Ukrajna EU-csatlakozásának hazai közéleti megítélését nem csupán a spontán kialakuló különböző vélemények alakítják. A kérdés körül formálódó diskurzus mögött tudatosan felépített politikai és médiakommunikációs stratégiák is kirajzolódnak, ezek mozgatórugói azonban ritkán kerülnek a nyilvánosság fókuszába. Elemzésünkben azt vizsgáltuk meg, kik, milyen eszközökkel és milyen szándékok mentén formálják ezt a folyamatot.
Az Európai Parlament 2024. november 19-i rendkívüli ülésén, amelyet az orosz–ukrán háború ezredik napja alkalmából tartottak, a Tisza Párt két EP-képviselője, Dávid Dóra és Lakos Eszter ukrán zászlóval és uniós szimbólumokkal díszített pólóban jelent meg az ülésteremben. Öltözetük egyértelmű szolidaritást fejezett ki Ukrajna mellett, és illeszkedett a Manfred Weber vezette Európai Néppárt frakciójának akciójához, amelynek minden tagja hasonló pólót viselt az ülésen.
Miután a téma mindig erős indulatokat kelt a magyar közbeszédben, ez az akció is sok kritikát kapott. Az Európai Parlamentben ülő képviselők ugyanis legalább annyira képviselik saját nemzetüket, mint saját jelölő pártjaikat, vagy az azokat egyesítő pártcsaládjaikat.
Az eseményről beszámoló Mandiner háborúpártinak címezve elutasította a Tisza Párt akcióját, Manfred Weber híressé vált álláspontja okán, amely szerint:
“Addig támogatjuk Ukrajnát, amíg szükséges (as long as it takes)”
A Magyar Nemzet hasonlóan támadó hangvételű tudósítása úgy érvelt, hogy egy olyan összetett kérdésben, amelyen az orosz-ukrán háború, nem foglalhat állást kritika nélkül egyik párt sem, különösen úgy, hogy az az európai parlamenti pártrendszer logikájára épülve nem a magyar érdekek képviseletét jelenti, hanem a Néppárt álláspontjának kritika nélküli átvételét szolgálja. Ahogyan Tarr Zoltán fogalmazott a beszámolóban idézettek szerint:
„…néppárti álláspontra támaszkodunk, ami egyfajta kötelezettség”, „ a néppárti álláspontot elfogadtuk és elfogadjuk, és ezeket az álláspontokat magunkévá tesszük.”
Mit gondol a magyar közvélemény?
A Republikon Intézet 2025 márciusában készített közvélemény-kutatása szerint a magyar társadalom megosztott Ukrajna EU-csatlakozásának kérdésében. A kutatás alapján a megkérdezettek 49 százaléka támogatta Ukrajna belépését az Európai Unióba, míg 42 százalék ellenezte azt – tehát valóban csak egy szűk többség állt ki a csatlakozás mellett.
A Republikon már az orosz–ukrán háború kezdetén is a brüsszeli állásponttal összecsengő eredményt mért. 2022 márciusi kutatásuk is, amelyben azt vizsgálták, mit gondolnak a magyarok arról az állításról, hogy „Magyarországnak kötelessége segíteni ukrán szomszédjainkon, akkor is, ha ez negatív gazdasági következményekkel járhat Magyarország számára”. A válaszadók kétharmada egyetértett ezzel.
Legfrissebb kutatását az Intézet úgy jelentette meg a nyilvánosságban, mintha a magyarok többsége támogatná Ukrajna EU-csatlakozását. A számok azonban mást mutatnak: a felmérés szerint csupán 49 százalék mondta azt, hogy támogatná Ukrajna belépését, míg 42 százalék ellenezte – vagyis a társadalom véleménye megosztott, nem beszélhetünk egyértelmű többségről.
Külön figyelemre méltó, hogy mindezt egy olyan intézet mérte és kommunikálta így, amely jelentős külföldi támogatásokból működik. A Republikon 2023-ban több mint 94 ezer dollárt kapott a Nyílt Társadalom Alapítványtól, míg a német Szabad Demokrata Párthoz köthető alapítvány 11,5 ezer euróval támogatta. Ez a háttér azt a kérdést is felveti, hogy a kutatás hogyan illeszkedik azoknak a nemzetközi szereplőknek az érdekeihez, akik finanszírozzák az intézetet.
Az intézményt vezető Horn Gábor korábban maga is Soros Alapítványi programot irányított, a Republikon pedig tagja a brüsszeli European Liberal Forum-nak, amely közvetlen EU-finanszírozásban részesül. A Republikon Intézet saját közleménye alapján: (…) örömmel tesszük közzé, hogy a Republikon Alapítvány európai uniós pályázati forrást nyert működéséhez, ezzel külföldről támogatott szervezetnek minősül.
Az anyagi és ideológiai összefonódások fényében külön figyelmet érdemel, hogyan számolt be a Republikon Intézet kutatásáról a hazai ellenzéki sajtó. A 24.hu a kutatási eredmények bemutatásakor nem tette egyértelművé, hogy a felmérés nem tükrözi a társadalom egységes akaratát. A cikk nem emeli ki például azt sem, hogy a válaszadók jelentős része – 42 százalék – elutasítja Ukrajna csatlakozását, ami fontos szempont lenne a kiegyensúlyozott értelmezéshez. Ehelyett a szöveg olyan képet sugall, mintha már kialakult volna egy társadalmi egyetértés, és az Ukrajna melletti elköteleződés természetes, meggyőző többségi álláspont lenne Magyarországon.
Hasonlóan félrevezető megközelítést alkalmazott a HVG is, amely ugyan óvatosabban fogalmazott – „Szűk többségben vannak Magyarországon, akik támogatják Ukrajna uniós csatlakozását”. Mind a HVG, mind a 24.hu példája jól mutatja, hogyan válik egy politikai céllal felhasznált kutatás a média egyoldalú értelmezésének alapjává. Ezek az értelmezések egy olyan külföldről finanszírozott intézet – a Republikon – üzeneteit erősítik, amely üzenetek szorosan kötődnek a brüsszeli politika domináns köreihez. A támogatások és a közvetített tartalmak közötti összhang ebben az esetben aligha véletlen: a brüsszeli érdekek így nem csupán a háttérben vannak jelen, hanem a közvélemény-kutatás eszközein és annak médiában való tálalásán keresztül közvetlenül alakítják a magyar nyilvánosság politikai napirendjét.
A Tisza Párt “népszavazásának” eredménye a kérdésben
A Tisza Párt „Nemzet Hangja” kezdeményezése a nyilvánosságban népszavazási kampányként jelent meg, Magyar Péter is ennek megfelelően kommunikált, jogilag azonban semmiképpen nem tekinthető valódi népszavazási eljárásnak a kezdeményezés, így annak súlyával sem bír semmilyen szempontból. A párt nem nyújtott be hivatalos kérdést a Nemzeti Választási Irodához, nem kezdte meg a törvényben előírt aláírásgyűjtést, és semmilyen jogi lépés nem történt annak érdekében, hogy a kezdeményezés hivatalossá váljon. Így a kampány inkább politikai akciónak, mint valódi demokratikus vélemény-felmérésnek tekinthető.
Mindez arra utal, hogy a „népszavazás” szó használata nem a tényleges jogalkotói szándékot, hanem egy politikai üzenet sulykolását szolgálta: azt a látszatot keltette, mintha a társadalom intézményesített megszólaltatása történne. Valójában azonban egy online, párt által kontrollált kérdőív állt a kampány középpontjában, amely sem reprezentativitásában, sem átláthatóságában nem közelítette meg a demokratikus véleménynyilvánítás alkotmányos eszközeit. A „Nemzet Hangja” így inkább kommunikációs nyomásgyakorlásként értelmezhető, mint hiteles közvéleményt tükröző felmérésként.
A februárban beharangozott akció során Magyar Péter a március 15-i nemzeti ünnepre időzítve jelentette be, hogy országos konzultációt indítanak, amelynek célja – állítása szerint – a közvélemény megismerése volt olyan kérdésekben, mint Ukrajna EU-csatlakozása. A valóságban azonban nem adtak le hivatalosan népszavazási kezdeményezést a Nemzeti Választási Irodához, így a beérkezett válaszok összeszámlálásáa és értelmezése sem volt átlátható egyáltalán, így az eredemények kommunikációja is – a Republikon Intézet felméréséhez hasonlóan – inkább értelmezhető politikai kommunikációs eszközként, mint a magyar állampolgárok körében uralkodó vélekedéseknek.
A Tisza Párt “független, objektív” adatainak karrierje a nemzetközi nyilvánosságban
A Tisza Párt által bemutatott, saját konzultációs íveikre alapozott adat – miszerint a magyarok 58%-a támogatja Ukrajna EU-csatlakozását – gyorsan megjelent a nemzetközi sajtóban, független, hiteles felmérésként tálalva. A lengyel közmédia angol nyelvű portálja, a TVP World például címében és szövegében is azt sugallja, hogy „a többség támogatja Ukrajna csatlakozását”, a Tisza Párt adatát közvetlenül reprezentatív közvélemény-kutatásként kezelve. A cikk nem tér ki arra, hogy a felmérés nem független kutatás, hanem egy párt által indított online konzultáció, amelynek válaszadói köréről, mintavételi módszeréről vagy ellenőrizhetőségéről semmilyen részletes információ sem ismert.
Hasonló módon számolt be az állításról az Ukrajinszka Pravda is, amely cikkében azt írja: „A magyarok 58%-a támogatja Ukrajna uniós csatlakozását”, Magyar Péter nyilatkozatára alapozva, mindenféle kritikai megjegyzés vagy módszertani különbségtétel nélkül. A hír így könnyen félreérthető, és egy átfogó, független kutatás eredményeként értelmezhető, holott apapvetően politikai kommunikációs céllal készült egy bázismozgósítási kezdeményezés égisze alatt. Utcán aláírható kérdőívekről beszélhetünk inkább, mint tudományos módszertannal, a valós társadalmi támogatottságot megvizsgálni kívánók felmérésről. Ez a jelenség – amikor egy hazai politikai szereplő saját, ellenőrizetlen adatát a nemzetközi sajtó úgy tálalja, mintha az a magyar társadalom véleményét tükrözné – könnyen félrevezető lehet, és a dezinformáció nemzetközi kockázatát is magában hordozza, különösen egy olyan geopolitikailag érzékeny ügyben, mint Ukrajna uniós csatlakozása.
Az Ukrajna EU-tagságát támogató narratíva magyarországi megjelenése alapján kirajzolódik egy tudatosan épített, kampányszerű kommunikációs stratégia képe. A közvélemény formálása nem kizárólag független szakmai elemzésekre vagy kiegyensúlyozott vitákra támaszkodik, hanem sok esetben politikai szereplők által generált üzenetekre, amelyek a nemzetközi médiában is visszhangot kapnak. A különböző intézmények és politikusok – ideértve a Republikon Intézetet, Horn Gábort, vagy éppen a Tisza Párt vezetőjét, Magyar Pétert – aktív szerepet vállalnak abban, hogy az ukrán EU-integráció támogatottságát társadalmi konszenzusként jelenítsék meg, még akkor is, ha az adatok ezt nem minden esetben támasztják alá egyértelműen. Mindez pedig azt a benyomást kelti, hogy nem pusztán vélemények, hanem egy irányított, politikai célokat is szolgáló kampány alakítja az erről szóló hazai nyilvánosságot.