Bár voltak már jelei, hogy Joe Biden amerikai elnök mentális képességei nem a régiek, az egész amerikai közvélemény megdöbbentette amit a június 27-én tartott elnökjelölti vitán láttak. Biden vergődése után a legfontosabb pénzdonorok, párt erős emberei és a demokrata értelmiségi és celebholdudvar legnagyobb sztárjai gyakoroltak nyomást az elnökre, aki végül ennek engedve július 21-én visszalépett a jelöltségtől. Sokakban felmerült a kérdés, hogy miképp maradhatott titokban Biden állapotának ilyen mértékű romlása. Az elnök stábjának mesteri konspirációjáról van szó vagy a média is, alapvető kötelezettségét elhanyagolva a titkolózó politikusok cinkosává vált? Az amerikai sajtóban is elindult némi óvatos bűnbánó önvizsgálat, ennek főbb pontjait mutatjuk be.
A diskurzusban megszólaltak a Politico, a New York Times, a Semafor és a CNN mnkatársai, köztük olyanok, akik évtizedes fehér házi tudósítói múlttal rendelkeznek. Állításuk szerint őket is sokként érte a vita során, hogy mennyit romlott Biden állapota. Az persze felmerül, hogy miként maradhatott ez titokban, hiszen nyilvánvaló, hogy nem néhány nap alatt következtek be a változások. Biden úgy nyerte meg a demokrata előválasztásokat, hogy a választók nem voltak tisztában az elnök mentális képességeinek hanyatlásával. Kérdés, hogy mennyiben terheli felelőség ezért a médiát?
Rendre felmerültek olyan elképzelések, hogy más valakivel kellene nekivágni a Demokrata Pártnak a 2024-es elnökválasztásnak, a Washington Post például 2023 második felében egy szerkesztőségi cikkben vetette ezt fel, és egyre többen utaltak arra, hogy miközben 2020-ban Biden kiváló jelölt volt arra, hogy Trumpot legyőzze, 2024-ben az egyik legesélytelenebb a szóba jöhető jelöltek közül hogy megőrizze a demokratáknak a Fehér Házat.
A média többsége azonben nagyobb ellenséget látott Trumpban, elsősorban az ő ügyeire koncntráltak, a 2022. őszi kongresszusi és kormányzó-választásokon elért relatív sikerek pedig azt az érzést erősítették, hogy az emberek nem aggódnak az elnök állapotáért.
Az amerikai elnök persze a világ legnagyobb hatalmú embere, az újságíróknak első számú célpontja kell, hogy legyen, ha valami lényegeset a környezete el is próbál titkolni, nekik meg kellett volna tudnia az igazságot.
Bár fel-felmerült Biden kognitív állapotának kérdése, szakszóval a killer anecdote (a gyilkos anekdota) hiányzott – egy jelképes esemény, történet, ami egyértelművé teszi, hogy maga az elnöki hivatal korrumpálódik Biden hiányosságai miatt.
Párhuzamosan pedig érkeztek azok az írások, amelyek nagy stílusban próbálták meg őrizni a Bidenről, mint nagy politikusról a szimpatizánsaiban élő képet. A New Yorker 14 000 szavas portrécikket közölt az utolsó nagy csatájára készülő kemény veteránról, és még könyvben is építették “Az utolsó politikus” mítoszát.
Aki pedig mást állított, az jellemzően egyébként is republikánus szimpátiájáról volt ismert. A politikai polarizáció immáron oda vezetett, hogy a demokraták a republikánusoknak a nyilvánvalót sem hiszik el (és vica versa), a racionális felvetések is politikai támadásnak, ideológiailag motivált hátbaszúrásnak tűnnek
A valóság pedig illékony, lehet uralni ideig-óráig egy megfelelő színvonalú virtuális narratívával, de aztán beköszön. Ez esetünkben a jelölti vitával történt meg, és az újságíróknak el kellett ismerniük, hogy a megfelelő mértékben egyedül a Wall Street Journal foglalkozott a témával (sajnálatos módon a források jórészt republikánusok voltak), a lap most futja is a győzelmi köröket.
Különböző szinteken és módokon, de Clinton, Bush, Obama is aktívabb volt a jelenlegi elnöknél a sajtókapcsolataiban. Obama óvatos volt és kontrollálni akart, de ez nem akadályozta meg abban, hogy nagy önbizalommal álljon szóba az újságírókkal. “Sehol sem érezte magát jobban elemében, mint egy tíz órás interjú során David Remnick-kel, New Yorker főszerkesztőjével.”
Bidennek a covid is segített a “bujkálásban”, a sajtómunkások jobban elfogadták, hogy a Fehér Ház vezető hivatalnokai paravánt vonnak az elnök köré.
A média egyik legfontosabb felelőssége, hogy ellenőrizze a kormányzatot, kiderítse azokat a közérdekű információkat, amelyeket a politikusok titkolni szeretnének. Melyek voltak azok az okok, ami miatt ez most nagyon nem sikerült?
Valamiért a mainstream média nem nyúlt a kellő határozottsággal a témához, az elnök környezete pedig immáron a youtube-on látja őt szívesebben, esetleg influenszereknek körében, akik szívesen beszélgetnek a régi emlékeiről, például a fiatalkori vizimentői pályájáról kérdezik. Mivel az üzenetek eljuttatásában a politikusoknak már nincs szüksége a hagyományos újságírókra, megtehetik, hogy kerülik őket, és inkább a nyilvánosság új, kevesebb kihívást jelentő aktorait preferálják. Mindenesetre Franklin Delano Roosevelt óta Bidennél történt meg először, hogy elnöki terminusa alatt nem ült le a New York Times-szal.
A közvetlen sajtóbeszélgetések elmaradása mellett, az elnöki stáb részéről sem volt kiszivárogtatás, jól zárt a rendszer. Biden régi zárt körére szeret támaszkodni, közvetlen munkatársait leginkább innen válogatja, ez a bizalmi rendszer is segít a szivárogtatások megelőzésében.
Azt az erőfeszítést pedig nem tették meg az újságírók, ami ahhoz szükséges, hogy ilyen ellenállásban is kinyerjék az információkat.
Miért nem voltak keményebbek? A Trump iránti elfogultság eltorzította a problémaérzékenységét, és kevésbé küzdöttek a megszokottnál jóval szerényebb információáramlásra a Fehér Házból. A szakmai szabályok háttérbe szorulását segíthette az emberi tényező is: Joe Biden évtizedekig volt szenátor, bizottsági elnök, alelnök Barack Obama nyolcéves elnöksége idején, régóta ismerik az újságírók, kicsit talán meg is sajnálták, hogy annyi tevékeny év után az idő múlása így elbánt vele.
Sok tényező okozta hogy a média ilyen látványosan felsült ebben a kérdésben, emberi kapcsolatok, politikai polarizáció, járványhelyzet vagy az a fontos körülmény, hogy a politikusok a nyilvánosság szerkezetének megváltozásával lépéselőnybe kerültek a médiához képest az infokommunikációs vásártérben. Ezek vezettek oda, hogy ahogy a Semafor újságírónője fogalmazott: a médiamunkások elől azt is el lehetett volna titkolni ha a Hóbortos hétvége című filmet utánozták volna le a Fehér Házban.