Kommentszemle: Felháborodást keltett a Telex Dobrev-támogató cikke

Az előválasztás váratlan fordulatokat hozott: Karácsony Gergely, aki az első fordulóban második helyen végzett a miniszterelnök-jelöltek versenyén, visszalépett a harmadik helyen végző Márki-Zay Péter javára. A két jelölt közötti együttműködés egyértelműen Dobrev Klára ellen jött létre, hiszen a Demokratikus Koalíció miniszterelnök-jelöltje az első fordulóban a 106 egyéni választókerületből 85-ben győzni tudott. Karácsony döntését nem díjazták az őt támogató pártok: a Magyar Szocialista Párt és az LMP is jelezte, hogy Márki-Zay Pétert nem tudják támogatni a második fordulóban.


A hír sokk hatásként tarolt végig a magyar médiában is, ami nem meglepő, hiszen Karácsony Gergely reprezentációja az előválasztás egyes időszakaiban messze meghaladta Dobrevét, Jakabét vagy Márki-Zay Péterét. Ennek a hatásnak eredményeként született meg Tóth Gergely tollából a “A börtönbe zárandó fideszesektől a meleg fideszesekig – Márki-Zay Péter, a két lábon járó idézetgyűjtemény” című cikk is, amit azonban a Telex olvasóközönsége a kommentek alapján nem díjazott.

Bana Tibor volt jobbikos politikus, aki az előválasztáson Vas megye 3. számú egyéni választókerületében kétharmados győzelmet könyvelt el, így fogalmazott: 

Az olvasótábornak elnyerte a tetszését, hiszen 717 like-ot kapott a politikus hozzászólása. A továbbiakban a legtöbb reakciót kiváltó megjegyzéseket mutatjuk be:

“Jól látom hogy a telex tök egyértelműen elkezdett kampányolni MZ ellen (tehát Dobrev mellett)? Sok érdekes dolgot felszínre hozott ez az egy hét.” 

“akkor most kiraktok több óra vágatlan Márky Zay riportokat is ugye hogy az alábbi kiragadott mondatokat a teljes mivoltukban lehessen értékelni? Vagy szokjuk meg tőletek is ezt a fidesz stílust?”

“Nehéz eldönteni, hogy melyik a nagyobb hazugság. Az, hogy függetlenek, vagy az, hogy objektívek vagytok.”

“Megdöbbentem, mikor megláttam, hogy ti írtàtok ezt a cikket. Ez nem objektív újságírás, ez egy részlet kiemelése az egészből, aminek nincs más célja, mint hergelni és valaki ellen fordítani embereket. Totálisan ugyanaz, mint amit a kormánypárti sajtó szokott tolni (meg a nyugati fény). Komolyan kiragadjátok ezt a pár dolgot egy egész kontextusból? Gyurcsàny őszödi beszédénel is ugyanezt csinálták, kiemeltek egy részletet, ozt most láss csodát, nem háborodnak fel ugyanazok az emberek, akik az előbbin a mai napig háborognak. Sőt, fideszes tempót megszégyenítő módon tolják a gyűlölködést. Nincs mese, menthetetlen ez az ország….sebaj, az utolsó kapcsolja le a lámpát, az itt ragadó nyugdíjasok és mindenki más pedig élvezze, hogy végre megszabadultak azoktól a fránya fiataloktól. Legalább visszatér a “bezzegazénidőmben” állapot. Úgyis az új generáció csesz el mindent, nem? Nagy tapsot nektek! 👏👏👏”

További kommentek a cikk alatt: