Az AfD 43,8 százalékos eredménye Szász-Anhaltban nem egyszerűen egy keletnémet protestpárt diadala. A választási adatok mögött szélesedő, gyarapodó, erősödő társadalmi koalíció rajzolódik ki: munkások, alkalmazottak, középkorú férfiak, fiatalok, korábbi CDU-szavazók és korábbi nemszavazók kerültek ugyanabba a politikai táborba. A keletnémet sajátosság továbbra is létezik – de egyre kevésbé magyarázza meg az AfD sikerét.
A felbomló keleti minta
A Szász-Anhalt-i választás legfontosabb tanulsága éppen az, hogy az AfD már nem fér bele abba a kényelmes politikai keretrendszerbe, amely szerint az országrész elmaradottsága miatt „a keletnémetek így tiltakoznak”. A párt valóban különösen erős az egykori NDK területén, de országos választói bázisa az utóbbi években rendkívüli módon kiszélesedett. A 2025-ös Bundestag-választáson az AfD országosan 20,8 százalékot szerzett, és a nyugati tartományokban mindenütt növelte támogatottságát. A teljes AfD-szavazótábor 70 százaléka ekkor már az egykori Nyugat-Németországban élt – egyszerűen azért, mert ott él a német választók többsége.
Az AfD 2025-ben az új tartományokban átlagosan körülbelül kétszer olyan erős volt, mint Nyugaton. Szászország, Thüringia, Brandenburg és a többi keleti tartomány a párt valódi politikai fellegváraivá váltak. A 2025-ös Bundestag-választáson valamennyi keletnémet tartományban az AfD lett az első, 32,5 és 38,6 százalék közötti eredményekkel.
A társadalmi háttérben feltűnően erős a férfiak és a középkorúak felülreprezentáltsága. A klasszikus keletnémet AfD-szavazó profilja azonban továbbra is jól felismerhető: férfi, középkorú, vidéki, bizonytalan jövőjű.Országosan 2025-ben a férfiak 25,1 százaléka szavazott az AfD-re, a nőknek viszont csak 16,7 százaléka. A párt legerősebb korcsoportjai a 25–44 és a 45–59 évesek voltak.
A keleti területeken ehhez társul egy másik tényező: a demográfiai és gazdasági lejtmenet élménye. Az elvándorlással, népességfogyással és a nagyvárosoktól távolabb eső, gazdaságilag gyengébb régiókban az AfD különösen jól teljesít. A Bundeszentrale für politische Bildung összegzése szerint Kelet-Németországban az AfD olyan vidéki térségekben erős, amelyeket az elvándorlás és az elmaradottság veszélye fenyeget.
Ez azonban nem azonos a szegénységgel. Az AfD – szemben azzal, amit korábban gondolt róla a német közvélemény – ma már korántsem a „szegények pártja”. Talán ez az egyik legfontosabb szociológiai korrekció. Az AfD persze valóban rendkívül erős a munkások és az álláskeresők között. 2025-ben országosan a munkások 38, a munkanélküliek 34 százaléka rá szavazott. De ezek a csoportok együtt sem alkotják az AfD teljes választótáborának többségét: a párt szavazóinak nagyjából háromnegyede alkalmazott, köztisztviselő vagy önálló vállalkozó.
Ma már az is világos, hogy az iskolai végzettség alapján sem az alacsony képzettségűek pártjáról van szó: a párt szavazótáborában a középső képzettségi kategóriák dominálnak.
Új választói közösség
A konkrét tényekben – pontosabban az Infratest dimap első adatai szerint – mindez úgy köszön vissza, hogy a munkások 61 százaléka az AfD-re szavazott, szemben a 2021-es körülbelül egyharmaddal. Az alkalmazottak körében is csaknem minden második szavazatot az AfD kapott. A párt már a nyugdíjasok között is megelőzte a CDU-t.
S mindez már nem protestszavazásnak látszik. Ez komoly társadalmi beágyazódás.
A mostani választás azt mutatja, a párt társadalmi bázisai mára egyre kiterjedtebbek. Az AfD minden korcsoportban első lett, csak a 70 év felettieknél tudta vele nagyjából tartani a lépést a CDU. A 18–24 évesek körében 42 százalékot ért el. A 35–44 és a 45–59 évesek között pedig már abszolút többséget szerzett.
Az Mitteldeutscher Rundfunk részletes elemzése szerint a 18–59 évesek körében az AfD 49 százalékot kapott. A férfiak 50, a nők 39 százaléka szavazott rá. Az abszolút többséget tehát végül elsősorban az idősebbek és a nők akadályozták meg.
Ez pedig egy különösen érdekes változás. Az AfD ugyanis korábban elsősorban középkorú és idősebb, férfi, vidéki, alacsonyabb státuszú keletnémet választók pártjaként volt leírható. Most viszont már olyan korcsoportokban is rendkívül erős, amelyeknek még hosszú politikai életük lehet. Ez a tény generációs szempontból sokkal fontosabb fejlemény, mint egy egyszerű választási rekord.
A másik nagy változás az, hogy az AfD választója egyre kevésbé mondható pusztán elégedetlennek. A 2025-ös országos adatok szerint az párt új szavazóinak körülbelül egyharmada korábbi nemszavazó volt, egyharmada pedig a CDU/FDP táborából érkezett. A többi rész a baloldali pártok és kisebb pártok korábbi szavazóiból került ki.
Szász-Anhaltban ugyanez még látványosabb lett: az első Infratest dimap-adatok szerint 170 ezer korábbi nemszavazó választotta az AfD-t, miközben a CDU-tól 82 ezer szavazatot nyert.
Vagyis az AfD egyszerre csinál két dolgot: mozgósítja azokat, akik korábban nem hittek a politikában, és elhódítja azokat, akik korábban a hagyományos polgári jobboldalra szavaztak.
A német elemzők döbbenten állnak a jelenség előtt, hiszen az azt jelenti, hogy az Alternative für Deutschland pártrendszer-átalakító képességgel rendelkezik.
Kelet és Nyugat
A kutatások alapján a párt országos népszerűsége is egyre jelentősebb. Ugyanakkor a keleti és nyugati országrészekben jelentős különbségek vannak a támogatói háttérben. Míg az AfD keleti bázisát erősebben jellemzi a területi lemaradás élménye, az elvándorlás, az állam és az intézmények iránti bizalmatlanság, valamint a rendszerváltás utáni negatív társadalmi tapasztalatok, addig a nyugati AfD-választó ma már nem egyszerűen ennek a keleti mintának az importált változata. A 2025-ös Bundestag-választás azt mutatta meg, hogy a párt Nyugaton is áttörte korábbi korlátait. A bpb szerint a nyugati tartományokban mindenütt jelentősen növelte támogatottságát; Baden-Württembergben, Bajorországban, Rajna-Pfalzban és Saar-vidéken második helyre került.
A friss kutatások a jelenség mögött drámai tartalmi változást jeleznek. A Die Zeit augusztus végi tudományos összegzése szerint az AfD támogatói három nagyobb típust alkotnak: konzervatív keményvonalasokat, radikális jobboldali autoritereket és mérsékeltebb konzervatívokat. Ez utóbbi csoport különösen fontos, mert őket korábban egyértelműen a centrumpártok tudták megszólítani, míg most inkább az AfD-hez húznak. Ugyanez az elemzés arra is fölhívja a figyelmet, hogy az újabb adatok szerint a radikális jobboldali autoriter attitűdök Nyugaton sem ritkábbak már, mint Keleten.
Vagyis a keletnémet AfD-bázisnak vannak sajátos történelmi és területi okai, de az AfD társadalmi beágyazottsága fokozatosan országossá válik.
Természetesen a német kutatások kétségbeesetten keresik a magyarázatát annak, vajon mi tartja össze a végül is elég heterogén jobboldali választói közösséget. Az elemzések szerint a különböző csoportokat nem feltétlenül azonos társadalmi helyzet köti össze, sokkal inkább egy közös politikai érzület, a kontrollvesztés érzése. A bevándorlás, a háború, a növekvő energiaárak, az ipar hanyatlása, a kulturális trendek gyors változása, az állami intézményekkel szembeni bizalmatlanság mind egyetlen nagy politikai történetté kapcsolható össze: „más dönt helyettünk”.
A migráció különösen alkalmas erre, mert egyszerre érinti a kulturális identitás, a hétköznapi biztonság élményét, a szociális állam és az állami kontroll kérdését. A friss kutatási összefoglalók szerint ezért marad az AfD központi mozgósító témája akkor is, amikor a migráció állami kezelése változóban van.
Szász-Anhaltban ráadásul az AfD már nemcsak a migráció kérdésében számít kompetensnek. 2021-ben mindössze 8 százalék gondolta úgy, hogy az AfD tudná a legjobban kezelni a gazdaságot. 2026-ban már 30 százalék, két százalékponttal a CDU előtt. A bűnözés elleni fellépésben 40, a menekültpolitikában 38, a „keletnémet érdekek” képviseletében a kérdezettek 36 százaléka tulajdonította neki a legnagyobb kompetenciát. Ezzel pedig az AfD átlépett egy döntő határt: már nemcsak azt mondja meg, mi ellen lép föl, hanem egyre többen hiszik el róla, hogy azt is tudja, mit kellene tenni Németországnak.
Alternatíva Németországnak?
A keletnémet tartományokban az AfD áttörése már korábban megtörtént. Szászország, Türingia és Brandenburg választási eredményei azt mutatták, hogy a párt képes 30 százalék fölé kerülni. Most azonban egy újabb lépcsőfokot tudhat maga mögött a párt: 43,8 százalékot ért el tartományi szinten és minden egyes településen első helyet hoztak jelöltjei.
A nyugati tartományokban az AfD népszerűsége sokkal alacsonyabb. Ugyanakkor már nincs messze attól, hogy egyes régiókban és választói csoportokban versenyre keljen a CDU-val. Ráadásul – mint azt már láthattuk – a párt országos bázisa ma már sokkal szélesebb, mint a klasszikus „keletnémet protestpárt” modellje. A 2025-ös Bundestag-választáson megszerzett 20,8 százalék, majd a 2026-os baden-württembergi és rajna-pfalzi közel 19–20 százalékos eredmény azt mutatja, hogy Nyugaton is van egy stabil, két számjegyű AfD-tábor.
A Szász-Anhaltban elért eredmény így nem azért fontos, mert ugyanilyen végkimenetel következik majd Bajorországban vagy Észak-Rajna-Vesztfáliában, hanem azért, mert megmutatta, milyen társadalmi koalícióval lehet az AfD-ből harminc-negyvenszázalékos tartományi erő.
És ez a koalíció már létezik. Munkásokból és alkalmazottakból, kisvárosi és falusi választókból, férfiakból, középkorúakból, fiatalokból, korábbi CDU-szavazókból és korábbi nemszavazókból áll. Ez persze nem feltétlenül jelenti azt, hogy hamarosan Afd-kormány ül Berlinben, de azt biztosan kijelenthetjük, hogy a német pártrendszerben az AfD tartósan a néppárti nagyságrendbe emelkedik. A társadalmi bázisa már megvan ehhez.
A következő áttöréshez most már nem újabb elrontott kormányzati lépésre és a nyomában támadó elégedetlenségre van szüksége az Afd-nek, hanem pusztán arra, hogy a párttól most még idegenkedő mérsékelt konzervatívok egy része is elhiggye: az AfD komoly, kormányzóképes alternatíva. Szász-Anhaltban a hit megszületett. És most csak az AfD helyi vezetőin múlik, rászolgál-e a párt erre a bizalomra.
Ám az már nem kérdés, hogy a patrióták karanténba zárása nem sikerült. És ennek egész Európára nézve rendkívüli következménye lesz.