Orbán Viktor évértékelőjéről az Index és a Telex is címben emelte ki, hogy a miniszterelnök Gyurcsány Ferenccel, Bajnai Gordonnal és az úgynevezett „gombaszakértővel” foglalkozott. A Mércén két véleménycikk és egy összefoglaló jelent meg a három évértékelőről. A Magyar Nemzet hangsúlyosan foglalkozott a jelenlegi miniszterelnök beszédével. Az Origo a Mátyás király-mese bravúrját véghez víve tudósított is, meg nem is Gyurcsány Ferenc gondolatairól. A Pesti Srácok igyekezett felhívni a figyelmet a Márki-Zay által használt súgógépre. A Telex, az Index, a Mérce, a Magyar Nemzet, az Origo és a Pesti Srácok évértékelőkkel foglalkozó cikkeit tekintettük át. Vizsgáltuk, hogy mely sajtótermékek írtak beszámolót, véleménycikket, előzetes ismertetőt, vagy készítettek összefoglaló videót, helyszíni riportot.
A Telex egy 2022. január 20-i és február 10-i cikkében is emlékeztette olvasóit, hogy február 12-én évértékelőt tart Orbán Viktor. A miniszterelnök beszédének élő közvetítést és egy összefoglaló videót is szentelt a hírportál. A Telex részletes elemzését Dull Szabolcs, a hírportál főszerkesztője írta, aki öt pontban strukturálta az eseményt. Megvizsgálta a hangsúlyokat, említette a miniszterelnök által vizsgált, és mellőzött témákat is. Gyurcsány Ferenc évértékelőjéről sem élő közvetítés, sem előzetes cikk nem jelent meg a Telexen. A Demokratikus Koalíció elnökének gondolatairól mindössze egy közepesen hosszú beszámolót írt Joób Sándor. A cikk jelentős részben a volt miniszterelnök szavait idézte. Elemzést nem tettek közzé Gyurcsány Ferenc gondolatairól. Az Egységben Magyarországért évértékelő eseményéről élő közvetítésben számolt be a Telex. Jelentős részben Márki-Zay Péter évtizedértékelőjéből közöltek gondolatokat, valamint külön cikkben gyűjtötték össze az ellenzék miniszterelnök-jelöltjének legfontosabb mondásait és ígéreteit.
Az Index annak felhívására, hogy Gyurcsány Ferenc és Orbán Viktor évértékelőt tart 2-2 cikket közölt. Gyurcsány Ferenc február 11-i évértékelőjét és Orbán Viktor február 12-i gondolatait az Index olvasói percről percre közvetítésben olvashatták. Mindkét beszédről megjelent összefoglaló cikk, valamint egy összehasonlító elemzés is. Az egyesült ellenzék országértékelő rendezvényéről is percről percre tudósított az Index. Külön cikkben nem írtak arról, hogy Márki-Zay Péter évértékelőt fog tartani, csupán egy a Partizán 60 című műsorról szóló tudósításban említették meg, hogy az ellenzék miniszterelnök-jelöltje évet fog értékelni. Publicisztika született Torkos Matildtól Márki-Zay Péter évértékelőjéről, amiben nem tartalmi összefoglalót kaptunk, hanem a szerző véleményét a beszédről, ami szerint Márki-Zay Péter nem tűnt az ellenzék vezérének, inkább “magányos harcosnak. Az Indexen összefoglaló videó nem jelent meg egyik beszédről sem.
A Mérce olvasói nem kaptak hírt arról, hogy Gyurcsány Ferenc, Orbán Viktor és Márki-Zay Péter is évértékelőt fog tartani. Percről percre tudósítást sem lehetett olvasni, ahogyan összefoglaló videó sem készült egy beszédről sem. Azonban mindhárom évértékelőről egy-egy összefoglaló cikket jelentetett meg a portál. A Demokratikus Koalíció elnökének értékelő beszédéről már aznap este Horváth Kata írt tudósítás-szerű beszámolót. Jelentős részben idézte, szinte kommentár nélkül közölte a volt miniszterelnök gondolatait a szerző. Az Orbán Viktor évértékelőjéről született véleménycikk a beszéd másnapján került ki a Mérce.hu oldalára. A cikk szerzője, Bogatin Bence nem tartalmi összefoglalót írt, nem az elhangzott mondatokat közölte, hanem a szubjektív véleményét fejtette ki a miniszterelnök évértékelőjéről. A véleménycikk hangsúlyosan és ironikusan azt helyezi előtérbe, hogy „Orbán idénre nem keresett magának új ellenséget”, hanem inkább „beérte a régiek felemlegetésével”, és a „kötelező ellenségmustrának” nevezte az évértékelőt. Szintén Bogatin Bence írt véleménycikket az ellenzék évértékelőjéről, és Márki-Zay Péter országértékelőjéről. A cikk nagyvonalúbb volt, mint Orbán Viktor évértékelőjének esetében. Bogatin Bence szerint a miniszterelnök-jelölt „életképes ellenzéki reakciót adott a Fidesz választás előtti, sikerpropagandával kísért jóléti intézkedéseire.” Szerinte a hatpárti szövetség az elhangzottakkal „túl nagyot nem is vállalt”, ám „ezt a lécet sikerült megugrania” a pártoknak. A Mérce és a Telex összefoglalója ironikusan felrója a miniszterelnöknek, hogy kevés időt szentelt az április 3-án tartandó népszavazásnak.
A Magyar Nemzet a Telexhez hasonlóan 2022. január 20-i és február 10-i cikkében, valamint a beszéd napján is emlékeztette olvasóit, hogy február 12-én évértékelőt tart Orbán Viktor. A Magyar Nemzet online hírportál a miniszerelnök által eddig elmondott 22 évértékelőre hívta fel a figyelmet, valamint figyelmeztette őket, hogy az évértékelőt is Orbán Viktorról másolta a baloldal. A miniszterelnök évértékelőjéről egy élő videóközvetítést osztott meg a Magyar Nemzet, valamint élő tudósítást is olvashattak a hírportál olvasói. Az élő szöveges tudósítás voltaképpen pontos idézetekkel próbálja átadni az eseményen elhangzott gondolatokat az olvasónak. A Magyar Nemzet a Mandinertől átvett cikkében foglalkozik az ellenzék (egészen pontosan Márki-Zay Péter) korábbi gondolataival, összeszedve azokat a Márki-Zay-kijelentéseket, amelyekre beszédében reagált a kormányfő. Mindössze egy Kiszelly Zoltánnal készített interjúból értesülhettek az olvasók arról, hogy Gyurcsány Ferenc és Márki-Zay Péter évértékelőt fog tartani. Márki-Zay Péter évértékelőjéről nem jelent meg tudósítás, beszámoló, összefoglaló cikk a Magyar Nemzet oldalán. Gyurcsány Ferenc február 11-i beszédéről megjelent írás a Magyar Nemzeten, ami „fékezett habzásúnak” tartja a „bukott miniszterelnök” gondolatait. A cikk a fő mondanivalója, hogy Gyurcsány a főnök az ellenzéki oldalon. A cikkből még kiderül, hogy a Fidesz bocsánatkérésre szólította fel Gyurcsányt a beszéde után.
Az Origo.hu január 20-i és február 10-i cikkében is hírt adott arról, hogy Orbán Viktor évértékelőt fog tartani. Arról, hogy Márki-Zay évértékelőt tart, annak kapcsán értesülhettek az olvasók, hogy annak időpontját még ő maga sem tudja. Gyurcsány Ferenc évértékelőjéről a beszéd napján jelent meg cikk, ami jelentős részben az öszödi beszéddel foglalkozott, valamint kiemelte a szerző, hogy „Jól mutatja, hogy ki a baloldal igazi vezére, hogy Gyurcsány Ferenc tart ma évértékelő beszédet, miközben Márki-Zay Péter azt sem tudja, az övé mikor lesz.” Egy másik Origón megjelent cikk az évértékelő tartalmi összefoglalására vállalkozott. A miniszterelnök évértékelőjéről percről percre tudósítást közvetített az Origo, valamint egy összefoglaló tudósítást is írtak. Az évértékelő kapcsán Ifj. Lomnici Zoltán alkotmányjogász, a Századvég jogi szakértője az Origónak nyilatkozott. Az Origo Gyurcsány Ferenc évértékelőjéről nem írt beszámolót. Illetve közvetetten mégis, hiszen a Márki-Zay Péter évértékelőjéről szóló rövid cikkében úgy fogalmaztak, hogy az ellenzék miniszterelnök-jelöltje „Gyurcsány mondatait visszhangozta, kínosan rossz előadásban.” Márki-Zay Péter évértékelőjéről ezen túl a nagyobbik kormánypárt azzal kapcsolatos közleményéről szóló Origós cikk kapcsán olvashattak az oldalra látogatók.
A Pesti Srácok már január 18-án figyelmeztette olvasóit, hogy Orbán Viktor évértékelőt tart majd. A Magyar Nemzethez hasonlóan a Pesti Srácok is emlékeztette közönségét, hogy az évértékelőt is Orbán Viktorról másolta a baloldal. Orbán Viktor beszéde kapcsán egy külpolitikával foglalkozó írás jelent meg, ami a beszéd külpolitikai hangsúlyait taglalta. A jelenlegi miniszterelnök évértékelőjéről Pesti TV által készített helyszíni videós riportokat tett közzé a Pesti Srácok, amiben Bencsik András, a Demokrata főszerkesztője, Gyulay Zsolt, a Magyar Olimpiai Bizottság elnöke, Nagy Feró zenész, Budai Gyula országgyűlési képviselő, Láng Zsolt, a Fidesz fővárosi frakcióvezetője, Mráz Ágoston Sámuel, a Nézőpont Intézet igazgatója, Rákay Philip kommunikációs és médiaszakember, Demeter Szilárd, a PIM főigazgatója és Nacsa Lőrinc országgyűlési képviselő mondják el gondolataikat a miniszterelnök évértékelőjéről. A beszéd után egy cikket szentelt a Pesti Srácok annak a témának, hogy „a baloldali pártok vezetői” nem reagáltak még az „ereje teljében lévő, sikeres kormányfő” gondolataira. Márki-Zay Péter évértékelőjéről nem számolt be a Pesti Srácok. Gyurcsány Ferenc évértékelőjéről egy pár soros hírt tett közzé arról, hogy a volt miniszterelnök évértékelőt tart. Később beszámolót írtak a volt miniszterelnök gondolatairól. A beszámoló döntően nem a beszéd tartalmi összefoglalására törekedett, inkább Gyurcsány Ferenc szerepével foglalkozott. Az ellenzék országértékelőjéről kommentárral bíró tudósítást tett közzé Vésey Kovács László. Később igyekeztek felhívni a figyelmet arra, hogy az ellenzék miniszterelnök-jelöltje a beszédjét nem papírból, hanem súgógépről olvasta.
Összefoglalva tehát az Index és a Telex igen hasonló megoldásokat választott a három évértékelőről szóló beszámoló kapcsán. A Mérce testvéries elosztásban szentelt három cikket a három beszédnek. A Magyar Nemzet, az Origo és a Pesti Srácok jellemzően a jelenlegi miniszterelnök évértékelőjével foglalkozott.