Rovó Attila portréja

belpolitika

n.a.

2004

A közmédiát is megjárta egykor a Junior Prima Díjas újságíró, ma már az Index politikai rovatvezetőjeként foglalkozhat neki tetsző témákkal. Pereskedett Sáling Gergő oldalán Lázár János hotelszámláiért és Joó Hajnalkával karöltve a Századvég-aktákért. Mindkét ügyben nyilvánosságra hozták a vágyott  dokumentumokat, de végül mindebből nem lett semmi. Egy sokak által félreértett írása miatt pedig az a vád is érte, hogy a beteg gyermekekkel foglalkozó Bátor Tábort támadja. Rovó Attila portréja.

A Közmédiától Matolcsy lapjáig 

Pályafutását a Magyar Hírlapnál kezdte 2004-ben, ezt követően rövid ideig szabadúszóként írt publicisztikákat különböző lapokba (pl. Magyar Narancs), ezt követően került a Kossuth Rádióhoz, ahol a 180 perc és a Közelről munkatársaként dolgozott. Munkáját 2010-ben Junior Prima díjjal jutalmazták, azonban a 2011-es közmédiát érintő leépítések következtében távoznia kellett a Rádiótól. A közmédia után az Origo-nál folytatta, ahol Sáling Gergő munkatársaként kezdett dolgozni, aki 2013-tól az oldal főszerkesztője volt. 2014-ben a hivatalos álláspont alapján a megváltozott médiafogyasztási szokások miatt, más narratívák szerint az Origo-t ért kormányzati nyomásgyakorlás hatására elbocsátották Sáling Gergőt, melynek következtében, a szolidaritás jeleként Rovó Attila is több társával együtt távozott az Origo-tól.  

A főszerkesztő elbocsátásának hátterében egyesek szerint az oldal kormánykritikus írásai állhattak, amelyek közül a legnagyobb visszhangot kiváltó cikk minden bizonnyal Lázár János kétmilliós hotelszámláiról szólt, amelyekhez pereskedés útján jutottak hozzá az Origo akkori munkatársai a Miniszterelnökségtől. Az ügynek végül – a részletek nyilvánosságra hozatalán túl – nem lett igazán komoly következménye, Lázár János közleményben jelentette be, lemond a számára törvényben biztosított utazási költségtérítésekről. A vélhetően politikai gesztusnak szánt lépés, tulajdonképpen kihúzta a téma méregfogát, a miniszterelnökséget vezető miniszter nyilatkozatában hozzátette: „az elmúlt két évben a legkevesebbet utazó kormánytagok közé tartoztam”, és megjegyezte: „örülök, hogy a független magyar bíróságok fontosnak tartják, hogy megismerjék utazási szokásaimat.”

Pereskedés a Századvég-aktákért  

Az Origo után Rovó a vs.hu-nál folytatta több korábbi munkatársával. A vs.hu-nál eltöltött időszak legnagyobb visszhangot kiváltott ügye „Századvég-akták” néven vált ismertté. A Társaság a Szabadságjogokért jogvédő szervezettel együttműködésben, pereskedés útján szerezték meg a Századvég Alapítvány tanulmányait, amelyek a kormányzat számára készültek, 2012 és 2014 között, mintegy négymilliárd forintért.  

A pert az Origo korábbi újságírója Joó Hajnalka indította a Századvég ellen, majd a Társaság a Szabadságjogokért közreműködésével jelentették meg a vs.hu felületén, hiszen az Origótól Joó is a vs.hu-hoz „igazolt át”.  Rovó egy, az ATV-nek adott interjújában azt állította ezekről a tanulmányokról, hogy sok esetben a közvélemény-kutatás, amelyeket elvégzett az alapítvány az „felesleges és értelmetlen”, valamint azt állította a Századvég közvélemény-kutatásairól, hogy azokat a kérdéseket, amelyek a közvéleményt valóban érdekelhetnék, azokat nem hozzák nyilvánosságra. A Századvég nyilvánosságra hozta a kérdéses iratokat, ezzel együtt azonban a Rovóéhoz hasonló véleményeket határozottan cáfolták, pert nyertek például Mellár Tamás a Népszabadságában megjelentetett írásával szemben, melyben a képviselő azt állítja „a miniszterelnök tanácsadói érdemi munkavégzés nélkül vették fel a minisztériumtól utalt pénzt.”

2016 áprilisában távozott a vs.hu-tól miután kiderült, hogy a lap érintett a Magyar Nemzeti Bank pénzköltési ügyeiben. Az ügy áprilisban robbant ki, amikor fény derült arra, hogy többek között a vs.hu-t is kiadó New Wave Kft. több, mint fél milliárd forintos támogatásban részesült a Magyar Nemzeti Banktól. Távozásáról így írt akkor: 

„Lelépek a vs-től, gondolom, nem kell magyarázni miért. Tényleg nem tudtam, hogy 500 milliós támogatást kapott a kiadó.”  

Távozása után az Indexénél helyezkedett el, ahol jelenleg politikai rovatvezetőként dolgozik.

„Közellenség lettem a Bátor Tábor-posztom miatt”

2019 februárjában volt kénytelen magyarázkodni egy a Bátor Tábort érintő félreértett írása miatt. Történt ugyanis, hogy egy Tábor István nevű személy az A7-es TABOR-1 rendszámú Audijával teljesen véletlenül a Bátor Tábor angyalföldi irodája előtt parkolt le. Az indexhez érkező, fényképpel is ellátott olvasói levélben érthető módon az a kérdés merült fel, hogy a legkevesebb 20 millió forintos autó a Bátor Tábor tulajdona-e, illetve hogy azt szponzori pénzből vették-e. Erre a levélre reagált egy rövid cikkben Rovó, melyben azt is leírja, hogy a súlyos beteg gyermekek táboroztatását végző közhasznú szervezetnek semmi köze az autóhoz. Sok olvasó azonban félreértette az írást, és felháborodva fordult a szerzőhöz. Azt kifogásolták, hogy a szerző a Bátor Tábor megkérdezése és megfelelő utánajárás nélkül ír arról, hogy ez a drága autó az övék volna. Ezzel pedig kétséget ébreszt a szervezet tisztességes működése iránt és vélhetően komoly károkat okoz. Az tény, hogy félretájékoztatás a cikkben nem történt, hiszen Rovó szó szerint leírja, a Bátor Tábornak semmi köze az Audihoz. Az olvasók félreértésének valószínűleg a címadás lehetett az oka:

„Egy Tabor-1 rendszámú, rohadt drága Audi parkolt be a Bátor Tábor elé, és csak ezután jön a csavar”

Rovó másnap újabb írásban reagált a félreértésre, melyben arról értekezik, hogy a félreértés oka a felületes cikkolvasás, ennek kialakulásáért pedig elsősorban a kormánypropaganda a felelős. Párhuzamot von a saját félreértett cikke és kormányzati kommunikáció között. Szerinte az olvasók közhasznú ügyekkel szembeni bizalmatlansága, valamint a lejárató kampányok iránti fokozott befogadókészség az oka az írása helytelen interpretációjának. 2019-ben az Index hasábjain így fogalmazott:

„Ezentúl bármilyen kérdésre az lesz a válasz, hogy Soros. Késik a busz, elkavarták a csomagot, te meg megpróbálsz kérdezősködni, hogy miért? Hát hogy képzeled, te kis sorosista, nem dőlünk be az ócska trükködnek, hogy elvedd a magyaroktól, ami a magyaroké, és bevándorlóországgá tedd a keresztény hazát! 

VISZLÁT, ÉRTELMES PÁRBESZÉD, VISZLÁT, NORMÁLIS LÉTEZÉS!” 

Szerk.: Az Ojim.hu nem hírközlő felület, a bemutatott portré nem tekinthető véglegesnek és befejezettnek, azt folyamatosan frissítjük az új és a már rendelkezésre álló információk alapján.