Pápai audiencia

Magyar Péter szeptember 24-én magánaudiencián találkozott XIV. Leó pápával a Vatikánban. A hivatalos szentszéki közlemény szerint a tárgyalásokon szóba került a magyarországi társadalmi-gazdasági helyzet, az oktatás, a katolikus egyház szerepe, a veszélyeztetett keresztény közösségek védelme, valamint az ukrajnai és közel-keleti háború. A Vatikán „szívélyes megbeszélésekről” és jó kétoldalú kapcsolatokról írt. Magyar Péter pedig a találkozó után azt mondta, számára életre szóló élmény volt a beszélgetés, pápai áldást kért Magyarországra, és magyarországi látogatásra hívta XIV. Leót. 

Az Index már a találkozó előtt egészen más szintre emelte az eseményt. „Történelmi pillanat” – írta a címben, és két olasz vatikáni szakújságíró értelmezését is idézte, akik szerint a látogatás egy új magyar–vatikáni kapcsolat kezdetét jelezheti. A találkozó után az Index ezt tovább vitte a „történelmi találkozó” és a „különleges kérés” keretével, utóbbi alatt Magyar pápai meghívását értve. A Szentszék nem beszél „új korszakról”, nem mondja, hogy a magyar–vatikáni viszony új alapokra került, és nem minősíti történelminek a találkozót. 

A Telex jóval visszafogottabban kezdett. Első tudósításának címe egyszerűen annyi volt: „Magánaudiencián fogadta Magyar Pétert XIV. Leó pápa.” A szöveg protokolláris részleteket közölt. Mikor érkezett a delegáció, hol fogadták, kik kísérték, és mi volt a nap programja. A találkozó után azonban már Magyar személyes élményét emelte ki: „Nagyon megindító, az egész életemet meghatározó találkozás volt.” 

A 24.hu megint más szögből nézte. Már az audiencia előtt hangsúlyos volt náluk, hogy Magyar magyar nyelvű misén vett részt, meglátogatta II. János Pál sírját, megkoszorúzta Szent István szobrát, és Mindszenty József emlékiratait, valamint XII. Piusz 1956-os rádióbeszédének kalligrafikus másolatát vitte ajándékba. A 24.hu ugyanakkor rögtön mellé tette a KDNP reakcióját is, amely szerint Magyarnak „csak a látszat számít”, és a vatikáni program elsősorban politikai imázsépítés.

A KDNP számára a katolikus szimbólumok használata azért problémás, mert szerintük a Tisza több társadalompolitikai ügyben – például azonos nemű párok örökbefogadásánál – olyan irányt képvisel, amely nincs összhangban a katolikus tanítással. 

A Hír TV már egyértelműen erre a konfliktusra épített. Egyik cikke azt kérdezte: „A Vatikánban szóba kerültek Magyar Péter legkényesebb társadalomromboló tervei?” Nem egyszerűen vitatott társadalompolitikai ügyekről van szó, hanem „társadalomromboló tervekről”. A cikk ugyan korrektül jelzi, hogy a vatikáni közleményből nem derül ki, szóba került-e például az azonos nemű párok örökbefogadása, de maga a kérdés már átkeretezi a látogatást.  A hivatalos közlemény felsorol konkrét témákat is. Oktatás, társadalmi-gazdasági helyzet, keresztény közösségek, Ukrajna, Közel-Kelet. A Hír TV mégis olyan témát tesz a történet középpontjába, amelyről éppen azt tudjuk, hogy a nyilvános közlemény nem említi. 

Az Origo ezzel szemben meglepően visszafogott volt az audiencia utáni fő hírében. „Magyar Péter meghívta Magyarországra XIV. Leó pápát” – szólt a cím. A cikk összefoglalta a találkozót, a pápa érdeklődését a magyarországi változások és a határon túli magyarok iránt, valamint a meghívást. Másik anyagában viszont már történelmi összehasonlítást készített arról, mely magyar miniszterelnökök jártak korábban pápánál, külön kiemelve Orbán Viktor négy különböző egyházfővel történt találkozásait és azt is, hogy Gyurcsány Ferenc szintén járt a Vatikánban.

A Magyar Kurír , mint katolikus egyházi médium, szinte teljesen protokolláris és eseményközpontú. Leírja, mikor érkezett Magyar Péter, hogyan fogadták, hol zajlott az audiencia, majd közli a hivatalos szentszéki témákat. Nincs benne magyar belpolitikai ítélet, nincs összevetés Orbánnal, nincs „történelmi fordulat”, de „képmutatás” sem. Ez talán azért különösen érdekes, mert ugyanaz az esemény, amely a magyar pártpolitikai sajtóban azonnal identitásvitává válik, az egyházi sajtóban egyszerűen diplomáciai és pasztorális találkozó marad.

A vatikáni közleményből egyébként még egy fontos dolog kiolvasható, ugyanis abból nem lehet levezetni, hogy XIV. Leó pápa általános politikai támogatást adott volna Magyar Péternek vagy a Tisza-kormánynak. A Szentszék állam- és kormányfőkkel rendszeresen találkozik, az audiencia pedig önmagában nem politikai endorsement. A hivatalos szöveg „jó kétoldalú kapcsolatokról” beszél, nem arról, hogy egyetértenek a magyar kormány belpolitikai programjával.