Karap Gergő jogász, pszichológia szakos tanár, munka- és szervezet szakpszichológus, igazságügyi szakértő és mindemellett lelkes olvasónk is felfigyelt Bruck Gábor volt SZDSZ-es kampányguru és üzletember múlt heti Népszavában megjelent cikkére, melyet az elmúlt időben nagy sajtóvisszhang övezett. A Transzparens Újságírásért Alapítvány célja, hogy a médiatudatosságot társadalmasítsa Magyarországon, éppen ezért külön öröm számunkra, hogy Gergő saját szakmáján belül megszerzett tudásával proaktívan közreműködött a mi és mások jó szándékú edukációjában. Köszönjük az olvasói levelet, az alábbiakban közöljük:
„Az írás pszichológiainak tűnő eszmefuttatás: emberi gondolkodásról, a környezetnek erre gyakorolt hatásáról, az élményvilág elemeiről, terjedelméről, a meggyőzésről és annak eszközeiről szól. Az emberek kognitív (észlelési, érzelmi, gondolkodási) folyamatait elemzi, ami a közvélekedés szerint a pszichológia sajátja.
A téma és feldolgozása elbír még némi szakmaiságot és semlegességet. A mindenkori ellenzéknek a szavazók és a választás megnyerésére olyan megközelítéseket, megoldásokat is tud ajánlani már a pszichológia, amelyek valóságosan is közelebb hozzák az embereket. Az eredeti cikkben foglalt megtévesztésen alapuló módszer is hozhat átmeneti sikert, de etikátlan módon. Ezzel összefüggésben – a megtévesztő hatás elmúltával – a stratégia negatív következménye a végleges bizalomvesztés, és a stratégiát alkalmazó ellenzéki csoporttal való szembefordulás a megtévesztettek részéről.
Az ennél eredményesebbnek ígérkező, etikus és a pszichológia eredeti szellemiségét jobban követő stratégiát eredeti cikk célközönségénél szélesebb körnek szánom, ezért sem egyértelmű pártpreferenciákkal bíró felületen közlöm.
Először is, ellenzéki véleményvezérek, politikusok, fogadjátok el, hogy több legitim, működőképes, társadalmilag támogatott világkép, társadalomideál létezik. Mindegyiknek vannak erősségei és hiányosságai, támogatói és ellenzői. Az általatok kívánatosnak tartott nem az egyetlen, és nem is tökéletes. (Ez utóbbiakat természetesen az ellenfél precízen és maradéktalanul fel szokta sorolni. Mivel neki is vannak támogatói, nyilvánvaló, hogy ezek a hiányosságok, hátrányok sokakat zavarnak, tehát érdemes dolgozni rajtuk.)
Ismerjétek fel, hogy más és más problémái vannak, más és más kihívások érik az embert, korától, nemétől anyagi helyzetétől, adottságaitól, életlehetőségeitől függően, így az aktuális szükségleteik, hívószavaik is mások. Ezek az egyéni különbségek azonban a társadalom sokszínűségét is jelentik, ráadásul annak alkalmazkodóképességét is növelik.
Ha saját szükségleteitek, vágyaitok eltérnek a többségétől, nem a többség feladata az alkalmazkodás. Viszont ezek a szükségletek, vágyak az esetek jelentős részében kielégíthetők a többség puszta érdektelensége mellett, sem személyes támogatásuk, sem nyilvános, elvi elköteleződésük nem szükséges. (Még sokan emlékeznek rá, hogy a rendszerváltás előtt az egyetlen, kizárólagos ideológiának való elkötelezettség állandó, nyilvános demonstrálása kötelező volt. Az erre kényszerítés az ember privát szférájának, a gondolkodásának durva és erőszakos megsértése akkor is, most is . Erre irányuló kezdeményezések erős, és jogos ellenállást fognak kiváltani.) A pszichológia segítséget tud nyújtani annak felismeréséhez, megéléséhez, hogy nem a külvilág szeretetének kikényszerítése, hanem saját magunk pontos – pozitívumokra és negatívumokra egyaránt kiterjedő – megismerése, vezet a belső békéhez és harmóniához. Ennek nem feltétele egy számunkra mindenben rokonszenves kormányzat. (És valószínűleg nem is lehetséges ilyen kormányzat, államberendezkedés.)
Mi legyen a megoldás? Kétféle, a társadalomra nézve egyaránt pozitív módszer is elfoglalható.
Elsőként óvnék a meggondolatlanságtól, a zsigeri reakcióktól – minden oldalon. Dacreakciókra a gyermek is képes, gyermekkorban ez teljesen természetes: önállóságának kinyilvánítása, személyiségfejlődésének része. Ahogy felnő az ember, ez átadja a helyét az érvelésnek, a kompromisszumnak, az árnyalt megközelítésnek – és ne feledjük, felnőttként már nagyobb mozgásterünk van arra, hogy életünket, közvetlen környezetünket a konfliktusok minimalizálásával, másokat is, saját magunk képére alakítsuk ki. (“Élni és élni hagyni.”) Válaszainkat ne a a zsigeri elutasítás, a másik lenézése irányítsa! Ritka szerencsés helyzetben vagyunk itt a XXI. századi Európában, hogy erre valóban lehetőségünk van: társadalmi modellünk, kulturális mintáink lehetővé teszik, hogy egymással összeütközés nélkül, egymással párhuzamosan éljük az életünket.
Ezt a esélyt kihasználatlanul hagyni és életünket magunk által is gerjesztett konfliktusokban leélni, miközben annyi más lehetőség van, ami korábbi korok emberének nem adatott meg.
A másik opció, a társadalmilag elfogadott keretek között, az álláspontok közelítése. Felejtsük el, hogy nálunk van a bölcsek köve. Keressük tehát a közös pontokat, a kompromisszumokat a társadalom többi részével, és bátorítsátok őket is erre. Saját és szeretteik testi épsége, a potenciális veszélyek, a terhek várható növekedése például az emberek túlnyomó részét elkerülhetetlenül érintené, így okkal mobilizálja a társadalom nagy részét, attól függetlenül, hogy értelmiségi vagy sem. De ugyanúgy megvan ezekben az emberekben a jó szándék, a segíteni akarás is. A kettő nem zárja ki egymást: a társadalom jogos biztonságigénye és az emberbaráti segítségnyújtás például összhangba hozható. Persze, ehhez nyílt és őszinte kommunikáció szükséges a másik partnerként elfogadásával, kompromisszumra készen – nem ledorongolása, legyőzése, megtévesztése szándékával, korrekt módon, érett emberhez méltóan.
Nem egyszerű, nem könnyű feladat és kihívás ez, de az így elérhető eredmények is hatalmas nagyságrendűek. És bizony a dicsőség azé, aki először nyújt őszintén kezet a másiknak…”
Szerző:
Karap Gergő (Jogász, pszichológia szakos tanár, munka-és szervezet szakpszichológus, igazságügyi szakértő)
Kiemelt kép: Marabu/Népszava
