Akármilyen különös, az ókor és a középkor hosszú évszázadai alatt nyoma sem volt újságoknak. A híreket többnyire csak elmondták egymásnak, vagy levélben terjedtek, a kormányzati, önkormányzati intézkedéseket pedig többnyire kiplakátolták, vagy „kidobolták”, azaz dobszóval jelezték a helybélieknek, hogy híreket hallhatnak, gyűljenek össze. Ha pedig elég sokan megjelentek a „kisbíró”, azaz a helyi elöljáróság egyik alkalmazottja felolvasta a hirdetményt. Meglepő lehet, de a kidobolás szokása még egészen a legutóbbi időkig létezett, de napjainkra persze mindenhonnan kiszorította a modern tömegtájékoztatás. Közcélú információkat azonban még ma is láthatunk plakátokok, hirdetményeken.
A sajtó az újkor hajnalán (kb. a 15–17. század között) született meg, s megjelenése több társadalmi, gazdasági és technikai folyamat összjátékának következménye volt.
1. Történeti háttér
Az újkor küszöbén rendkívüli gazdasági, politikai, társadalmi és természetesen kulturális átrendeződés ment végbe egész Európában:
- a földrajzi felfedezések nyomán kialakult a nemzetközi kereskedelem,
- a gazdasági átalakulások miatt megerősödtek a városok, gyarapodott a városi polgárság,
- az erős városokra támaszkodó erősödő államhatalomnak egyre komolyabb hivatali rendszerekre volt szüksége, ezért terjedni kezdett az írásbeliség,
- a reformáció és az ellenreformáció küzdelme során előtérbe került az oktatás,
- a reneszánsz és a humanizmus megjelenése nyomán kialakult a tudományos gondolkodás.
Ezek a folyamatok növekvő igényt teremtettek információk iránti: a városi polgárok, a kereskedők, az egyházi és állami vezetők gyors és megbízható híreket akartak a közelebbi és távolabbi eseményekről. Világossá vált, hogy még viszonylag távoli események – háborúk, természeti katasztrófák, új uralkodó trónra lépése stb. – is hatással lehetnek egy-egy régió életére.
2. Az olvasás forradalma
A társadalmi változások magukkal hozták az olvasás forradalmát. Európában már a nyomtatás előtti évszázadokban, különösen a 14–15. században, megjelent egy egyre szélesedő réteg, amely rendszeresen olvasott, s igényt tartott könyvekre, olvasmányokra. Ennek nyomán kialakult egy világi, profitorientált kézirat-ipar.
A legkomolyabb másolóműhelyek vagy scriptoriumok Párizsban működtek. Hasonlóan nagy másolóipar üzemelt Firenzében, a humanizmus egyik központjában. A 15. század közepén például egyedül Vespasiano da Bisticci, korának híres könyvkereskedője több mint 60 másolóval és miniátorral dolgozott. De komoly scriptoriumok működtek Bolognában, Velencében, kisebb műhelyeket pedig akadtak Prágában, Nürnbergben, Bruggeben, Bécsben és Krakkóban is.
Egy-egy nagyobb műhely évente akár 100–150, egy közepes városi műhely pedig kb. 30–150 kéziratot is előállíthatott. A könyvek ára azonban igen magas volt: egy átlagos Biblia ára egy kisebb lakóház árával vetekedett.
A világi másolóműhelyek:
- megalapozták a nyomdászat munkamegosztását (szedő – korrektúrázó – illusztrátor – kötő),
- profitorientált vállalkozásként működtek, ami előkészítette a nyomdák piaci szemléletét,
- világi közönségnek dolgoztak, s így megteremtették a világi olvasókat,
- technikai, szervezeti mintát adtak Gutenberg és kortársai számára.
3. A nyomtatás forradalma
A másolóműhelyek új nemzedékét jelentette Johannes Gutenberg mainzi mester találmánya, aki (kb. 1450 körül) kidolgozta a mozgatható betűs könyvnyomtatást.
Gutenberg találmánya három technikai újítást egyesített:
- fém betűelemek (amelyek újrahasznosíthatók),
- olajbázisú nyomdafesték,
- és a sajtógép mechanikus nyomóereje.
Ez forradalmasította az információ terjesztését. A könyvek, röpiratok, később a hírlapok olcsóbbak, gyorsabban előállíthatók és tömegesen terjeszthetők lettek.
Érdekesség, hogy a nyomdászat fejlődése tette lehetővé a búcsúcédulák tömeges előállítását, ugyanakkor a búcsúcédulák piaci kereslete rendkívüli mértékben járult hozzá a nyomtatás gyors terjedéséhez. A 14–15. századtól a pápák és püspökök írásban is igazolták a búcsú, azaz a bűnbocsánatot elnyerését. A búcsúcédulák tömeges nyomtatása így az egyik első gyakorlati alkalmazása lett a nyomdászatnak. A mainzi Szent Péter templom újjáépítésére kiadott búcsúcédulák 1454-ben valószínűleg több tízezer példányban készültek — ezek voltak a legkorábbi „tömegtermékek” a nyomdászat történetében. A korai nyomdák gyakran nem könyveket, hanem röplapokat, imákat, okleveleket, búcsúcédulákat nyomtattak — vagyis kis formátumú, nagy tömegben terjeszthető iratokat, ezzel alapozva meg az újságok későbbi megjelenését
3. Kéziratos hírlevelektől az újságig
A nyomdaipar megszületése és gyors fejlődése találkozott az egyre erősödő polgári társadalom híréhségével.
A hírek iránti igényt tükrözi az a tény, hogy már a 15–16. században léteztek már a kéziratos hírlevelek.
- Ezeket főként kereskedők, diplomaták, bankházak (pl. Fuggerek) készítették.
- Tartalmuk kiadó számára fontos információkra fókuszált, mit amilyenek a piaci hírek, politikai események, hadmozdulatok, királyi döntések.
- Nem voltak nyilvánosak, hanem előfizetőknek, illetve az adott hálózat (bankfiókok, kereskedelmi lerakatok, diplomáciai képviselők) számára készült kézzel sokszorosított anyagok voltak.
- A nyomtatás elterjedésével azonban ezek fokozatosan nyomtatott formát öltöttek és így szélesebb körű terjesztésre is lehetőség nyílt.
1500 körül jelentek meg a „korai hírkiadványok”, a modern újság előzményei, a „news pamphletek” (röpiratok), amelyek egy-egy eseményt (pl. csata, természeti csoda, kivégzés) mutattak be. A kor fejedelmi udvarai is felismerték a nyomtatás jelentőségét: egyrészt a cenzúra megszervezésével igyekeztek ellenőrzés alá vonni, másrészt maguk is igénybe vették, mint a közvélemény formálásának eszközét. A reformáció ugyancsak robbanásszerűen növelte a nyomtatott anyagok mennyiségét: röpiratok, prédikációk, vitairatok tömegei jelentek meg. Luther Márton írásai például tízezres példányszámban terjedtek néhány év alatt.
5. Az első újságok
Ilyen előzmények után ismerték föl élelmes vállalkozók, hogy az információk összegyűjtésével és szerkesztésével olyan kiadványt tudnak kínálni az érdeklődőknek, ami kielégíti a vásárlók hírigényét.
Így jelent meg 1605-ben a Relation aller Fürnemmen und gedenckwürdigen Historien (Strassburg) — a világ első rendszeresen kiadott újságja (Johann Carolus gondozásában).
Ezt követi:
- Aviso (Wolfenbüttel, 1609)
- La Gazette (Párizs, 1631, Théophraste Renaudot szerkesztésében)
- The London Gazette (1665)
- Gazette de Leyde (Hollandia, 17. sz. vége)
Ezek már heti rendszerességgel, szerkesztett formában jelentek meg, és a közönség számára is hozzáférhetők voltak.
Érdekesség, hogy a korábbi kéziratos hírlevelek (avvisi, neue Zeitungen) már nagy forgalmat bonyolítottak, így természetes volt a nyomtatásra való áttérés.
6. A korai újságok
A korai újságok Létrehozták az információ nyilvánosságának fogalmát, az olvasó „hírhez való jogának” gondolatát, megalapozták a sajtó rendszerességének igényét és máig ható technikai mintát adtak a későbbi újságoknak és hetilapoknak. Különösen nagy hatású kiadvány volt a Gazette de France és a Leydse Courant, mivel ezekre nemzetközi referenciaként hivatkoztak még a 18. században is.
A legkorábbi kiadványok
- kis terjedelmű (4–8 oldal), fekete-fehér, dísztelen brossúrák voltak, többnyire illusztráció nélkül,
- eleinte lapszámozás nélkül, hetente, kéthetente jelentek meg (a postajáratok ritmusához igazodva),
- forrásként kereskedők, diplomaták, katonák leveleit használták, gyakori volt a más lapokból kölcsönzött hírek másolása,
- főként külföldi eseményekről tudósítottak: háborúk, béketárgyalások, udvari hírek, érdekességek, de még nem alakult ki a rovatbeosztás.
Szinte minden országban engedéllyel lehetett csak újságot kiadni. A tartalom gyakran állami, illetve egyházi kontroll alatt állt. A független sajtó eszméje ekkor még nem létezett.
Ugyanakkor a legtöbb ilyen kiadvány megbízhatóságra és hitelességre törekedett, a művelt, városi, kereskedő és udvari réteghez szólt, beszámolóik többnyire tényszerűek voltak, semleges, kommentár nélküli közlésére törekedtek, és (mivel a nemzeti nyelveket nem tartották erre alkalmasnak) sokszor latinul vagy a nemzetközi elit nyelvén (franciául) jelentek meg.