A Fiatalok a Nemzetért Alapítvány a fiatalok és a médiatudatosság összefüggésében végzett egy átfogó kutatást, mely kiterjedt a fiatalok médiafogyasztására, annak általános következményeire, illetve a médiafogyasztás és annak következményeivel kapcsolatos tudatosságra, megküzdési módszereire. A kutatás eredményei több érdekességet is magukban hordoztak. A fiatalok döntő többsége szerint szükség van külön médiatudatosság tantárgyra az oktatásban.
A vizsgálat lefolytatásához elengedhetetlen tisztázni, mik a médiafogyasztás összetevői. A vizsgálat során felmérték a fiatalok hagyományos médiumok fogyasztására vonatkozó szokásait, melyek a nyomtatott hetilapok, magazinok, valamint a hagyományos televízió – és rádióadók olvasásából, nézéséből, hallgatásából áll. Vizsgálat alá vették a közösségimédia-felületeken való részvételt, ahol a felhasználók megoszthatják saját, illetve fogyaszthatják mások tartalmait. A chatmodulok is a vizsgálat tárgyát képezték, ahol a felhasználók cseveghetnek egymással, üzeneteket, képeket és videókat küldhetnek egymásnak. Szerepel a kutatásban a videómegosztók látogatásával töltött idő, ahol szintén a felhasználók saját videótartalmakat oszthatnak meg, vagy nézhetik meg mások tartalmait. Végül a streamingszolgáltatások fogyasztását is a médiafogyasztás elemének tekinti a kutatás, ahol élő vagy rögzített videótartalmakat tekinthetnek meg a felhasználók.
A közéleti tájékozódás szempontjából számos különböző forrás és forma létezik, különösen a fiatalok körében. Az internetes világ jelentős mértékben alakítja át ezeket a preferenciákat. A kutatásból látható, hogy a hagyományos médiumokból kevésbé, sokkal inkább az internetes hírportálok, blogok, közösségimédia-felületek segítenek a fiataloknak a tájékozódásban. A személyes kapcsolatoknak is kiemelkedő szerep jut a fiatalok közéleti tájékozódása során, a rokonok, barátok, ismerősök közvetlen hatása képes befolyásolni azt, hogy hogyan látják és értelmezik a közügyeket. A videótartalmak, videókommentárok, influenszerek tartalmai jelentősebbek a szöveges tartalomnál, vélhetően azok könnyebb fogyaszthatósága, illetve esztétikai hozzáadott értéke miatt. Az influenszereknél az lehet fontos tényező, hogy ezek a személyek jelentős követőtáborral rendelkeznek, így a tartalmaikkal való egyetértés egyfajta közösségélményt is adhat követőiknek.
Érdekes módon, a kutatás alanyainak túlnyomó többségének (91%) állítása szerint rendelkezik a kritikus gondolkodás képességével, szintén tulnyomó többség (74%) szerint viszont mások ezzel nem rendelkeznek. A két vélemény együtt nem lehet helytálló, és valószínűleg itt érvényes lehet az a Dunning-Kruger szabály, mely szerint amennyiben az ember nem tudatos, hajlamos túlbecsülni a saját tudatosságát, míg a tudatos emberek hajlandóak alábecsülni a saját tudatosságukat. Utóbbi számadatra okként a fiatalok a megfelelő háttértudás hiányát, az egyoldalú hírfogyasztási szokásokat (buborék), a média tudatmódosító hatását, felszínes hírolvasást, illetve a tudatosságra, kritikai szemléletre nevelés hiányát jelölték meg. Érdekes módon a rossz szövegértelmezési képességet ritkán jelölték meg a vizsgálat alanyai, amely, más vizsgálatok alapján akár jelentősebb indok is lehetne a kritikus gondolkodás képességének a hiányára.
A médiatudatosságra nevelő oktatásra nagy igény mutatkozik, a kutatásban részt vevők relatív többsége (41 százalék) szerint tantárgyként már az általános iskola alsó osztályában tanítani kellene. Ennek indoka az lehet, hogy manapság a fent említett médiafogyasztási szokásokat rendre az alsósok is elsajátítják. A válaszadók döntő többsége (86%) szerint szükség van külön médiatudatosság-oktatásra.
A fiatalok között azok a médiafelületek, amelyeket rendszeresen, vagy szívesen követnek, számukra általában tárgyszerűbbnek, vagy hitelesebbnek tűnnek. Közülük 42 százalékuk tekinti ezeket a platformokat „teljes mértékben” (7%) vagy inkább (35%) objektivitásra törekvőnek. Ugyanakkor a vizsgáltaknak majdnem a fele, vagyis 49 százaléka csak „többé-kevésbé” tartja ezeket a felületeket tárgyszerűnek. Ez utalhat arra, hogy a fiatalok egy része valószínűleg inkább azokat a véleményeket kedveli, amelyek jobban illeszkednek saját értékrendjükhöz, viszont nagyon kevesen, mindössze a vizsgáltak 9 százaléka véli úgy, hogy az általuk preferált felületek inkább nem, vagy egyáltalán nem törekszenek a tárgyszerű tájékoztatásra.
A korcsoportos válaszadók 52 százaléka úgy érzi, nem ért egyet azzal az állítással, hogy nehezen tudná megkülönböztetni az álhíreket a valós információktól. Másrészről, 16 százalékuk elismeri, hogy számukra „inkább” vagy „teljes mértékben” kihívást jelentene az álhírek és a valós hírek megkülönböztetése. A köztes álláspontot (vagyis „többé-kevésbé”) elfoglalók aránya 32 százalék.
Az adatok megmutatják, hogy bár a fiatalok többsége úgy érzi, hogy megbízhat saját ítélőképességében, és nehézséget okoz az álhírek azonosítása, az álhírek és a hamis információk problémája komoly kihívást jelent a hírfogyasztók számára. Ezt tovább erősíti az a tény, hogy a fiatalok 60 százaléka osztja azt az állítást, hogy a jelenlegi körülmények között még a rendszeres hírfogyasztók számára is nehezebb megkülönböztetni a hiteles információkat az álhírektől.
Azoknak a válaszadóknak az aránya, akik szerint az álhírek terjedése nem jelent fenyegetést, viszonylag alacsony, mindössze 14 százalék. A válaszadók körülbelül ötöde (21%) azt gondolja, hogy az álhírek terjedése valóban fenyegetést jelent, de messze nem olyan súlyosat, mint ahogyan azt a főáramú médiában gyakran olvashatjuk.
Az összesített adatok azt mutatják, hogy a válaszadók 65 százaléka (majdnem kétharmad) komoly veszélyként értékeli az álhírek terjedését. Ugyanakkor azonosítható egyfajta megosztottság azon belül, hogyan lehetne ezt a fenyegetést kezelni. A válaszadók 36%-a úgy véli, hogy bár a fenyegetés valós, a társadalom felkészült arra, hogy kezelje. Ugyanakkor a válaszadók 29%-a szerint az álhírek gyors terjedésére egyéni és közösségi szinten nincs elegendő felkészültségünk.
A korcsoportos válaszadók relatív többsége (42%) – saját elmondása szerint – szinte soha nem szembesült önmaga, vagy mások utólagos korrekciója alapján azzal, hogy bedőlt volna álhíreknek. Ellenben 23%-a a válaszadóknak „többször” (17 százalék), vagy „rendszeresen” (6 százalék) bedől álhíreknek. A „ritkábban fordul elő” kategóriába tartozók aránya kicsivel több, mint egyharmad, vagyis többségük rendszeresen vagy szinte soha nem lesz áldozata az álhíreknek.
Az eredmények azt mutatják, hogy a fiatalok körében erőteljes a reflexió mások megosztásaira, amikor álhíreket terjesztenek. Közel felük, vagyis 48% úgy nyilatkozott, hogy „többször előfordul” (33%), vagy akár „rendszeresen” (15%), hogy figyelmezteti ismerőseit az álhírek terjesztésére. Csupán 22 % jelölte meg, hogy „szinte soha nem fordul elő”, hogy ismerőseinek figyelmét felhívja egy vélelmezhető tévedésre, ami megbízhatatlan hírforrásokból való tájékozódásból fakad.
A fiatalok a kattintásvadász tartalmak visszaszorításának kérdését leginkább a tudatosabb hírfogyasztói szokások felé orientálják, szerintük a kulcs az egyéni ítélőképesség és felelősség. 38% szerint ennek a problémának a kezelése akkor lehet hatásosabb, ha az emberek tudatosabban választják meg, mit olvasnak és osztanak meg. A korcsoportos válaszadók egyötöde úgy gondolja, hogy a prolémát a médiaetikai normák szigorításával lehetne kezelni, ez egy puha megközelítés. Ugyanakkora arányban, vagyis 17% hisz a jogi szankciókban, vagyis szigorúbb jogi szabályozással próbálnák meg orvosolni a problémát. Ezzel egyenlő arányban vannak azok is, akik szerint a kattintásvadász tartalmak visszaszorítása elsősorban a közösségi média platformok tartalomszabályozó irányelvének és gyakorlatának függvénye kell, hogy legyen. Csaknem egytized (10%) azok aránya, akik szerint nincs szükség a kattintásvadász tartalmak visszaszorítására.