Az év végéhez közeledve – és a karácsonyi posztsorozatunkhoz kapcsolódva – csapatunk néhány tagját szeretnénk bemutatni idei kedvenc könyvén vagy filmjén keresztül. A személyes írások után pedig egy közös ajánlót olvashattok az Utódlás című HBO-s sorozatról.
Károly:
Nomadland (A nomádok földje)
Idén a szórakozást és a kultúrát ha nem is egészében, de részben felváltotta a gyermeknevelés. Talán soha nem néztem ennyire kevés filmet, nem olvastam ennyire kevés könyvet, mint idén. Talán ez így természetes. A kevés közül az egyik nagyon jó filmélményem idén a Nomadland volt, mely a modern amerikai nomadizmus kultúráját mutatja be. Szeretem azokat az alkotásokat melynek kapcsán az olvasó vagy néző betekintést nyerhet egy olyan társadalmi csoport mindennapjaiba, amely hozzá távol áll. A Nomadland erre abszolút alkalmas volt. A film nem rendelkezik túl sok cselekménnyel, ami alkalmassá teszi arra, hogy minél több érzést, benyomást keltsen a nézőben. Nem véletlen, hogy a 2020-as Velencei Nemzetközi Filmfesztiválon elnyerte az Arany Oroszlán díjat, idén pedig a legjobb drámának járó Golden Globe-díjat is bezsebelte.
Anna:
Szép új világ
Idén olvastam Aldous Huxley Szép új világ című disztópiáját, ami annak mellbevágósága miatt lett számomra meghatározó. A könyvben felvázolt 2540-es állapot, a bemutatott társadalmi rendszer számos olyan problémával foglalkozik, ami korunkban is központi, mint például a fogyasztói társadalom, az egyre magasabb szinten lévő gépesítés, termelés, fogyasztás kapcsolata, vagy az ember legelemibb vágyai kielégítésével kapcsolatos türelmetlensége. Huxley úgy hat az emberre, hogy a felvázolt világa egyszerre nyűgözi le és ejti kétségbe az olvasót, aki egy adott ponton túl önnön valóságát is megkérdőjelezi: tényleg csak egy negatív víziót fest le a könyv? Létezhet szubjektív boldogság, ha az nem hasznos? Merre halad az emberiség sorsa?
„De én nem akarok kényelmet. Én Istent akarom, én költészetet akarok, én igazi veszélyt akarok, én szabadságot akarok, én jóságot akarok, én bűnt akarok.”
Blanka:
Akik már nem leszünk sosem
Idén legmeghatározóbb könyvélményemnek egy egyetemi tanárom által ajánlott könyvet választottam: Krusovszky Dénes – Akik már nem leszünk sosem című írását. A történet szerint főhősünk szülővárosába menekül, miközben felelevenednek benne emlékei. Elmélkedését egy kazetta megtalálása szakítja félbe, amin keresztül mi is egy más, múltbeli történetbe csöppenünk, azon át pedig egy még régebbibe. Az idő vasfoga viszont mindkét történeten kifog: A szalagról hallható történetet Bálint emlékezete és elképzelése szerint olvashatjuk, a vastüdőből mesélő Aszalós szavait pedig már valószínűleg kiszínezte a sok évtizede kórházi falak között unatkozó fantázia. A regény hangulata számomra annyira magávalragadó és átérezhető volt, hogy még fél év után is velem maradt, és valahányszor hazafele tartok a vonaton, a saját elmélkedéseim mellé vissza-visszakúsznak Lente Bálint gondolatai is.
+1 közös, a csapatunk többi tagjától:
Utódlás
Miután külön-külön is bemutattuk azokat a könyveket vagy filmeket, amelyek valamiért fontosak voltak számunkra 2021-ben, közösen egy igazán különleges alkotást szeretnénk mindenki figyelmébe ajánlani: az HBO Utódlás (Succession) című sorozatát. A 2018-ban indult széria, amelynek idén a harmadik évada került képernyőre az egyik legfontosabb és legtöbb elismerést (egyebek mellett 2020-ban hét Emmy-díjat nyert, köztük a legnagyobb presztízzsel járó szobrocskát, a primetime drámasorozat díját) learató kurrens széria, szappanoperai és vígjátéki elemekkel is bátran operáló éjsötét dráma, melynek középpontjában egy – murdoch-i felhangokkal bíró – családi tulajdonban levő hatamas befolyású globális médiakonglomerátum körüli csatározások állnak.
A cég alapítója, a skóciai Dundee-ból származó pátriarcha, Logan Roy romló egészségi állapota miatt szeretné átadni a stafétát valamelyik gyerekének, ebből aztán a shakespeare-i királydrámák dinamikáját idéző gyötrelmes családi háború bontakozik ki, hullámzó szövetségekkel és ádáz hátbadöfésekkel. Maga a cég is élet-halál harcot vív, hogy megőrizze befolyását (és annak anyagi vonatkozásait) az egyre gyilkossabb konkurenciaharcban. Közben új típusú érzékenységek hívják tetemre múltja miatt, amelyben sem a munkavállalói komfortérzetet, sem a politikai korrektséget nem kezelték prioritásként.
Dermesztő bemutatását láthatjuk annak, hova jutott a média a XXI. század elejére: az egyre szűkülő haszonrések, a céges konszolidációk fojtják meg a kevés független hangot, ami még megmaradt. A média titánok pedig arra használják birodalmukat, hogy virtuális realitásokat építsenek, elpusztítva mindent, ami sérti saját vagy a velük összefonódott politikai aktorok érdekeit.
A szereplők elveszett lelkek, akik a szupergazdagok légüres olümposzi világában mozogva (a sorozat éppannyira szatírája az amerikai turbókapitalizmusnak, mint a média világának) cinikus és felszínes szólamokkal zsonglőrködnek, epés aranyköpésekkel bombázzák egymást, fel sem fogva, hogy miféle tüzekkel játszanak egyre növekvő tétek mellett. Az idén vetített harmadik évadban felfokozott iramban hág új csúcsokra a kíméletlenség és az álnokság. Úgy tűnik, hogy immár tényleg leszakadt az ég, minden baljós potenciált a végletekig maxoltak ki, mégis biztosak lehetünk benne, hogy a már berendelt negyedik évadban tovább fokozódik majd a helyzet.
