Ma 622 forintba kerül átlagosan egy liter 95-ös benzin Magyarországon, a gázolaj pedig 697 forint. Ez önmagában is elég ahhoz, hogy az üzemanyagár újra politikai témává váljon. A Fidesz visszahozná a korábbi, 595 és 615 forintos árplafont, a Tisza-kormány viszont nem akar ismét általános árstopot. A sajtóban pedig ugyanaz a vita egészen másképp néz ki attól függően, melyik lapot olvassuk. Van, ahol a hangsúly azon van, hogy a kormány kivezette a „védett árat”, és azóta jelentősen drágult a tankolás. Máshol a nemzetközi olajpiac, a dízelhiány és a finomítói problémák kerülnek előtérbe. Megint máshol azt emelik ki, hogy a magyar árak a drágulás ellenére még mindig kedvezőbbek a régiós átlagnál.
A vita egyik legérdekesebb része már maga az elnevezés. A Fidesz kommunikációjában a korábbi rendszer „védett ár”, a parlamenti javaslatban viszont egyszerűen hatósági ár. A kettő ugyanazt az intézkedést jelenti, mégsem ugyanúgy hangzik. A „védett árban” már benne van, hogy valakit meg kell védeni a drágulástól. A „hatósági ár” ennél jóval szárazabb. Azt mondja, hogy egy ponton nem a piac, hanem az állam szabja meg a legmagasabb árat. Az „árstop” pedig megint más hangsúlyt ad, mert abban inkább a befagyasztás és az állami beavatkozás kerül előre.
Ez most a sajtóban is jól látszik. A Hír TV és a Magyar Nemzet elsősorban azt hangsúlyozza, hogy a Tisza-kormány nem hozza vissza a korábbi védett árat, miközben a dízel már 697 forint. A Magyar Nemzet ehhez hozzáteszi Magyar Péter korábbi ellenzéki kijelentéseit is az alacsonyabb üzemanyagárakról, vagyis a történet egyszerre szól a drágulásról és a korábbi ígéretek számonkéréséről.
Magyar Péter valóban jóval alacsonyabb árakat követelt ellenzékben, most pedig kormányon nem támogatja ugyanazt az általános árplafont. A kérdés inkább az, hogy ebből következik-e az is, hogy a mostani 697 forintos dízelár fő oka a kormány döntése.
Az Origo cikkeiben is látszik ez a kettősség. A politikai anyagokban előkerül a védett ár kivezetése és Magyar korábbi ígérete, a gazdasági cikkek viszont már a világpiaci olajárat, a devizát és a nemzetközi ellátási helyzetet emelik ki. Ugyanazon a portálon is más történet készül attól függően, hogy politikai vagy gazdasági rovatból nézik ugyanazt az árat.
A Telex inkább a nemzetközi folyamatokból indul ki. A dízel drágulásáról szóló cikke gyorsan hozzáteszi, hogy a trend nem csak magyar. Előkerül az orosz dízelexport visszaesése, a közel-keleti helyzet, a finomítói problémák és az európai dízelpiac feszültsége. Vagyis itt a 697 forint elsősorban nem kormányzati, hanem energiapiaci történet. Ugyanakkor egy másik Telex-anyag azt emelte ki, hogy Magyarországon az üzemanyag a drágulás ellenére még mindig olcsóbb volt a régiós átlagnál. Ez elsőre akár ellentmondásnak is tűnhet, pedig nem az. Ha a mostani árat a júniusi magyar árhoz hasonlítjuk, komoly drágulást látunk. Ha a korábbi 615 forintos plafonhoz, akkor még nagyobbat. Ha viszont a környező országokhoz, már kedvezőbb a kép.
A HVG most inkább arra helyezi a hangsúlyt, hogy mi jöhet az általános árplafon helyett. Magyar Péter szerint a kormány célzott segítséget készít elő a dízelt használóknak, mert a jelenlegi európai dízelhiány mellett az általános árstop ellátási gondokat is okozhatna. Az érvelés szerint ha Magyarországon mesterségesen alacsonyabb az ár annál, amennyiért az importőr külföldről be tudja hozni az üzemanyagot, egy idő után egyszerűen nem éri meg idehozni.
A 24.hu címadása közben jól mutatja, mennyit számít egyetlen kifejezés. Nem azt írta, hogy a Fidesz „visszahozná a védett árat”, hanem azt, hogy „visszahozná a hatósági üzemanyagárat”.
Az egész vita valójában nem arról szól, hogy 595 forint kevesebb-e 622-nél. Természetesen kevesebb. Hanem arról, hogy ki fizeti meg a különbséget, meddig tartható fenn az alacsonyabb ár, hogyan reagálnak rá a kutak és az importőrök, illetve mi történik akkor, ha a magyarországi maximált ár alacsonyabb, mint amennyiért az üzemanyagot be lehet hozni az országba.
A 697 forintos dízel 82 forinttal van a régi 615 forintos plafon fölött. Magyar Péter ellenzékben sokkal alacsonyabb árakat követelt, mint amennyiért most kormányfőként tankolni lehet. De az is igaz, hogy a jelenlegi drágulás nem kizárólag magyar jelenség. Az európai dízelpiac feszült, az orosz export visszaesése, a közel-keleti helyzet és a finomítói problémák egész Európában felfelé nyomják az árakat. És az is igaz, hogy Magyarország bizonyos időszakokban még ezekkel az árakkal is a régiós átlag alatt maradt.
A különbség tehát nem feltétlenül abban van, hogy melyik lap ír igazat. Sokkal inkább abban, hogy melyik igaz állítást teszi legfelülre. Lehet azt írni, hogy a Tisza kivezette a védett árat, most pedig 697 forint a dízel. Lehet azt írni, hogy egész Európában dízelhiány van, ezért közelít a magyar ár a hétszáz forinthoz. És lehet azt írni, hogy a magyar ár a drágulás ellenére még mindig kedvezőbb a régió több országánál.
Talán ezért érdekes maga a „védett ár” kifejezés is. Az állam nem egyszerűen maximálta az üzemanyag árát, hanem a politikai nyelv szerint „megvédte”. Amikor pedig a következő kormány megszüntette ezt a rendszert, az egyik értelmezés szerint elvette a védelmet.
Azt viszont már most is jól látni, hogy az üzemanyag ára a médiában soha nem csak a benzinkút oszlopán világító szám. Lehet belőle világpiaci válság, megszegett választási ígéret, kormányzati mulasztás vagy éppen érv az állami beavatkozás mellett, de a kúton ettől ugyanúgy 622 és 697 forint áll.