A BBC legendája úgy érzi többé nincs hely számára a csatornánál – John Cleese a GB Newsnál készíti új műsorát

A legendás BBC-műsor, a Monty Python Repülő Cirkusza egykori sztárja, John Cleese a 2021-ben indult GB News ajánlatát fogadta el, ahol heti rendszerességgel fog saját műsort vezetni. 

Cleese a BBC Radio 4 Today című műsorában adott interjújában elmondta, hogy a BBC-től nem is kapott ajánlatot, de ha így lett volna, akkor is nemet mond korábbi munkaadójának: “Öt percet sem töltenék el az első adásban, mielőtt törölnének vagy cenzúráznának” – fogalmazott.

 Cleese arról is beszélt, hogy a GB News ajánlatát miért fogadta el.

„Nagyjából lemondtam már az angol televíziózásról. Mikor megkerestek, nem is tudtam, hogy kik ők.” Aztán elment néhányukkal vacsorázni, és meggyőzték őt.  „Az  emberek azt mondják, hogy ez a jobboldali csatorna – valójában ez egy szólásszabadságot támogató csatorna’”.  

Saját magát egyébként régimódi liberálisnak tartja, aki elvesztette érdeklődését a politika iránt: „a Brexitről szóló szörnyű vita után azt gondoltam, hogy az ország a legalacsonyabb intellektuális szintre süllyedt, amit én valaha látta, és úgy gondolom, hogy az elmúlt három tory kormány is egyre katasztrófálisabb szintre süllyedt”.

Arra a kérdésre, hogy mit gondol a szólásszabadság határairól, amelyről manapság sok vita folyik, Cleese így válaszolt: „Valaki egyszer azt mondta nekem, hogy ‘mindenki a szólásszabadság mellett van, különösen azoknál az eszméknél, amelyek tetszenek neki’”.

Nem véletlen, hogy Cleese úgy érzi, a BBC-nél már nincs kereslet az ő világlátására: 2021-ben komoly összetűzésbe került a csatornával.  „Megtévesztő és tisztességtelen” interjúkészítési módszerekkel vádolta meg a Karishma Vaswanit, a BBC World Asia riporterét, aki állítása szerint tendenciózusan próbálta meg „régimódinak, érzéketlennek és alapvetően károsnak” beálítani őt. 

„Most adtam interjút a BBC World Asia-nak. A szingapúri és bangkoki előadásaimról volt szó” – kezdte akkori Twitter-bejegyzését. (Cleese-nek 5,7 millió követője van ezen a platformon.)

„Ehelyett az interjúkészítő, akit, azt hiszem, Karishmának hívtak, rögtön az “etörléskultúráról” (cancel culture) kezdett kérdezgetni. Udvariasan válaszoltam, és igyekeztem részletesen elmagyarázni, hogy ha a szülők túlságosan védelmezőek, az nem készíti fel jól a gyerekeket, amikor belépnek a valódi és gyakran nem túl szép világba. Ezután egy elég összefüggéstelen kérdést tett fel, egyértelmű volt, hogy régimódinak, érzéketlennek és alapvetően károsnak próbál beállítani engem” – írta.

Cleese állítása szerint válaszát „teljesen figyelmen kívül hagyta” az interjúkészítő, aki ezután a folyamatban lévő világjárványról és Dave Chapelle komikus cancel culture-rak kapcsolatos állításairól kérdezte.

 „Levettem a fejhallgatómat, mondván. hogy ez nem az az interjú, amibe beleegyeztem” – mesélte az esetről. „Ezért hivatalosan is panaszt teszek a BBC-nél a megtévesztés, a tisztességtelenség és az interjú hangneme miatt. Karishmát egyáltalán nem érdekelte, amit mondani akarok, ő a vádat képviselő ügyész szerepét játszotta. A BBC-nek még egy kicsit képeznie kellene őt.”

„A média mindezt biztosan úgy fogja találni, hogy idegesen ‘kiviharzottam’. Nem így történt. Nem is vesztettem el a türelmemet. De elkeserített, hogy ez a fajta műsorvezető-ego szarság mostanában ennyire elterjedt” – tette hozzá.

A humorista nem először próbál szembeszállni az eltörlés kultúrájának romboló hatásaival. A múlt hónapban „feketelistára tette magát” a Cambridge Union Debating Societynél, miután Andrew Graham-Dixon művészettörténészt kitiltották a patinás vitakörből amiért Adolf Hitlert karikírozva “megengedhetetlen” szavakat használt. Hitlert Cleese is karikírozta a Waczak Szálló című sorozatban, így nyilván még inkább átérezte a helyzet abszurditását. Mindenesetre lemondta közeldő szereplését a vitakörban, és jelezte, hogy “feketelistára teszi magát, mielőtt mások tennék ezt meg vele.”

cimkék