A 2024-es önkormányzati választásokat nagymértékben meghatározza a főpolgármesteri címért zajló küzdelem. Vitézy Dávid indulásával háromosztatú helyzet alakult ki. Az ellenzék szereplői előszeretettel hangoztatják, hogy az LMP által jelölt Vitézy Dávid valójában a Fidesz másik jelöltje Szentkirályi Alexandra mellett. Mind Vitézy, mind az LMP társelnöke, Ungár Péter több alkalommal jelezte, hogy nincs közük a Fideszhez, az indulása nem kapcsolható össze velük, aminek szerintük az egyik árulkodó jele, hogy Vitézy Dáviddal mostohán bánik a kormánypárti sajtó . Ungár Péter egy május 2-ai Facebook-bejegyzésben arról írt, hogy „a Fidesz megijedt, pontosan tudják, hogy harmadik helyen állnak a fővárosban, és ráküldték a verőembereket Vitézy Dávidra.”, illetve, hogy „a regnáló főpolgármester pedig továbbra is ott tart, hogy Vitézy Dávidot betolakodónak minősíti”. Mind az ellenzék, mind pedig Ungár Péter kijelentéseinek szeretnénk utánajárni, ezért megvizsgáltuk a kormánypártokhoz közelálló sajtótermékeket, hogy megtudjuk, valóban kesztyűs kézzel bánik-e a kormánypárti sajtó Vitézy Dáviddal, illetve, emellett mennyire alkalmaz más stílust (amennyiben alkalmaz) a Fidesz jelöltjével, Szentkirályi Alexandrával szemben. Elemzésünkhöz a Mandiner, Hír TV, Pesti Srácok, Origo, Magyar Nemzet, Metropol és Híradó által március 6. és április 30. között leközölt cikkeit használtuk fel. Az adatgyűjtés alapját a címekben és leadekben fellelhető kulcsszavak vizsgálata jelentette.
A vizsgált médiumokat tekintve a Vitézy Dávidról alkotott képük, és beszámolási módjuk hasonló. A Mandiner megjelent cikkeit vizsgálva kiegyensúlyozottság figyelhető meg, összességében a cikkek nem alkalmasak arra, hogy nagyon negatív, vagy nagyon pozitív képet alkosson az olvasó a politikusról. Az írásokban megjelenő képek között találhatunk régi és új képeket, valamint előnyös, és némiképp előnytelen képeket egyaránt. A megjelenések jelentős arányban összefüggésben vannak a Karácsony Gergelyt kritizáló facebook-posztokkal/megszólalásokkal, mintha a jelölt megnyilvánulásait a jelenlegi főpolgármester kritizálására használnák fel. A portál beszámol Vitézy programjáról, valamint sok esetben szakemberként hivatkozik rá. A Hír TV vizsgálata során kiugró, hogy főként előnytelen beállítású képeket használnak Vitézy Dávidról. Legtöbb esetben a Facebook-posztokkal, illetve interjúkkal kapcsolatos állításokat közlik le tisztán, véleményező kommentár nélkül. A Pesti Srácok által közzétett tartalmat vizsgálva elmondható, hogy az átlaghoz képest a Vitézy Dávidról szóló cikkekben kevés alkalommal jelenik meg róla készült kép. A legtöbb esetben, mint a főpolgármestert kritizáló személy jelenik meg, ugyanakkor ezen médium esetén jóval többször figyelhető meg negatív kritika, mint az eddigiek esetén. Ezek a kritikák Tarlós István mondatain keresztül figyelhetők meg. Az Origón megjelent cikkek tekintetében, akkor tűnik fel Vitézy Dávid, amikor Karácsony Gergelyt kritizálja valamilyen okból. A portál viszonylag keveset foglalkozik Vitézy Dáviddal, csak a legfontosabb események kapcsán jelenik meg cikk. A Magyar Nemzetet vizsgálva többnyire kiegyensúlyozott módon találkozhatunk írásokkal, ezúttal is elmondható, hogy a legtöbb esetben nem önállóan, hanem Karácsony Gergelyt kritizálva jelenik meg Vitézy Dávid. Szembetűnő azonban, hogy kevés alkalommal használnak Vitézy Dávidról képet a vele kapcsolatos tartalmú cikkek esetén, ugyanis, ha Karácsony Gergelyről állít valamit Vitézy, mint például “Vitézy: Karácsony most mutatta meg, miért kell őt leváltani”, akkor inkább Karácsony Gergelyről kerül be előnytelen kép a cikkbe. A Metropol esetén kevés megjelent tartalomról beszélhetünk, kiemelendő, hogy a cikkekben javarészt nincs csatolt kép Vitézyről. A Híradó.hu-n beszámoló jellegű tartalom olvasható, nincs negatív, vagy pozitív irányú megkülönböztetés. Összességében elmondható, hogy Vitézy Dávidról a vizsgált médiumok semleges képet festenek. Általánosan elmondható, hogy nincs egyértelműen elhatárolható pozitív, vagy negatív irányú megjelenítés. Szembetűnő azonban, hogy Vitézy Dávid legtöbb esetben akkor jelenik meg, amikor valamely témában bírálja Karácsony Gergely tevékenységét. Vitézy Dávid bírálata többnyire Tarlós István aktuális nyilatkozatán keresztül történik.
Sokáig mentek a találgatások a magyar médiában, hogy ki lesz a Fidesz-KDNP főpolgármester jelöltje a 2024-es önkormányzati választásokon. Végül a korábbi kormányszóvivőt, Szentkirályi Alexandrát javasolták egyhangúan, aki így az egyetlen női jelölt erre a szerepre. Szentkirályi Alexandra március 22-én indította el a Kamuméter sorozatát Facebookon, melyben sorra mutatja be, hogy a jelenlegi főpolgármester, Karácsony Gergely milyen ígéreteket nem tartotta be. Szentkirályi ezen felül szereti hangoztatni hogy ő ízig-vérig budapesti lány, és a szívén viseli a város sorsát. Ami közös az összes megvizsgált online platformban, hogy mindegyikben szinte újraközlik Szentkirályi Alexandra Facebook videóit. A Fidesz-KDNP jelöltjéről a Mandineren kifejezetten jól beállított képekkel jelentetik meg a róla szóló cikkeket, akár olyanokat is előásnak amikor még kormányszóvivőként tevékenykedett. Tarlós István személye gyakran felbukkan a hírek között azzal, hogy szerinte miért Szentkirályi lenne a legalkalmasabb a főpolgármesteri feladatok ellátására. Nagy hangsúlyt helyeznek arra, hogy van tapasztalata városvezetésben, illetve a kormányszóvivői múltja is előnyt jelenthet számára. Gyakran felbukkan Karácsony Gergely, akiről egy inkompetens személyt festenek az olvasó számára, és aki nem tud mit kezdeni Szentkirályi Alexandrával, ő van beállítva a legnagyobb kihívójának. A Pesti Srácok oldalán több közös képét megtalálhatjuk Tarlós Istvánnal. Karácsony arca is előkerül többnyire rémült ábrázolással, mintha tartana a kihívójától. Az Origon keresztül egy erős, határozott személyiség rajzolódik ki az olvasó számára Szentkirályiról. Ezen felül az Orbán Viktorról készült cikkekben is mind említésre kerül kormánypárt főpolgármester jelöltje. Amikor a miniszterelnök által készített Tiktok videókról cikkeznek is szinte mindig megemlítik, hogy Szentkirályi Alexandra is felbukkan benne valamilyen formában. A Magyar Nemzet oldalán érdekesség, hogy azokban a cikkekben amelyek Szentkirályi Facebook videóiról írnak a végén saját írásaikkal próbálják alátámasztani a videó tartalmának igazságát. A Metropol a Kamuméter sorozatot “fájdalmas valóságnak” nevezi a “Szentkirályi Alexandra elindította a Kamumétert: “Üres ígérgetésekben Karácsony Gergely a legjobb” című cikkében, és hasonlóan támasztják alá a Fidesz-KDNP polgármester jelöltjének állításait. Amennyiben Karácsony Gergelyről vagy Gyurcsány Ferencről tudósítanak a cikk végére beillesztenek Szentkirályitól egy hasonló témában készült Facebook posztját. A híradó oldalán valóban csak a videók tartalmát idézik vissza, nem fűznek hozzá további gondolatokat.
A vizsgált időszakban Vitézy Dávidról a Mandineren 55, a Hír TV oldalán 46, a Pesti Srácok honlapján 15, az Origón 9, a Magyar Nemzetben 59, a Metropolon 12 és a Hirado.hu oldalán pedig 27 darab cikk jelent meg. Ezek a számok Szentkirályi Alexandra esetén a Mandineren 87, a Hír TV oldalán 74, a Pesti Srácok honlapján 44, az Origón 82, a Magyar Nemzetben 161, a Metropolon 50 és a Hirado.hu-n 53 darab. Általánosan elmondható, hogy Szentkirályi Alexandráról legalább dupla annyi tartalom lelhető fel az említett platformokon, mint Vitézy Dávidról. Sok esetben a cikkek duplikálva vannak, ugyanis gyakran előfordul, hogy egy-egy cikk alanyául, mind a két jelölt egyszerre szolgál.
Tartalmi szempontból vizsgálva, két kiemelkedő témájú kategóriát lehet elkülöníteni Vitézy esetén. A vizsgált médiumokban Vitézy Dávid programja és a Karácsony Gergellyel szembeni kritikájának említése erőteljesen összefonódik. Ennek két fő okozóját ismerhetjük fel, egyrészt Vitézy Dávid sok esetben úgy fogalmazza meg városvezetési terveit, hogy közben a jelenlegi főpolgármestert kritizálja, másrészt pedig a médiumok előszeretettel használják ezeket a kijelentéseket Karácsony Gergely további kritizálására. Mindemellett a főpolgármester-jelölt programjáról többnyire kiegyensúlyozottan, ritkán inkább pozitívan számolnak be, amikor pedig a jelenlegi főpolgármester kritizálásaként jelenítik meg, akkor jóval pozitívabb színben tűnik fel, mint önálló közlési formában. Szentkirályi Alexandra esetén is hasonló a helyzet. A cikkeket vizsgálva hamar egyértelművé válik számukra, hogy a legtöbb tartalom Karácsony Gergellyel hozható összefüggésbe, ugyanis a főpolgármester-jelölt jelentős mennyiségű tartalmat posztol Facebook-oldalán, amelyet az említett médiumok szinte mindig lehoznak saját portálukon. Ehhez kapcsolódva, és nem sokkal lemaradva a második legtöbbet megjelenő téma Szentkirályi Alexandra programjával kapcsolatos. A portálok pozitívan számolnak be a főpolgármester-jelölt terveiről, gyakran hangsúlyozzák tapasztalatát és alkalmasságát. Mindenképp fontos hasonlóság a két jelölt médiamegjelenései között, hogy mindkét esetben a jelenlegi főpolgármesterrel kapcsolatos kritikák tematizálják legjobban, és saját városvezetési elképzeléseik pedig második legjobban a megjelenéseket. Azonban a Fidesz jelöltje esetén jóval pozitívabb képet festenek, és sokkal jobban kiemelik városvezetési tapasztalatát.

A megjelent tartalom fő irányvonalát képezi továbbá a Vitézy Dávid indulását, jelöltségét ismertető cikkek. A vizsgált médiumok többnyire semlegesen számoltak be az eseményről, fontos azonban megemlíteni, hogy a szövegben szinte mindig szerepel Vitézy Dávid neve mellett az, hogy ő egy közlekedési szakember, amely szakmaiságot és hozzáértést sugallhat az olvasó számára. Szentkirályi Alexandra megjelenésének esetében is a jelöltségét érintő kérdések tematizálják a harmadik legnagyobb arányban a vizsgált médiumokat. A Fidesz jelöltje esetén kiemelkedő mértékben említik meg eddigi városvezetési, majd a kormányzatban betöltött szerepét. Összességében fontos megemlíteni, hogy Vitézy Dávid említése esetén gyakran lemarad a volt államtitkári pozíció ismertetése, míg szentkirályi Alexandra esetén előszeretettel sorolják fel összes eddigi releváns titulusát.
A Vitézy Dáviddal összefüggésbe hozható cikkek esetén jelentős részben jelenik meg a Tarlós Istvánnal készült interjúk leirata. A vizsgált médiumokat tekintve ezen interjúk, és az ezekből készült cikkek képezik a Vitézyvel szembeni kritikák megfogalmazásának csúcspontját. A vele szemben negatív hangvételű cikkek szinte összessége az ilyen típusú tartalmakhoz köthetők. Szentkirályi Alexandra megjelenését vizsgálva “Kamuméter” kampánya bír a negyedik legerősebb tematizáló erővel a vizsgált médiumok körében. A portálok legtöbb esetben egy az egyben közlik Szentkirályi Alexandra Facebookra feltöltött tartalmait. A kampány központjában itt is Karácsony Gergely áll, azonban ez egy a többi tartalomtól jól elkülöníthető elem, ezért került külön kategóriába.
Az ötödik leggyakrabban előforduló témaként az egymással kapcsolatos kommunikáció sajtóban történő interpretálását lehet kiemelni. Az ilyen típusú tartalomból jóval kevesebb van, mint a többiből. Érdekességként ki lehet emelni, hogy ezen szituációkban Szentkirályi Alexandra pozitívabb színben van feltüntetve, mint Vitézy Dávid, de olyan erős kontrasztot nem lehet kiolvasni, mint egy Szentkirályi-Karácsony témájú tartalom esetén.

A leggyakrabban megjelenő tematikák vizsgálatát követően kijelenthető, hogy a vizsgált médiumok sok esetben emelnek át tartalmat a két jelölt közösségi oldaláról. Azonban Szentkirályi Alexandra esetén jóval számosabb tartalom jelenik a portálokon. A vizsgált platformok esetén háttérbe szorul a jelöltek egymással szembeni esetleges konfliktusa, ehelyett a fókusz mindenképp arra helyeződik, hogy egyénenként mit képviselnek Karácsony Gergellyel szemben. Azonban ennek oka lehet pusztán az is, hogy alapvetően mind a két jelölt főként a jelenlegi főpolgármestert, és nem egymást kívánják legyőzni.