A tavaly októberi lengyelországi választások markáns politikai fordulatot hoztak, ami a lengyel médiát sem kímélte. A korábban kormányzó konzervatív párt, a Jog és Igazságosság (PiS) ugyanis ezúttal nem tudott döntő többséget szerezni, az ellenzék vezérének számító Donald Tusk kormánya pedig rögtön hozzáfogott az általa beharangozott reformok megvalósításának. Szinte borítékolható volt, hogy az első intézkedések között szerepel majd a lengyel közmédia gyökeres átalakítása is, amit az új miniszterelnök annak „megjavításaként” interpretált. Elemzésünkben bemutatjuk, hogy a jelenlegi lengyel kabinet miért tartja szükségesnek a két fő politikai erő küzdelmének újabb frontjává vált közszolgálati média azonnali megreformálását, mint ahogy azt is, hogy milyen változások körvonalazódnak a korábbi vezetők és újságírók eltávolítása után.
Új kormány, új közmédia
Az október 15-én megtartott lengyelországi választások eredményeként az addig nyolc éve kormányzó Jog és Igazságosság (PiS) párt elvesztette önálló többségét a Szejmben. A voksolást követően sokáig kétséges volt, hogy vajon ismét Mateusz Morawiecki alakíthat-e kormányt, vagy pedig a Polgári Platform (PO) nevű ellenzéki párt vezetője, a Polgári Koalíciót összefogó Donald Tusk kap bizalmat a lengyel kormányfőtől. 2007 és 2014 között Tusk töltötte be a miniszterelnöki tisztséget Lengyelországban, ráadásul ezt követően egészen 2019-ig az Európai Tanács elnökeként is tevékenykedett, majd 2022-ig az Európai Néppárt (EPP) elnöke volt. Mindezek fényében cseppet sem meglepő, hogy a választás eredménye megcsillantotta az EU előtt egy, az Unió számára is kedvező politikai fordulat lehetőségét Lengyelországban. Donald Tusk egyébként már néhány héttel a voksolás után Brüsszelben lobbizott, hogy a kampányígéretének megfelelően rendezze hazája és az Európai Unió közötti viszonyt, illetve hogy ismét megnyissa az ország előtt az elzárt pénzcsapokat. Ennek ellenére Andrzej Duda köztársasági elnök november végén mégis Mateusz Morawieckit ruházta fel a kormányalakítás jogával, hiszen az államfő maga is a PiS berkeiben kezdte a politikai pályafutását. Az elemzők és a szakértők azonban alig két hetet adtak a Morawiecki-kabinetnek, amit ezért a Politico egyenesen „zombikormánynak” nevezett. Az erre vonatkozó jóslatok pedig szinte látnoki pontossággal valósultak meg, ugyanis december 11-én a lengyel törvényhozás úgy döntött, hogy nem szavaz bizalmat Mateusz Morawiecki új kormányának.
Ezt követően az országgyűlés alsóháza, a 460 főből álló Szejm inkább a választásokon többségbe került ellenzéki koalíció jelöltjét, Donald Tuskot kérte fel kormányalakításra. Bár a Jog és Igazságosság kezéből ezzel kikerült a kormányrúd, a kéthetes időhúzásnak állítólag így is volt értelme a PiS szempontjából, amit többek között arra fordított, hogy komoly pénzösszegeket osztott szét a párthoz közel álló szervezetek között, miközben kulcsfontosságú posztokra, példának okáért a Pénzügyi Felügyelet élére is új tisztségviselőket nevezett ki. Az előző vezető megbízatása éppen november végén járt le, a PiS által hatalomra juttatott utódjának a mandátuma pedig öt évre szól, ráadásul a hivatal függetlenségének védelmére hivatott szabályok értelmében még az új kabinet sem válthatja le. Tehát ez a röpke két hét elegendőnek bizonyult arra, hogy a Jog és Igazságosság még egy esetleges kormányváltás forgatókönyvére is felkészülve a lehetőségekhez mérten körülbástyázza a választások által megtépázott hatalmát. Azonban úgy tűnik, hogy a közmédia esetében még ezek az óvintézkedések sem voltak elegendőek. Donald Tusk ugyanis a beiktatása után habozás nélkül hozzáfogott a programja megvalósításához, amelynek egyik legfőbb pontját a közszolgálati média „megjavítása” jelenti, aminek a levezénylése a december 15-én kinevezett kulturális és örökségvédelmi miniszterre, Bartłomiej Sienkiewicz-re vár, aki egyébként Henryk Sienkiewicz irodalmi Nobel-díjas lengyel író, a Quo vadis című regény szerzőjének dédunokája.
Azonban december közepén, amikor Donald Tusk hazatért a brüsszeli EU-csúcsról, dühösen konstatálta, hogy a lengyel köztévé tervezett elfoglalása nem az előzetes tervek szerint alakult, a haragjából pedig állítólag a kultuszminiszternek is bőven kijutott. Minderről Dominika Długosz, a Newsweek újságírója számolt be az Onet.pl nevű lengyel liberális hírportál reggeli műsorában, ahol elmondta, hogy a forrásaitól szerzett értesülések szerint az új kormányfőt nagyon feldühítette, hogy a távollétében nem került sor a köztelevízió (Telewizja Polska, TVP) elfoglalására, ami „kulcsfontosságú része volt annak a tervnek, hogy megmutassák: valami megváltozott”. A PiS-hez köthető lengyel Do Rzeczy nevű lap is külön cikkben számolt be arról, hogy Donald Tusk elégedetlen Bartłomiej Sienkiewicz eddigi intézkedéseivel, és hiányolta részéről a határozott lépéseket. Dominika Długosz arról is beszélt a műsorban, hogy információi szerint Donald Tusk kinevez egy új miniszterhelyettest a Kulturális Minisztériumban, aki kifejezetten a közmédia ügyével foglalkozik majd. Mivel ennyire fontos a Tusk-kabinet számára, hogy minél gyorsabb és látványosabb változásokat tudjon felmutatni, ezért sem riad vissza a radikálisabb megoldásoktól, s pont emiatt akarták még lehetőleg karácsony előtt demonstrálni az átalakulást. A Brüsszelből visszatérő miniszterelnököt ráadásul az is felbosszantotta, hogy a köztévé december 18-i híradójában a műsorvezető, Edyta Lewandowska beharangozta az ún. „Tusk-jubileum” megünneplését, mert a politikus immár a századik alkalommal utasította el a Strefa Starcia (Ütközőzóna) című vitaműsoruk meghívását.
Egyébként ugyanezen a napon a Do Rzeczy említett cikkében már arról is szó esett, hogy jogi szempontból két forgatókönyv képzelhető el a közmédia átalakítása kapcsán. Az első a TVP, a lengyel rádió és az állami hírügynökség (Polska Agencja Prasowa, röviden PAP) felszámolásának kezdeményezését feltételezte, ami egyúttal a vezetőség leváltását és szervezeti változásokat jelentene. Csakhogy ez a folyamat akár évekig is eltarthat, a tulajdonosi jogokat gyakorló lengyel Államkincstár pedig a felszámolás alatt a saját belátása szerint nevezheti ki a közmédia menedzsmentjét. A második lehetséges változat szerint viszont beérik a vezető testület felmentésével, amit a gazdasági társaságokról szóló törvény tesz lehetővé abban az esetben, ha vagyoni visszaélések veszélye merül fel. Azonban a két forgatókönyvnek van egy közös keresztmetszete, mégpedig az, hogy a közmédia egyedüli tulajdonosaként az Államkincstár képviselőinek, vagyis a Tusk-kormány minisztereinek a kezébe kerülne a döntéshozatal joga.
Az imént felvázolt előzmények után Donald Tusk a december 19-i varsói sajtótájékoztatóján bejelentette, hogy a jövő évre vonatkozó lengyel költségvetésben egyelőre nem biztosítják a közmédia finanszírozását, mert arra csak a jelenlegi helyzet „javítása” után kerülhet sor. Az új kormányfő akkor azzal indokolta a döntést, hogy „egy olyan közmédia, mint amilyen most van, egyáltalán nem érdemli meg, hogy az adófizetők zsebéből finanszírozzák”. Ezt követően azt is közölte, hogy olyan törvények előkészítésén dolgoznak, amelyek „visszaállítják a közmédia elemi semlegességét”, majd a várható nagy horderejű változások sebességére célozva közölte, hogy a lengyelek jobban teszik, ha „bekapcsolják a biztonsági övet”.
Bartłomiej Sienkiewicz, a háttérben bírált új kultuszminiszter pedig már december 20-án felrobbantotta a médiabombát azzal, hogy a társasági jogra hivatkozva felmentette a lengyel közszolgálati televízió, a rádió és az állami hírügynökség, a Polska Agencja Prasowa (PAP) vezérigazgatóit, majd a kulturális tárca (MKiDN) közleménye szerint új felügyelőtanácsokat létesített. A miniszter arra hivatkozott, hogy a közmédia egyetlen és kizárólagos tulajdonosaként az Államkincstárnak joga van ilyen jellegű változtatásokat eszközölni. Előző nap éjjel ugyanis a Szejm megszavazott egy olyan határozatot, ami „javító intézkedéseket” követelt a közmédia tekintetében, hogy helyreállítsák annak függetlenségét, objektivitását, sokszínűségét és a sajtószabadságot, az állampolgároknak pedig biztosítsák a hiteles hírekhez való hozzáférést. A hivatalos közlemények értelmében a Tusk-kabinet elsődleges célja az erősen átpolitizált közszolgálati műsorszóró depolitizálása. Andrzej Duda köztársasági elnök már ekkor arra intette a parlamenti képviselőket, hogy az alkotmányos kereteken belül cselekedjenek. Ezt követően a Polgári Platformból, a Lengyel Parasztpártból, a Lengyelország 2050 és az Új Baloldal nevű pártból álló többségi parlamenti koalíció a határozat-tervezettel felszólította az Államkincstárat képviselő szerveket, hogy foganatosítsák a közmédiával szemben a szükséges intézkedéseket. Indoklásuk szerint a 2015 óta kormányzó Jog és Igazságosság többek között elmulasztotta végrehajtani a lengyel Alkotmánybíróság 2016 decemberében született döntését, amely részben alkotmányellenesnek minősítette a 2016 elején hatályba lépett médiatörvény arra vonatkozó előírásait, amelyek elvonták az Országos Rádió- és Televízió Tanácstól (KRRiT) a közszolgálati televízió és rádió, valamint a PAP állami hírügynökség vezetőinek kinevezési jogát. A további érvek között szerepelt az is, hogy a lengyel közmédia még az októberi választásokat követően is „az előző kormánytábor érdekében kampányol”, „néha agresszív módon támadja a jelenlegi kormányt”, mindezzel „teljesen meghamisított valóságképet mutatva be a társadalomnak”. De az a narratíva sem kedvezett Donald Tusknak, amit a PiS irányvonalát képviselő közszolgálati média terjesztett róla, ugyanis a műsoraikban Berlin és Brüsszel „ügynökeként” interpretálták. Rónay Tamás a Népszava hasábjain megjelent Lengyel médiaháború című cikkében úgy fogalmazott, hogy „a lengyel PiS megalázta a köztelevíziót azzal, hogy egy kirekesztő hangvételű, az ellenzéket napról napra elfogadhatatlan hangon gyalázó hazugsággyárrá züllesztette”. Majd azt is hozzátette, hogy a lengyel társadalom jelentős részét is felháborította a PiS médiapolitikája, amit az észt United Survey közvélemény-kutatása is alátámasztott. A megkérdezettek mintegy 44 százaléka „mélyreható változásokat” követelt az új kormány révén, míg 11 százalék sokkal radikálisabb megoldási javaslattal, konkrétan a TVP tévécsatorna megszüntetésével állt elő. Rónay Tamás azzal az összegzéssel zárta a cikkét, hogy „a közmédiával kapcsolatos vita mutatja, a PiS mennyire súlyos örökséget hagyott hátra, milyen mélyen aláásta a demokráciát”.
Az ellenzékbe szorult PiS válaszlépései a közmédia ügyében
A Jog és Igazságosság azonnal reagált a kormányzati lépésekre. December 16-án, a párt Politikai Bizottságának értekezletén elfogadtak egy olyan határozatot, amiben kifejezték a közmédia tönkretétele elleni tiltakozásukat, majd rögtön az Alkotmánybíróság elé vitték az ügyet, amelyről néhány nappal később döntés is született. Azonban lengyel cégjogi szakértők arra intettek, hogy a Tusk-kabinet nyugodtan figyelmen kívül hagyhatja az alkotmánybírák határozatát, mert a Szejm képviselői által benyújtott kereset esetében a közmédia tulajdonosi jogait gyakorló Államkincstár nem lesz érintett az ügyben. Ezt kihasználva a lengyel Kulturális Minisztérium jogilag érvénytelennek minősítette az Alkotmánybíróság azzal kapcsolatos állásfoglalását, miszerint az illetékes miniszternek úgymond „tartózkodnia kell a közmédiát működtető társaságok felszámolásától, és vezetésük leváltásától”.
Következő lépésként a párt képviselői december 20-ára virradó éjjel tiltakozó akcióba kezdtek a közszolgálati televízió varsói székháza előtt. A Jog és Igazságosság 109 képviselője, köztük Jarosław Kaczyński is bojkottálta a közmédiáról szóló szavazást és helyette inkább a TVP Woronicza utcai központjához vonultak. A pártelnök azt nyilatkozta a TVP Info hírtelevíziónak, hogy „nincs demokrácia médiapluralizmus nélkül, erős kormányellenes média nélkül, és Lengyelországban ez jelenleg a közszolgálati média”. Kaczyński mellett a tiltakozók között volt Mateusz Matyszkowicz, a TVP igazgatótanácsának elnöke is. A Jog és Igazságosság elnöke bejelentette, hogy tízfős csoportokat alkotva állandó ügyeletet tartanak a köztelevízió székházánál, sőt az MTI információi szerint a párt egyes képviselői a TVP másik, belvárosi székhelyénél is kifejezték a tiltakozásukat. A Politico aznapi cikkében azt állította, hogy Jarosław Kaczyński durván kiosztotta a pártja ellen tiltakozók egyikét, akinek azt mondta, hogy „vigyázz, nehogy börtönben végezd, te kis tetű!”.
Új időszámítás kezdődött a lengyel közmédiában
December 20-án egymást követték a közvéleményt is megdöbbentő események a közmédia háza táján. Először elérhetetlenné vált a napi huszonnégy órában híreket sugárzó TVP Info adása, amit Tusk pártja, a parlamenti többséget alkotó Polgári Platform úgy kommentált az X-en közzétett bejegyzésében, hogy „vége a TVPiS-nek. A TVP Info kikapcsolva”. Délelőtt 11 óra 18 perckor hirtelen megszakították az állami hírcsatorna műsorát, amely azóta a TVP1 műsorát sugározza. Ezen kívül a TVP Info weboldala is elérhetetlenné vált, miközben lekapcsolták a TVP World nemzetközi hírtévét, de hasonló sorsra jutott még a TVP Parlament és a TVP3 is, ahol regionális műsorokat sugároztak. A köztévé Woronicza utcai székházát pedig ellepték a rendőrök, miközben olyan videofelvételek láttak napvilágot, amelyek megörökítették, hogy a közmédia hirtelenjében menesztett vezetőin kívül az ott dolgozó újságírókat sem engedték be az irodáikba, ugyanis jelentős személycseréket hajtottak végre. Minden olyan gyorsan történt, hogy az új stábnak még arra sem volt elegendő ideje, hogy összeállítsa az esti híradó anyagát, ami aznap szinte példátlan módon elmaradt, másnaptól pedig már a hírműsor kezdetére célozva „19:30” címen került adásba, mert úgy vélték, hogy maga a „híradó” (lengyelül Wiadomości) elnevezés is már oly mértékben kompromittálódott, hogy végül jobbnak látták, ha azt is megváltoztatják. Az új hírigazgató és műsorvezető, Marek Czyż csupán annyit közölt, hogy többé nem fognak propagandát közvetíteni és másnaptól kizárólag tényszerű, objektív híreket sugároznak majd. Az általa tolmácsolt közlemény szerint „a TVP működését a lengyel állampolgárok finanszírozzák, akik közül senkinek sem kötelessége propagandát, bárkinek a propagandáját hallgatnia. Minden lengyel állampolgárnak, akik a közmédiát finanszírozzák, joga van megkövetelnie a megbízható, szakszerű és őszinte tájékoztatást. Ezért kínálunk önöknek egy tisztességes ajánlatot: holnaptól a Híradó egy fényképet mutat majd önöknek a világról és a napról, hozzon az bármit is. Fényképet, nem pedig festményt, mert a kettő nem ugyanaz. Az elmúlt nyolc évben ugyanis ebben a stúdióban csak egy gondosan kiválasztott színekkel készült festményt mutattak. A propaganda levese helyett mi tiszta vizet szeretnénk önteni az önök poharába – olyat, aminek nincs kellemetlen mellékíze.” Maga Czyż egyébként közel két évtizeden keresztül a TVP hírműsorainak munkatársa volt, azonban a Jog és Igazságosság hatalomra kerülését követően 2016-ban elbocsátották az állami tévécsatornától.
A Tusk-kormány által elindított változások pedig viszonylag hamar konkrét formát öltöttek a „megjavított” közmédiánál. December 21-én a „19:30” címen jelentkező híradó a korábbi propagandához képest már kiegyensúlyozottabb tájékoztatást nyújtott a Rzeczpospolita cikke szerint. A műsor fő témáját a TVP-ét övező változások jelentették, de az új kormánnyal kapcsolatos bírálatok is elhangzottak benne, ami a lengyel lap megállapítása szerint a PiS kormányzása alatt elképzelhetetlen volt. Például szóba került a Tusk-kabinet közmédiával kapcsolatos fellépésének alkotmányellenessége, sőt a költségvetési tervezetük problematikus pontjai is. A megújult híradóban arra törekedtek, hogy körülbelül egyforma mértékben idézzék a kultuszminiszter és a köztársasági elnök nyilatkozatát. Január 6-án pedig az addig mellőzött LMBTQ-tartalmak is megjelentek a köztévé képernyőjén, ahol két azonos nemű párral folytattak beszélgetést, akik a stúdióban kifeszítették az általuk bevitt szivárványzászlót is.
A BBC cikke szerint a Rzeczpospolita című lengyel lap arról számolt be, hogy Donald Tusk koalíciós kormánya eredetileg nem tervezett nagymértékű személyi változásokat vagy tisztogatásokat, „csak” hatvan zsurnalisztát akartak elbocsátani, akik az álláspontjuk szerint megsértették az újságírás alapelveit. Többek között Adrian Boreckinek, a TVP híradós műsorvezetőjének is távoznia kellett, aki még 2018-ban kezdte a karrierjét az állami csatornánál. Borecki rögtön lekerült a képernyőről, miután az Agrobiznes című agrárhíradót félbeszakítva bejelentette a nézőközönségnek a közmédia feletti hatalomátvételt, amire szerinte még nem volt példa a lengyel történelemben. Éppen csak befejezte a mondanivalóját, máris távoznia kellett a stúdióból, mivel a műsor jelét fél perc után lekapcsolták. Többen is kifogásolták a személycserék módját és mértékét, amit még a liberális NGO-k közé sorolt civil jogvédő szervezetek is szóvá tettek. A Helsinki Alapítvány az Emberi Jogokért például a reformok szükségessége mellett kardoskodott, mégis úgy vélekedett, hogy „a közmédia terén kezdett változtatások komoly kétségeket ébresztenek”. Az átalakítás alatt álló lengyel közmédia új hírszerkesztőségének stábja egyébként a PiS kormányzása során elbocsátott újságírókon és riportereken kívül részben a liberális kereskedelmi csatornától, a TVN-től, valamint a két politikai oldal között zsonglőrködő Polsattól érkezett. Az immár „19:30” címen futó esti híradó főszerkesztője szintén a TVN-től igazolt a köztévéhez.
A közszolgálati médiával kapcsolatos reformok politikai és sajtóvisszhangja
A történtek után Rafał Bochenek, a PiS szóvivője azt nyilatkozta a PAP hírügynökségnek, hogy a rendvédelmi szervek képviselői törvénytelenül törtek be a közszolgálati médiumok székházaiba, majd minden alapelvet megsértve „brutálisan megtámadták” a Jog és Igazságosság politikusait is. Krzysztof Smiszek, a Tusk-kormány igazságügyminiszter-helyettese még aznap elismerte a közszolgálati rádió wroclawi csatornáján, hogy a Szejm kedd éjjel hozott határozata nem jogalkotó, mégis megalapozza az illetékes kultuszminiszter konkrét lépéseit, beleértve a radikális döntéseket is, mert a kabinet elszánta magát arra, hogy „helyre teszi […] a gyűlöletet és megvetést terjesztő” TVP-t és általában a közmédiát”.
A közösségi média virtuális terében tovább folytatódott a két politikai erő közmédiával kapcsolatos küzdelme. Maciej Swirski, az Országos Rádió- és Televíziótanács (KRRiT) elnöke az X-en kirívó jogsértést kiáltott a közmédia vezetőinek felmentésére reagálva. Az állami hírtelevízió adásának és annak internetes honlapjának kikapcsolását pedig olyan jogtalanságnak minősítette, „amely az (1981-es) hadiállapot legrosszabb idejét idézi fel”. Beata Szydło, a PiS politikusa, aki 2015 és 2017 között a párt színeiben az ország miniszterelnöke volt, jelenleg pedig az Európai Parlament tagjaként tevékenykedik, azt hangsúlyozta, hogy „a Tusk-kormány a törvényeket figyelmen kívül hagyva hajtja végre a közmédia feletti hatalomátvételt”, amivel „sárba tiporja a demokrácia alapelveit”. Piotr Gliński, a PiS korábbi kultuszminisztere pedig a szabad média elleni nyílt és törvénysértő támadásnak minősítette a Tusk-kabinet villámgyorsan levezényelt reformjait. Ezzel szemben a baloldali kormánykoalíció egyik képviselője, Robert Biedroń viszont úgy üdvözölte a változásokat, hogy „jó reggelt, szabad média!”.
A külföldi médiumok is gyakran egymástól homlokegyenest eltérő narratívákat fogalmaztak meg a lengyel közmédia átalakításáról szóló cikkeikben. A német Deutsche Welle például a „populisták tiltakozásaként” tálalta a PiS akcióját, ami az új kormány reformjai ellen irányul, amelyek legfőbb célja, hogy pártatlanabbá tegyék a közszolgálati műsorszórót. A Politico december 20-án publikált cikke pedig azt hangsúlyozta, hogy Lengyelországban egy teljes körű politikai változás, mondhatni „forradalom” van napirenden, ami nemcsak a médiát érinti, hiszen a hírszerzés és a nemzetbiztonsági szolgálatok vezetőit is azonnal leváltották, mert olyan vádak keringtek róluk, hogy a korábban ellenzéki pozícióban lévő mostani kormánykoalíció tagjai után kémkedtek. Ezen kívül az új parlament olyan bizottságok felállításáról is döntött, amelyek a korábbi kabinet intézkedéseit és visszaéléseit fogják kivizsgálni, beleértve a pandémia időszakában kötött gyanús szerződések ügyét is. Az amerikai AP hírügynökség cikkében olyan értelmezési keretbe ágyazták a lengyel közmédiában zajló átalakításokat, hogy az új EU-barát kormány arra törekszik, hogy felszabadítsa a közszolgálati médiát az előző kabinet politikai ellenőrzése alól.
A visegrádi négyek, így Lengyelország híreivel is aktívan foglalkozó Remix News viszont úgy keretezte a közmédia ügyét a december 22-én megjelent cikkében, hogy a Tusk-kormány valójában csak figyelemelterelésnek szánta ezt a „puccsot”, mert a háttérben már megállapodott az EU migrációs paktumának elfogadásáról, s ezt kívánta leplezni azzal, hogy a közszolgálati műsorszóró megreformálásának ürügyével újabb politikai frontot nyitott. A Remix News írásai rendkívül keményen fogalmaznak: december 21-i cikkükben például Donald Tusk „bérgyilkosának” nevezték a korábban a lengyel hírszerzés ügynökeként tevékenykedő Bartłomiej Sienkiewicz kultuszminisztert, akik az intézkedéseikkel gyakorlatilag „lehúzták a WC-én az alkotmányt és a jogállamiságot”. A köztársasági elnököt is bírálták, amiért nem lépett fel erélyesebben és határozottabban a közmédia radikális átalakítása ellen. A Remix News december 22-én exkluzív interjút készített Jan Pospieszalski lengyel újságíróval és médiaszemélyiséggel, aki korábban beszélgetős műsort vezetett a TVP-én. Pospieszalskit a konzervatív és a liberális kormányok sem tűrték meg a képernyőn, így viszonylag objektív képet tudott festeni a lengyel közmédiában zajló politikai csatározásokról. Mint elmondta, sok mindent látott már 1994 óta a TVP-nél töltött idő alatt, de még soha nem volt tanúja olyan erőszakos fellépésnek, ahogyan a gengszterekre hasonlító kapucnis kidobó emberek távolították el a csatorna dolgozóit az irodáikból, nem beszélve arról, ahogyan a székházban tiltakozó politikusokkal bántak. Pospieszalski úgy vélekedett, hogy a Tusk-kormány közmédiával kapcsolatos depolitizálási és a tudósítások objektívebbé tételére irányuló törekvése csupán egy nagy átverés, hiszen a közmédia új vezetői, köztük Tomasz Sygut sem nevezhető éppen a politikától független újságírónak.
Lengyel médiakörkép a Jog és Igazságosság kormányzása alatt
A konzervatív párt a 2015-ös megválasztása után komoly változtatásokat vezényelt le a média terén is, ami odáig vezetett, hogy az egymással szinte állandóan párhuzamba állított, de legalábbis egy lapon emlegetett lengyel és magyar médiaviszonyok az utóbbi években egyértelműen riogatásra használt elrettentő példaként szolgálnak. Az EU tavaly októberben megszavazott új médiaszabályozásával, az európai médiaszabadságról szóló törvénnyel (European Media Freedom Act, EMFA) kapcsolatos külföldi híradásokban és cikkekben is többször találkozhattunk olyan olvasatokkal, hogy annak egyik legfőbb mozgatórugóját éppen az uniós körökben aggasztónak tartott magyar és lengyel médiahelyzet jelentette, ráadásul egyes európai parlamenti képviselők nyilatkozatai is alátámasztották ezt a narratívát. Az alábbiakban összefoglaljuk, hogy a Jog és Igazságosság párt elmúlt nyolcéves kormányzása alatt hogyan alakultak a médiaviszonyok Lengyelországban, illetve azt is bemutatjuk, hogy miért váltottak ki tengernyi bírálatot és komoly aggodalmat az Európai Uniótól kezdve az újságírói szakmai szervezetekig bezárólag.
A PiS médiapolitikájával kapcsolatos legfőbb vádat az jelenti, hogy a kormánypárt szócsövévé és propagandagépezetévé alakította a közszolgálati médiát, ami egyike a magyar viszonyokkal vont párhuzamoknak. 2023-ban a Riporterek Határok Nélkül (RSF) arra a megállapításra jutott Lengyelországot illetően, amely a sajtószabadság-indexen az 57. helyen zárt a 180 ország közül (összehasonlításképpen Magyarország idén a 72. lett), miszerint az ottani közmédiát a pártosságot tükröző diskurzus és a gyűlöletbeszéd uralja. Úgy vélték, hogy bár a lengyel médiakörkép alapvetően változatosnak számít, azonban a sajtószabadsággal kapcsolatos társadalmi tudatosság továbbra is gyenge lábakon áll. A Jog és Igazságosság kormányzása alatt a közmédiát a kormány propagandájának eszközévé változtatták, amely mindent elkövetett annak érdekében, hogy a magánkézben lévő médiumok esetében is a saját politikájához igazítsa azok szerkesztői irányvonalát, illetve hogy ellenőrzést szerezzen az érzékenyebb témákkal kapcsolatos információk felett. Mindezek fényében nem véletlen, hogy a PiS 2015-ben kezdődött kormányzása alatt Lengyelország a 18. helyről 2023-ra az 57.-re zuhant a Riporterek Határok Nélkül sajtószabadság-indexének rangsorában.
A magánszektorhoz tartozó lengyel orgánumok, mint például a TVN tévécsatorna, a Gazeta Wyborcza nevű újság vagy az Onet.pl hírportál sikeresen megőrizték a véleményformáló erejüket és a függetlenségüket. A Riporterek Határok Nélkül jelentéséből viszont az is kiderül, hogy a politikusok és a környezetükhöz tartozó személyek gyakran indítanak verbális támadást, illetve a közéletben való részvételt akadályozó stratégiai pereket a kormánykritikus újságírók ellen. Érdemes megjegyezni, hogy a hasonló ügyekből kifolyólag az Európai Unió 2022 áprilisában felvetette az ilyen visszaélésszerű bírósági eljárások elleni irányelvet, ami arra szolgál, hogy gátat szabjon az újságírók, a jogvédők és mások elleni megalapozatlan pereknek, amelyek a közérdekű kérdésekben folytatott szerepvállalásuk akadályozására, korlátozására vagy szankcionálására irányulnak. Az EU által javasolt biztosítékok lehetővé teszik a bíróságok számára, hogy ezeket az eljárásokat gyorsított eljárás keretében megszüntessék, az áldozatok pedig jogot formálhatnak arra, hogy kártérítéssel kompenzálják őket, ráadásul az uniós direktíva védelemben részesíti a médiamunkásokat a harmadik országokban hozott ítéletekkel szemben is.
A Riporterek Határok Nélkül 2023-as összegzéséből azt is megtudhatjuk, hogy bár a sajtószabadsághoz és az informálódáshoz való jogot a lengyel alkotmány is biztosítja, a gyakorlatban a Jog és Igazságosság kormánya mindent elkövetett, hogy a törvényhozás révén korlátozza ezeket a jogokat. Így sikerült elérniük azt is, hogy 2021 szeptemberétől egészen 2022 végéig, amikor már javában zajlott az orosz-ukrán háború, meg tudták akadályozni az újságírók szabad mozgását és munkavégzését a Belarusszal (Fehéroroszország) közös határon, ahol tucatnyi migráns vesztette életét azok közül, akik megkíséreltek belépni lengyel területre. Előfordult, hogy önkényes letartóztatásokkal és egyéb erőszakos fellépésekkel tántorították el a sajtó képviselőit attól, hogy a menekültválság fejleményeiről tudósítsanak. A zsurnaliszták elleni fellépés jogi alapjaként és ürügyeként pedig Lengyelországban is előszeretettel hivatkoznak a nemzetbiztonságra és az államérdekekre. Közben az újságírók forrásainak védelmét garantáló törvényt is megpróbálták már kijátszani és aláásni, az állami intézmények megsértése pedig akár börtönbüntetést is vonhat maga után, amivel könnyen elhallgattathatják a kritikus hangokat a sajtóban.
A lengyel szociokulturális kontextusról olyan megállapításra jutott a Riporterek Határok Nélkül, miszerint egyre fokozódik a társadalom politikai szempontok mentén történő polarizálódása, ami az újságírók elleni verbális támadások további elterjedését eredményezte. Kifejezetten látványos volt ez a tendencia az LMBTQ és a gender témák esetében, ugyanis a konzervatívok arra törekedtek, hogy meggátolják a zsurnalisztákat az ezekkel kapcsolatos tudósítói tevékenységükben. Lengyelországban azzal is számolniuk kell a médiamunkásoknak, hogy az istenkáromlás továbbra is bűncselekménynek minősül, amiért akár börtönbüntetést is kiszabhatnak. Munkakörülményeiket és biztonságukat illetően pedig azt olvashatjuk a 2023-as sajtószabadság-indexhez készült összefoglalóban, hogy az újságírók elleni fizikai erőszak 2020-ban érte el a csúcspontját, amikor a lengyel nők a megszigorított abortusztörvény ellen tüntettek. Ekkor a rendőrség és a demonstrációkat ellenző szélsőséges csoportok agresszív fellépésével is számolniuk kellett. A tapasztalatok azt mutatják, hogy a rendfenntartó szervek nem tudták hatékonyan megvédeni a sajtó helyszínről tudósító képviselőinek testi épségét és törvény adta jogait.
Nemzetközi viszonylatban a média állami foglyul ejtésének leginkább érzékletes példái között tartják számon a Polska Press esetét, ami gyakorlatilag a lengyelországi médiaviszonyok barométerévé vált. A korábban német tulajdonban álló kiadóvállalatot 2020 decemberében felvásárolta a lengyel állami olajtársaság, a PKN Orlen, amely ezzel a húzással az ország 24 regionális lapja közül 20 újság tulajdonosává vált. Ennek következtében a magánkézben lévő médiumok helyi szinten kíméletlen versenyhelyzetbe kerültek a közpénzből finanszírozott lapokkal szemben. A PKN Orlen beruházása szintén a Jog és Igazságosság médiapolitikájának szerves részét képezte, amely hatalomra kerülve rögtön bejelentette a média „repolonizációjának” (újralengyelesítés) programját, ami főleg külföldi magántulajdonban lévő orgánumok állami tulajdonba kerülésével próbálta erősíteni a kormány politikájának hangját a lengyel nyilvánosságban és visszaszorítani a kabinettel szemben kritikus hangot megütő sajtótermékeket. Amint a PKN Orlen révén az állam közvetett módon rátette a kezét az ország számos médiumára, azoknál rögtön kormánypárti személyeket kezdtek alkalmazni, miközben erőteljesen korlátozták a zsurnaliszták szabad tudósításhoz való jogát is. A sajtószabadság és a szabad információáramlás előmozdításáért munkálkodó Article 19 nevű nemzetközi jogvédő szervezet 2023. júliusi cikkében egyenesen úgy fogalmazott a Polska Press állam általi megkaparintásának ügyében, hogy az „a média foglyul ejtésének egyik sokkoló példája az Európai Unióban”.
A tulajdonosváltást szerkesztői szinten történő „tisztogatás” követte, ami hátrányosan érintette az újságírók jogait is. Külső nyomásra 14 főszerkesztő adta be a felmondását, az utódaik pedig kivétel nélkül az állami műsorszolgáltató vagy a PiS támogatói közé tartozó médiaszakemberek közül kerültek ki. Tiltakozásuk jeléül számos újságíró és főszerkesztő-helyettes távozott a vállalattól, ami csak megkönnyítette az új vezetés dolgát, amely sokszor politikai megfontolások mentén választotta ki az új riportereket. Mindez odáig vezetett, hogy a szerkesztői irányvonal a kormányzó Jog és Igazságosság politikájának megfelelő átalakuláson esett át. A cégcsoporthoz tartozó egyes médiumok a túlélés érdekében olyan kompromisszumra fanyalodtak, hogy bár nem támogatták nyíltan a kormányt, mégis felhagytak a kritikus hangvétellel és azokkal a tudósításokkal, amelyek kárt okozhattak volna a pártnak vagy a vezetőinek.
A személycserék mellett a tudósítások témaköreiben is beindult egy változási folyamat, ami azt eredményezte, hogy a kormány számára kényes kérdésekben, mint az LMBTQ személyek jogai vagy a migráció, jelentősen csökkent az újságírók tudósítói tevékenysége, míg a hírekben egyre inkább perifériára szorult az ellenzék álláspontja. Az új szerkesztők és a külső politikai erők által működtetett cenzúra puha és nyílt változata jelentősen teret nyert, nagy kárt okozva a média függetlenségére és pártatlanságára nézve. Azzal, hogy a PiS vezetőségének közeli szövetségese által irányított lengyel olajvállalat megszerezte a Polska Press-et, összesen 20 helyi napilapra, 120 heti magazinra és 500 online portálra sikerült kiterjeszteni a kormánypárt befolyását a média felett. Mindezek miatt az Article 19 arra a következtetésre jutott a lengyel médiaviszonyok tekintetében, hogy azok „a helyi média feletti módszeres hatalomátvételt idézik, ami Magyarországon ment végbe a Fidesz kormányzása alatt”. A történtek pedig a médiapluralizmus meggyengülésével és az elfogulatlan hírekhez való hozzáférés jogának megtorpedózásával fenyegetnek. Ebben a cikkben is kitértek a Jog és Igazságosság repolonizációs törekvéseire, melyek arra irányultak, hogy megszerezzék a külföldi tulajdonban lévő lengyel médiumokat, hogy azok a továbbiakban az általuk vallott nemzeti érdekeket és politikai szólamokat visszhangozzák.
A Polska Press kormánykörökhöz közeli tulajdonosi szerkezetének fontos szerepet szántak a 2023 őszén esedékes választások szempontjából is, hogy a közmédiához hasonlóan a cégcsoporthoz tartozó orgánumok szintén a PiS programját és érveit hirdessék a kampány folyamán. A stratégia részeként a közszolgálati televízió például olyan dokumentumfilmek tömkelegét gyártotta, melyek úgy állították be Donald Tuskot, az ellenzék miniszterelnök-jelöltjét, mint aki hol német, hol pedig orosz érdekeket szolgál. Az esti fél 8-as híradó előtt egy külön műsort indítottak, ahol az amerikai tulajdonban álló, kormánykritikus kereskedelmi csatorna, a TVN „hazugságait” igyekeztek leleplezni, míg a médiaelemzéseikben célkeresztbe kerültek a kabinetet bíráló médiumok, végül lejárató kampányt indítottak a PiS újraválasztását veszélyeztető szélsőjobboldali párt, a Konföderáció ellen. A tavaly októberi voksolás azonban bebizonyította, hogy sem a közmédia aktívan robogó propagandagépezete, sem egy teljes kiadóvállalat felvásárlása nem volt elegendő a Jog és Igazságosság újabb választási győzelemhez.
A Magyar Helsinki Bizottság lengyel megfelelője, a Helsinki Alapítvány az Emberi Jogokért egy külön jelentésben részletesen megvizsgálta a Polska Press ügyét. Interjúkat készítettek a vállalat korábbi és jelenlegi újságíróival, hogy rekonstruálják a tulajdonosváltást kísérő átalakulások jellegét, irányát és mértékét. A nyilatkozó sajtómunkások arról számoltak be a civil jogvédő szervezetnek, hogy a személycserék esetében főleg az újonnan kinevezett kormánypárti főszerkesztő-helyettesek váltak a szerkesztőségek kulcsfigurájává, ugyanis az ő feladatuk volt annak megakadályozása, hogy az akkor hatalmon lévő Jog és Igazságosság akár egyetlen szavazatot vagy támogatót is veszítsen. Ennek jegyében az új alapelvek közé tartozott az is, hogy a Polska Press által kiadott sajtótermékekben konzekvensen kerülték a kormány elleni támadásokat és a tevékenységével kapcsolatban megfogalmazott kritikákat. A háttérből diktált médiastratégiának szerves részét képezte a politikai ellenzék háttérbe szorítása is, nem beszélve a zsurnaliszták témaválasztásának erőteljes korlátozásáról, ugyanis a kabinet szemszögéből a „kényes” témák táborába sorolt ügyekről, mint a fentebb már említett LMBTQ személyek jogai, a menekültek helyzete vagy éppen a tulajdonosi pozícióba került PKN Orlen olajvállalatról szóló bizonyos hírek gyakorlatilag tabutémává váltak. Az Európai Sajtó- és Médiaszabadság Központ (European Centre for Press and Media Freedom, ECPMF) ezt azzal egészítette ki, hogy Lengyelországban a közmédia nemcsak a kormánypárt érdekeinek elősegítésén munkálkodott, de egyúttal annak kritikusait is támadta és befeketítette. A Helsinki Alapítvány által megkérdezett újságírók már akkor azt jósolták, hogy a 2023-as választások sorsdöntőek lesznek majd a lengyel média függetlensége és a helyi újságírás minőségének szempontjából egyaránt.
2021-ben az új médiatörvénnyel együtt pedig célkeresztbe került az amerikai többségi tulajdont képező legnagyobb lengyel kereskedelmi tévécsatorna, a TVN is, amelyet szintén meg akart vásárolni az állam. A lengyel média berkeiben a TVN a tévés piac három főszereplője közé tartozik az állami televízió (TVP) és a kabinethez lojális lengyel Polsat mellett, ráadásul a médiavállalathoz tartozó TVN24 az ország legnagyobb nézettségű hírcsatornája, ami még az állami TVP Infót is lekörözte. A kormány azzal próbálta megszorongatni a vele szemben kritikus hangvételű médiumot, hogy a módosított médiatörvény értelmében külföldi cégek csak akkor kaphatják meg a médiaszolgáltatási engedélyt Lengyelországban, ha az Európai Gazdasági Térségen (EGT) kívüli jogi személyek részesedése nem haladja meg a 49 százalékot. Az amerikai Warner Bros. Discovery pedig nyilvánvalóan nem felelt meg ennek a feltételnek. Ezzel kormányzati részről sikerült olyan dilemma elé állítani a kétmilliárd dollár értékű vállalatot, ami lengyel viszonylatban a legnagyobb amerikai befektetésnek számít, hogy vagy eladja a TVN részvényeinek több mint a felét, vagy megkockáztatja, hogy tucatnyi csatornája nem sugározhatja a műsorait az országban. Miután a helyzet már odáig fajult, hogy az amerikai tulajdonost kis híján kiűzték Lengyelországból, 2021 decemberében a csatorna végső elkeseredésében mozgósította a nézőközönségét, aminek eredményeként 126 lengyel városban tüntetések kezdődtek, sőt a TVN petíciót indított az erősen vitatott médiatörvény elnöki vétója érdekében, amit 1,5 millióan írtak alá. Az ellenzéki pártok képviselői is felsorakoztak a TVN mellett, felszólalt többek között Donald Tusk, a mostani választásokkal hatalomra került Polgári Platform elnöke és Varsó főpolgármestere, Rafał Trzaskowski, aki akkor azt nyilatkozta, hogy „egy erős civil társadalom vagyunk, és nem hagyhatjuk, hogy visszatérjenek azok az idők, amikor a Szabad Európa Rádió megzavart adásait kellett hallgatnunk. Arra kérjük az elnököt, hogy álljon most az egyszer a civil társadalom mellé”. A TVN programigazgatója, Edward Miszczak pedig úgy kommentálta a PiS lépéseit, hogy az nyílt támadásba lendült a tévétársaság ellen, ami nemcsak az amerikai tulajdonosok, hanem elsősorban a szabad média ellen irányult. A demonstrációk és a petíció nagy nyomást helyeztek Andrzej Duda köztársasági elnökre, akinek a végső szót kellett kimondania a sokat bírált médiaszabályozás sorsáról. Az államfő végül engedett a nyomásnak és december végén megvétózta a TVN ügyére célozva „Lex TVN” néven is emlegetett médiatörvényt. Döntését azzal indokolta, hogy a javaslat nemcsak társadalmi szinten volt népszerűtlen, de egyúttal Lengyelország üzleti megítélésének is ártott volna. A tervezett módosítás emellett kivívta az Egyesült Államok és az Európai Unió Bizottságának rosszallását is. A Jog és Igazságosság olyan érvekkel indokolta a médiaszabályozás átalakítását, hogy azzal az eredeti tervek szerint az orosz és a kínai befektetésektől kívánták volna megóvni a lengyel médiát.
A közmédiát Lengyelországban is az állam finanszírozza. A Politico értesülései szerint 2023-ban, vagyis a tavalyi választások évében a Jog és Igazságosság kormánya kétmilliárd zlotyt, vagyis közel félmilliárd eurót fordított csak a TVP költségvetésére, miközben 2017 és 2022 között összesen hétmilliárd zlotyval támogatták a köztévé működését. Ezzel szemben a magánkézben lévő médiumok az előfizetésekből és a hirdetésekből tartják fenn magukat. A fentiekben felvázolt törvénymódosítási terveken kívül a PiS azzal próbálta még megnehezíteni a független média helyzetét, hogy egy különleges adó bevezetésével sarcolta meg a reklámokból származó bevételeiket. Tovább bonyolította a viszonyokat az átláthatóság hiánya az állami hirdetések terén, amelyeket az esetek túlnyomó többségében a kormánypárti orgánumoknak ítéltek. Persze korántsem Lengyelország és Magyarország volt az egyetlen, ahol hasonló gyakorlatot folytattak, ezért is foglalták bele a tavaly októberben megszavazott európai médiaszabadságról szóló törvénybe, hogy az állami hirdetések igazságos elosztása érdekében meghatározzák az egyes médiaszolgáltatóknak, az online platformoknak és a keresőmotoroknak ítélt megbízások felső plafonját, ami legfeljebb az erre a célra fordított teljes költségvetés 15 százaléka lehet. Azt remélik ettől az intézkedéstől, hogy így majd elkerülhetővé válik az állami megrendelésektől való függés, de fontos elemnek tartják még a közpénzek kiosztásával kapcsolatos feltételek nyilvánossá tételét is. Ennek megfelelően az uniós médiaszabályozás úgy rendelkezik, hogy a hatóságok és az állami tulajdonban lévő vállalatok kötelesek lesznek minden évben közzétenni a médiaszolgáltatóknál elköltött reklámkiadásaik adatait, beleértve az érintettek nevét és a konkrét összegeket éves, illetve szolgáltatók szerinti lebontásban egyaránt.
A 2015-ben kezdődött kormányzása óta a Jog és Igazságosság médiapolitikáját tehát nemzeti és nemzetközi szinten is számos bírálat érte. A jelenlegi Tusk-kormány ezekre hivatkozva döntött a közmédia gyors elfoglalása és a radikálisabb megoldások alkalmazása mellett, de fontos érvnek számított az is, hogy felszámolják az ott domináló euroszkeptikus hangokat, hogy minél hamarabb demonstrálják az új kabinet döntően eltérő politikai irányvonalát tükröző változásokat, valamint az is, hogy megszabaduljanak a kvázi „belső ellenségként” működő PiS-párti vezetőktől és médiamunkásoktól, akik a politikai változások dacára is kitartottak a korábbi narratívák tolmácsolása mellett. Ilyen előzmények után pedig most lássuk, hogyan folytatódott a karácsonyi ünnepek alatt és után a lengyel közmédia „megjavításának” szappanoperákat idéző folyamata.
Végül a felszámolás forgatókönyvét választották
Andrzej Duda köztársasági elnök december 23-án bejelentette, hogy nem írja alá a 2024-es évre vonatkozó, a parlament által már megszavazott költségvetési törvényt, amely hárommilliárd zlotyt irányzott elő a közszolgálati televízió és rádió számára, mert úgy ítélte meg, hogy a közmédia anarchikus állapotokat eredményező átalakítása során „kirívóan megsértették az alkotmányt és a demokratikus jogállam alapelveit”. A vétó kapcsán az államfő kifejtette, hogy a közmédia tisztességes és a joggal összhangban álló rendezését várja a kormánytól. Az X-en olvasható bejegyzésében azt is előrebocsátotta, hogy az ünnepek után benyújtja a saját költségvetési törvénytervezetét, amely megtartja a pedagógusok béremelésére és a többi kiadásra vonatkozó ígéreteket.
Még véget sem ért a karácsony, december 26-án újabb bizarr helyzet állt elő a lengyel közmédiában, ugyanis a Nemzeti Médiatanács (RMN) közölte, hogy a TVP arcának és emblematikus alakjának tartott Michal Adamczyk újságírót, a köztévé egyik leginkább foglalkoztatott munkatársát nevezte ki az állami televízió elnökének. Az RMN-ről érdemes tudni, hogy 2016-ban még a Jog és Igazságosság párt hozta létre, feladata pedig a lengyel média működésének ellenőrzése és a közmédia vezetőinek kinevezése volt. Csakhogy a TVP új felügyelőbizottsága egy másik zsurnaliszta, Tomasz Sygut személyében már kiválasztotta a saját emberét a köztévé élére. A bohózatba illő fordulattal olyan helyzet állt elő, hogy a lengyel köztelevíziónak egyszerre két vezetője is lett, de időközben újabb csavart is kapott a történet, ugyanis egy harmadik név is felmerült. Maciej Lopinskit, a PiS egykori parlamenti képviselőjét pedig a TVP régi felügyelőbizottsága nevezte ki, amely törvénytelennek tartja a felmentését.
A költségvetési törvénytervezet államfői vétójára reagálva a kulturális és örökségvédelmi miniszter december 27-én, az X-en közzétett bejegyzésében beharangozta a közmédia felszámolását: „Lengyelország elnökének azon döntése kapcsán, hogy felfüggeszti a közmédia finanszírozását, úgy döntöttem, hogy felszámolás állapotba helyezem a Lengyel Televízió (Telewizja Polska), a Lengyel Rádió (Polskie Radio) és a Lengyel Hírügynökség (PAP) korlátolt felelősségű társaságokat”. Fontos kiemelni, hogy a felszámolás nem egyenlő a lengyel közmédia teljes eltörlésével, hanem sokkal inkább egy jogi megoldás vagy kiskapu, ami arra szolgál, hogy a Tusk-kabinet a PiS-hez közel álló elnök ellenzése dacára is keresztül tudja vinni a tervezett reformokat. Ezzel a manőverrel ugyanis a közmédia kikerült az elnöki vétóval sújtott költségvetés hatálya alól. Andrzej Duda azonban a 2025-ös köztársasági elnöki választásokig még bármikor borsot törhet a Tusk-kormány orra alá és könnyen a nagy elánnal elkezdett reformok kerékkötőjévé válhat. Az államfő leszögezte, hogy addig tartja magát a vétóhoz, amíg a Szejm nem fogad el új törvényt a közmédiáról, s időközben az ígéretéhez híven benyújtotta a 2024-es költségvetéshez készített saját törvényjavaslatát is, amelyről a Szejmnek is tárgyalnia kell majd. Ezzel összefüggésben már olyan elméletek is napvilágot láttak, hogy Duda talán még a közmédia ügyének rendezésére hivatott jogszabály módosítása esetén sem vonná vissza a vétóját. A felszámolás elindításával és a költségvetés megkerülésével a kultuszminiszternek sikerült elérnie, hogy a közmédiához tartozó cégek továbbra is működőképesek maradjanak, az alkalmazottaknak ki tudják fizetni a béreket és közben folytathatják a megkezdett reformokat is, ráadásul tulajdonosi pozícióban az állam bármikor visszavonhatja azt. Külön előnye ennek a megoldásnak, hogy így lehetőség nyílik arra, hogy a felszámolással megbízott járjon el a személyi kérdésekben is, amitől azt remélik, hogy így elmozdíthatják a PiS többségét tükröző Nemzeti Műsorszolgálati Tanács által kinevezett elnököt. Ezzel tulajdonképpen időt nyert magának a Tusk-kormány, hogy végleges megoldást találjon a költségvetési törvény elnöki vétójára és a közmédia átalakítását övező problémákra.
Ha az államfő ragaszkodik a vétóhoz és a felszámolási stratégia sem a tervek szerint alakulna, még akkor is van egy további opció, amire Slawomir Dudek közgazdász hívta fel a figyelmet a Gazeta Wyborcza nevű lengyel napilapban. Ebben az esetben a költségvetési törvény módosítása jelenthetne megoldást, amit már Andrzej Duda sem vétózhatna meg. Ettől függetlenül a közmédiára vonatkozó törvényt mindenképpen módosítaniuk kell majd. Időközben már egy olyan elképzelés is felmerült, hogy Lengyelországban akár előre hozott választásokra is sor kerülhet, legalábbis ezt eredményezhetné, ha a köztársasági elnök normakontrollra küldené a költségvetési törvényt az Alkotmánybírósághoz, ahol az igazságügyi reform révén a Jog és Igazságosság által delegált tagok vannak többségben. A leginkább drasztikus forgatókönyv szerint, ha az alkotmánybírák alkotmányellenesnek találnák azt, akkor Duda akár fel is oszlathatná a parlamentet. A Gazeta Wyborcza értesülései szerint pontosan erre apellálhat Jarosław Kaczyński és a pártja.
Az ellenzéki szerepkörbe kényszerült Jog és Igazságosság párt január 11-ére tüntetést szervez Varsóban, arra buzdítva híveit, „a szabad Lengyelországot szerető lengyeleket”, hogy aznap délután négy órakor a törvényhozás alsóháza, vagyis a Szejm épülete előtt tiltakozzanak a Tusk-kormány „diktatúrája” ellen. A kezdeményezést a PiS szóvivője, Rafał Bochenek tette közzé, aki a lengyel köztévé átalakítása mellett az EU migrációs paktumának elfogadása elleni tiltakozásra szólította fel a párt szimpatizánsait.
A Riporterek Határok Nélkül egyébként arra kérte Donald Tusk kormányát és a Szejmet, hogy olyan médiatörvényt dolgozzanak ki, ami kellő garanciákat nyújtana a közmédia politikai befolyástól mentes működéséhez. Jelenleg tehát még rengeteg a kérdőjel azzal kapcsolatban, hogy miként is alakulnak majd a médiaviszonyok Lengyelországban, mivel egyelőre politikai téren is komoly harcok zajlanak, amelyek futótűzként terjedtek át a közmédiára. A történtek tükrében joggal merül fel a kérdés, hogy amennyiben a jelenlegi kabinetnek mégiscsak sikerül végrehajtani a tervezett „javító intézkedéseket”, akkor az eddig „TVPiS”-nek gúnyolt közszolgálati televízió vajon „Tusk TV”-vé válik-e, ahol az aktuális kormány és az Európai Unió szólamait visszhangozzák majd, vagy ezúttal valóban létrejön egy olyan közmédia, mely tiszteletben tartja az európai médiaszabadságról szóló törvény szépen csengő elveit. Egy olyan közmédia, ahol a pillanatnyi politikai és pártérdekek helyett a tények dominálnak, ahol a szerkesztői függetlenség és a pluralizmus nem csak egy üres frázis, ahol átláthatóak a viszonyok, a sajtó- és a szólásszabadság pedig megtelik valódi tartalommal. Némi szkepticizmusra ad okot, hogy Lengyelországban már a Jog és Igazságosság kormányzása előtt is az a tendencia érvényesült, hogy mindig az éppen regnáló kormány felé hajlott a közmédia mérlegének nyelve. Már csak idő kérdése, hogy kiderüljön, merre hajlik majd a Donald Tusk vezette koalíciós kabinet kormányzása alatt.