Az elmúlt napokban egy sosem hallott, meglepetésszerűen előbukkant nemzetközi formáció borzolta a hazai és nemzetközi kedélyeket. A mögöttünk hagyott hétvégén megalakult Kárpáti Nyolcak (Hatok) kezdeményezés úgy termett előttünk, mint bűvész kalapjából előhúzott nyuszi. Hogy Magyarország nem ugrott mindjárt nyúlpaprikást készíteni, az érthető lenne, ha az együttműködés előkészítése valóban olyan hevenyében történt volna, mint ahogy arról a kormányzati források beszámolnak. Gyanítható azonban, hogy inkább a magyar külügy nézett el valami fontosat, hiszen az alapító ülésre csak sikerült összeszervezniük az ukránoknak állam és kormányfőket, minisztereket és magas szintű küldöttségeket. Az Északkeleti-Kárpátok keleti oldalán található Bukovel üdülőhelyen házigazdaként megjelent Volodimir Zelenszkij ukrán elnök, ott volt Nicușor Dan román államfő, Aleksandar Vučić szerb elnök, Lengyelország, Ausztria, Szlovákia és Csehország magas szintű kormányzati delegációkkal és miniszterekkel vett részt, míg Magyarországot a kijevi magyar nagykövetség ideiglenes ügyvivője képviselte. (Érdemes megemlíteni azt is, hogy a politikusok mellett mintegy 550 üzleti képviselő, vállalatvezető és nemzetközi befektető érkezett a helyszínre az Investment Lab gazdasági fórumra, ahol csaknem 90 konkrét regionális projektet és beruházási tervet mutattak be.) Ne firtassuk egyelőre, hogy hibázott-e a külügy! Nézzük meg inkább azt, hogy milyen következményekkel járna az új szervezetben való magyar részvétel, milyenekkel a kimaradás!

Nyolc kárpáti ország

A Kárpáti Nyolcak (angolul Carpathian 8 vagy C8) elnevezésű regionális együttműködés nyilvánosan megfogalmazott célja a Kárpátok térségében fekvő országok közötti gazdasági, logisztikai, energetikai és biztonsági kapcsolatok hosszú távú megerősítése. A platform a háborús idők kényszere szülte kereskedelmi és infrastrukturális megoldásokat kívánja fenntartható, intézményesített partnerséggé alakítani.

A hvg.hu beszámolója szerint és a hivatalos ukrán források alapján az együttműködés kiemelt prioritásai a következők: az infrastruktúra és logisztika területén a határokon átnyúló közlekedési hálózatok modernizálása, új határátkelők nyitása és a teherszállítás gördülékenyebbé tétele, a gazdasági és beruházási partnerség területén a turizmus fejlesztése, a helyi önkormányzatok és üzleti szereplők közötti közvetlen kapcsolatok támogatása, valamint a tőkebevonás ösztönzése, az uniós forrásokkal kapcsolatos lobbizás erületén pedig annak elérése, hogy a Kárpátok régiója hangsúlyosabb szerepet és célzott pénzügyi kereteket kapjon az Európai Unió regionális politikájában.

A kezdeményezés indulását azonban diplomáciai vita kíséri. Bár a magyar kormány képviselője megfigyelőként jelen volt a csúcstalálkozón, a zárónyilatkozatot nem írta alá.

„Jó okkal” való távolmaradás

Magyar Péter miniszterelnök a Parlamentben és a Külügyminisztérium hivatalos közleményeiben az alábbi indokokkal magyarázta, miért nem írta alá az ország az alapító nyilatkozatot. A magyar kormány határozottan sérelmezte, hogy Volodimir Zelenszkij ukrán elnök anélkül jelentette be Magyarország tagságát a nyilvánosság előtt, hogy arra a magyar kabinet előzetesen hivatalos beleegyezését vagy jóváhagyását adta volna. A miniszterelnök parlamenti felszólalásában úgy fogalmazott, hogy a kormányt ugyan meghívták a bukoveli találkozóra, de „jó okkal” döntöttek úgy, hogy nem lépnek be a szövetségbe. Bár a pontos geopolitikai és stratégiai részleteket nem fejtette ki teljesen, a kormány hangsúlyozta, hogy nem köteleződik el olyan regionális blokkok mellett, amelyeknél a csatlakozás feltételei és kötelezettségei nincsenek előre tisztázva.

A távolmaradást övező feszültséget fokozta egy belső gazdasági-politikai konfliktus is. A találkozóval egy időben az ukrán Naftogaz bejelentette, hogy memorandumot írt alá a Mol-lal kőolajtermékek tárolására szolgáló létesítmények építéséről a határ mentén. Magyar Péter bírálta a Mol vezetését, kijelentve, hogy a vállalat a kormány jóváhagyása és tudta nélkül tárgyalt az ukrán féllel, ami a miniszterelnök szerint elfogadhatatlan eljárás a stratégiai állami tulajdonrész tükrében.

A meglehetősen felületesen megmagyarázott magyar távolmaradás tényét azonban némiképp árnyalja, hogy a kezdeményezés elnevezése ellenére nemcsak Magyarország maradt ki a tényleges alapítók közül, de Csehország sem írta alá a dokumentumot, így a Kárpáti Nyolcak a gyakorlatban egyelőre hat ország együttműködéseként indult el.

A lyukas szövetség

A résztvevő országok szempontjából azonban rendkívül fontos volna Magyarország és Csehország tényleges részvétele. A két ország távolmaradása jelentős földrajzi, gazdasági és diplomáciai űrt hagy maga után. Hiányuk több szempontból is gyengíti a kezdeményezés hatékonyságát:

Magyarország földrajzilag a Kárpát-medence szívében helyezkedik el. Nélküle a szövetség északi (Lengyelország, Szlovákia) és déli-keleti (Ukrajna, Románia, Szerbia) tagjai között megszűnik a közvetlen, egybefüggő szárazföldi összeköttetés. Így a megálmodott logisztikai folyosók kialakítása szinte teljesen lehetetlenné válik. A C8 egyik fő célja a határátkelők bővítése és a teherforgalom gyorsítása. Magyarország az Ukrajnából az EU felé irányuló áruforgalom (különösen a gabona- és nyersanyagszállítás) egyik legfontosabb tranzitországa. A magyar részvétel nélkül a tervezett új közlekedési folyosók és logisztikai hálózatok nem tudnak teljes hatékonysággal kiépülni.

Csehország a régió egyik legfejlettebb, legstabilabb gazdasága és jelentős ipari hatalom. Távolmaradása komoly pénzügyi, befektetési és strukturális tőkétől fosztja meg a platformot.

A kezdeményezés távlati célja, hogy elérje egy hivatalos EU-s makroregionális stratégiai régió (EUSCARP) létrehozását, amelyhez külön uniós források kapcsolódnának. Mivel az EU-s döntéshozatalban a regionális blokkok súlya a tagok számától és egységétől függ, Magyarország és Csehország (két teljes jogú EU-tag) hiánya jelentősen rontja a C8 lobbierejét Brüsszelben.

Kijev számára ez a formátum egy újabb hidat jelentene a nyugati szomszédok felé. Különösen Magyarország csatlakozása lett volna fontos jelzés, hiszen a magyar kormányváltás után Volodimir Zelenszkij ukrán elnök láthatóan bízott a kétoldalú kapcsolatok teljes újraindításában és a korábbi feszültségek végleges felszámolásában. A magyar elutasítás így diplomáciai csalódást is jelent Kijevnek.

Kijelenthető tehát, hogy Magyarország és Csehország nélkül a Kárpáti Nyolcak nem lehet átfogó, a teljes régiót lefedő integrációs platform, hanem csak egy csonka regionális szövetség, amelynek logisztikai és politikai céljait jóval nehezebb, sőt szinte lehetetlen lesz megvalósítani, sőt valószínűleg a kezdeményezés arculatár is megváltoztatja.

Ukránbarát lobbicsoport

Magyarország és Csehország tartós távolmaradása ugyanis komoly stratégiai és strukturális következményekkel jár. A két kulcsállam hiánya gyakorlatilag nem lehetetleníti el teljesen a kezdeményezést, annak eredeti céljait radikálisan átírja és korlátozza.

A tartós kimaradás következményei két fő szintéren jelentkeznek. Magyarország szempontjából hátrányt jelentene a regionális infrastruktúra-fejlesztésből való kimaradás. A C8 tagjai ugyanis közös uniós és nemzetközi forrásokat terveznek megpályázni közlekedési folyosók, vasútvonalak és új határátkelők létesítésére. Magyarország eleshet a közvetlen határ menti infrastruktúra-fejlesztési támogatások egy részétől, amelyeket a szomszédos országok (például Szlovákia és Románia) egymás közötti összeköttetéseire csoportosíthatnak át.

Bár a Mol és a Naftohaz közötti tárgyalások a határ menti üzemanyagtárolók építéséről piaci alapon folytatódhatnak, az állami szintű politikai koordináció hiánya lassíthatja vagy kockázatosabbá teheti a közös energetikai és diverzifikációs projekteket, ami hosszabb távon ha nem is járna gazdasági és energetikai elszigetelődéssel, a lehetőségeket bizonyára beszűkítené.

Végezetül a kimaradás azt is jelenthetné, hogy Budapest kiszorulna a regionális érdekérvényesítésből. Ha ugyanis a jelen terveknek megfelelően a C8-as országok blokként lépnének fel Brüsszelben az új uniós költségvetési ciklus regionális forrásaiért (például a Kárpátok makroregionális stratégia céljaiért), Magyarország nem lehetne részese a döntéshozatalnak, így nem tudná a saját szempontjait érvényesíteni.

A hazai szempontokon túl, más problémákkal is járna a cseh-magyar távolmaradás. Bár a sajtóban megjelentek olyan elemzések, amelyek szerint a szövetség a két ország kiesésével „lényegében az első pillanatban összeomlott”, a valóságban a kezdeményezés működőképes maradhat, de átalakult funkcióval. A szövetség ugyanis csupán Ukrajna, Lengyelország, Ausztria, Románia, Szlovákia és Szerbia részvételével is jelentős politikai súlyt képviselne. Csehország és Magyarország nélkül a C8 gazdasági és logisztikai fórum helyett sokkal inkább egy Ukrajna integrációját és védelmét támogató politikai-biztonsági szövetséggé válna. A C8 így nem a teljes Kárpát-medence gazdasági motorja lenne, hanem egy szűkebb, politikai alapú partneri kör.

Közös érdekképviselet

Mindezekkel szemben Magyarország és Csehország csatlakozása radikálisan megváltoztatná a Kárpáti Nyolcak dinamikáját. A két ország belépésével a kezdeményezés egy csonka, politikai feszültségekkel terhelt formátumból a közép-európai régió legfontosabb gazdasági és logisztikai blokkjává léphetne elő.

A teljes körű együttműködés rendkívül előnyös következményekkel járna a résztvevők és a régió számára. Egybefüggő vasúti és közúti tranzitfolyosó jönne létre a balti államok, Lengyelország, Ukrajna, valamint a balkáni államok és az Adriai-tenger között. Felgyorsulnának az ukrán-magyar határon tervezett kapacitásbővítések, az új Tisza-hidak és a záhonyi logisztikai körzet fejlesztése. Ez radikálisan növelné az Ukrajnából érkező áruk és nyersanyagok áramlási sebességét Nyugat-Európa felé. A rendkívül erős cseh és lengyel ipar, technológiai szektor és tőke közvetlenül bekapcsolódhatna a határ menti és ukrajnai újjáépítési projektekbe, illetve az együttműködés valamennyi országa előnyöket élvezhetne az ukrán újjáépítésben. A Mol és az ukrán Naftohaz közötti együttműködés (akár a tervezett határ menti stratégiai gáz- és üzemanyagtárolók gyors megépítésével is) jelentősen csökkentené a régió kiszolgáltatottságát az ellátási sokkokkal szemben. Nyolc ország, köztük öt teljes jogú EU-tag (Lengyelország, Csehország, Szlovákia, Magyarország, Románia) és egy kulcsfontosságú tagjelölt (Ukrajna) már olyan kritikus tömeget alkotna az Európai Unióban, amelyet a döntéshozók nem hagyhatnának figyelmen kívül. Ennél nagyobb lobbierőt Magyarország nem tudna másképp megvalósítani Brüsszelben. Ennek köszönhetően sokkal nagyobb eséllyel és rövidebb idő alatt tudnának kiharcolni egy önálló, a Kárpátok régiójának dedikált uniós fejlesztési alapcsomagot a következő költségvetési ciklusban.

És mivel a Kárpáti Nyolcak gyakorlatilag magában foglalná a Visegrádi Négyeket (V4), kiegészülve a kulcsfontosságú szomszédokkal, az új platform alkalmas volna arra, hogy a közép-európai országok rendezni tudják egymás közötti vitáikat.

Nemzetstratégiai lehetőség

A platform elvben kiterjeszthető lenne nemzetstratégiai és kisebbségjogi területekre is, sőt, egyes résztvevők nyilatkozatai alapján ez a szempont már a kezdeteknél felmerült. Bár a szövetség fókuszában elsősorban a gazdaság, a logisztika és a biztonság áll, a határon túli magyarság helyzete szempontjából a kezdeményezés elméletben komoly lehetőségeket, a gyakorlatban viszont komoly politikai kihívásokat hordoz.

A találkozót követően román részről Nicușor Dan kifejtette, hogy a nemzeti kisebbségek jogainak védelme a Kárpáti Nyolcak egyik kiemelt prioritása lehetne. Mivel a régióban jelentős számú nemzeti kisebbség él, egy ilyen többoldalú regionális fórum alkalmas keretet biztosíthatna a jogkiterjesztési folyamatok nyomon követésére és az európai normák érvényesítésére. Magyarország a C8-on belül, a többi szomszédos országgal (például a szintén érintett Romániával) szövetségben, intézményesített formában tarthatná napirenden a kárpátaljai magyarság ügyét. Ráadásul a kétoldalú feszültségek többoldalú feloldására is lehetőség nyílna, hiszen a vitás kérdéseket könnyebb egy olyan szélesebb regionális asztalnál rendezni, ahol a felek gazdasági és infrastrukturális előnyöket is kapnak a kompromisszumokért cserébe.

Ugyanakkor a nemzetstratégiai kérdések felvetésének jelentős korlátai is vannak, amelyek magyarázzák a magyar kormány óvatosságát is. Mivel a C8-at Volodimir Zelenszkij ukrán elnök hívta életre, a napirendet és a prioritásokat alapvetően Kijev határozza meg. Kérdéses, hogy Ukrajna mennyire engedne teret a formátumon belül olyan érzékeny kérdéseknek, mint a kisebbségi autonómia vagy a belső jogszabályok bírálata. A nemzetstratégia és a nemzetiségpolitika hagyományosan a legszigorúbb belügynek, illetve bilaterális (kétoldalú) diplomáciai területnek számít. A résztvevő államok (különösen Románia és Szlovákia) történelmileg idegenkednek attól, hogy a határaikon belüli kisebbségek helyzetét többoldalú, regionális szervezetek ellenőrizzék vagy szabályozzák.

És persze a résztvevőknek tekintettel kell lennie arra is, hogy amennyiben a C8-at túlterhelnék nehéz politikai és kisebbségjogi vitákkal, az megbéníthatná a szervezet működését, elterelve a figyelmet a gyorsan megvalósítható logisztikai és energetikai fejlesztésekről.

Mindazonáltal a Kárpáti Nyolcak együttműködése alkalmas eszköz lehetne a kisebbségi jogok védelmére, ha a tagok beemelnék céljaik közé ennek a problémának a rendezését is.  Magyarország számára azonban ez a lehetőség jelenleg elveszett, hiszen a távolmaradással a kormány lemondott arról, hogy ebből a pozícióból alakítsa a régió nemzetpolitikai diskurzusát.