Transzparens-gondolatok a 444 hasábjain

Véleménybuborék, szubjektivitás, polarizáció. Andrey Mir 444 által szemlézett könyvének főbb tételei nem szólnak másról, mint amit a Transzparens Újságírásért Alapítvány két éve képvisel Magyarországon. Az újságírás átalakulása új kihívás elé állítja a társadalmat, a médiatudatosság fontossága felértékelődik. Szemle.

Stumpf András nemrégiben azzal támadott minket, hogy szerintünk nem létezik újságírás. Ezt mi sosem állítottuk, azt azonban folyamatosan képviseljük, hogy objektív újságírás nem létezik, a modern piaci és digitalizációs folyamatoknak köszönhetően pedig ez az igazság egyre nyilvánvalóbbá válik. A média folyamataival kapcsolatos elemzéseinkben pedig újságírónak azt tekintjük, akit olvasnak és követnek, aki informálja és formálja az olvasókat. 

Megközelítésünk pragmatikus, azonban ez a pragmatikus megközelítés szükséges ahhoz, hogy rámutassunk a média valós működésére. Nem ítélkezünk: természetes az, hogy az újságíró szubjektív lény, és bármennyire is törekszik az objektivitásra, teljesen nem érheti el azt. Tényalapú, tisztességes újságírás azonban igenis létezik. Ez az az érték, amit át kell menteni a poszt-újságírás korába. 

Bede Márton a 444 újságírója Andrey Mir Poszt-újságírás és az újságok halála. A média Trump után: a düh és a polarizáció termelése című művéről írt ismertető cikket. A 444 közéleti csoportjában Bede úgy fogalmazott, hogy az elmúlt kilenc évben ez a cikk, ami leginkább a 444 olvasóiról és szerzőiről szól.

Jelentős ütemben esett a nyomtatott sajtó értékesítési rátája az elmúlt 20-25 évben*

Bede kiemeli Mir azon állítását, miszerint „az újságírást vagy lentről fizetik azok, akik olvasni szeretnék a híreket, vagy fentről azok, akik azt szeretnék, ha mások olvasnák a híreket”. A helyzet tehát úgy néz ki, hogy ha egy médium nem szeretne függőségi viszonyban lenni olyan befektetőkkel, akik politikai vagy gazdasági érdekek mentén hozzák meg döntéseiket, nincs más választásuk, mint az olvasóktól kérni hozzájárulását (A cikk azt is említi, hogy ezzel a modellel először Karl Marx próbálkozott az általa főszerkesztett Neue Rheinische Zeitungnál.) Ezzel azonban az a probléma, hogy az olvasóktól és azok számától való függés nem csak a minőség rovására megy (bulvárosodás, clickbait, mémek stb.), hanem növeli a szubjektív vélemények súlyát a cikkekben. Az olvasók számának való kiszolgáltatottság több sarkos véleményírást szül és kevesebb nagy költség- és munkaigényű oknyomozó anyagot. Hiszen ahogy Mir is mondja: a véleményt sokkal olcsóbb és gyorsabb előállítani. Ráadásul az adott médium egy kattintásvadász sarkos címadással sokkal több elérést tud generálni (amely profitot hoz), mint egy hosszú, bonyolult oknyomozói anyaggal. 

A 444 egyébként tökéletes példája ennek a változásnak:. írásaikat gyakran jellemzi az irónia, a szatíra és az erős szubjektivitás. Ezeket sokszor ötletes módon szövik bele a komolyabb tartalmakba is, ezáltal fajsúlyosabb (pl. oknyomozói) anyagaik is nagy olvasottságnak/nézettségnek örvendenek. (Volt egy cikkük például, amelyben a fejezetcímek Dé:Nash idézetek voltak.)

Mir úgy definiálja a poszt-újságírást, hogy “míg a klasszikus újságírás objektív próbált lenni, és olyannak bemutatni a világot, amilyen, a poszt-újságírás viszont irányt mutat, és olyan világot mutat be, amilyet szeretne.” 

Ez történik ma Magyarországon. A poszt-újságírás korszakába léptünk, ebben a korszakban pedig méginkább szükség van  transzparenciára az újságírást, illetve az egyes újságírókat övező viszonyrendszerrel kapcsolatban. Hiszen az újságírók személye és gondolkodásmódja, finanszírozása és értékrendszere nagy hatással van a közvéleményre, és ezáltal arra, hogy a társadalom milyen irányba formálódik.

Megosztás itt: email
Megosztás itt: facebook
Megosztás itt: linkedin