Az újdonság nem újság I. – elemzéssorozat a 2023-ban megalakult pártok médiareprezentációjáról: A Nép Pártján

2023 a pártalapítás éve volt a politikában. A tavalyi évben bontott zászlót a Szocialisták és Demokraták (Mesterházy Attila pártja), A Nép Pártján (Jakab Péter pártja), a Második Reformkor (Vona Gábor pártja), illetve a Mindenki Magyarországa Néppárt (Márki-Zay Péter pártja). Elemzésünkben ezen újonnan alakult pártok médiareprezentációját kívánjuk megvizsgálni, minden párt esetében a zászlóbontást követő 3 hónapos időtartamon belül. A következő elemzésünkben a Jakab Péter által alapított Nép Pártján Mozgalom médiareprezentációját mutatjuk be.

A Telex a Nép Pártján kapcsán nem túl következetes a címkék használatában. Augusztus 20-i, címke nélküli rövid cikkükben számoltak be Jakab Péter mozgalmának párttá alakulásáról. Ezen kívül 3 másik cikk foglalkozott a vonatkozó időszakban Jakab Péterrel, ebből november 18-án Orbán Viktor pártelnökké újraválasztására való Facebook-posztot közöl. Megemlíti a pártot az „Ember legyen a talpán, aki tudja még követni, hány darabra esett szét a Jobbik” címmel közölt cikk egy felsorolás részeként is, melyet a Második Reformkor zászlóbontása kapcsán készítettek el a szerzők. A „Nézőpont: Jakab Péter pártja népszerűbb a Párbeszédnél, az LMP-nél és az MSZP-nél is” című cikk  a címe alapján bár tűnhet úgy, hogy mélyebben foglalkozik a párttal, de azt csak egy sor erejéig említi, a cím valójában inkább kattintásvadász.

A vonatkozó időszakban a Magyar Hang 3 alkalommal foglalkozott a Nép Pártjánnal. Augusztus 20-án, „Párttá alakult Jakab Péter mozgalma” címmel közölték le  az eseményt, itt a Jakab által megosztott bejelentő videó tartalmáról írtak a szerkesztők. A „»Százszoros rezsiemelésről« és a napelemesek átveréséről beszélnek az ellenzéki pártok” című cikk a kormány napelemesekre vonatkozó elszámolásai szabályaival kapcsolatos jogalkotási mizériára reagáltak az ellenzéki pártok, ezen felsorolás részeként szerepelt Jakab Facebook-posztja. Ezen kívül, „Fesztiválszezon” címmel jelent meg cikk az ellenzéki politikusok Tranzit fesztiválon való részvételének értékeléséről, ott a fesztiválon részt nem vevő pártelnök vitaképességét kérdőjelezik meg.

Az Index a vizsgált időszakban 4 cikket szentelt Jakab Péter pártjának. Először „Jakab Péter nem kenyeret sütött, hanem bejelentéssel készült augusztus 20-ra” címmel  közölték a párt hivatalos megalakulását, Jakab Jobbikból való kilépésére visszautalva. A következő hír egy bulvárhír, a „Jakab Péter már nyilvánosan is felvállalja új szerelmét” cikket elolvasva a Blikk által közölt közérdekű ténnyel lehetünk gazdagabbak, mely szerint a politikus elvált, és vélhetően a kabinetfőnökével van párkapcsolatban. Ezen mindenkit érdeklő hírt követően „Románia a kanyarban előzött, de jövőre majd mi vágunk eléjük” címmel készített videót az Index, melyben kormánypárti és ellenzéki politikusokat kérdezett annak apropóján, hogy az egy főre jutó GDP mutató szerint Románia megelőzte Magyarországot. Ezen összeállításba bekerült Jakab Péter is, aki elmondhatta, hogy a Nép Pártján ezért is követeli új országgyűlési választások megtartását. Bekerült Jakab a „»Ha Vona nem lép le, akkor ’22-ben Gyurcsány kuncsorgott volna a Jobbik után, és nem fordítva«” című videóösszeállításba  is, itt legfőképpen a Jobbikkal kapcsolatos sérelmeit ventilálta ki.

A 444 két cikkben foglalkozott a Nép Pártjánnal. Az első a pártalapításról számol be, míg a második, amely a »„Régen a Torgyán volt olyan habitusú, mint maga”« címmel a pártelnök országjárásának egy állomását mutatja be. A vizsgált médiumok közül ez az egyetlen, ami valójában bemutatja, mivel is foglalkozott a párt az elmúlt hónapokban.

A Magyar Nemzet 3 cikknyi felületet adott Jakab Péter újonnan megalakult pártjának. A bejelentésről az „Újabb jelentkező az ellenzéki összefogásba, Jakab Péter pártot alapított” című cikk  tudósított. Érdekes módon, míg a kormánnyal nem szimpatizáló médiumok tárgyilagosan számoltak be a bejelentésről, a Magyar Nemzet rögtön a címből is kideríthető módon kívánt értelmezési narratívát is nyújtani az olvasóinak. Szeptember 19-én „Csak a nép hiányzott Jakab Péter szülővárosában tartott fórumáról” címmel közöltek cikket, mely a Borsod-Abaúj-Zemplén vármegyei hírportál, a Boon.hu vonatkozó cikke alapján született. Ez alapján Jakab országjárásának miskolci állomását nem övezte túl nagy érdeklődés. A cikk még kifejti azon ambivalenciát, hogy Jakab megfosztaná a parlamenti pártokat az állami támogatásoktól, úgy, hogy a Jobbik idejében nem derogált neki azokat az akkori pártja érdekében felhasználni. Az október 20-n a „Stabilizálódik a Fidesz támogatottsága, kevés párt jutna be a parlamentbe” címet viselő cikk pedig az IDEA Intézet közvéleménykiutatását közli, mely tartalmazta a párt támogatottságát is.

A Hír TV a vizsgált időszakban egyedül a „Jakab Péter szerint a baloldali parlamenti pártok életképtelenek” című cikkében foglalkozik a frissen alakult párttal. Ebben a cikkben Novák Elődöt választotta a szerkesztő hiteles személynek, akinek szemüvegén keresztül értelmezheti az olvasó a pártalakulást.

A Mandiner hasábjain a vizsgált időszakban 12 alkalommal jelent meg cikk Jakab Péter emítésével. A bejelentés napján „Bejelentést tett Jakab Péter a mozgalma születésnapján (VIDEÓ)” címmel jelent meg cikk, ez még nem helyezi kontextusba az eseményeket. Rá két napra „Fociultraként hergeli maroknyi követőjét Jakab Péter (VIDEÓ)” címmel jelent meg cikk, itt a bejelentés mellé posztolt videót kívánták elemezni az oldal munkatársai. Ugyanaznap a Hír TV rövid riportját osztotta meg a portál. Jakabot a parlamenti ellenzékről, míg Novák Elődöt, a Mi Hazánk politikusát Jakabról kérdezték. Augusztus 28-n „Itt az ötödik jobbikos »utódszervezet«, bejegyezték Jakab Péter pártját” címmel jelent meg cikk, mely a Mi Hazánk Mozgalom, a Huxit Párt, a Polgári Válasz és a Reformerek sorába illeszkedőnek tartotta Jakab Pártalapítását. A szeptember 7-én „Novák Előd: Vona Gábornak 2016-ban kellett volna új pártot alapítania, nem a Jobbikot kisiklatnia” című cikk elsősorban a Második Reformkorral foglalkozik, de Novák Előd Jakabot is megemlíti, mint komolytalan, szükségtelen baloldali pártot alapító ember. A szeptember 9-i keltezésű „Jakab Péter elvált és felvállalta új szerelmét” című cikk szintén a Blikk cikkét szemlézi, mely magánéleti információk tudása nélkül mindannyian szegényebbek lennénk. A szeptember 14-i, „Gyűlnek a viharfelhők, Gyöngyösi Márton tehetetlen: légüres térbe navigálta magát a Jobbik – Konzervatívok!” című cikk főként a Jobbik-Konzervatívok párt helyzetével kapcsolatos szakmai elemzés, melynek csak 2 bekezdése foglalkozik Jakab Péterrel és a Nép Pártjánnal. Ezen bekezdések a következők: „Az is problémát jelent a Jobbiknak, hogy képtelen volt a 2018-as választási kudarc után az elnökségről lemondó – majd a pártból is távozó – Vona Gábort markáns figurával pótolni. Az őt váltó Sneider Tamásra már alig emlékszik valaki, a 2020 elején hivatalába lépő Jakab Péterre ellenben szinte mindenki, s bár a parlamenti performanszai szereztek híveket neki, sokakat el is borzasztott a gyakran céltalan hőzöngéseivel. Ráadásul képtelen volt feldolgozni, hogy nem lehetett belőle miniszterelnök-jelölt, s ugyan a nyilvánosság előtt kiállt Márki-Zay Péter közös jelölt mellett, köztudomású volt, hogy egy kanál vízben megfojtanák egymást. Az áprilisi választási kudarc után pedig Jakab a saját párttársaival is összerúgta a port, így dicstelenül kellett távoznia.

De nem adta fel, létrehozta A Nép Pártján mozgalmat, amely nemrég párttá alakult, s az új szavazók mellett azokat az egykori jobbikos szimpatizánsokat akarja megszerezni magának, akiknek tetszik a plebejus irányvonal, akik elhiszik, hogy ökölrázással, nagyotmondással, a panellakás konyhájában elfogyasztott parizerrel, tejes kiflivel és Piros Arannyal a gyomorban gyerekjáték forradalmat csinálni, rendszert váltani. Ha nincsenek is túl sokan, ők is csökkenthetik azok számát, akik a Jobbikban látják a jövőt.” Tanulságos írás a szeptember 18-án „Kelemen Annának nem kellenek a komcsik” címmel megjelent cikk . Itt a Mandiner a Magyar Hírlap egy írását osztotta meg, Horváth K. József tollából. A cikk előzménye az, hogy Kelemen Anna a HírFM Bezzeg című műsorában büszkén jelentette ki, hogy ő fideszes, Orbán Viktort pedig hősének tartja. Horváth ebből bámulatos logikai ugrással, átkötés nélkül vezeti le azt, hogy a Fidesz mennyivel jobb, mint „a legújabb Vona Gábor-féle párt”, vagy mint Jakab Péter, „Újhegyi Pityesz”, „Márki-Zay új pártja”, Mesterházy Attila, vagy „Szanyi Tiborunk ISZOMM-ja”. „Ezeknek marad (…) Pankotai Lili.” A Kelemen Annával való összefüggést továbbra sem felvázolva, Horváth a továbbiakban azt fejtegeti, hogy ezen frissen alakuló pártoknak a célja nyilvánvalóan a guruló dollárokhoz való hozzáférés, teszi ezt természetesen két kormányzati hirdetés között. A szerkesztőnek nem sikerült átadnia, miért okozott örömet az a megvilágosodás, hogy Kelemen Annával egy szimpatizánsi közegben érezheti magát, de a saját blogján magát konzervatív, nemzeti, demokrata személynek leíró Horváth látványosan is összeegyeztethetőbbnek tartja oldalának értékeit „az egykori pornószínész és prostituált” értékvilágával, szemben Pankotai Liliével, akinek a szerző szerint az a bűne, hogy „mocskos szájú”. A következő cikk október 4-i keltezésű, mely a „Jakab Péter: »Hont András nem alkalmaz forráskritikát. Pont, mint egy propagandista«” címet viseli. Itt a Mandiner egy az újságíró és a politikus között kialakult Facebook-poszt cicaharcról tudósított. Október 18-án „Jakab Péter: Toroczkai a Fidesz szülötte, Gyöngyösi Mártont bedarálta a Fidesz, Vona Gábort visszaküldték a politikába” című cikk a 444 országjárós riportját szemlézte, közölve a pártelnöknek a címben felsorolt konteóit is. Október 19-én „Jakab Péter három év után jött rá, hogy senkinek sem tetszett a krumpliszsákos akciója a Parlamentben (VIDEÓ)” címmel jelent meg cikk , melyben a pártelnök TikTok videójáról számol be az oldal, felidézve annak 2020-as előzményeit Jakab Péter krumplilóbálós időszakából. November 5-én a „Cigányzenével kampányol Jakab Péter (VIDEÓ)” című cikk foglalkozik Jakab országjárásával. Bár a cikk fókuszát a zenei választás teszi ki, ezen cikk azon nagyon ritka alkalmak egyike, amikor a média a politikus és a párt valódi munkájáról közölt beszámolót.

A Demokrata egyetlen egy cikkben foglalkozik Jakab Péterrel a vizsgált időszakban, ez a „Nézőpont: toronymagasan vezet a Fidesz” címet viseli. A szeptember 12-i cikk csak egy sorban utal a Nép Pártjánra, a közvélemény-kutatás szerinti eredményt közli le.

A Párt médiareprezentáciájóval kapcsolatosan kérdésekkel kerestük a pártot, melyre a következő válaszokat kaptuk:

Eddig mennyire elégedettek a pártjuk médiában való megjelenésével? Önök szerint mely médiatermékek viszonyultak a Nép Pártjánhoz pozitívan, negatívan vagy semlegesen? Mely médiatermékkel ápolják a legjobb sajtókapcsolatot?

Megalakulásunk óta azt érezzük, hogy a sajtó igyekszik bennünket elhallgatni, e tekintetben szinte valamennyi sajtótermék semlegesen viszonyul hozzánk. Vagyis a rendszeresen kiküldött közleményeinkről, akcióinkról nem számolnak be, kevés kivételtől eltekintve. 

Mennyi tudatosságot fordítanak a médiamegjelenésekre? Milyen sajtókapcsolataik vannak? Hogyan próbálnak elérni a sajtón keresztül a választópolgárokhoz? Ha nem a sajtón keresztül, akkor hogyan próbálják eljuttatni üzeneteiket feléjük?

Rendszeresen, heti több közleményt, közösségi médiás bejegyzést küldünk a sajtónak, visszajelzést rendre nem kapunk. Ennek megfelelően a választópolgárokhoz 3 fő módon tudunk eljutni. A közösségi médián – Facebook, TikTok – keresztül, utcafórumokon, standolásokon személyesen.

Mik azok az események, megmozdulások, amik Önök szerint az súlyukhoz képest kevés médiafigyelmet kaptak?

Esetünkben szinte kivétel nélkül minden kevés figyelmet kap, ezzel együtt a Medián által mért 5 százalékos eredményünk azt mutatja, a sajtó érdeklődése és a választók érdeklődése nincs összhangban. A választókat sajtó nélkül is el tudjuk érni.