A 2024-es év ismét vízválasztónak ígérkezik az amerikaiak számára, hiszen november 5-én kerül sor a következő elnökválasztásra. A kampánygépezet eszközei között értelemszerűen fontos szerep jut a médiának is, amelyet az 1990-es évek óta egyre mélyebb bizalmi deficit övez az országban. Az Egyesült Államok lakosságának hírfogyasztási szokásait feltérképező elemzésünk első részében a médiával szembeni bizalomvesztés, valamint a dezinformációtól való rettegés okait mutattuk be. A most következő folytatásban a hírkerülés, illetve a hírsivatagok jelenségét vizsgáljuk meg, ugyanis a nemzetközi felmérések és közvélemény-kutatások adatai arra utalnak, hogy Amerikában egyre nő a szándékos hírkerülők száma, miközben tovább folytatódik a hírmédia jelképes „elsivatagosodása” is. Ráadásul fontos kiemelni, hogy mindkét folyamat hatással lehet az elnökválasztási kampány eredményességére és a voksolás kimenetelére.
A hírkerülés okai és következményei
A Reuters Intézet digitális hírekkel kapcsolatos 2022-es jelentése szerint a hírek iránti érdeklődés az utóbbi években globálisan visszaesett. Az Egyesült Államokban Joe Biden elnökségétől jelentős hanyatlás tapasztalható ezen a téren. 2015-ben még a felmérés résztvevőinek a 67 százaléka aktívan követte a híradásokat, sőt Donald Trump hivatali ideje alatt is élénk érdeklődés övezte azokat, az éles váltás pedig Joe Biden elnökké választása után következett be. 2022-ben már csak az amerikai válaszadók 47 százaléka nyilatkozott úgy, hogy nagyon vagy rendkívüli mértékben érdeklődik a hírek iránt, tehát hét év alatt 20 százalékos visszaesést regisztráltak. A Reuters Intézet a 2023-as évre vonatkozó jelentésében mindezt azzal egészítette ki, hogy tavaly a hírekkel kapcsolatos bizalom tekintetében Görögország letaszította a negatív rekord jelképes trónjáról az Egyesült Államokat, mert a görögök csupán 19 százaléka tartja megbízhatónak és mérvadónak a híreket, míg a bizakodásukat megőrző finnek 69 százalékos bizalmi aránnyal ismét a dobogó legfelső fokán végeztek.
Amerikában azonban nemcsak a média iránti bizalom és a hírekkel kapcsolatos érdeklődés került padlóra, de az ország a hírkerülés (news avoidance) jelenségében is az élen jár, ugyanis ebben a kategóriában világviszonylatban az Egyesült Államok rendelkezik az egyik legmagasabb rátával. Az amerikaiak több mint 42 százaléka aktívan kerüli a híreket, ami dr. Kirsten Eddy, a Reuters Intézet posztdoktori kutatója szerint különböző okokra vezethető vissza. A 46 országot vizsgáló kutatásuk tanúsága szerint a válaszadók 43 százaléka ezek közé sorolta többek között a hírek ismétlődését, ami hamar elcsépeltté és unalmassá teheti azokat, ahogyan az a pandémia vagy a politikai témák esetében is történt, míg az utólagos hozzáférhetőségük halogatásra készteti az olvasókat. 36 százalékuk attól tart, hogy káros hatással lehetnek a mentális egészségükre és a hangulatukra. Példának okáért spirituális körökben különösen elterjedt a hírfogyasztás tudatos kerülése, mert attól tartanak, hogy a negatív tartalmak rossz irányba viszik a gondolataik fókuszát, ezért konzekvensen mellőzik a híradókat is. A felmérések azt mutatják, hogy a közönség tudatosan távol tartja magát az olyan nyomasztó témájú cikkektől és egyéb híradásoktól, amelyek a koronavírus-világjárványról, az Ukrajnában zajló háborúról vagy a megélhetési válságról szólnak. Ezt nevezzük szelektív hírkerülésnek, amikor csak bizonyos témaköröket tárgyaló tartalmak tudatos elkerüléséről van szó. De fontos említést tenni arról is, hogy a válaszadók 29 százaléka kimerültnek érzi magát ezektől az információktól. További 29 százalék a hírek megbízhatatlanságával és politikai elfogultságával indokolta a hírkerülést, 17 százalék arra hivatkozott, hogy azok könnyen vitákat szíthatnak, míg a megkérdezettek 16 százaléka úgy vélte, nem tud mit kezdeni ezekkel az információkkal. A Reuters Intézet arra a következtetésre jutott, hogy az Egyesült Államokban (49 százalék) és az Egyesült Királyságban (55 százalék) a legmagasabb azoknak a hírkerülőknek az aránya, akik azért fordították hátat ezeknek a tartalmaknak, mert a tapasztalataik alapján negatívan hatnak a hangulatukra.
A kutatások arra is rávilágítottak, hogy a világ számos országában tapasztalható a hírek iránti érdeklődés markáns csökkenése. A Reuters Intézet által vizsgált 46 állam adatait tekintve a hírtartalmak iránti fogékonyság 2017-ben még átlagosan 63 százalékos volt, 2022-re viszont 51 százalékra csökkent. A felmérés résztvevői közül 36 százalék úgy nyilatkozott, hogy néha vagy gyakran aktív módon kerüli a híreket, de a jelenség imént említett szelektív változata is rendkívül elterjedtnek számít. Brazíliában és az Egyesült Királyságban az elmúlt öt év alatt gyakorlatilag megduplázódott az ilyen típusú hírkerülők száma, akik mindezt azzal indokolták, hogy a mellőzött témák rossz hatással vannak a kedélyállapotukra. 53 százalékuk kijelentette, hogy átugorja a híreket vagy azonnal csatornát vált, amint a híradó következik. 32 százalékuk pedig arról számolt be, hogy kifejezetten a szorongást keltő és a hangulatukat elrontó témákat szűrik ki. Egyesek még azt is hozzátették, hogy a hírek „érzelmileg túlzottan megterhelőek és kimerítőek”.
A téma olyannyira aktuális, hogy 2023 decemberében Avoiding the News (A híreket elkerülve) címen külön könyv is született róla. A szerzők, dr. Benjamin Toff, Ruth Palmer és Rasmus Kleis Nielsen professzor széles körű közvélemény-kutatási adatok, illetve az Egyesült Államokban, Spanyolországban és az Egyesült Királyságban felvett interjúk alapján dolgozták fel a jelenséget. Azzal egészítették ki a hírkerülés fent felsorolt okait, hogy a válaszadók többsége lehangolónak, felzaklatónak és érthetetlennek minősítette a híreket, különösen a politikai jellegűeket, amelyek szerintük nincsenek közvetlen hatással a hétköznapi életükre. Az interjúalanyok a legfőbb problémát abban látták, hogy válogatás nélkül ömlenek rájuk a negatív témákat feldolgozó tartalmak, amelyek közül nehéz kiszűrni a pozitív kicsengésű történeteket, cikkeket vagy műsorokat. Ráadásul úgy ítélték meg, hogy a médiavállalatok többsége bármit megtenne azért, hogy eladjon egy sztorit, nem beszélve a politikai érdekeiknek megfelelő párttal való összefonódásokról, amelyek alapból megkérdőjelezik a tényszerűségüket is. A könyv szerzői arra is felhívták a figyelmet, hogy különösen veszélyes tendenciát jelez, amikor véleményvezérként jegyzett befolyásos közéleti szereplők, például politikusok, médiaszemélyiségek vagy sajtóorgánumok nyilvánosan a hírek vagy egymás hiteltelenségét hangoztatják, mert ezzel csak még inkább eltávolítják az embereket attól, hogy kellő kritikai érzékkel felvértezett hírfogyasztókként viselkedjenek. Példaként Tucker Carlson konzervatív politikai kommentátort, a Fox News korábbi műsorvezetőjét említették, aki egyébként a Reuters Intézet 2022-es felmérése szerint a legismertebb újságírónak számít Amerikában. Egy interjúban „tiszteletre érdemtelen csúszómászónak” minősítette a mostani zsurnaliszták többségét, míg a brit Daily Mail úgy jellemezte a Guardiant, hogy annak tulajdonosa „egy elmebeteg, aki megszállottan gyűlöli a kereskedelmileg is életképes szabad sajtót”, amivel jelentősen összezavarták a néző- és az olvasóközönséget egyaránt.
Dr. Kirsten Eddy szerint a tudatos hírkerüléstől még nem válik valaki automatikusan rossz állampolgárrá. A problémát inkább abban látja, hogy az érintettek ezzel megfosztják magukat azoktól az információktól, amelyek elengedhetetlenek a hosszú távon kedvező döntéshozatalhoz. Mint rámutatott, „társadalmunkat a döntéseink alakítják, beleértve azt is, hogy kire voksolunk a választásokon és hogyan költjük el a pénzünket”. A megalapozott állásfoglalás pedig pontos és alapos tájékoztatást igényel, mert ezek híján könnyen tévútra kerülhetünk. Elmondása szerint sokan számítanak ún. „passzív hírfogyasztóknak”, akik az értesüléseiket családi vagy baráti beszélgetésekből, esetleg a közösségi média platformokról merítik, ami azzal a tévképzettel járhat, hogy sokkal tájékozottabbnak tartjuk magunkat, mint amilyenek valójában vagyunk. Például a családi vagy baráti jellegű hírforrások használatakor érdemes figyelembe venni, hogy nem minden esetben megbízhatóak és tényszerűek, mert az információk nincsenek kontextusba ágyazva, ráadásul a kommunikációs zavarokból eredő félreértések veszélyével is számolni kell. A hírek átadásakor ugyanis egyes részletek kimaradhatnak vagy összekeveredhetnek, az összefüggések pedig eltorzulhatnak.
Ami konkrétan az Egyesült Államok lakosságának hírkerülési szokásait illeti, a jelenség még a politikai spektrumon is átível, tehát a megléte teljes mértékben független attól, hogy önmagát jobb- vagy baloldaliként jellemző hírfogyasztóról van szó. A republikánusok és a demokraták szavazói vagy szimpatizánsai mellett a magukat függetlennek vallók között is ugyanúgy előfordul a hírkerülés tendenciája, mivel a politikai szimpátia vagy hovatartozás csak az okok szintjén válik döntő tényezővé. A Reuters Intézet kutatásai ugyanis arra világítottak rá, hogy a két fő politikai tábor képviselői más és más okokból mellőzik a híreket. A magukat jobboldaliként pozícionáló amerikaiak leginkább azért, mert megbízhatatlannak és elfogultnak vélik azokat. 2021 elején, tehát a Capitolium ostromát követően mindössze 14 százalékuk állította, hogy megbízik a hírek hitelességében, amiben nagy szerepet játszott az is, hogy Donald Trump, illetve az őt támogató politikusok, aktivisták és médiaszemélyiségek az „ellopott választás” narratíváját terjesztették, kiegészítve azzal, hogy a mainstream liberális média álhírekkel házal. Ezzel szemben a baloldaliak túlterheltnek vagy tehetetlennek érzik magukat a hírek miatt, sőt attól is félnek, hogy azok családi vagy baráti körben akár vitát is gerjeszthetnek.
Az amerikai hírkerülők indokai politikai hovatartozás alapján igencsak eltérő értékeket mutattak, de a hangulatra gyakorolt negatív hatás például mindkettőnél elég magas volt, mivel a jobboldaliak 54, míg a baloldaliak 57 százaléka ezzel érvelt. Az előbbiek esetében a híráradattól való kimerültséget 29 százalékuk használta indoklásként, míg az utóbbiaknál ez az arány elérte a 41 százalékot. Azok közül, akik arra panaszkodtak, hogy túl sok a politikával és a koronavírus-járvánnyal kapcsolatos információ, 49 százalék a republikánusok táborához tartozott, 23 százalék pedig a demokratákéhoz. A hírek megbízhatatlansága vagy elfogultsága 65 százalékban a jobboldali szavazóknál volt döntő érv, míg a baloldaliak csupán 20 százaléka magyarázta ezzel a hírkerülést. A hírek által kiváltott tehetetlenségérzet tekintetében viszont a demokraták szimpatizánsai vitték el a pálmát 22 százalékkal, hiszen a republikánusoknak csak a 14 százaléka fogalmazott meg hasonló aggodalmakat. Az esetleges viták kirobbanásától is 18 százalékban a baloldaliak tartanak inkább. Végül a hírek nehezen követhetőségét és értelmezését háromszor annyi demokrata (9 százalék) jelölte meg a hírkerülés okaként, mint ahány republikánus (3 százalék). A Reuters Intézet azt is kiemelte, hogy a hírek iránti bizalmatlanság Amerikában szorosan összefügg a politikai nézetekkel, míg más országokban a jövedelmi és a műveltségi viszonyok sokkal erőteljesebben befolyásolják a médiába vetett bizalom alakulását. Ezen kívül azt is megállapították, hogy azokban az államokban, ahol a legalacsonyabb a hírkerülők aránya, általában nagyobb bizalommal fordulnak a hírek felé és a közmédia is szilárdabb pozícióval rendelkezik.
A fent felsoroltakon kívül bizonyos országokban, beleértve az Egyesült Államokat is, gyakran szövegértési nehézségek állnak a hírkerülés hátterében. Az amerikai Oktatási Minisztérium becslései szerint a felnőtt lakosság több mint fele csak a 6. osztály (11-12 éves gyermekek) szintje alatt teljesít ebben a tekintetben, azonban számos híranyag legalább középfokú vagy kifejezetten főiskolai-egyetemi szintű jártasságot igényel a szövegértelmezés szempontjából. Ugyanakkor Brazíliában vagy az Egyesült Királyságban sem rózsásabb a helyzet, hiszen a fiatalabb korosztály képviselői (35 év alattiak) és az alacsonyabb iskolai végzettséggel rendelkezők egyaránt arra vezették vissza a hírkerülésüket, hogy nehezen tudják megérteni és követni az olvasottakat, ezért úgy vélték, hogy egyszerűsíteni kellene a hírtartalmak nyelvezetén.
A hírkerülés ellen kidolgozott stratégiák
Dr. Kirsten Eddy olyan hírfogyasztási praktikák kidolgozását javasolta a hírkerülőknek, amelyek lehetővé teszik, hogy a mentális jóllétük veszélyeztetése nélkül is tájékozottak maradjanak. Az egyik ilyen tanácsa arra vonatkozott, hogy célszerűbb időben mérsékelni a hírek olvasását, például csak a nap egy bizonyos szakában, egy előre meghatározott intervallumban böngészni azokat. Arra is felhívta a hírkerülők figyelmét, hogy tudatosan válasszák ki az általuk hitelesnek tartott hírforrásokat, majd iratkozzanak fel ezekre a hírlevelekre vagy podcastokra, így nem fogják túlterheltnek érezni magukat az információk áradatától. Dr. Eddy a változatosság jelentőségét is kiemelte, amit azzal indokolt, hogy eltérő forrásokból tájékozódva különféle perspektívákat ismerhetnek meg. Végül azt javasolta a hírkerülőknek, hogy kérdőjelezzék meg a mély érzelmi reakciókat, például a félelmet vagy indulatokat kiváltó kattintásvadász címeket, amelyek további stresszfaktorként fokozhatják a hírek szándékos mellőzését.
A hírmédia szektornak nyilvánvalóan az áll érdekében, hogy sikerüljön visszafordítani a hírkerülés járványszerű terjedését, ezért a Toff, Palmer és Nielsen trió a fent említett könyvében öt olyan javaslatot vázolt fel, amelyek segítségével az érintett médiumok, szerkesztők és újságírók megfelelő választ adhatnak a számukra különösen káros jelenségre. Szerintük a probléma gyökerét a tartalmi tényező jelenti, hiszen a hírkerülők azzal indokolták az attitűdjüket, hogy a hírek többnyire lehangolóak, elszomorítóak, jelentéktelenek vagy érthetetlenek. Milliók vallják ezt, tehát a jogossága megkérdőjelezhetetlen. Ilyen körülmények között a hírmédia képviselőinek hajlandóságot kellene mutatniuk arra, hogy felemelő és lelkesítő tartalmakat is tálaljanak, valamint olyan témákra fókuszáljanak, amelyek azt az érzést kelthetik a hírkerülőkben, hogy mégis van befolyásuk a dolgok alakulására. Ebben az esetben persze szó sincs a hírek lebutításáról, csupán nagyobb hangsúlyt kellene fektetni a közérthetőség kritériumára, de a szakmán belül sokan attól tartanak, hogy ez az újságírás minőségének rovására mehet.
Ezen kívül a hírmédiumoknak komolyabban kellene venniük a társadalmi és a kulturális közeg, valamint az identitás szerepét is, különösen a célközönségük azon szegmenseiben, amelyek a történelem folyamán úgy ítélték meg, hogy nem sok hasznuk származott a szolgáltatásaikból. Azt azonban még a leginkább megrögzött hírkerülők is elismerték, hogy az aktuális fejleményekkel kapcsolatos tájékozottságukkal szociális előnyökre tettek szert, például a témához hozzászólva be tudtak kapcsolódni a társalgásba, tehát a könyvklubok mintájára létrehozott hírolvasó csoportok révén és a közösségépítés hangsúlyozásával még inkább meg lehetne hozni a kedvüket a hírek követéséhez. Ehhez kapcsolódóan a zsurnaliszták azzal is fokozhatnák a hírfogyasztási hajlandóságot, ha a cikkeikben megmutatnák az olvasóiknak, milyen téren és eszközökkel van lehetőségük változtatni a világban zajló folyamatokon, kiküszöbölve ezzel azt a tehetetlenségérzetet, ami Amerikában a demokraták egy részét távol tartja a hírek olvasásától.
A szerzők arra alapozták a harmadik javaslatukat, hogy több válaszadó is túl időigényesnek tartotta a hírekről való tájékozódást, amit nehezen tudnak beilleszteni a hétköznapi rutinjukba és összeegyeztetni az otthoni teendőikkel. Erre megoldást jelenthetnének például a rövidebb cikkek és hírösszefoglalók. Sokszor azért születnek terjedelmesebb és részletesebb írások, mert az újságírók azt feltételezik, hogy a potenciális olvasóközönségük nem rendelkezik megfelelő előismeretekkel az adott témakörben, miközben a valódi problémát sokszor inkább nyelvi szinten kell keresni, például az Egyesült Államok és más országok esetében a szövegértési problémák is felelősek a hírkerülésért. Ebből kifolyólag, célszerűbb lenne személyre szabott „hírcsomagokat” készíteni az olvasóknak, és az érdeklődési körön kívül figyelembe venni az előzetes háttérismereteik, többek között a szövegértés szintjét is.
Fontos lenne hangsúlyozni, hogy a hírek milyen értéket és szociális előnyt képviselhetnek a hírkerülők számára. Egyes interjúalanyok azt nyilatkozták a szerzőknek, hogy talán nagyobb gyakorisággal követnék az aktuális eseményekről szóló tudósításokat, ha azok könnyebben emészthető formában állnának rendelkezésre, vagy az általuk preferált témákra fókuszálnának. Azt is hozzátették, hogy nehezen tudnak különbséget tenni a professzionális újságírás produktumai és az online térben vagy azon kívül keringő információk között, amire a könyv írói szerint a médiatudatosság növelése jelenthetne megoldást, amit már az általános iskolában tanítani kellene. Ebben a hírmédiumok is segíthetnék az oktatási intézményeket, rámutatva arra is, hogy milyen szereppel bír az újságírás a demokrácia tekintetében. Ezen kívül a hírgyártás és a tartalmi-szerkezeti kérdések, valamint a források és a kontextus megértéséhez szükséges kritikai készségek is fejlesztésre szorulnak, hiszen az interjúalanyaik többsége úgy vélekedett, hogy ezekkel kapcsolatban nem rendelkeznek elegendő ismerettel és tapasztalattal. Végül utolsó javaslatként azt fogalmazták meg, hogy az újságírók és a hírmédia-vállalatok nyíltan kommunikálják, milyen értéket képvisel a munkásságuk a közjó szempontjából, mert míg ők ezt tévesen evidenciának tekintik, addig a felmérések és a közvélemény-kutatások azt mutatják, hogy valójában nem sokkal jobb a megítélésük a nagy bankoknál, dohánycégeknél vagy a gyógyszeriparnál. A hírkerülésen kívül azonban érdemes említést tenni az Egyesült Államokban található „hírsivatagokról” is, amelyek ugyancsak nem kedveznek annak, hogy az elnökválasztási kampány során a jelöltek megszólíthassák a potenciális szavazóikat, ismertethessék a programjukat és ütköztethessék az álláspontjukat az amerikai állampolgárok számára sorsdöntő kérdésekben.
Az Egyesült Államokban nemcsak Arizonában, hanem a hírmédia világában is vannak „sivatagok”
Az ún. hírsivatagok (news deserts) vagy más néven médiasivatagok jelenségét először az Egyesült Államokban jegyezték fel. Maga a kifejezés és a definíció is onnan ered, egészen pontosan Penelope Abernathy amerikai újságírótól, a New York Times és a Wall Street Journal egyik korábbi vezetőjétől, aki a téma legelismertebb kutatójának számít. Abernathy egyébként a Northwestern Egyetem szervezeti keretében működő Medill School vendégprofesszora is egyben, amely az újságírás, a média és az integrált marketing kommunikáció kérdéseivel foglalkozik, míg Penelope Abernathy konkrétan a hírsivatagokkal kapcsolatos kutatásokat koordinálja. Maga a fogalom az olyan közösségekre és a földrajzilag általuk lefedett településekre vonatkozik, ahol a lakosságnak csak rendkívül korlátozott hozzáférése van a témák széles körét lefedő hiteles hírekhez és információkhoz, amelyeknek az eredeti rendeltetésük szerint alulról kellene táplálniuk a demokrácia intézményét. Ez persze nem jelenti azt, hogy a jelenség kizárólag vidéki közegben tapasztalható, mivel éppúgy tetten érhető a városok szegénynegyedeiben és a külvárosi környezetben egyaránt. A tapasztalatok azt mutatják, hogy az előfordulása gyakoribb az átlagoshoz képest alacsonyabb jövedelemmel és képzettséggel rendelkező társadalmi rétegek körében. A hírsivatagok fogalma tehát amerikai tudósoktól és politikai döntéshozóktól származik, akik ezzel a kifejezéssel írták le a digitális átalakulás és a 2008-as világgazdasági válság médiára gyakorolt kedvezőtlen hatásait, mint például a hagyományos hírszolgáltatók krízishelyzetbe kerülése vagy a helyi sajtóorgánumok fokozatos eltűnése.
Már csak ezért sem meglepő, hogy az Egyesült Államokban sokkal előrébb járnak a médiasivatagok tanulmányozásában és feltárásában az Európai Uniónál, ahol szintén küzdenek a jelenséggel és célzott programot is indítottak ellene. Az aktuális amerikai körülményeket bemutató 2022-es elemzésből az derült ki, hogy akkor az ország körülbelül 335 millió lakosának egyötöde, azaz megközelítőleg 70 millióan éltek hírsivatagban vagy olyan helyen, amely közel állt ahhoz, hogy ebbe a kategóriába kerüljön. Az összesen 3143 megye mintegy 6,6 százalékának, tehát 208-nak nem volt helyi újságja, ami azt jelenti, hogy nagyjából 4 millió amerikai állampolgár nem rendelkezett a hírekhez való közvetlen hozzáféréssel.
A 2023-as adatok alapján, egyetlen év leforgása alatt csak tovább romlott a helyzet. A Northwestern Egyetem fent említett Medill School nevű kutatócsoportja ugyanis arra a következtetésre jutott, hogy tavaly már az amerikai megyék több mint a felének nem, vagy csak igen korlátozott mértékben volt hozzáférése a helyi hírekhez, miközben a 2022-ben mért 6,6 százalékos ráta, mely azt mutatta, hogy hányban nem működött lokális szinten saját újság, egy évvel később elérte 7 százalékot. Az eredmények értelmében a 3143 amerikai megye legalább felének, vagyis mintegy 1766-nak nem volt saját helyi hírforrása vagy csupán egyetlen orgánum, jellemzően egy hetilap állt az olvasóközönség rendelkezésére. A lokális lapok elvesztésének mértéke is tovább nőtt: míg 2022-ben heti átlagban 2 sajtótermék szűnt meg, 2023-ban ez már heti 2,5-re emelkedett, ami éves lebontásban összesen 130 újság bezárását vagy egy másikkal való fúzióját jelentette. 2005 óta az Egyesült Államok közel 2900 sajtótermékkel lett szegényebb. Jelenleg nagyjából 6000 újság maradt, amelyek túlnyomórészt hetilapok. Ha a hírmédia elsivatagosodása továbbra is ebben az ütemben halad, akkor elképzelhető, hogy 2024 végére már az amerikai sajtóorgánumok egyharmada azok közé tartozik majd, amelyek kénytelenek voltak lehúzni a rolót. Bár az utóbbi évtizedben is folyamatosan alakultak online hírportálok, de ezeknek a száma körülbelül megegyezik a megszűnt orgánumokéval, tehát éppen nullára oltják ki egymást. A Medill School becslései szerint az elkövetkező öt évben nagy esélye van annak, hogy újabb 228 megye kerüljön fel az amerikai hírsivatagok térképére. Ezek többnyire az Egyesült Államok déli és közép-nyugati részein található, magas szegénységi rátával rendelkező területek, a lakosság etnikai összetételére pedig jellemző, hogy jelentős arányban élnek ott afroamerikaiak, spanyolajkúak és amerikai bennszülöttek. A Northwestern Egyetem kutatócsoportja azzal indokolta a hírsivatagok feltérképezésének és folyamatos monitorozásának fontosságát, hogy a probléma közzétételével a filantróp befektetők, szervezetek és az illetékes politikai döntéshozók is cselekvési lehetőséget kapnak a megelőzésre, még mielőtt tovább terjednének a médiasivatagok az országban.
Báz az Egyesült Államokban már vészesen közeleg az idén november elején esedékes elnökválasztás, az elemzésünkben bemutatott jelenségek is arra utalnak, hogy az amerikai hírfogyasztók egyre bizalmatlanabbak a hírekkel, s általában véve a médiával szemben, pedig ezeknek kiemelt szerepük van a kampány és a folyamat egésze tekintetében. Ezen kívül a lakosságnak majdnem a fele szándékosan kerüli a hírfogyasztást, közel egyötöde pedig hírsivatagban él, ahol nincs közvetlen hozzáférésük ezekhez az információkhoz. A helyzetet csak tetézi a dezinformációtól való félelem, ami a hírkerülést is tovább gerjeszti. Egy ilyen kiélezett szituációban, mint a mostani elnökválasztási kampány, az álhírek és a tények szétválasztásának jelentősége is egyre inkább felértékelődik, hiszen ezek akár sorsdöntőek is lehetnek a voksolás kimenetele szempontjából. Összességében véve mégis úgy tűnik, hogy az Egyesült Államokban a hírmédia világa a bizalmi válság ördögi körébe került, ahonnan évek, sőt évtizedek óta képtelen kitörni. A politikai csatározások pedig, beleértve természetesen az elnöki székért folytatott küzdelmet is, csak még mélyebbre taszítják a szektort a krízis szakadékába.