Napi versenyben az Index, összlátogatottságban a Blikk nyerte a májust 

Viharosnak volt mondható az elmúlt időszak a magyar sajtóban, számos távozás és átigazolás is történt több fontos hazai médiapiaci szereplőnél, éppen ezért fontosnak tartottuk megvizsgálni, hogyan hatottak mindezen folyamatok a közéleti hírportálok versenyére. 

A Digitális Közönségmérési Tanács (DKT) és az e.Gemius májusi adatai alapján a Blikk volt a leglátogatottabb hírportál, a 24.hu csupán a második helyre szorult, az Origo harmadik helyével pedig kiütötte a dobogó legalsó fokáról az Indexet.

Külön érdekesség, hogy az RTL.hu májusban a Telexet, a HVG-t és a 444-et is maga mögé utasította az összlátogatottság alapján. 

A napi átlagos olvasószám tekintében már máshogy alakult a küzdelem, ezt a kategóriát ugyanis az Index nyerte, míg a Blikk a második, az Origo pedig a harmadik helyre futott be. 

A napi versenyt is az Index nyerte a legtöbbször, a Blikk mindössze öt alkalommal ért el nagyobb olvasószámot, míg a 24.hu kétszer, az Origo pedig egyszer tudta megverni az Indexet májusban.

Ha az adatokat összehasonlítjuk az egy hónappal korábban mért eredményekkel, azt láthatjuk, hogy a 444-nél és a Telexnél zajló belső konfliktusok és az emiatt történt személyi változások érdemben nem rontottak a számaikon, ugyanakkor középtávon még lehet rájuk hatással. Mint ismert, az elmúlt hetekben több fontos újságíró is távozott a 444-től és a Telextől, utóbbinál pedig néhány napja főszerkesztőváltás is történt. 

(via Kreatív)