Az egyiken egy választott politikus, a másikon két pártaktivista – ezt lehet tudni a hangfelvételekről

Kettő plusz egy hangfelvétel került nyilvánosságra november 10-ét követő napokban. Magyar Péter vasárnap bejelentette: hamis, manipulált felvételekkel lejáratókampány indul ellene. A politikus saját igazának védelméért egy hangfelvételt hozott nyilvánosságra, amiről később bebizonyosodott, összevágott, manipulált. A felvételen Magyar egykori barátnője és egy tiszás vállalkozó hallható. A hétfőn megjelent hangfelvételen Magyar Péter súlyos állításokat fogalmaz meg. Elemzésünkben megvizsgáljuk, mi az, amit tudni lehet ezekről a felvételekről.

A vasárnapi felvétel

Szereplők jelentősége: A vasárnapi hangfelvétel szereplői Vogel Evelin és Hanzel Henrik. A helyszín pontosan nem derül ki a beszélgetésből, vélhetően egy vendéglátóegységben tartózkodnak. A résztvevők ugyan nem választott tisztségviselők, nem is politikusok, viszont Magyar Péterrel való kapcsolatuk miatt a közélet releváns szereplőivé váltak.

Kontextus: Jelen esetben az derült ki, hogy Magyar Péter volt barátnője zsaroló hangnemben beszél Hanzellel, akitől 30 millió forintot követel a hallgatásáért cserébe. Amennyiben nem teljesül a kérése, más eszközökhöz fog folyamodni – azóta kiderült, hogy 11 órányi rögzített felvételnek volt a birtokában. Ezt követően szó van a párt tagjainak Evelinnel kapcsolatos negatív megítéléséről, valamint arról, hogy Magyar Péter hajlandó lenne kifizetni a 30 milliós összeget, legrosszabb esetben eladja a részvényeit.

A hangfelvétel megjelenését követően egy újabb hangfelvételről kiderült, hogy a Magyar Péter által nyilvánosságra hozott hangfelvétel egy 1 óra 44 perces beszélgetés vágott verziója.

Tehát a vasárnapi hangfelvételről egyértelműen megállapítható, hogy manipulált. Olyan részek, amelyek adott esetben magyaráznák, vagy kontextusba helyeznék a Magyar Péter által nyilvánoságra hozott hangfelvételen tett állításokat, ki lettek vágva. Ilyen például az, hogy Vogel Evelinnek Hanzel Henrik egyébként felajánlott félmillió forintos fizetést.

Hétfői felvétel

Szereplők jelentősége: A hétfőn napvilágot látott felvétel szereplője Magyar Péter és Vogel Evelin. A helyszín feltehetően szintén egy vendéglátóegység, de időben nagy valószínűséggel közvetlenül a 2024. június 8-i Hősök téri tüntetés után járunk Itt a szereplők közül Magyar Péter politikai szereplő, így már más szempontok szerint is vizsgálható, mint a vasárnapi hanganyag. A Tisza Párt elnökének kijelentése rossz fényt vethet a “politikai imázsára” nézve, ugyanis közvetlen a szavazóit illete dehonesztáló kijelentésekkel:

  • „Szétszedtek, negyven fokban mentünk át a Hősök terén, azt gondoltam, hogy mi a faszomat csinálok itt? Büdösek az emberek és a szájuk is.”
  • Vogel Evelin: „És így jönnek ilyen közel, nem? És magyarázzák: Péter! Hozd vissza a gyerekeim, hozd vissza az unokáim?” Magyar Péter: „Hát olyan is van, de az nem baj. Vegyél magadnak újat. Hogy meglepődne?!”
  • A felvétel végén egy évődésük hallgatható meg, ahol Magyar ezt mondja: „Evi, kimondhatjuk, rajtad kívül mindenki megbecsül ebben az országban. Ennyi. De nem baj, majd rád uszítom az embereket. Megmondom: Evelin rosszul bánik velem. Megcsalt, miközben én küzdöttem a hazáért. Majd kapsz közben ilyen halálos fenyegetéseket. Majd rád uszítom a nyugdíjaskommandómat.”


Felmerül egy másik olvasata is az esetnek, ami viszont a kontextus oldaláról közelíthető meg; a felvétel egy magánbeszélgetésről szól, tehát felmerül a kérdés, hogy mennyire kell komolyan venni egy politikus magánvéleményét, illetve merre húzódik a határa a politikának és a magánéletnek. A gyakorlatban – ahogyan már megemlítésre került az előző felvétel elemzésében – a magánélethez köthető cselekmények (akár csak egy privát kontextusban elhangzott vélemény) könnyen átélhetővé teszik az eseményeket a polgárok számára.

Cselekmény: Jelen esetben Magyar Péter akkori kedvesének egyrészt arról panaszkodik, hogy egy bizonyos Márk – vélhetően Radnai Márkról, a párt alelnökéről van szó – folyamatosan hívogatja őt. Ezután megbeszélik, hogy menjenek át a Kempinskibe, majd becsmérlő kijelentések tesz a támogatóira, miszerint mennyire büdösek (valamint a szájuk is). Evelin erre félig viccesen azzal reagál, hogy sokan kérik tőle – közelhajolva –, hogy “hozza vissza a gyereküket külföldről”. A politikus beleállva a kijelentésbe, élcelődve megjegyzi, hogy “vegyenek maguknak újat”, ha gyermekük már másik országban él. Végül pedig tréfálkozva kijelenti, hogy az országban egyedül Evelin nem becsüli meg őt, és ezért a nyilvánosság elé fog állni, hogy barátnője nem bánik vele jól, megcsalta, amíg ő a hazáért küzdött, illetve ráküldi a “nyugdíjas-kommandóját”. Érdemi reakció nem érkezik Evelin részéről. 

Összegzés

Mindkét hangfelvétel esetében fellelhető elem a már említett magánéleti és politikai határvonal elmosódása, ugyanis privát beszélgetésekről van szó, de a mégis politikai következményei vannak. Az is érdekes megvilágításba helyezi az eseményeket, hogy ameddig Magyar Péter a “vasárnapi felvétel” esetében nem kérdőjelezi meg annak hitelességét – a felvételt készítő személye miatt–, addig a másik hanganyagnál ugyanezen ok mentén pedig manipulált felvételnek titulálja azt.

Ezt követően pedig pont az általa nyilvánosságra hozott anyagról bizonyosodik be, hogy manipulált.

A hétfői hangfelvétel közéleti relevanciája azért is tekinthető nagyobbnak, mert azon Magyar Péter szólal meg, aki választott politikai tisztségviselő, a legerősebb ellenzéki párt vezetője, míg a másikfelvételen két aktivista beszélgetését hallhatjuk, akik közül az egyik Magyar Péter egykori barátnője. A Tisza Párt elnöke látszólag uralta a narratívát az “előremenekülés taktikájával”, viszont kijelentéseinek tartalma annyira szenzitív, hogy jó eséllyel a szavazóinak egy része elfordul tőle. Cselekedetében tetten érhető az a logika, miszerint igyekszik a számára érzékeny felvételéről elvonni a figyelmet.