„Mindnyájunk tapasztalata a webes információ ilyen vagy olyan okokból való eltűnése. A webtér ingatagsága még a régi könyvek fennmaradásához képest is riasztó, a Vizsolyi Biblia mai fellelhetőségének valószínűsége 400 év távlatából is nagyobb, mint egy átlagos weboldalnak. Ismertek példák arra is, amikor véletlenül vagy nemtörődömségből, de olykor nyilvánvaló tudatosság okán a mai politikai és gazdasági történések dokumentumai, jelenkori tudásunk forrásai tűnnek el a hálózatról.” – idézet a Webarchiválás és a történeti kutatások című tanulmányból.
Évtizedek óta közhelynek számít, hogy a nyomtatott sajtó hanyatlik, a jövő az online médiában rejlik. A változás megállíthatatlan, utóbbi egyik legfőbb vonzereje pedig éppen az, hogy az aktuális tartalmak könnyen, gyorsan, a legtöbb esetben ingyen vagy jelképes áron elérhetőek. Elég idő telt el azonban a digitális paradigmaváltás óta, hogy szembesüljünk azzal, a (közel)múlt tartalmaival már teljesen más a helyzet. Néhány évvel, de akár néhány nappal vagy héttel korábban megjelent írások tűnnek el, jellemzően megszűnő vagy informatikai ráncfelvarráson átesett portálokról. Írásunkban megvizsgáljuk, jellemzően milyen okok vezetnek a tabula rasához, milyen megoldások segíthetnek abban, hogy a digitális tartalmak is legalább olyan védelemben részesüljenek, mint a nyomtatott sajtótermékek, körbe járva azt is, hogy milyen jelentősége van a komoly archiválásnak, annak fényében, hogy mekkora szerepet játszik a múlt megismerésében, a szakmai értékek ápolásában vagy a kollektív emlékezetnek, a nemzeti psziché egyik legfontosabb tükrének, formálásában.
Legutóbb 2022 őszén szembesülhetett a szélesebb körű közvélemény azzal, hogy mennyire törékeny az online sajtóorgánumok tartalmainak helyzete: nem sokkal azután, hogy a tulajdonosok az azonnali.hu portál bezárásáról döntöttek, eltűnt az archívum. A tárhelyszolgáltató arra hivatkozott, hogy többszöri felszólítás ellenére sem fizették ki a felhalmozódott díjhátralékot. A portál társtulajdonosa, Gerényi Gábor szerint viszont nem ez történt, a megadott határidőn belül eleget tettek a felszólításnak, és rendezték a tartozást.
Nem először kellett szembenéznie a magyar újságírás iránt érdeklődő közvéleménynek azzal, hogy míg egy évtizedekkel ezelőtt megjelent cikk bármelyik nagyobb közkönyvtárban, de az Országos Széchényi Könyvtárban mindenképpen bármikor újraolvasható (néhány éve pedig jó eséllyel az arcanum.hu digitális archívumban is megtalálható), addig ha egy néhány éves cikket akar felidézni, hamar problémákba ütközhet, még olyan esetekben is, amikor a cikknek otthont adó portál azóta is működik. Előfordul, hogy fent van ugyan, de mivel nem tartják karban, jóformán használhatatlan. Az online termékekkel kapcsolatban kialakult az az általános érzés, hogy csupán a pillanat termékei, céljuk a gyors, illékony hatáskeltés. Ez azért gond, mert a média digitális forradalma óta a maradandóbb, hosszú távon is érdekes vagy akár történelmi forrásértékkel is bíró anyagok is jellemzően az interneten jelennek meg, hogy aztán osztozzanak a perctermékek bizonytalan sorsában.
A probléma jelenleg is éppoly aktuális, mint 2019-ben volt, amikor a legalaposabban járta körbe az átlátszó.hu-n megjelent írásában Papp László Tamás, számba véve a korábbi legfontosabb eseteket, (Népszabadság, Hírszerző.hu, stop.hu) azt is megpróbálva megfejteni az érintett portálok újságíróinak, illetékes vezetőinek, kiadóinak megszólaltatásával: mi volt a konkrét oka egy online felület átmeneti vagy végleges, teljes vagy részleges eltűnésének? Lehetséges okok között szerepeltek politikai érdekek, üzleti indokok, műszaki hibák, informatikai kihívások egyaránt.
Öt év elteltével ugyanúgy aktuális a kérdés, megmenthetőek-e az évek, évtizedek alatt felhalmozódott újságírói életművek az utókor számára.? Végigvéve a legfontosabb “eltűnéseket”, egyértelmű, hogy a Népszabadság archívumának (ideiglenesnek bizonyult) eltűnése vetette a legnagyobb politikai hullámokat. Még Szőcs Géza korábbi államtitkár is szót emelt az évtizedes, véleménye szerint is felbecsülhetetlen kulturális és történeti jelentőségű tartalmak újra elérhetővé tétele érdekében. Az Átlátszónak nyilatkozó érintettek abban látták az archívum lekapcsolásának okát, hogy ki akarták zárni a kommunikációból a nol.hu-n a szerkesztőség elbocsátott tagjait.
„ Két lehetőségük volt: a CMS-ből (content management system, tartalomkezelő rendszer) kivenni mindenkinek a jogosultságát (amihez kellett volna egy megbízható IT-s pár órás munkája), vagy simán lekapcsolni az egész oldalt. Ha tippelni kéne, akkor a szerkesztőség teljes és azonnali elnémításának az eszköze lehetett a NOL lekapcsolása, és nem az archívum megsemmisítése.”
Utóbbi feltételezést erősíti, hogy az archívumot később visszakapcsolták. Ennek ellenére mind a médiumok, mind a közvélemény ezzel az üggyel foglalkozott a legtöbbet, ami arra vall, hogy a politikai színezet az, ami a leginkább alkalmas a figyelemfelkeltésre. Ez azért sajnálatos, mert minden beszámoló és elemzés egyetért abban, hogy a tartalmak eltűnésének leggyakoribb okai nem politikaiak. Kevesebb port vert fel például a hírszerző esete, amelynek archívuma azt követően vált elérhetetlenné, hogy a hvg bekebelezte a portált. A politika motiváció itt fel sem merült: az ügyre rálátók szerint alapvetően műszaki, informatikai okai voltak a Hírszerző leállásának.
„Kompatibilitás-problémák lettek a két felület, a hvg.hu és Hírszerző között. Egyszerűen túl költségesnek ítélték ennek megoldását, amelyhez – úgy tudom – valami speciális programozói tudás kellett volna. Így aztán a lekapcsolása mellett döntöttek.” -idézi az Átlátszó az egyik munkatársat. Úgy tűnik, a politika jelenleg nem érdeklődik különösebben a régi tartalmak iránt, “a múltat végképp eltörölni” helyett a “pillanat uralása” lett az uralkodó paradigma, a politikától legfeljebb a friss és aktuális tartalmak tarthatnak, az archívumok működésére a legnagyobb veszélyt a fenntartás költségei és az informatikai változtatások következményei jelentik. A tulajdonosokat is, a politikusokhoz hasonlóan elsősorban a kurrens tartalmak érdeklik, így amikor a “már lefutott” anyagokat tartalmazó archívum megtartása többletköltséggel vagy munkával járna, hajlamosak a gazdasági racionalizmus szempontjainak engedni. Magának az informatikai megújításnak is ellentartóak a prioritásai: az IT-logika inkább a jelenre és a jövőre koncentrál, az archív tartalmak átmentése pénz- és időigényes nyűg a szemükben, a projektfelelős valószínűleg ezt fogja először beáldozni, ha felmerül a munkaórák vagy a költségek racionalizálásának igénye. Mindez természetesen az aktív portálok archív anyagait is érinti, ahol informatikai szempontból szintén kiküszöbölendő probléma a régi formátumban ragadt maradvány, ami fejlesztői szemmel nem megőrzésre váró érték, hanem kiküszöbölendő probléma. Ha pedig az átmentési folyamat során ezzel kapcsolatban némi költségigény jelentkezik, az informatikusi racionalizálási vágy találkozik a tulajdonos spórolási igényével is, így már nehéz elképzelni olyan kimenetelt, ami a teljes színvonalú megőrzést jelenti. Ilyen helyzeteknek köszönhető, az a szintén sokszor előforduló szituáció, hogy elvileg rendelkezésre álló archív cikkeket vagy nem lehet megtalálni, vagy ha mégis, technikai probléma megakadályozza a megnyitást. Néhány éve bejárta a világhálót a hír, hogy a legendás matula.hu oldal archív tartalmai fellelhetőek. Aki viszont visszament nosztalgiázni azzal szembesült, hogy az idejét múlt formátumú anyagból egyes fájlok megnyithatóak, mások viszont nem, az “itt a piros, hol a piros”-játék nem igazán konform izgalmait keverve a nosztalgikus szörfözésbe.
Bár az örvendetes, hogy politika nem aktivizálja magát törlések érdekében, érdektelensége már problémás amikor a megőrzés kihívásai merülnek fel. A veszélyeztetett tartalmak értéke túlmutat a napi politikán (talán emiatt nem is foglalkoznak vele): nemcsak arról van szó, hogy értékes újságírói életművek süllyednek el, amelyeknek nem csak sajtószakmai jelentősége van: kulturális és történelmi lenyomatai a kornak, amelyben megszülettek. A nyomtatott sajtótermékeket digitalizáló Arcanum-project sikere is jól szemlélteti, milyen széles körben számíthat érdeklődésre. A történészi forráskutatás, a nosztalgikus nézelődés mellett a sajtóra is megtermékenyítőleg hat, az adatbázis működése óta egyre gyakoribb, hogy az újságírók arra támaszkodva írják meg egy esemény, egy jelenség kortárs recepcióját.
A tartalmak megmaradására vonatkozó veszélyek nem fognak megváltozni, a tulajdonosok és a fejlesztők nem fognak saját érdekeik ellen cselekedni, a nyomtatott tartalmakhoz hasonlóan valószínüleg jogszabállyal kellene rendezni a kérdést, megteremtve az archiválás állami keretrendszerét. Ennek kapcsán vizsgálni érdemes, hogy tudnak ebbe a közszervek belefolyni. A stop.hu “eltűnése” után felmerült, hogy a jövőben esetleg az Országos Széchényi Könyvtár webarchiválási programjának részeként a Stop.hu-t is hozzáférhetővé tennék, ehhez a jelenlegi tulajdonos Mediaworks is hozzájárulást és segítséget ígért: „Amennyiben ez informatikailag lehetséges, és technikailag megvannak, helyreállíthatóak a tartalmak, akkor nyitottak vagyunk rá.”
Az OSZK-ban folyik olyan irányú szakmai munka, hogy az „elesett”, megszűnt, gazda nélkül maradt tartalmak továbbra is hozzáférhetőek legyenek. Erről 404 Not Found – Ki őrzi meg az internetet? címmel szakmai napot is tartottak, ahol az üzemszerűen működő magyar webarchívum terve és megvalósításának feltételei téma is szóba került.
Ennek kellene a jogszabályi kereteit lefektetni, kidolgozni a szakmai és anyagi feltételrendszerét, hogy már akkor megtörténjen az archiválás mikor még nem feltételes módban kell arról beszélni, hogy “technikailag megvannak a tartalmak”