Az „ultraként” is számon tartott aktivista-főszerkesztő a trollkodást, a balhézást, de olykor a verekedést sem veti meg. Akasztott már Ujhelyi bábút, ajándékozott műpéniszt Alföldinek és mostanra nemezisével, Hont Andrással is többedszerre összeakaszkodott – a radikális főszerkesztő legutóbb a Fidesz tüntetésén esett neki a HVG újságírójának. Egy vad hajtás anatómiája.
Futballhuligán múlt
Bede Zsolt 1980. október 10-én született, első közéleti megjelenése a 2013-as diáktüntetések idejére datálható. A február 12-én este megszervezett hallgatói fórumot az ELTE BTK épületében Bede vezetésével egy csapat futballdrukkerekből verbuválódott társaság zavarta meg, akik korábban az interneten szerveződtek. Az Ultras Liberi néven futott, mostanra törölt Facebook-oldal kezelője a rendezvényen is szót kért és sérelmezte az egyetemisták követeléseit. Azt kívánta nekik, hogy
„Londonban egy McDonald’sban dolgozva dögöljenek éhen”.
Bede múltjáról nem sokat tudni. Annyi bizonyos, hogy a Ferencvárosi Torna Club szurkolói táborából került ki, de egy ideje nem látják őt a meccseken. Az azonnali.hu egy 2019 januári cikkében névtelen forrásokra hivatkozva azt állítja, hogy a korábbi ultráról elterjedt egy pletyka, mely szerint rendszeresen jelent a rendőrségnek a tábor ügyeiről. Ez egy magyarázat lehet arra, hogy Bede miért lett nem rokonszenves „elem” a lelátón, a fenti állításra azonban a legjobb tudomásunk szerint semmilyen bizonyíték nincs. Bede múltjából ezen kívül előkerült még egy 2008-as kuruc.info-nak írt olvasói levele is, melyben saját magáról is ír, valamint azt állítja a
2008-as november elsejei DAC-Slovan mérkőzésen bekövetkező, a szlovák rendőrök brutálisan támadását bemutató felvételek többségét ő készítette.
Egy vad hajtás
A vadhajtasok.hu-t a 2018. áprilisában regisztrálták, impresszuma, elérhetősége nincsen, az egyetlen, aki arccal-névvel vállalta az oldalt, az Bede Zsolt. A portál saját meghatározása szerint radikális nemzeti, jobboldali érzelmű közösség, mely főleg csalódott, korábbi Jobbik-szimpatizánsokból áll. A név arra utalhat, hogy Jobbik látványos ideológiai megváltozása a pártról lenyesegette a vadhajtásokat, a vadhajtasok.hu magát a „a legvadabb jobboldali portálnak” nevezi. Facebook oldala – bár többször letiltották – már korábban is volt a portálnak, Bede 2018 április 4-én ennek a szóvivőjeként szerepelt az EchoTv-ben, a teljes interjút a következő linken tekinthető meg:
https://www.youtube.com/watch?v=faRsNlDDm-o
Bede Zsolt az általa vezetett közösséget és portált többek között így definiálta: „Nemzetszerető emberek vagyunk. Mi ezt már megkaptuk, hogy ha én árpádsávot viszek a vállamon, egy zászlót lobogtatok, akkor fasiszta vagyok, ha a homoszexuálisokat bántom, akkor homofób vagyok, rasszista vagyok, minden vagyok, én csak egy egyszerű, nemzetszerető, nacionalista ember vagyok. Ezt úgy mondanám a legjobban, hogy a hazaszeretet az nem fasizmus.” Ebben az adásban beszélt továbbá arról is, hogy a kampány során az általa vezetett „csapat” zavarta meg Vona Gábort többször is például azzal, hogy a lakossági fórumokon müezzin hangot játszottak le.
Az ellenzékinek mondott médiumok a Vadhajtások online portált rendszerint a Fidesz újságaként kezelik és így hivatkoznak rá. Erre tényleges bizonyíték nincsen, az érvelésük alapját általában a cui prodest, azaz a kinek állhat érdekében logikára építik. Példa és magyarázat lehet erre az azonnali.hu 2019-es, témában írt cikke.
Folyamatos balhézás
Bede Zsolt 2018 augusztusában egy gyorsétteremben a HVG éppen vacsorázó publicistájához, Hont Andráshoz ment oda, hogy számon kérje rajta egy Facebook-posztját, melyben Hont a 888.hu újságíróit féregnek titulálta. Bede felvette az esetet, a vágott videót később a Pesti Srácok közölte. A felvételen az látszik, hogy rövid beszélgetés után dulakodásba kezdenek majd miután ezzel felhagytak Bede kihívja Hontot az éttermen kívülre verekedni. A PS-nek adott nyilatkozatában így számolt be az esetről: „Elsodorta a kezemből a telefont, majd megütött. Aztán a hasamnak szegezte a fejét és birkózni kezdett. Én javasoltam, hogy ha ennyire nagy fiú, akkor menjünk ki, ezzel letettem a telefonomat és táskámat.” Végül Hont minden bizonnyal nem ment ki a dulakodást folytatni, Bede pedig saját elmondása alapján később, amikor visszament a telefonjáért, „libsi g…”-nek nevezte és leköpte a HVG publicistáját. (A történtekhez hozzá tartozik, hogy a PS eredetileg nem Bede Zsolt nevében számolt be az esetről. Hont András egy facebook bejegyzésében azonosította őt.) A felvétel itt látható.
A Vadhajtások 2018 szeptemberében a DK a Parlament előtt tartott tüntetését igyekezett szabotálni. A Kossuth téren sátrazó Szabó Gábor és társai készítettek egy Orbán bábút. Bede az éjszaka ellopta a bábút, ráragasztotta Ujhelyi István MSZP-s EP-képviselő fotóját, és
felakasztotta a II. János Pál pápa téren.
Ugyanennek az évnek a karácsonyán Bede Zsolt azokkal a tüntetőkkel szemben is fellépett, akik december 12-én a Kossuth téren a túlóratörvény ellen demonstráltak, valamint többek között megrongálták a karácsonyi díszítéseket. Bede itt a Pesti Srácok beszámolója szerint már verekedésbe is keveredett, valaki hátulról megütötte őt, az erről készült videó azonban már nem elérhető, a rendőrség garázdaságért nyomozást indított az ügyben. Pár nappal később Hadházy Ákos ellenzéki parlamenti képviselő és Márki-Zay Péter hódmezővásárhelyi polgármester közös fórumán kezdett „trollkodásba” Bede, aki Hadházyról az MTVA székházában készült felvételt gúnyolta ki, a földön fekve imitálta a parlamenti képviselőt. (Hadházy képviselőtársaival 2018 decemberében az MTVA székházába hatoltak be azzal a céllal, hogy a műsorrenden kívül beolvassák a televízióba a követeléseiket. A képviselők tevékenysége elsőfokú, nem jogerős bírósági ítélet alapján nem értelmezhető jogellenesnek. Ezzel együtt a főügyészség szerint az MTVA biztonsági őrei a rendbontó képviselőkkel szemben jogszerűen léptek fel, a felvételek azt igazolják, hogy a képviselők épületből történő eltávolítása jogszerűen történt.)

2019 áprilisában a DK majd május 1-én az MSZP pártrendezvényét is megzavarta. Gyurcsány Ferenc pártjának aláírásgyűjtő sátrát labdával megrugdosta és ezzel meg is rongálta. A DK aktivistái rendőrt hívtak, ők garázdaság miatt indítottak nyomozást. A szocialisták rendezvényén Jávor Benedek fórumát akasztotta meg trágár közbeszólásokkal. 2019 szeptemberében Bede az ellenzéki képviselők és Papp Dániel az MTVA hírigazgatója közös tárgyalása utáni sajtótájékoztatót zavarta meg újra, egy bohócnak öltözött férfival üvöltöztek a képviselőknek. 2019 október 9-én a Vadhajtások munkatársa Alföldi Róbert és Karácsony Gergely közös beszélgetése után kísérelt meg gúnyolódásból egy rózsaszín műpéniszt adni a színész-rendezőnek.
https://www.youtube.com/watch?v=od8moT5FUKY
2019 október 23-án a Zeneakadémia elé szervezett kormányellenes tüntetés után a DK közleményben vádolta meg Bedét azzal, hogy kitépte Domonkos Ágnes önkormányzati képviselőnő kezéből a transzparensét és mellkason ütötte őt. Az ellenzéki politikust mentő vitte kórházba, a DK még orvosi látleletre is hivatkozott, mely a mellkasi zúzódásokat bizonyítja. A Bede által közzétett videón azonban jól látszik, csak a táblát üti ki Domonkos kezéből, szándékos ütést vagy a személyt célzó mozdulatot sokadszori megnézésre sem lehet felfedezni. A Demokratikus Koalíció közleményében büntetőeljárás megkezdését ígérte. Bede erre a vadhajtásokon így reagált: „Értetlenül állok azon sajtóhírek előtt, melyek súlyos sérülést tulajdonítanak ennek az akciónak. Jogi úton fogok érvényt szerezni a jó hírnevem megsértése miatt minden rémhír terjesztő sajtóorgánummal szemben.”
https://www.youtube.com/watch?v=-0_ewike_sg
Bede Zsolt 2020 január 30-án a Niedermüller Péter elleni tüntetés alkalmával újra összetűzésbe keveredett Hont Andrással. A BRFK közleménye szerint a Vadhajtások főszerkesztője szóváltásba keveredett a gyűlésről tudósító Honttal, szidalmazta őt, meglökte, valamint a szemüvegét is levette. Az Index ennél többről számol be, szerintük Bede megütötte Hontot. A Vadhajtások facebook oldalán azzal védekezett, hogy a HVG újságírója provokálta a történteket. A rendőrség garázdaság gyanújával hallgatta ki Bedét. Az esetről videó is készült. A Vadhajtások portál ezzel kapcsolatban közzétett egy hírt, mely szerint a Hadházy Ákos és Szél Bernadett ellenzéki képviselők által szervezett autós demonstráció során Bede a portál tudósítójaként megközelítette Hadházy lassú mozgásban lévő autóját és megkísérelt egy gyógyszeres dobozt helyezni az ablaktörlő alá. A Vadhajtások elmondása szerint ekkor a képviselő az autójával „elütötte” Bedét, akit ezt követően mentővel kellett kórházba szállítani. Az elmondottakat bizonyíték nem támasztja alá. Bár az eset közben Bede Zsolt videózott, a portálra feltöltött felvételen (9:40-től) nem látszik tisztán, mi történt. Ma délelőtt Hadházy hivatalos Facebook oldalán nem reagált még az esetre, a Népszava azonban megemlíti Bedét a demonstrációról szóló tudósításában: „az eseményt pedig a szélsőjobboldal provokátor- újságírója, Bede Zsolt igyekezett közbekiabálással, dobálózással megzavarni.” A Vadhajtások beszámolója szerint a történtek után rendőrségi helyszínelők vizsgálták az esetet. További fejleményekről legjobb tudomásunk szerint nem tudunk beszámolni.
2020 novemberében az Azonnali lehozott egy portréinterjút Bedével. Ebben magát nem újságírónak definiálja, hanem egy „alulról szerveződő valaminek”. A Vadhajtások szerkesztését ingyenes végzi és mellette a vendéglátásból él. Korábban volt egy szurkolói weboldala és Facebook oldala, és a youtubera videókat tett fel focimeccsekről. A Facebook oldalát 2015-ben letiltották a közösségi irányelvek megsértése miatt, ezzel párhuzamosan pedig kezdett kiábrándulni a „néppártosodó” Jobbikból. Először csak egy a Jobbikra kihegyezett mémoldalt csinált, majd a ’18-as választások után belefogtak a Vadhajtások készítésébe.
Ezt így kommentelte: „Én személyesen azért fogtam bele, mert ha már Blankától kezdve Hadházy Ákosig mindenféle általam nullának tartott ember megmondhatja a véleményét, akkor igen, én is ki szeretném mondani, hogy mit gondolok.”
Állítása szerint az oldalból nem származik bevétel, és támogatást is csak barátoktól kapnak. Az pedig, hogy a Vadhajtásokon egy cikk milyen hangnemben íródik meg, tárgyilagosan, vagy agitálva azon múlik, hogy az írója éppen milyen kedvben van.
Jelen portré nem tekinthető véglegesnek, azt folyamatosan frissítjük az új és a már rendelkezésre álló információk alapján.
FORRÁSOK MEGTEKINTÉSE
https://www.facebook.com/profile.php?id=100009707654912
https://www.facebook.com/profile.php?id=100015322272298
https://www.facebook.com/zsolt.bede.39
https://www.youtube.com/watch?v=paDyprtMP2s
https://www.facebook.com/olahgellert888/videos/197969144479163/?t=0
https://pestisracok.hu/jobboldali-ujsagirot-utottek-le-a-liberalis-tuntetok-szerdan/https://kuruc.info/r/7/30523/