A „mesterlövész” nem politikai vélemény és nem is ártatlan szófordulat
A szeptember 15-i Paláver adásában egy idős betelefonáló arról elmélkedett, hogy nincs-e Magyarországon olyan „mesterlövész” vagy „jó céllövő”, aki „kiiktatná” Magyar Pétert. A műsorvezető nem szakította félbe azonnal a beszélgetést. A HírTV és a HírFM másnap közölte: a műsorvezető súlyos szakmai hibát követett el, munkaviszonyát megszüntették, és belső vizsgálat indult. A történet azért különösen nyugtalanító, mert nem előzmény nélküli.
Lássunk néhány korábbi esetet! 2025 augusztusában egy Békés megyei férfit fogott el a rendőrség, miután Magyar Péter egyik rendezvényét hirdető Facebook-poszt alá azt biggyesztette: „Hátravinni, agyon lőni!!” A rendőrség a férfit internetes agresszióval gyanúsította, lakásán pedig fegyverhez tartozó lőszereket is találtak.
2026-ban született jogerős döntés egy ennél súlyosabb ügyben: egy nőt 90 rendbeli emberölés előkészülete és zaklatás miatt ítéltek el, mert elektronikus levelekben Orbán Viktor miniszterelnök, több miniszter és családtagjaik megölésére szólított fel, sőt az elkövetés módját is részletezte. A jogerős ítéletet a Szegedi Ítélőtábla 2025-ben helybenhagyta, 2026 márciusában pedig a Debreceni Törvényszék a perújítást elutasította.
A rendszerváltás utáni közéletben korábbról is vannak hasonló epizódok. 2002-ben Medgyessy Péter kormányfő környezetében életveszélyes fenyegetésként kezelték azt a levelet, amely szerint a miniszterelnök az uniós csatlakozás idején már nem lesz hivatalban. 2024-ben pedig előkerült egy 2002-es ATV-felvétel (a Közhang című műsorból, amelyet Juszt László vezetett), melyen éppen a most fenyegetett miniszterelnök, az akkor 21 éves Magyar Medgyessy Péter kapcsán használta a „kötél a nyakába” fordulatot; ő később azt mondta, viccnek szánta. Ez utóbbi nem azonos egy konkrét gyilkossági felhívással, de jól mutatja, milyen régen jelen van a magyar politikai nyelvben az erőszakos metaforika.
A miniszterelnök ifjúkori fantáziálása és a jelenleg botrányt kavaró gyilkos képzelődés felhívja a figyelmet arra a tényre, hogy jogi szempontból nem minden erőszak-gondolat kerülhet egy kalap alá.
A magyar Alaptörvény védi a véleménynyilvánítás szabadságát, de annak gyakorlása nem irányulhat mások emberi méltóságának megsértésére. A sajtótörvény pedig kifejezetten kimondja, hogy a sajtószabadság gyakorlása nem valósíthat meg bűncselekményt vagy bűncselekmény elkövetésére való felhívást.
A büntetőjogban ezért nem az a döntő kérdés, hogy valaki beszél-e vérgőzös fantáziáiról, hanem az, hogy mit mondott, milyen körülmények között, kinek címezte, mennyire volt konkrét, és alkalmas volt-e tényleges fenyegetés vagy bűncselekmény előkészítésére. A magyar jog különböző tényállásokkal kezeli az eltérő helyzeteket: szóba jöhet például a zaklatás, a közveszéllyel fenyegetés, illetve bizonyos esetekben a hivatalos személy elleni erőszak vagy az emberölés előkészülete. A Kúria gyakorlata szerint még egy állítólagos „vicc” esetében is vizsgálni kell, hogy a közlés objektíve alkalmas volt-e fenyegető helyzet előidézésére. Vagyis a szólásszabadság nem szabadság gyilkosság, lincselés megszervezésére sem az uszításra.
Más demokráciákban ugyanez az alapelv érvényesül, bár a jogi küszöbök eltérnek. Az Egyesült Államokban a First Amendment rendkívül erősen védi a politikai beszédet, de a „true threat”, vagyis a valódi fenyegetés kívül esik ezen a védelmen. A Legfelsőbb Bíróság 2023-as Counterman v. Colorado döntése azt is világossá tette, hogy a büntetőjogi felelősséghez a fenyegető közlés mellett megfelelő szubjektív tudati elemnek is fenn kell állnia. A gyakorlatban az amerikai hatóságok a politikusok elleni konkrét halálos fenyegetéseket igen komolyan kezelik. 2026-ban például vádat emeltek egy férfi ellen, aki közösségi médiában Donald Trump meggyilkolásával fenyegetőzött; más ügyben egy férfi bűnösnek vallotta magát Marco Rubio és Kristi Noem kivégzésével fenyegető online bejegyzések miatt.
Európában is egyre kevésbé tekintik az ilyesmit „csak politikai indulatnak”. Robert Fico szlovák miniszterelnök 2024-es lelövése után például nemcsak a politikai erőszak veszélyéről robbant ki vita: kutatások szerint a támadás napján az online gyűlöletkeltő és mérgező tartalmak mennyisége 60 százalékkal ugrott meg. Németországban pedig a politikusok elleni támadások és fenyegetések miatt országos tiltakozások indultak.
Az Európa Tanács Parlamenti Közgyűlése 2026-ban már külön határozatban foglalkozott a jelenséggel. A dokumentum egyértelmű különbséget tesz az éles politikai vita és az erőszakra buzdítás között: a kemény kritika és a szatíra a demokratikus pluralizmus része, a fenyegetés, az erőszakra való felhívás és a dehumanizáló gyűlöletbeszéd viszont összeegyeztethetetlen a demokratikus társadalommal. A határozat külön kiemeli a politikusok felelősségét is: tartózkodniuk kell a gyújtó hangú, elembertelenítő retorikától, és el kell utasítaniuk az erőszakot akkor is, ha politikai ellenfelük volna az áldozat.
A politika ugyanis nem következmények nélküli beszédgyakorlat. A politikusok, pártok, műsorvezetők és véleményformálók által használt szavak normalizálhatnak vagy kizárhatnak a normából bizonyos viselkedéseket. Noha, nem lehet minden egyes gyűlölködő mondatból erőszakos cselekményt levezetni, azt sem lehet komolyan gondolni, hogy a közéleti beszédnek nincs hatása arra, mit tekintünk elfogadható politikai viselkedésnek.
Lehet Orbán Viktort, Magyar Pétert, Gyurcsány Ferencet vagy bármely más politikust élesen bírálni. Lehet őket nevetségessé tenni, alkalmatlannak tartani, leváltásukat követelni. A politikai ellenfél azonban nem ellenséges célpont. A „kiiktatás”, a „kötél”, a „felakasztás”, a „lelőni” és a „kivégzés” akkor is veszélyes szavak, ha valaki viccnek, performansznak szánja azokat vagy puszta retorikai túlzásként esik ki a száján.
A demokrácia egyik legegyszerűbb civilizációs szabálya ugyanis éppen az, hogy a politikai ellenfelet le lehet győzni – de legyőzve vagy triumfálva egyaránt polgártársunk, vele is és közösségével is együtt kell élnünk, sőt együtt is akarunk élni.