Szalai Szabolcs portréja

belpolitika

n.a.

2010

Szalai újságírói pályájának érdekessége, hogy azt sokáig aktív, LMP-s pártpolitikai szerepvállalásával párhuzamosan folytatta. A Vas megyei fiatal helyi médiumoknál kezdett dolgozni, a Czeglédy Csabához köthető Nyugat-lapcsoporttól azonban – elmondása szerint – politikai okokból távolították el. Szalait most többen azért vádolják kormánypártisággal, mert szerepet vállalt a Dull Szabolcs-féle balhé utáni Indexnél.

Az 1993-as születésű Szalai Szabolcs fiatal kora ellenére már igencsak tartalmas önéletrajzzal rendelkezik. A szentgotthárdi születésű fiatal már a középiskola alatt tevékenykedni kezdett a helyi médiában (Gotthárdi Körkép újság, Gotthárd TV televízió) újságíróként, riporterként. A középiskolai tanulmányai mellett a celldömölki Soltis Lajos Színházban kezdett el dolgozni színészként, a színészkedést az egyetemi évek alatt is folytatta. Szentgotthárdon érettségizett, majd Szombathelyen a Nyugat-magyarországi Egyetem Savaria Egyetemi Központ Bölcsésztudományi Karának kommunikáció és média szakán diplomázott. (Ma ELTE Savaria Egyetemi Központ). Az egyetemi gyakorlatát a Szombathelyi Médiaközpontnál kezdte, ide tartozott többek között a Szombathelyi TV, helyi újságok és a Vas Népe is. Ezt követően a Nyugat Rádiónál dolgozott hírszerkesztőként.

Az első közéletileg releváns szereplése az internetadó elleni tüntetésekhez kapcsolódott, ezekben helyi szinten vezető szerepet vállalat. 2014 októberében ugyanis az akkori nemzetgazdasági miniszter Varga Mihály bejelentette a kormány törvénytervezetét, mely szerint minden megkezdett gigabyte-nyi elektronikus adatforgalom után 150 forint mértékű adó kerülne kivetésre. A bejelentés azonnali és jelentős tiltakozási hullámot váltott ki a lakosság körében. Több városban is tüntetéseket szerveztek, az ún. netadó így végül nem került bevezetésre. A szombathelyi megmozdulás egyik konferansziéja Szalai Szabolcs volt.

Szalai a Kerekasztal a népbutítás ellen elnevezésű nonprofit szervezet egyik rendezvényén moderál, a sorozat vendégei voltak többek között Papp Réka Kinga, Vágó Gábor és Puzsér Róbert (Fotó: Nyugat.hu)

2014 év vége óta tehát Szalai berobbant a közéletbe, de – ellentétben másokkal – ő egyszerre kezdett újságíróként és ifjúsági politikusként dolgozni. Az internetadó elleni demonstráció után ugyanis csatlakozott a Vas megyei LMP-hez, bár egyetlen választáson nem indultam soha. Ezzel párhuzamosan a Nyugat Rádiónál kezdett szerkesztőként dolgozni. Amikor egy vele készített interjúban rákérdeztek az összeférhetetlenség dilemmájára, Szalai a következő választ adta:

„Nagyon figyeltem arra, hogy a pártunk ne legyen felülreprezentálva, sőt, kifejezetten ügyeltem rá, hogy ne én kapjam azokat a híreket, amik az LMP-ről szólnak. A tagságomat természetesen jeleztem a munkáltatóim felé is, akik ezt elfogadták.”

Mi is megkerestük Szalai Szabolcsot, aki a portré ezen részével kapcsolatban azt nyilatkozta, hogy amíg a Czeglédi Csabához tartozó Nyugat Médiacsoportnál dolgozott, nem viselt semmilyen pártpolitikai tisztséget, munkája során pedig sosem írt az LMP-ről.

Szombathelyi kitekintés

Ugyanebben az interjúban beszélt azonban arról is, hogy miért kellett eljönnie a szombathelyi illetékességű médiumcsoporttól. Ezzel a történettel kapcsolatban ismerni kell a nyugat-magyarországi médiaviszonyokat: itt általában a korábban MSZP-s, most már DK-s ügyvéd-politikus Czeglédy Csaba neve szokott előkerülni. Czeglédy még 1998-ban – akkor még a saját nevén – megalapította a Nyugat Média és Világháló Egyesületet, majd az egyesület kiadásában 2001-ben elindította a Nyugat.hu hírportált, amely azóta a régió egyik legmeghatározóbb online lapjává vált. 2005-ben aztán elindította a Nyugat-Rádiót is, miután a jelentős részben Czeglédy Csaba által tulajdonolt Human Operator Zrt.  megynyerte az ORTT pályázatán a szombathelyi közszolgálati frekvenciát. Két évvel később, 2007-ben a szombathelyi városi nyomtatott lap, a Szavária Fórum is a Nyugat-csoporthoz került, amikor is a város akkor szocialista polgármestere, Ipkovits György a korábban saját kiadású lapot kiszervezte annak a Promed Kft-nek, amely cég tulajdonosa többek közt a Czelglédy Csaba által bejegyeztetett Nyugat Média és Világháló Egyesület, valamint a nyugat.hu főszerkesztője és a Nyugat Rádió hírigazgatója ugyanaz a személy, egy bizonyos Rozmán Gyöngyi. A fent említett interjúban Szalai ezzel a Czeglédy-féle médiaholdinggal való konfliktusra utal, amikor azt mondja, hogy nem volt zökkenőmentes a távozása a Nyugat-Rádiótól:

„Volt egy internetes összetűzésem az egyik tulajdonossal, Czeglédy Csabával, aminek a hatására nem maradhattam tovább.”

Az interjúztató kérdésére, mely szerint mennyire gondolja Szalai igaznak, hogy a Nyugat-Rádió a helyi szocialisták szekerét tolja, a következőket mondta: „Soha nem szóltak bele a munkámba, de mivel tudtam, hol ülök, kik a tulajdonosok, ezért szelektívvé vált az adatgyűjtésem.” Szalai ezzel az ún. öncenzúra fogalmára utal, amikor is a szerzők önszándékból, de bizonyos külső körülményeket szem előtt tartva a megrendelő informális szabályait ismerve, azokat betartva alkotják műveiket. Ezzel szemben azt viszonyt tényként kezeli, hogy a szakításra a politikai szerepvállalása miatt került sor:

„Az viszont tény, hogy mióta a politikai befolyásom országos lett, bojkottált a Nyugat-lapcsoport.”

Később kicsit konkrétabban is fogalmaz az ügy hátterével kapcsolatban: szerinte sok esetben a választások eredménye pont az LMP-s szavazatokon múlhat, így a baloldal 2014-ben Szombathelyen nagy nyomás alatt tartotta a jelölteket, hogy lépjenek vissza az esélyesebb ellenzéki indulók javára: „Akkor sem, és most sem engedünk a zsarolásnak. Nem fogunk egy mandátumért lefeküdni senkinek. Czeglédy Csaba azért is gyűlöli az LMP-t, mert azt hiszi, hogy annyi szavazatot „vettünk el tőlük, hogy emiatt nem nyerhetett dr. Ipkovich György.”

Fideszes-e az LMP-közeli független-objektív újságíró?

Szalai miután távozott a Nyugat Médiacsoporttól, 2016-ban társaival megalapította az LMP mellett működő Lehet Más a Jövő ifjúsági szervezetet, melynek az országos elnökévé is megválaszották, 2017-ben pedig a párt Vas megyei szervezetének tagja lett. Eközben Szentgotthárdon Fiatalok Szentgotthárdért néven civil mozgalmat is alapított. Az elnöki posztjáról később lemondott, ezután az LMP parlamenti frakciójánál dolgozott kommunikációs munkatársaként két éven át. 2019 év végén itt is felmondott, ugyanis 2020 januárjától az LMP-közelinek tartott a Jövő TV online televízió és hírportál alapító-főszerkesztőjeként kezdett el dolgozni (és ezzel párhuzamosan a Jövő Rádiónál). A médium az LMP pártalapítványától, az Ökopolisz Alapítványtól kapott támogatásból működött, valamint az impresszumában a szerzők között szerepel például Pitz Dániel, az LMP ifjúsági szervezetének elnöke is. De a Jövő TV-n indította el Szellemvasút címmel „karanténshowját” az LMP-s Ungár Péter is. Szalai ekkor lett rendszeres meghívottja a különböző közéleti fókuszú tévéknek: többször szerepelt már az ATV-ben, a Magyar Hang Flaszter című műsorában, a Hit Rádió Gyújtópont című műsorában, de a Jövő TV főmunkatársaként is vitázott már az oktatásügyről a Pesti Srácok Polbeat című műsorában. 2020 októberében szerepelt a HírTv Plusz-mínusz műsorában, legutóbb pedig már, mint indexes újságíró volt meghívott vendég a PestiTv-ben.

A kommunikációs készség és rutin a mikrofon mindkét végén jól jön (Fotó: Szalai Szabolcs Facebook-oldala)

Szalai újságírói pályájával kapcsolatban gyakran előkerül az a tény, hogy ő nem csak a kormánypártok politikáját illeti kritikával, szívesen rúgja össze a port írásaiban ellenzéki csoportosulásokkal is. A Reflektor nevű blogon „Hogy követel átláthatóságot a Momentum, ha maga is titkolózik?” címmel tett közzé írást 2017. július 25-én, amelyben azt kifogásolja, hogy a párt a korábban hirdetett transzparencia ellenére akkor már üzleti érdekekre hivatkozva titkolta az általuk szervezett fesztivál költségeit:

„A Momentum az elmúlt időszakban egyre vállalhatatlanabb dolgokat csinál, belső körökben már arról beszélnek, hogy teljesen összezuhantak az első nagy dobásuk után, de nálam itt vágták el magukat végleg.”

Szalainak egyébként hobbija az E-sport, a Jobbik képviselőjének, Farkas Gergelynek egy 2017-es parlamenti témával kapcsolatos felszólalása apropóján interjút adott az Esport1 nevű portálnak, ahol arról beszélt hogyan viszonyul a politika a professzionális videojátékokhoz idehaza.

Szalai fogja fideszesíteni az Indexet?

Az Index-ügy 2020 júniusában robbant be a magyar köztudatba, az ún. Gerényi-terv kiszivárgásával. A terv az alapító-ősindexes Gerényi Gábor fejében született meg, aki ma az LMP-s Ungár Péter tulajdonában lévő Azonnali.hu egyik tulajdonosa, 2017 előtt pedig évekig a Mandiner.hu tulajdonosa volt. Ennek a lényege – az egybehangzó találgatások szerint – az Index strukturális átalakítása lett volna, egyes rovatokat külön cégekbe történő kiszervezésével. A terv kiszivárgását követően a szerkesztőség Dull Szabolcs főszerkesztő vezetésével tiltakozásba kezdett és az oldalon többször is nyomatékosan felhívták a figyelmet az Index szerkesztőségi függetlenségének veszélybe kerülésére kezdték. Ekkor az Index igazgatósági elnöke az a Bodolai László volt, aki Gerényihez hasonlóan szintén nem újonnan került be az Index kötelékébe, gyakorlatilag az alapítása óta kapcsolatban állt a portállal, ugyanis 18 évig volt az Index ügyvédje. Bodolai bizalomhiányra hivatkozva menesztette Dull Szabolcs főszerkesztőt, ez a lépés azonban a teljes szerkesztőséget szembe állította a kiadóval.  Bodolaiék egyébként elmondásuk alapján nem kívántak gyökeres változtatásokat meghonosítani a személyi struktúrában, a szerkesztőséggel egyedül Dull személyéről nem voltak hajlandóak egyezkedni, hiszen a vezetőség indoklása szerint Dull üzleti titkokat szivárogtatott ki. Az Index igazgatóságában úgy vélekednek, Dull örülhet, hogy kirúgással megúszta, tőlünk nyugatra ugyanis ilyesmiért általában pert is akasztanak az ember nyakába. Az igazgatóság azt is sérelmezte, hogy Dull a velük való egyeztetés nélkül állította át az Index függetlenségét jelző barométert „veszélyben”-re, ami a hirdetési bevételek gyors csökkenését vonta maga után. Ezen kívül Bodolai egy ATV-nek adott interjúban azt is állította, tudomásukra jutott, hogy Dull ellenzéki politikusokkal egyeztet. (Az említett események részleteire vonatkozóan Bodolai László egyébként számos nyilatkozatot adott.

Szalai munkában, már az Index munkatársaként (Fotó: Bodnár Patrícia / Index.hu)

A szerkesztőség mindezzel nem értett egyet és nem volt hajlandó az egyeztetésre. Dull személyéhez ragaszkodva, Tóth-Szenesi Attila vezető szerkesztő, Munk Veronika és Haász János főszerkesztő-helyettesek július 24-én jelentették be, hogy mintegy nyolcvan indexes munkatárssal együtt beadják a felmondásukat. A távozók bejelentették, hogy fizetős oldalt indítanak. Kárpáti Márton, az Index.hu Zrt. volt főszerkesztő-helyettese ezt követően Van Másik Kft. néven hozott létre új vállalkozást, hárommillió forint alaptőkével. A Telex.hu indulásáról szóló tervet 2020. szeptember 4-én jelentette be Munk Veronika, a Telex.hu főszerkesztője, akihez azóta a versenytilalmi korlát lejártával társ-főszerkesztőként Dull Szabolcs is csatlakozott.

Nem kormánypártinak tartott lapok is név szerint megemlítették Szalait az Indexhez érkező új munkatársak kapcsán írt támadó hangvételű cikkeikben (Fotó: Nyugatifény.hu)

Ezzel párhuzamosan az Index vezetősége elkezdte pótolni a távozó munkaerőt, és megjelentek az első hírek is az új érkezőkről. A Magyar Hang közölte elsőként, hogy „Hercsel Adél, az NLC.hu korábbi újságírója, illetve Szalai Szabolcs, az LMP-közeli Jövő TV alapítója is átmegy az Indexhez.” Szalai Szabolcs a Magyar Hang kérdésére megerősítette, hogy a laphoz megy, de ennél többet nem kívánt mondani. Végül 2020 nyarán ment át az Indexbe, ahol először a politikai rovat újságírójaként dolgozott, 2021 év eleje óta pedig a videós csapat vezető szerkesztője. Kibeszélő néven van egy közéleti műsora az Indexen, ahol vezető kormánypárti és ellenzéki politikusokkal beszélget.

Az új érkezők és ezzel együtt Szalai is számos támadás középpontjába került: Egy a Nyugatifényen megjelent írás, amely név szerint is megemlíti őt, például kifejezetten „hullarablóknak” titulálta a lapnál állást foglaló újságírókat. A 444.hu pedig arról a melodramatikus gesztusról számolt be, amelybe egy a portál új hangvételével elégedetlen korábbi indexes olvasó elkeseredettségét fojtotta. Szalai egyébként mindezek mellett kifejezett tisztelettel és semleges hangnemben nyilatkozik a témában, egy vitaműsorban például, amikor a távozó indexesekről kérdezték a következőket mondta: „Emiatt a helyzet miatt, hogy felállt egy szerkesztőség, most mások írják az újságot. De én az előző garnitúrát is jó újságíróknak tartottam és azt gondolom, hogy a mostani szerkesztőségben is kiváló emberekkel dolgozhatok együtt. Nekem ez egy nagyon-nagy megtiszteltetés, hogy indexes lehetek.”

Szerk.: Az Ojim.hu nem hírközlő felület, a bemutatott portré nem tekinthető véglegesnek és befejezettnek, azt folyamatosan frissítjük az új és a már rendelkezésre álló információk alapján.

Kiemelt kép: Szalai Szabolcs hivatalos Facebook-oldala