média

Elemzés

One Man show –  Magyar Péter a Kontroll.hu tartalmaiban

Magyar Péter rövid politikai karrierje alatt számos alkalommal került összetűzésbe a magyar sajtóval, vonult ki stúdióból, rendezvényekről vezethetett ki újságírókat, szűk körben pedig keresetlen szavakkal

Egyéb

Polyák Gábor a Gyurcsány-kormány idején védte meg a disszertációját, miközben kutatásvezető volt a Gazdasági Versenyhivatalnál

Nem először keveredik önellentmondásba Polyák Gábor, az ELTE Média és Kommunikáció Tanszékének docense. Annak ellenére, hogy korábban felszólalt a hatalmi ágak szétválasztása és a véleménynyilvánítás fontossága mellett, most úgy nyilatkozott, hogy Orbán Balázsnak politikai szerepvállalása miatt nem szabadna doktori címet kapnia az ELTE-n. Munkáltatója, az ELTE, közleményben határolódott el megnyilvánulásától. Polyák tanszékvezetőként fontos aktora a magyar médiaéletnek, felelőssége van abban, hogy milyen kép alakul ki a médiáról. Fontosnak találtuk, hogy portréban foglalkozzunk személyével. Kiderült, Polyák saját doktori disszertációját akkor védte meg a Pécsi Tudományegyetemen, amikor kutatásvezető volt a Gazdasági Versenyhivatalnál a Gyurcsány-kormány idején.

Elemzés

7 cikk, amely a 444 szerint közéleti szempontból nagyobb relevanciával bír, mint Magyar Péter képviselőtársaira tett kijelentései

Míg más portálokon a legfontosabb hírek között van a legújabb hangfelvétel ügye, amelyen Magyar Péter agyhalottnak nevezi saját képviselőtársait, egyikről pedig kijelenti, hogy Soros-ügynök, addig a 444 minden szerkesztői kreativitását bevetette annak érdekében, hogy az olvasó csak és abban az esetben találkozzon ezekkel a kijelentésekkel, ha előtte olvasott a Magyar Exportfejlesztési Ügynökség standján megjelent kiállítókról, a Médiahatóság TV2 ellen indított eljárásáról, a TASZ legfrissebb közleményéről vagy arról, hogy Gulyás Gergely közigazgatási átszervezésre tett utalást – Címlapszemle.