Parászka számos hazai és erdélyi médiumot megjárt már, karrierjével kapcsolatban két dolog tűnik állandónak. Egyrészt számos cikkében sokak szerint elfogultan elítélő a határon túli magyarsággal szemben. Másrészt számos olyan botrányos esetben érintett volt már, amelyet követően szinte kivétel nélkül halálos fenyegetésekről számolt be. Legutóbb azzal tette le névjegyét a hazai közéletben, hogy véletlenül megtalálta a lakóhelye közelében elhelyezett félig elégetett erdélyi levélszavazatokat.
Parászka Boróka, román állampolgárságú magyar újságíró 1976. május 4-én született a Hargita megyében található Gyergyószentmiklóson. Apja Parászka Miklós színházi rendező, anyja Ferencz Ágnes pedig orvos. Szatmárnémetiben érettségizett, majd filozófiát és esztétikát tanult a Kossuth Lajos Tudományegyetemen, Debrecenben és az ELTE-n. Pályáját a csíkszeredai Pallas-Akadémia Könyvkiadó szerkesztőjeként kezdte, ezt követően 2003 és 2006 között A Hét című marosvásárhelyi hetilap főszerkesztőjeként dolgozott. Publikált több magyarországi és erdélyi lapban és portálon, például a Hargita Népében, a Romániai Magyar Szóban, a manna.ro-n, a Magyar Narancsban, a Mozgó Világban és a 168 órában is. Itt 2017-ben indította el kollégájával, Fodor Zsuzsannával a 168 Óra honlapján működő Kríziszóna című rovatát, ahol angol nyelven is publikál. Írt a 2016-ban megszüntetett nagyváradi Erdélyi Riportban, de publikált az erport.ro oldalán is. 2012 óta a Román Rádiótársaság székelyföldi területi csatornájának, a Marosvásárhelyi Rádiónak munkatársa, ahol az Értsünk Szót című kulturális-politikai műsor vezetője.
Székelyföld sötét és állatok lakják
Parászka újságírói pályafutása nem volt mentes az ellentmondásosnak tartott ügyektől, különböző vádak és támadások kapcsán rendszerint felbukkant az erdélyi újságírónő neve az elmúlt években a hazai közéleti sajtóban. Az egyik ilyen nagyobb publicitást kapó ügy az volt, amikor 2009-ben a csíkszéki önkormányzatok elöljárói feljelentést tettek ellene az Országos Diszkriminációellenes Tanácsnál (CNCD) a „Nesze nektek csabakirályfizás” című cikke miatt. A manna.ro-n megjelent cikk témája a 2009. július 9-i csíkszentkirályi, illetve a május 31-i csíkszentmártoni roma-magyar összetűzés volt, amikor a beszámolók szerint falubeliek egy csoportja cigány családok gazdasági épületeit gyújtotta fel, felháborodva a sorozatos terménylopáson. (A manna.ro honlapot kiadó Scripta Kiadó korábban az egykori szenátor és RMDSZ képviselő Verestóy Attila tulajdonában állt, emiatt azt elsősorban az RMDSZ érdekkörébe sorolják.) Az incidens közvetlen kirobbantó oka vélhetően az volt, hogy egy késelő cigány férfit a rendőrség nagyon rövidnek tartott előállítás után szabadon engedett, az illető pedig állítólag büntetlenül visszatért a faluba. Mindennek kapcsán Parászka egy sokak szerint indulatos, leginkább az érzelmekre apelláló és vitatható színvonalú írásban tett a székelyekre vonatkozó durván diszkriminatív állításokat:
„Hogy Székelyföld sötét, indulatos, szegény, tanácstalan és igazságtalan, az csak most vált egyértelművé. (…) A legnagyobb szégyen azonban nem a csíki cigányügyekbe belebukott intézményeké, hanem az ott lakóké, és mindazoké, akik hallgatnak. Előbbiek csak mulasztottak. Utóbbiak cinkosai a bűntettnek, aktív vagy passzív elkövetők. Állatok.”
Az esetet követően Borboly Csaba Hargita megyei tanácselnök és a Csíki-medence 16 polgármestere feljelentette a szöveg kiadóját a Diszkriminációellenes Tanácsnál (CNCD). Az aláírók közleményükben úgy vélték, a cikk kifogásolt részei „mélységesen sértőek a csíki székely közösségre nézve, egyben kimerítik a közösség elleni gyalázkodás fogalmát, és alkalmasak a gyűlöletkeltésre”. A közlemény megfogalmazói Parászkán kívül a portállal kapcsolatos vádjaiknak is hangot adtak, mely szerint az „a kollektív bűnösség elvét etnikai alapon” alkalmazza a csíki térség valamennyi magyar nemzetiségű lakójára. A román testület végül nem marasztalta el az üggyel kapcsolatban Parászkát, más következménye azonban sajnálatos módon lett a cikknek: Parászka állítása szerint az eset után többen neki és családjának halálos fenyegetéseket küldtek.
Saját kollégái akarták lapátra tenni
2013 augusztusában újra a határon túli magyarság kapcsán került ellentmondásos helyzetbe az erdélyi származású újságírónő, a Marosvásárhelyi Rádió magyar szerkesztőségének 18 főállású tagjából 15 fordult beadványban a területi stúdió vezetőségéhez, amelyben súlyos szakmai vétségekkel, minősíthetetlen magaviselettel vádolták kollégájukat, és javasolták külsős munkaviszonya megszüntetését. Az ügyről többek között Rostás Szabolcs számolt be a Krónika Online portálon. Szerinte a súlyos nézeteltérések 2012 tavasza óta fennálltak, amikor Parászka először külsős, majd főállású munkatársként debütált a közszolgálati rádió területi stúdiójában. Kezdetben a KultúrPresszó című műsort készítette Kiss Dénessel, a Krónika információi szerint azonban a két társszerkesztő között konfliktus támadt annak kapcsán, hogy Parászka a baloldali beállítottságúnak tartott meghívottakat helyezte túlsúlyba. A műsor emiatt végül megszűnt, hősünk pedig az Értsünk szót című vélemény- és háttérműsorral folytatta a rádiónál. A kollégái körében keltett felháborodás azonban nem múlt el és vélhetően ez vezetett a 2013-as tiltakozáshoz. Munkatársai a Krónikának eljuttatott közleményükben azt rótták fel a szerkesztőnek, hogy nem tartja tiszteletben a közszolgálatiság alapkövetelményeit, műsorai mellőzik a kiegyensúlyozottságot és a pártatlanságot, továbbá téma- és alanyválasztásában is részrehajló:
„Parászka Boróka rádiós propagandát folytat, műsoraiban gyakran manipulál, eltér az igazságtól. (…) Sajtós és rádión kívüli tevékenysége során bizonyos (párt) körök és ideológiák elkötelezett támogatója, a romániai és magyarországi magyar média botrányos szereplője. (…) Olyan témákat és álláspontokat erőltet egyoldalú módon, amelyek hallgatóink többsége számára idegenek és irritálóak.”
Az aláírók mellékelték a rádióhallgatók különböző csatornákon eljuttatott visszajelzéseit is, amelyek élesen bírálják Parászka műsorát. „A rádió honlapjára és sms-ben érkeztek bíráló levelek, sőt az utcán, a piacon megállítottak hallgatók, hogy miért engedjük be a rádióba” – számolt be a Krónikának Kádár Zoltán, a rádió munkatársa. Ezen kívül a beszámolók szerint szemére vetik kollégái Parászkának azt is, hogy képtelen a csapatmunkára, munkatársaival pedig állítólag arrogánsan, minősíthetetlen hangnemben beszél, szidalmazza őket. Mindezeknek ráadásul különös előzménye is van, amely a Krónika által közöltek alapján hozzájárulhatott az újságírónővel szemben táplált ellenérzéshez: kollégái szerint Parászka korábban a Mozgó világ című kulturális-közéleti havilapban 2012-ben közölt, A köz szaga című tárcájában becsmérelte a csatornát.
A Parászkával szemben kifogást emelő kollégák nem kaptak választ beadványukra, az ügynek konkrét következménye nem lett. Szász Attila főszerkesztő a Krónika megkeresésére elismerte, hogy voltak konfliktusok a szerkesztőségben Parászka körül, de szerinte egyszerű személyek közötti problémáknak tulajdoníthatóak a nézeteltérések és az ellene felhozott vádak nagy része nem áll fenn. Parászka nem kívánt részletesen válaszolni a Krónika megkeresésére, de a Facebook-oldalán közzétett egy bejegyzést, amelyben reagált az esetre:
„Kedves kommentelők! Szeretném jelezni, hogy a Krónikában megjelent és a Kurucinfó által átvett cikknek a következtében engem és családomat halálos fenyegetések sora ért az elmúlt napokban. Rostás Szabolcs, a cikk szerzője, egy kérdést nem tett fel, akkor, amikor engem felhívott telefonon: azt a kérdést, hogy miért alkalmaztak korlátos idejű szerződéssel a Marosvásárhelyi Rádióban. Kénytelen vagyok hát itt elmondani: azért, mert ez ad némi védelmet a korábban is elszenvedett atrocitásokkal, agresszióval szemben. Ettől függetlenül tudom, nincs teljes védelem. Azok, akik a lakcímemet, telefonszámomat is kiadták, akik a családomat fenyegetik szerződés nélkül is megtalálnak, bántalmazhatnak úgy, ahogy eddig is tették. És ezzel szemben csak azt tudom mondani: erősebbek az elveim, mint a félelmem.”
Parászka – elmondása szerint – tehát újra zaklatás és fenyegetés áldozatává vált a munkája miatt. Kiállt mellette nyílt levélben Tasnádi-Sáhy Péter, az Erdélyi Riport szerkesztője is, aki szintén arról beszélt, hogy Parászkát kommentekkel zaklatják, ennek hatására az üzenőfalára számtalan minősíthetetlen, emberhez méltatlan bejegyzés érkezett, sőt telefonon is halálos fenyegetéseket kap.
Believe women, avagy lila foltokat mutató Facebook-bejegyzések
A Marosvásárhelyi Rádiónál azonban úgy tűnik jó pár évvel később sem csitultak az indulatok, 2020 áprilisában robbant ki egy újabb nagy port kavaró ügy. Parászka Boróka április 18-án, szombaton publikus Facebook-bejegyzést tett közzé, melyben egy fotót is közölt, amin állítása szerint egy a karján keletkezett véraláfutás látható. A bejegyzésben azt írta, hogy tíz nappal korábban, azaz április 7-én Marosvásárhelyen támadás érte. Az állítólagos támadás helyszíne sem világos, csak annyit ír, hogy „polgári, értelmiségi, keresztény, védett környezetben atrocitás érte.” Parászka azt is szóvá tette, hogy a zaklatása hét évvel ezelőtt kezdődött, az állítólagos zaklató személyéről azonban kezdetben sem a bejegyzésben, sem később a sajtó megkeresésére nem adott megnevezést. Később azonban sajtóértesülések szerint előkerült egy a rádió vezetőségéhez április 8-án eljuttatott beadvány, amelyben Parászka kollégáját, Kiss Dénest nevezi meg a fizikai agresszió elkövetőjeként.
Másnap, április 19-én Kiss Dénes szintén Facebookon reagált a történtekre. A „Válaszok Parászka Boróka újabb rágalmazó posztjára és feljelentésére” című bejegyzésben elismerte, hogy a szerkesztőségben valóban sor került egy indulatos vitára közte és Parászka között, azonban azt is hozzátette, hogy az újságírónő karján látható zúzódásokat nem ő okozta: „nem támadtam meg, nem ütöttem meg, nem löktem meg, nem fogtam meg, nem agresszáltam fizikailag sem, szóban sem”. Épp ellenkezőleg: (Parászka Borókának) „pillanatok alatt dühkitörése lett, többször meglökött, csapkodott, visítozott, káromkodva gyalázott.”
Parászka állítólag rögtön az eset után felhívta közvetlen felettesét, Szász Attilát, aki ezt nyilatkozta az ügy kapcsán: „Akkor nekem nem tett említést verekedésről. Annyit mondott, hogy csúnyán összevesztek Kiss Dénessel. Később, amikor hazaért, küldött egy fotót a vállán található zúzódásról, valamint közölte, hogy törvényszéki orvoshoz megy. Reggel nekem át is küldte a látleletet.” Azt nem tudni pontosan, hogy az ügynek akár a rádión belül lett volna bármilyen következménye lett, akár rendőrségi nyomozás indult-e ezzel kapcsolatban. Több az ügyet feltárni kívánó írás is született ezt követően, a konkrét történések kapcsán azonban máig semmi nem vált bizonyossá.
Véletlenül megtalált szavazólapok
A 2022-es magyarországi országgyűlési választást megelőző kampányidőszak nagy port felverő híre volt, hogy a punctual.ro nevű romániai portál egyik olvasója egy zsáknyi kidobott és félig elégetett – határon túli magyarok által leadott – szavazólapot talált Marosvásárhely környékén, amelyek elsősorban az ellenzékre leadott szavazatokat tartalmazhattak. A lap egyik újságírója kiment a helyszínre, felvételeket csinált, értesítette a rendőrséget, de érdekes módon nem csak nem nyúlt hozzá a zsákhoz, az sem foglalkoztatta, hogy a rendőrség kiért-e a helyszínre és mit állapított meg. A videóra a magyar közéletben először Parászka Boróka erdélyi újságíró hívta fel a figyelmet, aki így kommentálta az esetet:
„Ennyit arról, hogy milyen biztonsággal gyűjti, és kezeli az RMDSZ, az EMSZ a szavazólapokat, mennyire garantálja, hogy senki ne nyúljon bele a borítékokba, hogy az erdélyi ellenzéki szavazatok is eljussanak a szavazatszámláló központokba.”
Az esetet természetesen elsősorban az ellenzék próbálta kampányában felhasználni, Márki-Zay Péter és Karácsony Gergely is a Fidesz választási csalásáról beszélt. Az üggyel kapcsolatban a Nemzeti Választási Iroda feljelentést tett. Érdekes körülmény azonban az eset kapcsán az, hogy ezeket a félig megsemmisített, de még felismerhető levélszavazatokat éppen Parászka Boróka lakhelyének (Jedd) közvetlen közelében egy forgalmas csomópont mellett hagyták, könnyen megtalálható helyen.
A megtalálás körülményein túl az is különös, hogy bár nem neki szólt a névtelen olvasói bejelentés, a rendőrség intézkedéséről és az esetről nagyrészt már ő maga számolt be. Az esettel az általunk felkért külföldi médiaszakemberekből álló Választási Médiafigyelő Delegáció is foglalkozott: az ügyről a Telex által készített beszámolóval kapcsolatban arra az érdekes jelenségre hívta fel a figyelmet, hogy a hogy a Google szerint a cikknek van egy február 1-jére datálható URL-je. Az esettel kapcsolatban Parászka a következőket nyilatkozta:
„A levélszavazatok megtalálásának helyszínével kapcsolatban: a szemétlerakó, ahol a felbontott borítékokat és a szavazólapokat megtalálta a punctul.ro a jeddi úton, de nem Jedden található. Nem lakott terület, így nem is lehet az én házam közelében. A szavazólapokat a punctul.ro munkatársai találták meg, a helyszínen a rendőrség indított vizsgálatot, és én a helyszínelő rendőrök megérkezte után mentem ki a helyszínre. Órákkal azután, hogy a levélszavazatokról készített felvételek bekerültek a sajtóba. Igaz, hogy én voltam az egyetlen újságíró, aki kiment a helyszínre: ez a helyi és az általános magyar sajtósállapotokat minősíti.”
A levélszavazatégetős botrány nem szokatlan fejleménye az volt, hogy az ellentmondásos körülmények hírére Parászka állítása szerint sajnos újra több halálos fenyegetést kapott. Az újságírókat (és bárkit) ért atrocitások – akár verbális, akár fizikális – természetesen minden esetben teljes mértékben elítélendőek. Parászka karrierjében ez jelenség meglepően sokszor kerül elő. A Parászka életéről szóló feltűnően bensőséges és ismerősi hangvételű Wikipédia-szócikkben is külön bekezdésben hangsúlyozta ezt az ismertetőjegyet az ismeretlen szerző:
„Jogvédő és tényfeltáró munkája miatt évek óta zaklatások, esetenként halálos fenyegetések érték. A Parászka Borókát ért támadások miatt állást foglalt a Romániai Magyar Újságírók Egyesülete, a támadásokat rögzítette a Mapping Media Freedom és az Index on Censorship. A legutóbbi, halálos fenyegetésekkel járó támadássorozat akkor indult ellene, amikor a magyar kormány erdélyi sajtófinanszírozásáról írt tényfeltáró anyagot A címzett ismeretlen címmel.”
Kisebbségvédelem mínusz határon túli magyarok
A fent bemutatott ügyeken túl Parászka írásaival önmagában is többször nagy felháborodást tudott kelteni. Kritikusai elsősorban azt vetik a szemére, hogy erdélyi létére éppen a határon túli magyarsággal szemben fogalmaz meg sokszor elfogultan elítélő véleményt. A baloldalinak tartott politikai beállítottságú újságírónő sokszor éppen a nemzeti identitással szemben foglal állást. Az egyik ilyen eset például az volt, amikor a magyarországi közintézményeken is rendszerint kint lévő székely zászlót giccsnek és politikai kézimunkaterméknek nevezte. De írt már az autonómiapárti demonstrációval egybekötött Székely Szabadság Napjáról, Wass Albertről és Nyirő Józsefről is becsmérlően. Nemcsak kulturális kérdésekben ilyen szigorú: előszeretettel bírál a határon túli magyarok körében általánosan kedvelt politikai intézményeket is, például a kettős állampolgárság intézményét. Legtöbbet idézett írása azonban minden bizonnyal az arról szóló beszámoló volt, hogy kivitte kisfiát tapsolni a december elsejei (Erdély megszerzését ünneplő) román nemzeti ünnep rendezvényére Marosvásárhelyen, mert a kisfiú egyszer azon sajnálkozott az édesanyjának, hogy „a románok ellopták a mi közös Erdélyünket”:
„Én azonban lassan, kitartóan tapsoltam. Egyedül, mert körülöttünk senki, de senki nem volt magyar Marosvásárhely főterén, amikor a románok ünnepeltek. A tömeg döbbenten nézett, szétnyílt körülöttünk, mint akik nem értik igazán, mit keresünk ott. A színpadon meg felsorakoztak a gyerekek, és ropták a táncot. Imre is tapsolni kezdett a magyar gyerekeknek, és ha már két ember tapsol, akkor tapsolni kezdett három, majd négy, majd egyre többen. Ma sem tudom, hogy miért: mert tetszett nekik a műsor? Vagy mert a taps-közösség olyan erős? Tapsoltunk. Örültünk a színpadon a magyar gyerekeknek. Aztán jöttek – mert a kvóta ezt diktálja – a cigány gyerekek is, és őket is megtapsoltuk. Végül a kitartóan és most már kedvvel tapsoló tömegben mosolyogva vásároltunk lufit meg forralt bort, és hazabaktattunk a mi december elsejénken. Senki sem vette el tőled Erdélyt – mondtam Imrének.”
