Derült égből villámcsapásként jött a hír november 6-án délelőtt, hogy L. Simon Lászlót azonnali hatállyal felmentették a Magyar Nemzeti Múzeum főigazgatói posztjáról. Csák János, kultúráért és innovációért felelős miniszter döntése aznap a parlamenti ülésen is téma volt, de még két hét elteltével is születtek cikkek a témában. Összehasonlító elemzésünkben bemutatjuk, milyen narratívák mentén foglalkozott az üggyel a sajtó.
L. Simon László nem töltött túl sok időt a Magyar Nemzeti Múzeum igazgatói székében: alig több, mint két évvel beiktatása után, november 6-án, a World Press Photo-kiállítással kapcsolatos botrány eredményeképp azonnali hatállyal menesztette Csák János, kultúráért és innovációért felelős miniszter. Az elbocsátásról e-mailen küldött közleményben tájékoztatott a minisztérium, november 6-án 11.17-kor: „a főigazgató, mivel az intézménytől elvárható jogkövetést elmulasztotta, azt érdemben felhívásra sem teljesítette, olyan magatartást tanúsított, amely a munkaviszonya fenntartását ellehetetlenítette. A Kulturális és Innovációs Minisztérium elismeri L. Simon László korábbi érdemeit a kulturális területen végzett tevékenysége során”. Érdemes megjegyezni, hogy mi áll a hivatalos szövegben, ugyanis később ez az indoklás határozza majd meg azt a narratívát, amivel a kormánypárti sajtó többsége keretezi a nagy horderejű döntést. Az ország egyik legfontosabb kulturális intézménye főigazgatójának elbocsátása, a menesztést megelőző hetek politikai-médiabotrányától függetlenítve is kiemelkedő jelentőségű hír, amelyet politikai szimpátiától függetlenül, szigorúan szakmai megfontolásból ildomos kiemelten kezelni, címlapon foglalkozni vele.
Az első portál, aki a hivatalos forrást használva hírt adott az eseményről az Infostart volt: 11.30-kor közölték a cikket – igaz nem kiemelt anyagként, hanem a címlapos hírek között. Ezt követte a Magyar Nemzet anyaga 11.33-kor, még mindig nem a hír rendkívüliségének megfelelően, sőt elég nehezen elérhetően, a kulturális hírek között, ezzel azt érzékeltetve, hogy L. Simon László menesztése igazából nem is fontos. A Magyar Hírlap viszonylag későn, csak 12.08-kor írt a főigazgató leváltásáról, a Magyar Nemzet értesülésére hivatkozva, az információ kezelésében is a Nemzetet követve: a „futottak még” kategóriájú hírek között.
Az információ súlyosságával összhangban álló közlésre az egész magyar sajtóban egészen 11.38-ig kellett várni (láthatjuk, nagyjából 20 percet): az Index volt az első, aki címlapon, rendkívüli hírként foglalkozott az üggyel, hozzátéve, hogy megkeresték a minisztériumot és L. Simon Lászlót is, aki későbbre ígért nyilatkozatot.
A kormánypárti portálok közül elsőként és egyedüliként a Mandiner tette címlapra a elbocsátást, 11.48-kor, folyamatosan frissülő cikkben, szintén megkeresve L. Simon Lászlót. A kirúgásról szóló anyag mellett itt jelentek meg az első reakciók is: címlapon hozták, kapcsolódó anyagként Schiffer András „Je suis L. Simon László”-kezdetű Facebook-posztját.
A kormánykritikus portálok közül a Hvg és a 24.hu is a Mandinerrel szinte egyidőben, 11.47-kor, illetve 11.49-kor tette ki címlapra a hírt. Előbbi a minisztériumi közleményre, utóbbi a Magyar Nemzet tudósítására hivatkozva.
L. Simon László maga végül 12.44-kor, Facebook-oldalán tett közé sajtónyilatkozatot, amelynek egészével vagy kiemelt részleteivel mind frissültek a fenti cikkek. Elsősorban mindenhol azt emelték ki, hogy a költő-kultúrpolitikus tudomásul veszi a döntést, de elfogadni nem tudja azt, valamint záró megjegyzését: „négygyermekes apaként, nagyszülőként határozottan visszautasítom, hogy gyermekeinket tőlem vagy az általam vezetett intézménytől kellene megvédeni”.
Mielőtt rátérnénk L. Simon menesztésének további visszhangjára, érdemes megnéznünk az előbbi tudósítások szóhasználatát. Ha megnézzük a hírek címeit, három kifejezéssel találkozunk, a ‘menesztés’, ‘elbocsátás’, ‘kirúgás’ szinonimákkal. Jóllehet értelmileg ezek megegyeznek és fedik is a valóságot, egészen más többletjelentést hordoz, amikor valakit menesztenek vagy kirúgnak. Az adott ige konnotációja, erőssége állásfoglalást is jelent ebben az esetben: a kormánypárti portálok nem véletlenül használják a leggyengébb, leghivatalosabb ‘menesztés’ kifejezést, hiszen az fejezi ki legkevésbé az egyoldalúságot, a minisztérium közleményében is ez szerepel. Az ‘elbocsátás’ már jóval erőteljesebb, bár még mindig viszonylag semleges szóhasználat (az Indexen, a Mandineren és a 24.hu-n is ezzel találkozunk), tárgyilagos ugyan, ám már magában rejti az egyoldalúságra való utalást. A Hvg által alkalmazott kirúgás a legerősebb, a véleménycikkekben is leginkább ez szerepel – ebből rögtön érződik, hogy valaki súlyos hibát követett el, aminek folyományaként kirúgták.
Ahogy a mellékelt grafikonon is látszik, a későbbiekben se a Magyar Nemzet, se a Hírlap, se az Origo nem szentelt túl nagy figyelmet az ügy folytatásának, három-három cikkben foglalkoztak vele. Arról, hogy L. Simon menesztése szóba került az éppen zajló parlamenti ülésen csak az Origo tudósított, a Nemzet és a Hírlap elsiklott felette. Utóbbiak az elbocsátás tényén és L. Simon nyilatkozatán túl egy-egy publicisztikával, valamint Csák Jánosnak a Magyar Demokrata november 8-i számában olvasható interjúja (november 13-a óta online is elérhető) szemléjével teljesnek érezték az utánkövetést.
Mindebből teljesen egyértelműen kitűnik, hogy a kormánypárti sajtó nagy része nem kívánt a kelleténél többet (még talán annyit sem) foglalkozni L. Simon László menesztésével, cikkeikben a hivatalos álláspontnak megfelelően azt hangsúlyozták, hogy Csák János döntése teljesen jogos, semmi különös nincs benne, ugyanis L. Simon László nem tartotta be a törvényt. Ez a narratíva még kiegészül a miniszternek a Parlamentben mondott indoklásával, miszerint L. Simon rengeteg dologban kiváló, de vezetőnek alkalmatlan. Ezt az alkalmatlanságot, illetve a törvénysértés miatti menesztést emeli ki a Magyar Nemzet (Felföldi Zoltán) és a Magyar Hírlap (Horváth K. József) publicistája is. Az ‘alkalmatlan’ mint állandó jelző L. Simon Lászlóhoz való csatolása azért is meglepő, ugyanis a kormánypárti sajtó ezt a szót leginkább Karácsony Gergely kapcsán szokta alkalmazni. Olvasóik így az alkalmatlan szóról elsőre Budapest ellenzéki főpolgármesterére asszociálnának, miközben a cikkben a továbbra is L. Simon László, fideszes kultúrpolitikusról esik szó.
A fentiektől eltérően a Mandiner összesen mintegy tizenkét cikket szentelt az esetnek az elmúlt két hétben, tudósítva az Országgyűlésben elhangzottakról, a vélemény rovatban platformot biztosítva az ügyhöz kapcsolódó különböző publicisztikák szemléjének, külföldi reakciót is közölve. Megírták azt is, hogy L. Simont főigazgatóként tartott utolsó állománygyűlésén vastaps fogadta a Nemzeti Múzeumban november 13-án, múlt hétfőn; valamint szemlézték az Ungár Péter podcastműsorában mondottakat is. Ennek hátterében valószínűsíthetően az (is) áll, hogy L. Simon László a print Mandiner egyik állandó szerzője. És bár L. Simon vezetői alkalmatlansága tudósításban idézetként, illetve másodközölt publicisztikákban náluk is megjelenik, a szóhasználatot, címadást, az egész ügy „tálalását” nézve úgy tűnik, mintha inkább mellette foglalna állást a portál.
Ami a kormánykritikus sajtót illeti, igen beszédes a különbség: minden híroldalon tíz fölött van az L. Simon László elbocsátásával foglalkozó, vagy az ügyhöz valahogyan kapcsolódó cikkek száma. Itt élen jár a Telex, a maga tizenkilenc anyagával, amiben van külföldi sajtószemle (lásd lejjebb), elemzés arról, a kormánypárti portálok hogyan próbálták „eldugni” a mínuszos hírek közé a kirúgást, Facebook-ról átvett reakciók, videók és podcast-műsorok összefoglalója. A Hvg-n tizennyolc, a 24.hu-n tizenkét, az Indexen tizenhat cikk érinti a Magyar Nemzeti Múzeum főigazgatójának menesztését.
Sok információt csak az Indexen, illetve az kormánykritikus portálokon találunk meg: a kormánypárti sajtó egyáltalán nem foglalkozott azzal például, hogy ki lesz L. Simon utódja (Hammerstein Judit) vagy, hogy elbocsátása másnapján L. Simon meglátogatta Lezsák Sándort, az Országgyűlés (szintén költő, szintén fideszes) alelnökét. A kormánykritikus sajtó minden szegletét bejárta Hiller István volt kultuszminiszternek az ATV-ben elhangzó elmélete arról, milyen hatalmi harcok állhatnak Csák János radikális döntésének hátterében.
Az átemelt Facebook-os reakciókat, podcastműsorokat és véleménycikkeket áttekintve kristálytisztán kirajzolódik (elég akár csak a címadást nézni) a másik oldal narratívája: „a forradalom felfalja a saját gyermekét”-jelenség (Nagy Gergely, Hvg) ékes példáját látják a főigazgató leváltásában, mondván, L. Simon megszavazta a törvényt, amelynek most áldozata lett. Ez kiegészül azzal a gondolattal, hogy az amúgy elkötelezett L. Simon, az ‘emberarcú fideszes’ most rácsodálkozik saját pártja hatalompolitikai mechanikájára (Pető Péter, 24.hu).
Azonban itt is találunk egy érdekes kivételt. Az Index – bár sok más véleményt és reakciót szemléz – saját publicisztikájában Schiffer András szigorúan jogi szempontból közelíti meg a kérdést, kijelentve, hogy mindkét narratíva téves, ugyanis abból indul ki, hogy L. Simon törvényt sértett, ami így nem igaz: „mindkét véleménybuborék kiindulópontja alapvetően téves […] a nemzeti múzeum főigazgatójának tehát a gyermekvédelmi törvényt abból az egyszerű okból kifolyólag nem kellett betartania, hogy az nem vonatkozik rá”. Ezen túl olvashatunk a Lezsák Sándorral való találkozásról, arról, hogy MCC-s diákok az intézmény Média Iskoláját vezető Boris Kálnoky vezetésével tekintették meg a kiállítást, amelyről nagyon pozitívan nyilatkoztak, valamint egy külön összeállításban más olyan nemzeti kulturális intézményekről, amelyeknek vannak a gyermekvédelmi törvény szempontjából problematikus előadásaik, kiállításaik, azonban igazgatóikat mégsem menesztették. Mindezt összevetve elmondhatjuk, hogy nagyjából semleges hangvételével, a felek egyenlő megszólaltatásával és saját cikkeik tematizálásával az Index is inkább L. Simon László mellett foglal állást.