Oláh Gellért portréja

belpolitika

konzervatív

2016

Sikeresen indult a fiatal erdélyi fiú újságírói karrierje, bár sokan vádolták a propaganda kiszolgálásával. A 888.hu-n sokszor és látványosan bolygatta meg a közélet aktuálisan legérzékenyebb témáit. Egy félreérthető videó miatt azonban feladta vagy csak félretette a közéleti újságírást. 

Fiatal konzervatív klientúra 

Oláh Gellért a Kovászna megyei Lécfalván született, Kolozsváron végezte a tanulmányait és 2015-ben még a kolozsvári zsidó kulturális hetet szervezte a Kolozsvár 2015 Európai Ifjúsági Fővárosa szervezőcsapatának tagjaként. 

A Zsidó Kulturális Hétről beszélt Oláh Gellért az Erdélyi Figyelőben.

A fiatal erdélyi újságíró 2016 januárjától a Modern Media Group által kiadott 888.hu online portál munkatársaként és emellett riporterként tevékenykedett. Többször szerepelt az Echo TV műsoraiban, ezen kívül foglalkozik közéleti és aktuálpolitikai kérdésekkel, különféle civil, nemzetközi és politikai szervezeteknél. Saját bemutatkozása szerint: „Újságíróként leginkább a nemzetközi kapcsolatok, azon belül pedig a Közép-európai régió gazdasági és európai integrációs szintjei foglalkoztatják, azonban a közösségi média befolyása, az új államszervezés, és társadalom-szervezési folyamatok szintén a kutatási területének homlokterébe kerültek.” Oláh hamar ismertté vált, elsősorban talán azért, mert írásainak témaválasztása erősen koncentrálódott a közélet aktuálisan legnagyobb port kavaró és legellentmondásosabb kérdéseire:  

belpolitikai botrányok, pártok és pártvezetők ügyei, migráció, Soros György politikai befolyása, a Jobbik párt körüli antiszemita incidensek stb.  

Éppen ezért újságírói munkásságát sokszor érte a propaganda jelleggel való írás vádja. Az Alfahír egy 2016-os írásában név szerint említi Oláh Gellértet egy a cikkében, írásait pedig a kormánypárt propagandájának titulálja.  

A fiatal erdélyi fiú hamar ismerettségre tett szert

Karlendítés gyanúja 

2019 februárjában több internetes portál közzétett egy a Fidelitas (Fidesz ifjúsági szervezetének) rendezvényén forgatott videót, amelyen Oláh Gellért alig felismerhetően, de később általa beismerten pár másodperc erejéig feltűnik. A videón szereplő fiatalok különböző módon mind a kamerában mutatnak, a 888.hu újságíróját azonban számos portál azzal vádolta, hogy mindezt félreérthető módon, karlendítéshez hasonló tartásban teszi. A videón szerintük az látszik, hogy összeszorított ujjakkal, lefelé néző tenyérrel teszi. A videó alább megtekinthető a cikk írásának napjáig:  

A botrányt kirobbantó felvétel

A közbeszéd ezekben a hónapokban az elsősorban a Jobbik politikusainak kapcsán felmerülő antiszemita incidensek miatt különösen érzékenyen reagált a témára. (Pl. a cikkek ezt megelőzően arról számoltak be, hogy Schneider Tamás, az egri jobbikos képviselő esküvőjén a menyasszony náci karlendítést mutatott be.) Nem tudni pontosan miért, de vélhetően ezzel összefüggésben a videó nyilvánosságra kerülésének másnapján felmondott a 888.hu-nál és azóta sem végez közéleti publikációs tevékenységet. Facebook oldalán a következő bejegyzést tette közzé ezzel a felmondásakor: 

„A tegnapi napon nyilvánosságra került rólam egy felvétel, a képen felemelt karral, ujjukat mutató emberek között az látszik mintha félreérthető mozdulatot tennék a kezemmel. Természetesen ez nem az aminek látszik, de tisztában vagyok azzal, hogy ilyen helyzetekben a magyarázkodás nem erősíti hanem gyengíti a kijelentéstevő hitelét. Ezért a mai napon a közösségem iránti tiszteletből, és felelősségem teljes tudatában megválok a 888.hu-tól. Felmondásomat a főszerkesztő elfogadta.”

Amint aktuálissá válik, portrénkat frissítjük.

Szerk.: Az Ojim.hu nem hírközlő felület, a bemutatott portré nem tekinthető véglegesnek és befejezettnek, azt folyamatosan frissítjük az új és a már rendelkezésre álló információk alapján.