Bayer Zsolt portréja

publicisztika

konzervatív

Ősfideszesként kezdett, majd bejárta a magyar média minden szegletét. Megmozgatta a fél országot a Békemenettel, a másik felét vérig sértette Bayer Lovagkeresztje. Publikációi rendszerint kiakasztják az újságírás szeizmográfjait. Csak gyűlölni lehet és rajongani érte. 

Édesapja Bayer Ottmár operatőr, édesanyja Gyimes Dalma. Tanulmányait a Szilágyi Erzsébet Gimnáziumban kezdte, majd az ELTE TFK magyar–történelem szakán folytatta. Egyike volt annak a 37 egyetemi és főiskolai hallgatónak, akik 1988-ban megalapították a Fideszt. Ő lett az 5. számú párttagkönyv tulajdonosa, amire később is szívesen hivatkozott. 1990-től a Fidesz alapításától kezdődően 1993-ig a párt sajtófőnöke volt. Így fiatal korától jó viszony fűzi a mai politikai elit nagy részéhez, beleértve például Orbán Viktort, Kövér Lászlót, Áder Jánost és Szájer Józsefet. 1993-ban azonban egy időre szakított a Fidesszel és a Népszabadság főmunkatársa lett. Saját elmondása szerint a párttal való együttműködést nem a 92-es konzervatív politikai irányváltás és nem a pártszékházügy miatt, hanem személyes ellentétek okán szakította meg. Az 1994 október 21-én megjelent Adalékok a nagy Fidesz-leleplezéshez című cikkében mindezt a következőképpen indokolta:  

„Most itt az idő az árulásra: igen, én, az alapító atyák egyike dr. Simicska Lajos és Tóth Béla miatt hagytam el a pártot. Ugyanis nem szerettem őket. Nagyon nem.  

Dr. Simicska körül egyre több lett a fegyveres őr, s lassan kezdtünk úgy kinézni, mint valami kokainbáró rezidenciája Kolumbia-alsón.”  

Az 1994-es, magyar jobboldal számára tragikus eredményű választást már a Népszabadság főmunkatársaként élte meg. Publicisztikáiban egyként fájlalta a konzervatív érték vesztét, a rendszerváltás kilátástalanságát és élesen bírálata felelősöket. Az 1994-es Kenderestől Rózsadombig című cikkében a jobboldal értékvitáiról a következőket írta:  

„Rögeszmémmé vált, hogy a most leköszönő koalíció Horthy újratemetésekor vesztett el végképp mindent. A kormányzó sírjánál nyilvánult meg az új hatalmi elit azon szándéka, hogy az elmúlt negyven évet zárójelbe téve, Kádár diktatúráját Horthy embertelen és tisztára moshatatlan rendszerével haladja meg”.  

A leköszönő kormánypárt MDF eredményeiről ugyanebben a cikkben a következőket mondta: „A Magyar Demokrata Fórum négy választókörzetben tudott győzni. Az I., II., XI. és XII. kerületben. Egyszerűbben a Várban, a Rózsadombon, a Gellérthegyen és a legelegánsabb budai zöldövezetben. Ezt lehetetlen nem észrevenni. És nagyon nehéz erről sértés nélkül bármit mondani.” 

Bayer Zsolt Orbán Viktor társaságában a Fidesz születésnapján

Az első Fidesz kormányzás idejére újra visszakerült a párt holdudvarába. 1998-tól két éven át a Millenniumi Kormánybiztosi Hivatal főtanácsadója. 2001-ben jelent meg 1100 év Európa közepén című műve, amelyre nyilatkozata alapján szakmai életében egy-két másik publikációjával együtt a legbüszkébb. 

Ebben a négy évben egyre inkább a jobboldali újságírás egyik vezéralakjává lépett elő. Az ATV Sajtóklub című műsorában 2001. november 9-én a következőt nyilatkozta: „Akkor azért mégiscsak mondjuk ki, amit hiszen mindnyájan tudunk,  

Horn Gyula egy büdös bunkó, egy legutolsó büdös bunkó, ha úgy tetszik, egy angyalföldi proli, 

ahogy ő önmagát meghatározta. Az egész történetben csak az a szomorú – nem Horn Gyula, kit érdekelne Horn Gyula, de Horn Gyula ebben az országban szabad választásokon is tudott miniszterelnök lenni.” Bayert vélhetően a 2002-es – a Fideszben mindenkit hideg zuhanyként érő – újabb választási vereség betonozta be a kultúrharc lövészárkának jobb oldalára. 2002 április 15-én a választás második fordulójára készülve egy budafoki fórumon már arról beszélt, hogy soha többé nem fordulhat elő Magyarországon az, hogy a polgári erőknek ne legyen médiaháttere.  

2002-től 2007-ig a Magyar Nemzetnél dolgozott, 2007-től Széles Gábor hívására az újjászervezett Magyar Hírlapban folytatta munkásságát. 2017. január 16-tól távozott a Magyar Hírlaptól, és a kormányközeli Magyar Időkhöz ment dolgozni. 2019. február 6-tól az újraindított, konzervatív Magyar Nemzet publicistája. Az újságírás mellett tévéműsorokban is rendszeresen részt vesz, a Sajtóklub egyik tagja volt. 2000-től a Magyar Televízió munkatársa, illetve a Duna Televízió kulturális igazgatóhelyettese volt. 2007-ig a Hír TV-nél dolgozott a Péntek 8 című adás egyik műsorvezetőjeként. 2007-ben átment a Széles Gábor alapította Echo TV-hez, ahol a Sajtóklub, a Mélymagyar és a Háttérkép című műsoroknak lett műsorvezetője. 2015-ben saját blogot indított a blogstar.hu felületén Bádog – Bayer Zsolt blogja címmel. 2017 decemberétől a saját nevével fémjelzett Bayer Show műsorvezetője lett. 2019 áprilisától a műsorait a Hír TV-n vezeti tovább. 

Békemenet szervező 

2012 januárjában a Békemenet elnevezésű tömegdemonstráció szervezőjeként és egyik legmeghatározóbb arcaként szerzett újabb ismeretséget. A „Békemenet Magyarországért” elnevezésű 400 ezer főt mozgósító kezdeményezésben szorosan együttműködött Bencsik Andrással, Bencsik Gáborral, Pataky Attilával, Pozsonyi Ádámmal, Stefka Istvánnal, Szentmihályi Szabó Péterrel, Szalay Károllyal és Széles Gáborral. Még ugyanebben az évben folytatódott a demonstrációsorozat további két menettel. Bayer Zsolt kijelentése szerint  

a Békemenet megmentette Orbán Viktort és nemzeti kormányát,  

mert azt a baloldali érzelmű Európai Unió meg akarta buktatni. 

Lovagkereszt fiaskó 

Bayer Zsolt 2016. augusztus 20-án példamutató újságírói tevékenységéért megkapta a Magyar Érdemrend lovagkeresztjét, ami a tudományos és kulturális életben jelentős felháborodást keltett. Több száz korábbi díjazott jelezte, hogy visszaküldi a díját és követelték, hogy Bayer ne vegye át az övét. A kitüntetett művészek, tudósok és újságírók szerint a lovagkereszt szellemisége nem összeegyeztethető Bayer kirekesztő és radikális ideológiában, valamint trágár és durva stílusban született munkásságával. Bayer ezt követően azt nyilatkozta, hogy részben elfogadja a vele szemben megfogalmazott kritikákat és szigorít az újságírói stílusán, attól azonban elzárkózott, hogy visszaadja a kitüntetését és erősen bírálta az többi visszaküldőt. A publicistával a Mandiner készített átfogó interjút az üggyel kapcsolatban.

A felterjesztéssel kapcsolatban sokan a Fidesz politikai ráhatását gyanítják és bírálták az állami díjazások politikai okokból való kiosztását. Ezt a teóriát erősítette fel a Bayer kitüntetését megítélő folyamat zavarossága is. A felterjesztést a GULÁG-okban Elpusztultak Emlékének Megörökítésére Alapítvány nyújtotta be, amit Lázár János miniszterelnökséget vezető miniszter fogadott el és adott át. A felterjesztés indoklása a következő volt:  

„Számos nemzeti ügy feltárása, illetve képviselete terén, különösen a GULAG rabtelepein fogvatartottak sorsának és az erdélyi magyarság életének hiteles és méltó bemutatása, példaértékű újságírói tevékenysége elismeréseként.” 

Az alapítvány részéről azonban ezt nem az elnök, Stark Tamás, hanem az elnökhelyettes, Pintér Jolán járt el. Sőt Stark és a többi kuratóriumi tag később azt nyilatkozta, hogy nem tudtak a felterjesztésről. Mindennek ellenére egy későbbi ülésen az elnök által benyújtott elhatárolódó nyilatkozatot nem szavaztak meg. A nyilatkozatkiadás leszavazásának okát nem tudjuk, Stark azonban lemondott. Egy videón a kuratórium volt elnöke az ATV-nek nyilatkozik az ügyről.

Bayer rendszeresen tart előadásokat, vidéki fórumokat

Ha kell, fegyverrel” – megosztó publikációk 

Az egyik legnagyobb port kavaró írása talán az mno.hu-n 2006-ban Cigányliszka címmel megjelenő véleménycikke volt. Az írás apropója a két nappal korábban Olaszliszka településen cigány tettesek által elkövetett csoportos, különös kegyetlenséggel elkövetett emberölés volt. Az írással kapcsolatban rasszista és erőszakra buzdító vádak érték, a cikkből idézünk:  

„Bárki, aki ebben az országban elgázol egy cigány gyereket, akkor cselekszik helyesen, ha eszébe sem jut megállni. Cigány gyerek elgázolása esetén tapossunk bele a gázba. Ha időközben körbeállják autónkat a cigányok, még inkább tapossunk bele a gázba. Akit még elütünk, annak pechje van.” 

Még nagyobb közéleti felháborodást keltett 2008-ban Bayer Zsolt A medence és környéke című Magyar Hírlapban megjelenő írása, melyet a magyar értelmiségi elit egy jelentős része antiszemitizmussal vádolt. Ezzel kapcsolatban már kezdeményezés is született, amit Dávid Ibolya nyílt levele indított el, ehhez csatlakozott Demszky Gábor főpolgármester, Kende Péter újságíró, Vásárhelyi Mária szociológus, Závada Pál író és Kéri László politológus is. A Bayer által írt véleménycikkből a következő sorokat idézik a legtöbbet: „1967-ben a pesti zsidó újságírók még Izraelt gyalázták. Ugyanezek a pesti zsidó újságírók ma az arabokat gyalázzák. Meg a Fideszt. Meg bennünket. Mert jobban gyűlölnek bennünket, mint mi őket. Ők a mi indok-zsidóink – értsd: a puszta létezésük indokolja az antiszemitizmust…” 

Egyes írásai a közfelháborodáson túl a Médiatanács pénzbüntetését is magukkal vonták. A Magyar Hírlapban 2013-ban megjelent Ki ne legyen? című Bayer-cikk újra a cigányság témájával foglalkozott, ezúttal azonban a médiatörvény szerint gyűlöletbeszédet tartalmazó írás bírságot is ért: „A tények pedig ezek:  

a cigányság jelentős része nem alkalmas az együttélésre. Nem alkalmas arra, hogy emberek között éljen. A cigányság ezen része állat, és állatként viselkedik.  

Akkor és azzal akar üzekedni, akit és ahol meglát. Ha ellenállásba ütközik, gyilkol. Ott és akkor ürít, ahol és amikor rájön. Ha valamiért ebben akadályoztatva érzi magát, gyilkol. Az kell neki, amit meglát. Ha nem kapja meg azonnal, elveszi és gyilkol.” 

2015-ben a migrációs válság kirobbanása Bayernek is új témát szolgáltatott. Az ebben az évben megjelent Elkerülhetetlen? című írásában azt állította, hogy minden tizennégy év feletti migráns potenciális gyilkos. Ezért az írásáért negyedmillió forintos bírságot kapott a Magyar Hírlap. Bayer a büntetést az indoklás szerint a kirekesztő állításai miatt könyvelhette el:  

„Európát meg kell szabadítani ettől az iszonyattól. Ha kell, fegyverrel. Mert ha minden így marad, akkor elkerülhetetlen lesz a vérontás. És a hordák ma még úgy hiszik, csak az európaiak vére ontható…” 

A kormánypárti szavazók körében is nagy felháborodást keltett Bayer több Ferenc pápát bíráló írása. 2016-ban a blogján A pápa esze címen közétett bejegyzésében kritizálta a pápa migrációval kapcsolatos álláspontját és sokak által erősen sértőnek talált véleményének is hangot adott: „a pápa vagy egy demens vénember, aki teljességgel alkalmatlan a pápai poszt betöltésére, vagy egy gazember.” 

Kávézás, ötforintosok, V1G és az öröklakás a budai Várban 

Hosszú története van Bayernak az ellenzéki pártokkal is. 2017. április 25-én a Karc FM rádióadón futó Paláver című műsorában kelt ki „a külföldről támogatott szervezetek átláthatóságáról” szóló törvény parlamenti tárgyalásán megjelent tüntetők ellen: „Ha még egyszer ezek vagy ilyenek megjelennek a parlament épületében, és ott megzavarják a munkát, akkor úgy kell őket kivágni, mint a macskát szarni. Ha a taknyukon és a vérükön kell őket kirángatni, akkor a taknyukon és a vérükön (…) ha kell, akkor szanaszét kell verni a pofájukat. Ez ugyanis Magyarország parlamentje, nem pedig a nyilvános vécé, ahová ezek valók.” Ezen a nyilatkozata miatt is bírságolta az adást közlő rádiót a Médiatanács. Ebből az esetből végül nagy szenzáció lett, amikor Bayer elfogadta az ellenzéki aktivisták és párttagok meghívását egy „kávézással” egybekötött vitára. 

2017. október 31-én Bayer Zsolt a blogján arról írt, hogy mivel Simicska a közbeszédben trágár módon kritizálja a kormányfőt, ezért szerinte „át lehet vonulni a városon egy transzparenssel, amire az van írva: Hadházy geci, Szél Detti nyeli”. Ezért a bejegyzéséért a bíróság a Hadházy által indított perben 300 ezer forint kártérítést ítélt meg, amit az országgyűlési képviselőnek kellett megfizetnie. Ezen kívül nyilvános bocsánatkérésre is kötelezte őt.  

A bíróság megállapította, hogy a bejegyzésben Bayer megsértette Hadházy emberi méltóságát  

azzal, hogy különösen megalázó módon nyilatkozott róla. Az másodfokú, jogerős ítéletet csak 2019-ben hozták meg, ezzel kapcsolatban Bayer azt nyilatkozta, hogy a 300 ezer forintot ötforintosokban fogja kifizetni. 

2019. április 10-én a Kúria helybenhagyta a másodfokú jogerős ítéletet abban a személyiségjogi perben is, amit Vona Gábor, volt Jobbik elnök indított Bayer ellen annak 2016-os blogbejegyzése miatt, ahol szintén obszcén jelzőkkel illette a volt pártelnököt. Az ítélet szerint Bayernek 300 ezer forint sérelemdíj megfizetése mellett nyilvánosan bocsánatot kell kérnie Vonától. A testület tagjai szerint az öncélú gyalázkodás és megalázás nem élvezi a szabad véleménynyilvánításhoz fűződő alkotmányos védelmet. A publicista a Bayer Show című műsorában azzal reagált az ítéletre, hogy egy „V1G” táblával tűnt fel, utalva a Fideszkritikus „O1G” rövidítésre miszerint, ha az O1G szimbólum, akkor ez alapján a V1G is az. 

2019 áprilisában robbant ki egy újabb botrány Bayer Zsolt főszereplésével, ezúttal azonban nem az egyik írása szolgáltatta az apropót. Egy a 24.hu-n közzétett cikk arról ír, hogy Bayer a budai várban rendkívül olcsón 32 ezer forintért bérel öröklakást. A valós helyzet az, hogy Bayer lakáscserével jutott az önkormányzati ingatlanhoz, amiért az I. kerület lakásrendelete alapján ún. költségelvű lakbért fizet az új bérlő. A bérleti díjat az önkormányzat a lakásrendelet módosításával szabályozhatja. Önkormányzati gyakorlat, hogy a piaci bérleti díjnál jóval olcsóbban adják ki ezeket a lakásokat, hiszen a bérleti jogért cserébe egy másik ingatlan tulajdonjogát adja a lakást megszerző fél.  

Bayer elmondása szerint az önkormányzati árakhoz képest nem számít kevésnek a 32 ezer forint,  

ugyanennyit fizetett az előző bérlő és a szociális alapon bérelt lakásokon kívül az ingatlanban mindenki. Az önkormányzati lakások bérleti díjait nehéz összehasonlítani a bérleti díjért cserébe adott ingatlanok értékének különbözősége miatt, ennek ellenére találhatók példák olyan lakásokra, amelyeket a várban Bayernél jóval kedvezőtlenebb módon bérelnek. És bár Bayer példákkal bizonyította, hogy nem csak „kormányközeli” személyek bírnak a várban bérleti joggal, az nagyjából látható, hogy ők vannak többségben, különösen a kerületi fideszes többségű önkormányzat óta. A csereügylettel kapcsolatban felmerült továbbá a lakástörvény megkerülésének kérdése is, miután a bérleti jogért cserébe adott magántulajdonú ingatlant Bayer családja a csereügylet után visszavásárolta. Mindezzel a Momentum ifjúsági tagozatának három tagja is foglalkozott egy videó keretein belül. Keresetlen szavak kíséretében „prolinak” titulálták a publicistát, miközben az ellen tiltakoztak, hogy „egy tankönyv áráért” bérel lakást a Várban. Bayer azt nyilatkozta, hogy rágalmazásért feljelentést tesz.

Annyi biztos, hogy Bayer a mai napig a jobboldali média egyik legbefolyásosabb alakja, legismertebb szereplője és szinte minden bizonnyal az ő személyét övezi a legnagyobb megosztottság az országban.

Források:

http://nol.hu/archivum/archiv-58249-42371

https://tejossz.blog.hu/2016/10/31/ntrj_bayer_zsolt_interju

http://beszelo.c3.hu/00/02/07zadori.htm

https://hu.wikipedia.org/wiki/Bayer_Zsolt

https://mandiner.hu/cikk/kenderestol_rozsadombig

https://24.hu/belfold/2015/02/10/bayer-lassan-kezdtunk-ugy-kinezni-mint-valami-kokainbaro-rezidenciaja/

http://nol.hu/belfold/20100505-fideszes__selyemzsinor_-649881

https://mandiner.hu/gallery/mandiner_bayer_zsolt_interju.pdf

https://www.youtube.com/watch?v=RLvXXhlvBvo

https://web.archive.org/web/20160823145528/http://mno.hu/velemeny/ciganyliszka-473730

https://index.hu/velemeny/olvir/davidilev032/

https://index.hu/kultur/media/mh7797/

http://nol.hu/archivum/archiv-486193-286373

https://hvg.hu/itthon/20130508_Negyedmilliora_buntette_Bayer_irasa_miatt

https://mandiner.hu/cikk/20130105_bayer_zsolt_ki_ne_legyen

http://hirekhirek.network.hu/blog/hirek_hirek_hirek_klub_hirei/bayer_zsolt__a_medence_es_kornyeke

https://www.magyarhirlap.hu/velemeny/Elkerulhetetlen

https://magyarnemzet.hu/archivum/media/bayer-zsolt-cikk-miatt-buntettek-a-magyar-hirlapot-3943281/

https://badog.blogstar.hu/2016/08/01/a-papa-esze/29105/

https://index.hu/belfold/2019/01/16/bayer_zsolt_pert_vesztett_300_ezret_kell_fizetnie_hadhazynak/

https://badog.blogstar.hu/2016/08/01/a-papa-esze/29105/

https://24.hu/belfold/2019/04/04/bayer-zsolt-onkormanyzati-lakas-magyarazkodik-olcso-berleti-dij-budai-var-uri-utca/

https://24.hu/belfold/2019/04/02/bayer-zsolt-fidesz-ner-olcso-onkormanyzati-lakas-uri-utca-budai-var/

https://24.hu/belfold/2019/04/05/bayer-zsolt-budai-var-onkormanyzati-lakas/

https://mandiner.hu/cikk/20190403_karomkodva_uzentek_bayer_zsoltnak_a_tizenikszesek

https://index.hu/belfold/2019/04/10/vona_gabor_bayer_zsolt_kuria_felulvizsgalat_geci_szar/

https://badog.blogstar.hu/2019/04/03/leninfiuk/71028/

https://444.hu/2019/12/15/nyilt-rasszizmusbol-hajtogatott-adventi-naptarral-kedveskedik-olvasoinak-bayer-zsolt