik. Mint hangsúlyozták: „A kormányfő úgy fogalmazott, az ellenzéki bérmérésekkel kapcsolatban fontos figyelmeztetni az ellenfelet, nehogy túlszaladjanak a száz százalékon!”

Valamint kiemelték a kormányfő azon mondatát: „az európai nép sem akarnak háborút, ezért veszélyes Magyarország, mert azt mondja, lehet másképpen viselkedni.”

A miniszterelnöki felszólalás központi elemének a magyar példát, illetve a tiszás csalást választották.

A Mandiner külön cikkben, pontosabban videóbejátszásban számolt be a beszéd azon részletéről, amikor Orbán Viktor az egybegyűlteket tájékoztatta Erdő Péter bíboros javuló egészségi állapotáról, akinél előző nap tett látogatást.

A HVG világpolitikai kontextusba helyezte a DPK gyűlést, idézve a kormányfő reggeli Facebook bejegyzését is.

Orbán »dupla bevetésként« előlegezte meg a mai napot, Esztergom előtt ugyanis Százhalombattán is megállt, hogy ellenőrizze, hogyan hajtják végre az általa elrendelt »kritikus infrastruktúra katonai védelmét«. »Lecsapunk, megnézzük, hogy végrehajtják-e, amit kértem« – mondta a miniszterelnök a szombat reggeli Facebook-videójában.Ironikusan kitérnek arra is, hogy: „Orbán Viktor igazán nem róhatja fel a világpolitikának, hogy ne szolgáltatna muníciót a háborúellenes gyűlésekhez: alig néhány órával az esztergomi DPK-találkozó előtt a miniszterelnök békepárti barátja, Donald Trump amerikai elnök indított támadást Izraellel együtt Irán ellen.”

 A híralapú újságírás elemi szabályait némiképp megcsúfolva a lap már a cikk bevezetőjében kiemelte: „A Tisza Párt eközben három helyszínen is kampányol szombaton: Szigethalmon, Sárbogárdon és Dunaújvárosban.” relativizálva a DPK gyűlést, egy számukra feltehetően megnyugtatóbb kontextusba helyezve az esztergomi eseményeket. 

A Magyar Nemzet külön cikket szentelt Orbán Viktor beszédének, továbbá a teljes rendezvény élő tudósításának.

A tudósítás címével világpolitikai keretet ad a miniszterelnök felszólalásának: „Az iráni háború miatt jelentős energiaár-emelkedés fenyeget, így kétszeres bűn az ukrán olajblokád”. A lead két sarokkövet emel ki: „Akit egyszer megzsarolnak, azt mindig megzsarolják – fogalmazott. Szerinte az Egyesült Államok számára egyre kevésbé lesz fontos téma az orosz–ukrán háború”.

Részletesen leírják, amint Orbán Viktor kifejti: „2024 nyarán volt komolyabb találkozója utoljára az ukrán elnökkel. Akkor ő elment Kijevbe, és hosszan tárgyalt Zelenszkijjel. Akkor vitt egy javaslatot. A kormányfő kifejtette, heti kilencezer ember hal meg ma a fronton vagy lesz hadirokkant. Ez egy évben négyszázezer embert jelent. Mondta neki, hogy az idő ellene dolgozik, az oroszok tovább bírják. Azt is mondta neki akkor, hogy az USA ki fog lépni a háborúból. Európa pedig csak néhány évig bírja majd az ukránok mögött. Európa nincs abban a helyzetben, hogy elégessenek eurómilliárdokat. Az ukrán nyugdíjat, egészségügyet, oktatást az unió fizeti. Ez hosszú távon nem fog menni.

A kormányfő mondta neki, hogy akkor ott fog maradni egyedül. Ukrajna szenved, és talán már haldoklik is. Zelenszkij akkor elmondta, ők nyernek majd.

Akkor ő kért egy kávét, és mondta, úgy érzi, a lehetőségeiket kimerítették.” Ezzel érzékletesen bemutatva Zelenszkij személyiségét, s azt, miért tárgyalásképtelen.

az Index tudósításában minden felszólaló beszédéből idézett. A cikk bevezetője összefoglalja az olajstop és a választás összefüggését: „A miniszterelnök szerint jelentős világpiaci energiaár-emelkedés fenyeget, miközben Magyarországot zsarolás éri az olajszállítások ügyében. Úgy fogalmazott, hogy »ezt a csatát meg fogjuk nyerni”, szerinte a választáson egyszerre kell legyőzni a hazai ellenzéket, a Tisza Pártot és a külső nyomásgyakorlókat«.”

A tudósítás e gondolat köré szerveződik: „Orbán Viktor úgy fogalmazott: az ukránok zsarolják Magyarországot, de »ezt az olajblokádot le fogjuk törni, ezt a csatát meg fogjuk nyerni«. Elmondta, az egyik lehetséges válaszlépés a dízelszállítás leállítása volt Ukrajna felé. Felmerült az Ukrajnába irányuló áramexport lekapcsolása, de – mint jelezte – a határ túloldalán élő magyar közösségek miatt ezt eddig nem lépték meg.

A miniszterelnök emlékeztetett arra is, hogy Magyarország blokkolta a mintegy 90 milliárd forintos uniós forrást, amelyet Ukrajnának szánnának. Úgy véli, a magyar vétót megpróbálhatják kikerülni, de további eszközök is a kormány rendelkezésére állnak: például nem hajlandók elfogadni az Oroszországgal szembeni 20. szankciós csomagot. »Ebből nem lesz semmi, tisztelt Zelenszkij« – fogalmazott.”

Az Origo a miniszterelnöki felszólalásra koncentrált. A cikk leadjében kifejtve: „Az iráni háborúval egy jelentős világpiaci energiaár-növekedés fenyeget bennünket és ilyen helyzetben különösen nagy kockázatot jelent az energiaellátás bizonytalansága.” Világpolitikai keretet adva a gyűlésnek.

Követve Orbán Viktor felszólalásának tematikáját, kiemelték: „Zelenszkij olajblokád alá vette Magyarországot – hangsúlyozta a miniszterelnök, hangsúlyozva: ha nem készültünk volna fel erre, nagy bajban lennénk, akár 1000 forint fölé mehet a benzin ára. Ez a rezsicsökkentésre szánt pénzt is veszélyeztetné. Amit Zelenszkij tett, azt nem a magyar ipar ellen vagy a MOL ellen tette, hanem a magyar emberek ellen.”

A Telex összefoglalója Orbán Viktor beszédével kezdődik: „Ha a munka helyett spekulálunk, ha kopogtatás, kézfogás és személyes elmenetel helyett olvasgatjuk itt a papírokat, akkor abból vereség lesz. Too much spekulieren az lefele visz”.

E gondolatot követően siettek hozzáfűzni azt a kedvelt panelt, amit gyakorlatilag minden DPK-gyűlésnél be lehet szúrni, és a telexet nem érheti a vád, hogy sűrűn kihasználatlanul hagyná ezt a lehetőséget: „43 nappal a választás előtt már a 11. háborúellenes DPK-gyűlésnek álcázott kampányrendezvényét tartotta a Fidesz, amit hivatalosan a párttól papíron független Digitális Demokráciafejlesztési Ügynökség szervez.”

A hírportálok az újabb Iránt ért támadás világpolitikai kereteibe helyezték a Háborúellenes gyűlést. A felszínen aztán hamar átütött a belpolitika, a kormánykritikus portálok igyekeztek tompítani a tényen, ahogy Brüsszel, a Barátság kőolajvezeték kapcsán összejátszik Ukrajnával, igyekezve befolyásolni az országgyűlési választás kimenetelét. A kormánnyal szimpatizáló sajtó éppen ennek a ténynek a valóségtartalmát emelte ki, hangsúlyozva szuverentásunk megvédésének fontosságát.

cimkék