Így működik a sajtó az Európai Parlamentben (Fotóriport)
Az Európai Parlament magyarországi kapcsolattartó irodája média-szemináriumának keretében utazhattam Strasbourgba, hogy megnézzem a sajtó működését. A Covid miatti sok bizonytalanság és többszörös programváltozás után erre a decemberi plenáris üléskor került sor. A kirándulás alatt betekintést kaphattam a parlamenti tudósítók és képviselők mindennapjaiba.
Még februárban az egyetemen jött velem szembe a lehetőség, hogy részt vehetek az Európai Parlament magyarországi kapcsolattartó irodájának média-szemináriumán. Ha emlékezetem nem csal, motivációs levél kellett a jelentkezéshez is. A kurzus két részből állt: az első felében előadásokat és workshopokat tartottak nekünk különböző emberek meghívásával, majd a végén cikket kellett írnunk. A cikkek alapján kiválasztották a társaság nagyjából felét, akik mehettek tovább a második részre, ami sokkal izgalmasabbnak ígérkezett, ugyanis egy brüsszeli utazásról volt szó.
A vírushelyzet persze ebbe is beleszólt. Több időpont- és programváltoztatás után végül Strasbourg lett az új úticél december 13 és 16 között, viszont csak azoknak, akik rendelkeztek sajtóigazolvánnyal. Így indultam neki a megfogyatkozott, mindössze 9 fős csoporttal, plusz a minket kísérő európa parlamenti dolgozókkal és néhány újságíróval Franciaországnak.
A karácsony fővárosának is nevezett településen ezelőtt még nem jártam, így már maga a város felfedezése is nagyon izgalmas volt, de a parlament még ezt is felülmúlta. Az első este megkaptuk a PRESSE feliratú belépő-kártyáinkat, és onnantól úgy nyíltak előttünk a belépőkapuk, hogy öröm volt nézni – nem mintha így olyan könnyű lett volna a bejutás. Az épület előtt több konténert is felállítottak, az elsőn keresztülhaladva a covid-igazolványunkat ellenőrzik, a másodiknál pedig fémdetektorokkal néznek át minket és táskáinkat, mint a reptereken. Egyik vezetőnk szerint régen ez másképp volt, sokáig azt az elvet követték, hogy az EU intézményei mindenki számára nyitottak, hiszen a népért vannak, ám ezt az álláspontot gyorsan megváltoztatták egy tüntetés után, mikor komoly károk keletkeztek.
A kapukon átjutva az agórában találjuk magunkat, aminek méretei hatalmasak. Körben ajtókon lehet bejutni az épületben, ám mindenki csak a saját belépőkártyájának megfelelő bejáratot használhatja. A sajtóbejárat a kapuk után rögtön balra található, majd egy kis sötét folyosókon való labirintusozás után bejutunk a sajtósok központjába.
Az ideutazó újságírókat kétszintes sajtószoba várja, továbbá vannak itt rádióstúdiók, kávézó, és egy képernyőkkel teli szoba, ahol a felvételekkel dolgoznak.
A sajtós folyosót elhagyva, és a “hemicycle” feliratot követve a plenáris teremhez juthatunk. Az alsó szintre csak ritka alkalmakkor lehet bemenni, általában a sajtókarzatról figyelhetjük az eseményeket, miután leelenőrizték a kártyánkat. Most mi is így tettünk, a Szaharov-díj átadója alkalmából.
A terem alakja kívülről is jól látszik. Olyan, mintha a hatalmas félgömb köré építették volna az épület többi részét. Különböző szintjeire (ülésszint, tolmácsok, és sajtókarzat) folyosók és hidak vezetnek be, külseje mellett pedig különböző tudósítók állomásoznak: forgatnak tévés beszélgetőműsort, híradásokba jelentkeznek be élőben, interjúkat készítenek. Számomra nagyon érdekes volt, hogy több tv-stúdiót is kialakítottak, sőt, az egyik annyira kompakt, hogy elég két ember, hogy az egészet irányítsa. A jövőben ebből többet is szeretnének, így a félgömb túloldala most épp le volt zárva az átépítések miatt.
Az épületben egyébként tilos fotózni, kivéve a sajtósoknak. Ez alól kivételek a kávézók, büfék és az étkező, ahol senki nem készíthet felvételeket, mivel nem szabad rögzíteni, hogy ki kivel tárgyal szabadidejében. Ha valaki forgatni szeretne, ahhoz már engedélyt kell kérni, viszont a parlament teljes felszerelést és stábot biztosít igény esetén hozzá, mindössze fel kell iratkozni.
A program keretei között részt vettünk sajtótájékoztatókon, illetve volt szerencsénk Cseh Katalinnal és Rónai Sándorral is beszélgetni, továbbá több parlamenti dolgozóval, és riporterrel. A reptéren pedig Dobrev Klárával futottunk össze, aki szintén hazafele tartott.