Az elmúlt időszakban Johnny Depp és Amber Heard rágalmazási pere uralta a világsajtót, így a magyar sajtó egy jelentős részét is. A történetet valószínűleg nem kell senkinek bemutatni, de röviden összefoglaljuk a történteket:
2016-ban Amber Heard kezdeményezte házasságuk felbontását, egyidejűleg távoltartási végzést is kérve a férje ellen, mivel szerinte Johnny Depp házasságuk alatt érzelmileg, verbálisan és fizikailag is bántalmazta őt. Depp beperelte a vádakat megismétlő The Sun napilap kiadóját, az eljáró angol bíróság azonban úgy döntött, hogy a leírt diffamáló állítások többsége – a polgári peres sztenderdeknek megfelelően – bizonyítást nyert. Az ítélet hatására Deppet gyakorlatilag „kivetette magából” a filmipar, kirúgták aktuálisan futó projektjeiből és azóta sem kapott komolyabb szerepeket. A filmsztár nem adta fel, az Egyesült Államokban (Virginia államban) 50 millió dolláros rágalmazási pert indított. A per, amelyet soha nem látott médiacirkusz övezett és élő stream közvetítésben is követhető volt, végül olyan ítélettel zárult, ami nagyrészt (bár nem teljes mértében) Deppnek keresetének adott helyt.
Önmagában nem túl nagy horderejű dolog két színész válása, még akkor sem, hogyha komoly sárdobálással jár az ügy, láthattunk már ilyesmit számos alkalommal. Azonban az Amber Heard által hangoztatott vádak telibe találták a korszellem egyik neuralgikus pontját: a nők elleni zaklatás és erőszak ellen fellépő metoo-mozgalmat. A Marie Claire újságírójának, Botás Enikőnek – aki saját bevallása szerint feminista – beszámolója jól rávilágít arra, hogy milyen érzékenységeket talált telibe, és miért kerülhetett azonnal a figyelem központjába a két színész pere. Botás leírja, hogy amikor Heard először nyilatkozott a bántalmazó kapcsolatáról, akkor fájdalmas volt számára szembenézni azzal, hogy gyermekkorának sztárja, nem több egy erőszaktevőnél, de nem kételkedett a színésznő történeteiben, mert feministaként és újságíróként pontosan tudja, hogy világszerte milyen óriási problémát jelent a családon belüli erőszak, amelynek az áldozatai az esetek túlnyomó többségében a nők és a gyerekek.
„A szememben ő is egy volt a bátor áldozatok közül, aki nem félt a nyilvánosság elé tárni a történetét” – fogalmaz Amber Heardről Botás, aki szerint Depp lépése nagyon tipikusnak tűnt elsőre, hiszen rengeteg bántalmazó szokta rágalmazás címszóval bíróságra cibálni az áldozatát, hogy így próbálja meg elhallgattatni.
Ezek alapján érthető, hogy a nemek közötti egyenlőségért és a női jogokért küzdő szervezetek a (második) per kezdete előtt egyértelműen állították, hogy Amber Heard egy bátor áldozat, aki kimert állni a nyilvánosság elé.
A virginiai per során azonban változni kezdett a közhangulat, miután Depp ügyvédi csapata többször is elérte, hogy Heard ellentmondásba keveredjen, egyre nyilvánvalóbb lett, hogy a bántalmazás kölcsönös volt, a színésznő pedig nem riad vissza a hazudozástól sem, amikor céljait el karja érni.
Depp népes rajongótábora, akik eleve nem szerették volna elfogadni, hogy bálványuk szimpla nőbántalmazó, azonnal feléledt a közösségi médiákban és zajos ellentámadásba ment át.
Ennek köszönhetően jött különös helyzet jött létre a világsajtóban (így a magyarban is): a perről megjelenő első cikkek jórészt feladták az objektív tájékoztatás igényét, és inkább tendenciózus cikkeket jelentettek meg, amelyek a közvélemény két szekértáborának bombasztikus narratíváját szajkózták. Felmerül a kérdés, hogy a sajtó ahelyett, hogy kiaknázta volna azt az (bulvár)aranybányát, amit a per nyújthatott volna, miért inkább az olvasók vélt vagy valós prekoncepcióit ismételgette.
A közvélemény kielégítése az úgynevezett információs buborék miatt fontos. Az információs buborék fogalmát még Eli Praiser alkotta meg (filter bubble), amely szerint ismerős és számunkra szimpatikus dolgokat szeretünk olvasni, így „egy láthatatlan autopropaganda ismétli újra és újra saját elképzeléseinket”. Ebből fakadóan, ha egy adott portál nézőpontjával nem értünk egyet, akkor nem fogjuk azt olvasni, esetünkben ez azt jelenti, hogy mivel az internetezők többsége – vagy legalábbis „hangosabb” fele – Johnny Depp mellé állt, ezért a portálok igyekeztek szintén a színész mellé állni, mert tartottak attól, hogy ha nem ért velük egyet az olvasó, akkor a témában megjelenő cikkeiket nem fogja megnyitni.
Azonban portáloknak ki kellett állni az esetet metoo-ügyként kezelő civil szervezetek mellett is, ugyanis amennyiben a Heard által felhozott vádak igazak, és neki ad igazat a bíróság, abban az esetben rossz képet mutatna az adott portálról, hogy egy családon belüli erőszakot elkövető személy mellett állt ki.
A külföldi liberális médiában megjelent cikkek a per előtt és a tárgyalások elején, gyakorlatilag fel se vetették annak az esélyét, hogy Amber Heard esetleg hazudhat. (Noha az első, angliai eljárásban is nyilvánvaló volt, hogy a kapcsolat bizarr fordulataiból mindkét fél kivette a részét.)
Az amerikai per alakulása és végeredménye után a sajtónak ez a része egészen furcsa nézőpontból kezdte vizsgálni az esetet: megszülettek a #metoo féltéséről szóló cikkek. Ezeknek a lényege, hogy valóban elképzelhető, hogy Deppnek van igaza – ezzel megfeleltek a közvélemény többsége elvárásainak –, de az ügy ilyetén megítélése tönkre teheti a metoo-mozgalmat, mivel ezek után a bántalmazottak kevésbé mernek majd fellépni a bántalmazójukkal szemben, mert azt látják, hogy a közvélemény a sikeresebbnek vélt személy mellé áll attól függetlenül, hogy az bűnös-e vagy sem.
Azonban a valóságban itt nem egy egyoldalúan bántalmazó kapcsolatról volt szó, hanem egy kölcsönösen „toxikus” házasságról, ahol egyik fél sem menthető fel teljesen. (A bírósági ítélet is egy részben Heardnek adott igazat, aki így nem teljesen nevezhető hazugnak, de hogy a jogi keretek hogyan minősítik az ilyen kapcsolatok alatt elkövetett dolgokat, az már teljesen más kérdés.) A média a saját érdekeit követve alkotott esetből #metoo-ügyet, azok, akik pedig erre hivatkozva temetik a mozgalmat, implicite azt is elismerik, hogy a sajtó csak akkor tulajdonít kiemelt jelentőséget a bántalmazási vagy zaklatási ügyeknek, ha prominens emberek szerepelnek benne, így „elég érdekes” ahhoz, hogy kattintásokat lehessen vele szerezni. Ugyanis a legtöbb családon belüli erőszak nem éri el a média (és így a társadalom) ingerküszöbét. Nem gondolom azt, hogy egyetlen nem egyértelmű eset miatt, a társadalom kihátrálna a valódi áldozatok mögül és ne támogatná azokat, akik ténylegesen erőszak áldozatai lettek. Ha van adóssága a médiának a közérdek kapcsán, azt máshol kell keresni.
