Jámbor András portréja

belpolitika

baloldali

2008

Az aktivista újságíró Jámbor András foglalkozott korábban politikai propagandával is az LMP és a PM megbízásából. A magát diploma nélküli szociáldemokratának nevező Jámbor először az Index aloldalaként alapított Kettős Mércét szerkesztette, majd az oldalt függetlenítve, saját lábon álló baloldali-közéleti Mérce főszerkesztőjeként vált igazán ismertté. Meghamisította Gyurcsány szavait, amiért a DK elnöke 100 ezer forintra perelte és rabosították is már becsületsértés bűncselekményének gyanúja miatt. Jámbor azóta hátat fordított az újságírásnak és visszaült a politika kényelmes székébe, Kiss Ambrus általános főpolgármester-helyettes tanácsadójaként kapott állást. 

Gyurcsánnyal is összeakasztotta a bajuszát 

Jámbor András 1986-ban született, a Budapesti Kommunikációs Főiskola hallgatója volt, de tanulmányait abbahagyta. A tényt, hogy diploma nélkül mondott búcsút a felsőoktatásnak egyébként nem titkolja, az általa alapított Mérce nevű blogon szereplő bemutatkozásában így ír: „Apuka, élettárs, egyedül nevelt gyerek. Diploma nélküli szociáldemokrata.” Pályája korai szakaszában a politika világában helyezkedett el, online marketing, közösségi média kommunikáció és mozgósítás területén dolgozott először az LMP-nél 2009 novemberétől 2013 februárjáig. Miután az LMP 2013. január 26-i kongresszusa nagy többséggel leszavazta a Bajnai Gordon féle Együtt – a Korszakváltók Pártjával való szövetségre lépést, a zöld képviselők és párttagok egy jelentős része kilépett az LMP-ből és egy új, baloldali szintén zöld pártot hoztak létre Párbeszéd Magyarországért néven. A PM még március közepén szövetségre lépett az Együttel és azóta Együtt–PM néven futva vesznek részt az országos politikában.  

Forrás: Jámbor András nyilvános Facebook oldala

Jámbornak az LMP-ből való lelépéssel nem volt gondja, egy évig dolgozott a PM közösségi média koordinátoraként. Úgy látszik azonban nála is volt egy bizonyos lélektani határ a politikai játszmák tekintetében, amikor a párt ugyanis a 2014-es országgyűlési választások alkalmával belépett a kormányváltó összefogás alakulatába, ő otthagyta a csapatot. Egy 168 órának adott interjúban a döntését így indokolta: „Azért mentem dolgozni az Együtt–PM-hez, mert azt hittem, ott lehet változtatni az ország helyzetén. De azzal, hogy Gyurcsány belépett az összefogásba, elveszett a kormányváltás lehetősége, és minden rossz irányba fordult.”  

A DK pártelnökével közelebbi „kapcsolatba” is került Jámbor, nevezetesen amikor Gyurcsány beperelte őt egy 2018 október 26-i facebook posztjáért.  

A főszerkesztő egy hajléktalanokról szóló idézetet tulajdonított a korábbi miniszterelnöknek, ezzel együtt pedig olyan mondanivalót adott a szájába, mely valójában az eredeti szövegkörnyezet tekintetében nem volt valós. A 444.hu az esetről beszámoló írásában úgy fogalmazott, „a Mérce főszerkesztője saját Facebookján hamisította meg Gyurcsány Ferenc egy idézetét”. Jámbor ezt követően elnézést kért a DK elnökétől, de ez úgy látszik nem volt elég ahhoz, hogy elkerülje az ügy jogi útra terelését. A Mércén megjelent írásában beszámol az esetről, elmondja, hogy Gyurcsány 100 ezer forintra perelte őt. „Nem pontosan értem, hogy egy kormánytól független újságírót miért kell a DK elnökének 100 ezer forintra perelnie, miért kell megpróbálnia ellehetetleníteni az életem. Mert ha kifizetem ezt a 100 ezer forintot ma, akkor semmi pénzem nem maradna hó végéig.” Nem tudjuk valóban ki kellett-e fizetni Jámbornak a 100 ezret vagy Gyurcsány végül felvette neki a telefont és megbeszélték a dolgot, de a baloldali blogger később is fogalmazott meg kritikát a Demokratikus Koalíció elnökével szemben. „Gyurcsány Ferenc adott szava” címmel közölt 2019 június 8-i publicisztikájában durva átverést vélt felfedezni Gyurcsány azon lépése mögött, hogy bár korábban biztosította Karácsony Gergelyt a támogatásáról, a főpolgármesteri előválasztáson mégis ráindította Kálmán Olgát saját jelöltjeként. Jámbor írásában a következő részleteket találhatjuk: ez ciki, vagyis annál kicsit több, ez először is átverés”, valamint azt is állítja, hogy „mintha már korábban is lettek volna asszociációk a Gyurcsány szó és a hazugság szó között.” A Mérce főszerkesztője végül mégis felmenti a pártelnököt: „De a politika ilyen dolog. A hatalom megszerzése érdekében néha belefér a hazugság, és beleférnek határátlépések.” 

Fasiszta szar” ellen harcol a mozgalmi blogger 

2008 áprilisától 2014 áprilisáig a Kettős Mérce blog alapító munkatársaként, 2017 októberéig főszerkesztőjeként dolgozott. Erre az időre tehető Jámbor egyik leglátványosabb „kalandja”. 2015 december 3-án számolt be a Kettős Mérce Facebook–oldalán egy bejegyzésben arról, hogy rabosították becsületsértés bűncselekményének gyanúja miatt: „csináltak rólam fotót, szemből és profilból, és adtam ujjlenyomatot”. Jámbor András még egy 2015 augusztus 4-i cikkében állította Kocsis Máté fideszes politikusról, hogy egy Facebook-bejegyzésben uszítás és a rémhírterjesztés bűntettét követte el. Kocsis, mint polgármester hivatalos személlyel szembeni becsületsértés miatt magánindítványra, közvádas eljárást kezdeményezett. Jámbor azzal védekezett, hogy ő nem állított valótlanságot: „nem arról számoltam be, hogy elítélték ezért a tettért, csupán a véleményemet mondtam el a tevékenységéről, a mondatairól.” Ezt követően panaszt tett és kezdeményezte az eljárás megszüntetését. A per kimeneteléről legjobb tudomásunk szerint egyik fél sem tett közzé hírt ezt követően. 

Forrás: kettosmerce.blog.hu

A Kettős Mérce eredetileg az Indexen volt elérhető, 2017 októberében azonban a blog csapata Jámbor vezetésével új, független hírportált indított. A 168 órának adott interjújában így indokolta az új lap alapítását: „Politikai indíttatásból alapítottuk a lapot. Nem érezzük komfortosan magunkat a mai Magyarországon. Gondolkodtunk, mit tehetünk, és arra jutottunk, hogy az újságírás az egyik út. (…) Mi erős baloldali gondolat mentén válogatjuk a témákat, ez alapján reagálunk az eseményekre.” Bár Jámbor régóta hangoztatta, hogy nem akar semmilyen oligarchához kötődni, az interjúban azt is állította, hogy nem a Simicska Lajos féle tulajdonosváltás és politikai mizéria állt a döntése mögött. A Mérce fontos ismérveként tartja számon az anyagi függetlenségét, sokat hangsúlyozzák, hogy közösségi finanszírozásból kísérlik meg a lap működtetését. Ezzel együtt azonban a lap nyíltan állást foglal az aktuálpolitikai csaták tekintetében, valamint Jámbor Andrást is többször érte az elfogultság és a radikális hangvétel vádja. Nagy port kavart például egy 2019 tavaszi új-zélandi terrortámadás kapcsán írt publicisztikája, melyben a magyar jobboldali közbeszéd felelősségét fejtegeti az eset kapcsán és pár mondaton belül ötször használja a „fasiszta szar” kifejezést. Szintén nagy port kavart Jámbor András a gyöngyöspatai cigányság ügyével kapcsolatban közzétett Facebook-bejegyzése, amelyben többek között így fogalmazott:  

„Bárcsak valaki felhergelné a cigányságot, vagy még jobb lenne, ha maguktól hergelődnének fel, és szembe szállnának az intézményesült magyar szadista rasszizmussal.” 

A főszerkesztői állásával párhuzamosan egyébként dolgozott 2014-ben fél évet a Schilling Árpád féle Krétakör által felépített Humán Platform ernyőszervezet kommunikációs munkatársaként. Az érdekképviselettel és a civil társadalom mozgósításával foglalkozó szervezet a Kormányzati Ellenőrzési Hivatal által pártpolitikai tevékenység finanszírozásával, valamint a források átláthatatlan és szabálytalan elosztásával vádolt Norvég Civil Alap támogatásával működik. Az egyesület 2018-as beszámolójából például kiderül az is, hogy a Soros Györgyhöz köthető Open Society Institute Budapest 3,1 millió forintjából „dokumentált beszélgetéssorozatot” szerveznek Jámbor korábbi munkatársai. Később Jámbor András a Mérce főszerkesztőjeként szólalt fel a Társaság A Szabadságjogokért rendezvényén a Jogvédő Civil Szervezet „Szabad-díj” jelöltjeként.

Más ellentmondásos allűrje is volt már Jámbor Andrásnak. 2017-ben például a konzervatív, republikánus, amerikai kampánytanácsadó Arthur J. Finkelstein halálát követően Jámbor egy gúnyos hangvételű Facebook-bejegyzést tett közzé megemlékezésképpen. A képen Jámbor épp egy vörös csillagos Heinekent fogyaszt, miközben ezt írja:

“RIP Finkelstein. Nagyon fogsz hiányozni.”

2019 december 1-én végül otthagyta a Mérce főszerkesztését és a szocialista kormányok alatt miniszteri tanácsadóként és kabinetfőnökként dolgozó Kiss Ambrus újonnan kinevezett budapesti általános főpolgármesterhelyettes állásajánlatát fogadta el. Facebook-bejegyzésében azt írta, sok ajánlatot kapott sajtó, civil, magánszektor és politikai vonalon, de végül Karácsony beosztottjának ajánlata nyert. Döntését magánéleti helyzetével és fáradtságával indokolta, de felmerülhet a Mérce válságos pénzügyi helyzete is. Nem beszélve Jámbor olyan korábbi nyilatkozatairól, mint amit a korábban említett interjúban tett még a 2018-as választást megelőzően: „Ha pedig a Fidesznek jövőre kétharmada lesz, nem is lesz értelme ilyen oldalakat csinálni, én is jó eséllyel befejezem az újságírást. De nem lesz kétharmad.”  

Forrás: Kovalovszky Dániel/168ora.hu

Szerk.: Az Ojim.hu nem hírközlő felület, a bemutatott portré nem tekinthető véglegesnek és befejezettnek, azt folyamatosan frissítjük az új és a már rendelkezésre álló információk alapján.

Kiemelt kép: Mérce Youtube csatorna

FORRÁSOK MEGTEKINTÉSE

https://www.facebook.com/pages/category/Journalist/J%C3%A1mbor-Andr%C3%A1s-113211046794496/

https://www.instagram.com/p/Q45XKAlQIU/

https://www.linkedin.com/in/j%C3%A1mbor-andr%C3%A1s-97985642/?originalSubdomain=hu

http://www.mediapiac.com/ki-kicsoda/Jambor-Andras/1114/ 

https://168ora.hu/itthon/jambor-andras-ha-orban-ketharmaddal-nyer-befejezem-6303

https://merce.hu/2019/01/20/gyurcsany-ferenc-100-ezer-forintra-perelt-egy-kozossegi-media-posztom-miatt/

https://444.hu/2019/01/20/a-merce-foszerkesztoje-sajat-facebookjan-hamisitotta-meg-gyurcsany-ferenc-egy-idezetet-aztan-elnezest-kert-erte-de-gyurcsany-megis-beperelte

https://merce.hu/2019/06/08/gyurcsany-ferenc-adott-szava/

https://kettosmerce.blog.hu/2015/08/04/kocsis_mate_hazudott_menekultugyben_a_kommentelok_szetszedtek_facebookon

https://www.facebook.com/kocsismate/posts/10153304026648241

https://kettosmerce.blog.hu/2015/12/03/rabositottak_mert_azt_irtam_kocsis_materol_hogy_uszit

https://www.facebook.com/magyarinfo/photos/a.10150201675448467.330467.85568463466/10153690870238467/?type=3&theater

https://merce.hu/2019/03/16/legalabb-annyit-mondjatok-ki-reszvetunk-az-uj-zelandi-aldozatoknak/

https://www.facebook.com/permalink.php?story_fbid=143665560415711&id=113211046794496&utm_source=mandiner&utm_medium=link&utm_campaign=mandiner_202003

http://humanplatform.hu/ 

https://www.facebook.com/permalink.php?story_fbid=156865989095668&id=113211046794496&__tn__=-R

https://hu.wikipedia.org/wiki/Kiss_Ambrus

https://merce.hu/2019/11/25/bajban-van-a-merce/