Karrierjét a Torgyán József-féle Kisgazdapárt ifjúsági tagozatánalál kezdte, majd 2010 után a MOKÉP vezetőjeként, illetve a kormánnyal szimpatizáló publicistaként vállalt közéleti szerepet. A „G-nap” után Simicska Lajos médiumaiban folytatta tevékenységét, ekkor már leginkább a Jobbikkal szimpatizált. Simicska „kapitulációját” követően a Magyar Hangnál talált otthonra, elsősorban innen bírálja a kormányt, ugyanolyan elkötelezett hévvel, amilyennel anno a baloldali punk zenekarokat kérte számon.

„Kulturális menedzsment” és a konzervatív kezdetek
Gulyás Balázs 1977. július 24-én született Győrben, a Győri Baross Gábor Két Tanítási Nyelvű közgazdasági szakgimnáziumban érettségizett német nyelven. Ezt követően elvégezte a Szolnoki Főiskola közgazdász szakát, majd a Budapesti Kommunikációs és Üzleti főiskolán szerzett üzleti kommunikátor diplomát. Egy időben az ELTE jogi karán folytatott tanulmányokat. Arról nincs nyilvános információ, hogy végül lediplomázott-e. Bár több helyen filmes szakemberként hivatkoznak rá, az életrajzában megadott tanulmányi adatai alapján nincsen konkrét filmes végzettsége. Egy vele készített interjúban úgy mutatják be, mint kulturális menedzser.
Azt nem tudjuk, hogy miként kezdett el a filmes pályán dolgozni, annyi azonban biztos, hogy 2002-től 2010-ig több különböző filmgyártó- és forgalmazó cégnél is munkát kapott, mígnem 2010-ben az állami tulajdonú MOKÉP filmgyártó- és filmforgalmazó vállalat élére került. Ugyanebben az évben a szintén állami tulajdonú Budapest Filmstúdió igazgatójának is kinevezte a szervezetet fenntartó Magyar Nemzeti Vagyonkezelő. Ennek oka vélhetően a két állami cég összevonásának ötlete lehetett, Gulyás a Magyar Nemzetnek azt nyilatkozta: „azt is fontolóra vesszük, hogy a cég egyesüljön a Mokép-Pannóniával.”
Az nem egyértelmű, hogy Gulyás kinevezésére mennyire volt hatással a 2010-es politikai fordulat, tizenegy év után váltotta a stúdió éléről a nagy szakmai tekintélyű Kántor László producert. (Saját elmondása szerint a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő honlapján megjelent nyílt pályázaton indult az állásért.) Gulyás olyan filmeket vett fel az állami cég repertoárjába, mint a Biszku-üggyel foglalkozó Bűn és büntetlenség, Pozsgai Zsolt Szeretlek, Faust! című Mindszenty-filmje, valamint Vitézy László Biszku és a többiek című sorozata. Látszik tehát, hogy Gulyás olyan projekteket is megvalósított az filmstúdió vezetőjeként, amelyek a 2010-óta kormányzó politikai vezetés kultúrmissziójának részét képezik. Gulyás ráadásul vezérigazgatóként kezdeményezte a Gyurcsány- és Bajnai kormányok alatti MOKÉP-vezetés által kötött előnytelen szerződések felülvizsgálatát is, ebben az ügyben egyébként később Budai Gyula elszámoltatási kormánybiztos is vizsgálatot indított, és végül feljelentés is született.
Egy 2011-es Demokratának adott interjúban Gulyás még kritizálja a nyugati sajtót amiatt, ahogy Magyarországról írnak, megvédi az Orbán-kormány kultúrpolitikáját, azt állítja, hogy „Kulturkampf” soha nem is létezett és cáfolja a baloldali művészek elnyomásáról szóló felvetéseket:
„Leginkább arról van szó, hogy nálunk víz alá nyomják a szegény, liberális művészeket. Ehhez képest Heller Ágnes nemrégiben kapott a könyvére állami támogatást, a POSZT-on Alföldi Róbert díjakat nyert: így ez nyilvánvalóan nem lehet igaz.”
Újságírói véna és a nagy megsértődés
Gulyásnak már korábban is jelentek meg elvétve közéleti témájú írásai, valamint politikai akcióival is többször bekerült a közbeszédbe. Korábban ezeknek az akcióinak főleg a baloldal volt a célpontja (saját bevallása szerint antikommunista családból származik). Gulyás egyébként korábban a Független Kisgazdapárt Győr-Moson-Sopron megyei elnöke és a párt ifjúsági szervezetének, a Független Ifjúságnak a főtitkára is volt. Ennek a szervezetnek a tagjaként a KISZ- és úttörővagyon utólagos elszámolását követelte 2001-ben, vagy amikor a Hétköznapi Csalódások nevű szélsőbaloldali punkzenekar uszítónak tartott szövegei kapcsán tett lépéseket egy évvel később. A legnagyobb visszhangot keltő baloldalt támadó politikai performansza azonban mégis az volt, amikor 2012 márciusában feljelentette Gyurcsány Ferencet terrorcselekménnyel fenyegetés gyanúja miatt.
Rendszeresen először (2011-től) a Magyar Nemzetbe kezdett írni közéleti témájú cikkeket, ezeket kezdetben továbbra is egy erős kormánypárti hangvétel jellemezte. Egy 2011. június 27-én megjelent „Magyar Bálinték mint független elemzők” című írásában még arról beszél, hogy „a baloldal azt hiszi, a nemzeti és közösségi szimbólumok érzelmi tartalom nélküli marketingeszközök”, valamint azt is hozzáteszi, hogy hiba a Fidesz polgárháborús politikájáról beszélni Magyarország akkori helyzetével kapcsolatban. Ugyanebben az írásban a baloldal politikájának felelősségéről is ír:
„Amennyiben az események közben is tudtak ezen meglehetősen súlyos hibákról, és szándékosan elhallgatták, csak hogy pozícióban maradhassanak, akkor ők nem átvitt, hanem jogi értelemben is elárulták az országot.”
Visszaléptetés és a G-nap
Az tehát világosan látszik, hogy a 2010-es évek elején Gulyás még Fidesz-kormány politikájával sokszor rokonszenvező hangvételű cikkeket publikált. Ez még annak ellenére sem változott látványosan meg, hogy Gulyást 2011. október 27-én visszahívták a Mokép-Pannónia Zrt filmforgalmazó igazgatói tisztségéből. Az nem teljesen világos, hogy milyen – akár politikai – okok állnak a döntés mögött. Az állami tulajdonú Moképet fenntartó Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt. sajtóosztálya azzal indokolta az igazgató visszahívását, hogy „nem sikerült a társaság gazdálkodását eredményessé tennie.” Ez némileg ellentmond Gulyás az év márciusában tett nyilatkozatával, mely szerint a reorganizációval sikerült felszabadítani bizonyos erőforrásokat. Az MNV Zrt kicsit bővebben azt írta: „az általa kidolgozott reorganizációs elképzelések végrehajtása megakadt, és nem sikerült a társaság gazdálkodását eredményessé tennie.” Az is érdekes szempont, hogy Gulyást az a Csunderlik Ferenc váltotta, aki a Gyurcsány-kormány idején már korábban vezette céget.
Felmerülhet a kérdés, hogy Gulyás látszólag indokolatlannak tűnő visszahívása mennyiben járult hozzá a publicista későbbi pálfordulásához.
Ez a látványos szembefordulás a Fidesz-kormány politikájával később, 2015 után volt megfigyelhető. Gulyás ugyanis ezt követően továbbra is a Magyar Nemzetbe publikált, ahol az úgynevezett G-nap is érte. (2015 február 6-án Simicska Lajos, az addig talán legfontosabb Fidesz-közelinek tartott üzletember nyilvánosan összeveszett Orbán Viktorral.) Simicska tulajdonában állt többek között a HírTV, a Magyar Nemzet és a Heti Válasz is, amely médiumok innentől kezdve ellenzéki hangnemben kezdtek működni. Az események eléggé megosztották az adott médiumok dolgozóit, sokan mondtak fel, hogy az addig meglévő vagy újonnan létrejött kormánypárti helyeken dolgozzanak, míg mások maradtak korábbi munkahelyeiken, ezzel magukra haragítva az egész fideszes közéletet.
Gulyás is maradt a Nemzetnél, a cikkeiben pedig jól megfigyelhetően sokkal negatívabb hangvételben ír a Fideszről, mint korábban. A „Magyar Magyarország helyett fehér Európa” című 2017-es írásában például az Identitesz nevű szélsőjobboldali szervezet kapcsán úgy fogalmaz, „a kormánypárt szövegeit olykor csak a logó különbözteti meg egy gyülevész náci csapat lázálmaitól.” Valamint azt is hozzáteszi, hogy szerinte a Fidesz-lecke része például az etnikai homogenitásról való beszéd. A 2018-as választás előtt – a Jobbikot akkoriban erősen támogató Simicska Lajos lapjának publicistájaként – érdekes módon ezzel szemben igen pozitív hangvételben ír a Jobbikról. Szerinte a ma már néppártosodó szervezet vezetői a kezdetektől igyekeztek kerülni a szélsőjobbos címkét:
„Vona Gábor pártja megszabadulhat holdudvarának holdkóros részétől, és végre nyíltan comingoutolhat modern, konzervatív, a Fidesztől a közép felé álló politikai pártként. Faramuci módon a politikai palettán innentől folyamatosan jelen lévő szélsőjobbos alakulat hitelesítheti a Jobbik néppárti fordulatát, teheti Vona Gáborékat elfogadhatóvá az európai színtéren is.”
Tévés karrierje is ebben az időszakban indult, 2017 októberétől, a műsor harmadik évadától a HírTV Szabadfogás című műsorának rendszeres szereplője volt, valamint az Egyenesen Kálmán Olgával című műsorba is többször hívták. 2018 nyarán, az újabb kétharmados győzelem után Simicska Lajos feladta a kormánnyal szembeni harcát és megvált a médiában lévő érdekeltségeitől. Ez a Magyar Nemzetet és a HírTv-t is érintette, Gulyás távozott mindkét médiumtól, ezt követően a Magyar Hangba publikált, valamint az ATV műsorainak rendszeres meghívottja lett.
Tanulatlan fideszesek vs. Gulyás Balázsok
Gulyásnak publicistaként több nagy port kavaró ügye is volt. A leghíresebb talán az ATV műsorában elhangzott nyilatkozata, melyben szó szerint úgy fogalmazott: „Tanulatlan, vidéki, idős emberek képezik a Fidesz táborát”. Rendőrségi ügye is volt Gulyásnak: a Magyar Hang beszámolója szerint Gulyást 2018 októberében kihallgatta a Fejér Megyei Rendőr-főkapitányság Bűnügyi Igazgatósága egy az év májusában írt cikke miatt. A rendőrség tiltott adatszerzés miatt indított nyomozást, Gulyás cikkében ugyanis olyan fotókat is közöltek, amelyen Mészáros Lőrinc bicskei birtokán található harci járműveket lehetett látni. Az ügyben az Átlátszó nevű portál is érintett volt, végül 2020. október 30-án Hadházy Ákos, ellenzéki politikus vallotta be, hogy a képeket ő készítette. Sajtóértesülések szerint az eljárást azóta megszüntették.
Érdekesség, hogy van a közéletben egy másik Gulyás Balázs is, akit a legtöbben korábbi józsefvárosi MSZP-s politikusként, ellenzéki aktivistaként, a 2014-es internetadó-ellenes tüntetéssorozat egyik fő szervezőjeként, valamint Gurmai Zita, szocialista politikusnő fiaként ismernek. Volt, hogy össze is keverték a két „Gulyást”: egy bicskei, helyi közélettel foglalkozó blog például 2020 nyarán arról számolt be, hogy Gulyás (portrénk alanya) Molnár Dániel, önkormányzati képviselővel és a Momentum helyi szervezetének vezetőjével találkozott. A portál azonban a cikkben a „rossz” Gulyás életrajzát idézi, mondván a momentumos Molnár egy „vélhetően” szocialista érzelmű publicistával találkozott az előző év augusztusában.
Érdekességek:
- Megpróbálkozott némi gatecrashing-gel Várkonyi Andrea és Mészáros Lőrinc esküvőjén is: Suzukijával az arborétum egyik bejáratánál próbált bejutni. A kapunál megállították, és mivel a vendéglistán nem találták, megtagadták a beengedését.
- A „Je suis gyíkember” címet adta a klimakatasztrófáról és egyéb potenciális világvége okokról szóló cikkének.
- 2018. végén, az új év közeledtével, versmondással kedveskedett „az ország népének és persze a Kedves Vezetőnknek.” Béres Ferenc Attilának, a Zsúrpubi főszerkesztőjének O1G című, a szerző által és kétes esztétikai értékűnek titulált költeményét szavazta el Facebook oldalán.
Friss:
A héten a Transzparens Újságírásért Alapítvány több hazai újságírót is megkeresett az Ipsos globális bizalmi-index felmérésének eredményének médiára és újságírókra vonatkozó részéről. Többek között Gulyás Balázs véleményére is kíváncsiak voltunk a közvéleménykutatás eredménye kapcsán, azonban az újságíró a jelek szerint nem örült a kérdésünknek. Facebook oldalára kiposztolta a megkereső emailünket, ahol többek között “fideszes szervezetnek” nevezett bennünket, és több ponton kritizálta az Alapítvány tevékenységét. Gulyás Balázs kritikáira később reagáltunk. Mindenesetre mi ezek után is kíváncsiak lennénk a véleményére az Ipsos felmérés eredményéről.



Források:
https://hu.wikipedia.org/wiki/Guly%C3%A1s_Bal%C3%A1zs_(k%C3%B6z%C3%ADr%C3%B3)
https://pestisracok.hu/tag/gulyas-balazs/
http://nol.hu/kultura/20110324-a_fejekben_kellett_rendet_tenni-1019691
https://index.hu/kultur/cinematrix/hirblog/2011/11/08/visszahivtak_a_mokep_igazgatojat/
https://hang.hu/belfold/valakik-katonasdit-jatszanak-meszaros-lorinc-magantavanal-116474
https://hu.wikipedia.org/wiki/Guly%C3%A1s_Bal%C3%A1zs_(aktivista)
https://bicskeszive.blogstar.hu/cimke/gulyas-balazs/
https://www.borsonline.hu/aktualis/gulyas-terrorcselekmennyel-fenyeget-gyurcsany-ferenc/42932