Talán csak nemzetközi összehasonlításban szembetűnő, és az átlag olvasó – egyelőre – még nem vette észre, de kiveszőben van a klasszikus értelemben vett mű(vészeti) kritika a magyar napi- és hetilapokból. Pedig a tájékoztatásnak legalább olyan fontos része (volna) ez is. Különösen hazánkban, ahol nemcsak a szaklapokban, hanem a napi sajtóban megjelenő kritikának is komoly hagyománya van. Körképünkben utánajártunk, hova fordulhat a kultúrafogyasztó érdeklődő, ha egy-egy új könyv, színházi előadás, film vagy kiállítás érdekli. Szomorú, és sajnos nem meglepő tanulsága volt vizsgálódásunknak, hogy a polarizált sajtó és magyar kulturális élet megosztottsága ebben az esetben oda-vissza hat egymásra.
Ha végignézzük a legnagyobb híroldalak, nyomtatott napi- és hetilapok kultúra rovatait, meglepődve tapasztalhatjuk, hogy rendkívül lecsökkent azon cikkek száma, amelyek egy-egy műalkotás – legyen az könyv, színházi előadás, film, sorozat vagy kiállítás, koncert – értékelésével foglalkoznak. Olvashatunk interjúkat, tudósításokat eseményekről, híreket, programajánlókat, de kritikát nagyon keveset. Pedig kultúra nem létezik a művek és azok kritikai értelmezése nélkül.
A kritika éppen ezért kiemelten fontos, hiszen úgy számol be a műalkotások létrejöttéről, hogy közben segítséget nyújt az olvasónak azok értelmezéséhez, elhelyezéséhez. Az újságíró, kritikus tájékoztat és egyben iránytmutat, sőt ízlést is formálhat vele. A kritikát a bennefoglalt – nem feltétlenül kíméletlen, ám mindenképp őszinte – értékítélet mellett leginkább az különbözteti meg az egyszerű ajánlótól, hogy kontextualizál és értelmez is. Az olvasót a kritika nemcsak ahhoz segíti hozzá, hogy eldöntse, az adott alkotással meg akar-e ismerkedni, hanem segíti megérteni is a láttotakat, olvasottakat, hallottakat. Egy jó kritika olyan alkotásokra is felhívhatja a figyelmet, amiről egyébként a kultúrafogyasztó sosem hallott volna, mert komfortzónáján kívül esnek. A művészet maga semigen létezhet kritika nélkül – amint arra vitaindító jellegű írásában Falusi Márton költő, a Magyar Művészet folyóirat főszerkesztője is rámutat.
Erre persze lehetne azt válaszolni, hogy de mi szükség van napi/heti sajtóban kritikára, ott vannak rá az irodalommal, színházzal, filmmel, képzőművészettel foglalkozó szaklapok, amelyek online még virulnak is (a nyomtatott művészeti szaksajtóról ugyanez már nem mondható el – de ez egy más probléma), akit érdekel, az elolvassa azt, pláne a 21.században. Azonban a nemzetközi tendenciák erre rácáfolnak: a nagy brit és francia közéleti lapok mindegyike Le Monde-tól és a Le Figaro-tól a Guardian-eb a Times-on és Sunday Times-on át a Spectatorig és a L’Expressig több oldalnyi kritikát közöl, ezen felül megjelentet hétvégi kulturális, sőt esetekben irodalmi mellékletet is. A L’Express francia hetilap és a Times külön irodalmi rovatot „üzemeltet” a kulturális szerkesztőségen belül.
Ehhez képest a hazai sajtóból az tükröződik, hogy a magyar olvasók főleg filmeket és sorozatokat néznek, könyvet alig olvasnak, színházba, kiállításra, koncertre szinte egyáltalán nem járnak – miközben utóbbiak jegyeladási statisztikái és a könyves toplisták nem támasztják ezt alá. A napi- és hetilapos sajtót nézve úgy tűnik, a magyar nem kultúrnép, vagy legalábbis alig van kulturális érdeklődése, és leginkább a könnyen fogyasztható mainstream nyugati tartalmakra fogékony.
Itt a rend és a teljesség kedvéért hozzá kell tenni, hogy kultúrafogyasztás mibenlétének komoly társadalmi vetülete van, valamint nagyon soktényezős, hogy ki, milyen szinten nyitott vagy fogékony akár a tömeg-, akár a magas kultúra termékeire… Azonban ki másnak, ha nem egy nagy elérésű, online napi- vagy hetilapnak volna feladata az ilyetén „népművelés”, az olvasók horizontjának tágítása. Ha a komolyabb igényű műkritika szépen lassan kiszorul az általános sajtóból, annak nagyon szomorú következményei lehetnek.
Elemzésünkben a 2023. december 24-e és 2024. január 8-a közti időszakban, az Index, a 24.hu, a Magyar Nemzet és melléklete, a Lugas, a Népszava, a Magyar Hírlap, a Mandiner, a Magyar Narancs online megjelent, szabadon elérhető kritikákat tekintettük át, de nem vizsgáltunk karácsonyi tematikus ajánlókat, toplistákat. Kizárólag kulturális rovatok vagy hétvégi mellékletek cikkei közt kutakodtunk, az online szaksajtót – Fidelio.hu, 1749.hu, Kultura.hu, Könyves magazin, Színház online – szándékosan hagytuk ki, ahogy ennek okára az előbbiekben kitértünk. Igaz ugyan, hogy a premierek és újdonságok szempontjából nem feltétlenül a legjobb a karácsonyi időszak, hiszen az ünnepek előtt történnek a nagy megjelenések; a kultúra fogyasztására mégis ez az egyik legalkalmasabb pár hét, hiszen ha nem is uborkaszezon, de hírszegénység van, a munka- és iskolaszünetben pedig általánosan sokan mennek színházba, moziba, múzeumba, és olvasnak könyveket. Hosszabb lélegzetvételű kritikák közlésére azért is ez az egyik legalkalmasabb időszak, hiszen a fogyasztónak ilyenkor van ideje olvasni, odafigyelni, nem csak rohanvást átfutni a híreket.
Összességében elmondható, hogy a kritika az elhelyezés szempontjából nincs kitüntetett helyzetben napjaink hírversenyében: a kulturális cikkek általánosságban is csak sokadik hajtásban kapnak helyet, de azért egy-két nagyobb horderejű magyar vagy nemzetközi hír címlapra szokott kerülni. A vizsgált híroldalak közül egyedül az Indexen kerülnek észrevehető helyre a kritikák, az összes többi oldalon (politikai hovatartozástól függetlenül) keresni kell őket, vagy hosszan görgetve, vagy külön a kultúra rovatot megnyitva. Fontos megjegyezni azt is, hogy sokszor nem volt könnyű dolgunk, ugyanis a kritikának látszó anyagokról több esetben kiderül, hogy valójában inkább csak ajánlók, esetleg háttéranyagok – valódi értékelést nem tartalmaznak.
Amint az a közölt grafikonon is jól látszik, a vizsgált időszakban a legtöbb, számszerint kilenc kritikát az Index és a 24.hu közölte, utána következik nyolc cikkel összevonva a Magyar Nemzet és hétvégi melléklete, majd a Népszava hat anyaggal. A Mandineren és a Hvg-n csak öt-öt cikket találtunk – mindkét portálon több kritika jelent meg amúgy, ám előfizetéses fal védi őket, így nem számoltunk velük. A legrosszabb a helyzet a Magyar Hírlap esetében, ahol összesen két kritika jutott a megjelölt időszakra (ami különösen annak fényében sajnálatos, hogy amíg a print lap létezett, két-három naponta közöltek kritikát, amelyek online is elérhetőek voltak). Nagyon érdekes a Magyar Narancs esete, amelynek print verziója híres nívós kritikai és recenziós rovatáról, minden bizonnyal ennek tudható be, hogy online csak három anyagot közöltek a fenti időszakban.
Ami a művészeti ágak szerint megoszlást illeti, a számadatokból jól látszik, hogy a legtöbb anyag film- vagy sorozatkritika (összesen huszonnégy cikk), ezt követik a recenziók tizenegyen. Utóbbira vonatkozóan fontos megjegyezni, hogy elemzésünkben nem választottuk szét, kortárs magyar vagy külföldi művel, ifjúsági könyvvel, esetleg valamilyen művészeti albummal foglalkozik-e kritika (pedig érdekes végeredményt kapnánk). Az adatokból látszik, hogy színházi és képzőművészeti témájú kritika elvétve ugyan, de akad, a zene – mindegy, hogy komoly vagy könnyű – azonban szinte teljesen hiányzik a palettáról (főleg hírek szintjén jelenik csak meg). A film-, sorozat- és színikritika tekintetében régen bevett módszernek számított az olvasót segítő pontszámos értékelés: ez mára szinte teljesen kiveszett, csak az Indexen és a 24.hu-n találkozhatunk vele.
Ezzel az elemzéssel nem lehet célunk utóbbi jelenségre magyarázatot találni, se okait nem tudjuk pontosan megállapítani, se azt megmagyarázni, hogy milyen más tendencia következménye. Vizsgálatunkkal egy tendenciára kívántunk rámutatni, azonban tettünk egy olyan felfedezést, amely minden bizonnyal hatással van magára a műkritikára is. Nevezetesen, hogy az anyagok témaválasztása – különösen színházi területen – nagyon erősen jelzi az adott portál politikai irányultságát.
A kulturális élet megosztottsága – sajnos – nemcsak a kulturális sajtóra, hanem a műértelmezésre, a kritikára is hatással van, és vica verza. Az ugyanis egyáltalán nem segíti se a párbeszédet, se a hídépítést, ha a már meglévő ellentétre csak ráerősítünk és meg se próbáljuk megmutatni, hogy a másik oldalon is születnek figyelemre érdemes műalkotások. Ha csak a kormánykritikus 24.hu-t olvassuk, úgy tűnhet, a budapesti Katona Józsefen, a Radnótin és az Örkény színházon kívül nincs élet, ugyanis kizárólag e három teátrum előadásairól írnak, néha az Orlai Produkció egy-egy darabjáról. És hasonlóképpen: a Magyar Nemzetben csak a Nemzeti, a Budapesti Operettszínház és alkalmanként egy-egy vidéki teátrum előadásai kerülnek porondra.
Három örömteli kivételre akadtunk ezen a téren, ami igazolja, hogy nem törik le se a szerkesztő, se az újságíró keze, ha véletlenül a másik „oldallal” is mer foglalkozni: a Népszavában Balogh Gyula rendszeresen ír nem csak ellenzékinek titulált teátrumok produkcióiról, hanem például vidéki fesztiválokról és a Nemzeti Színházról is; a Mandineren Farkas Anita az, aki nem politikai alapon válogat, és meg meri említeni a Katonát vagy éppen a Vígszínházat (bár utóbbi, meglepő és örvendetes módon politikailag besorolhatatlan), az Indexen pedig az F. Tóth Benedek-Sümegi Noémi-Szőke Luca hármas az, akik nagy merítésből dolgoznak a musicalektől a vidéki előadásokig. Több hozzájuk hasonló kritikusra, újságíróra volna szükség.