Üstökösként indult a pályán a rendszerváltás idején, huszonöt évesen már főszerkesztő a Magyar Televíziónál. Megharcolja a 2000-es évek politikai és példányszámharcait, majd tíz évig vezeti a Digi Sport reggeli műsorát. Az Index körüli csatározásokban kerül újra a figyelem középpontjába. Markáns véleménye van a kapuőrszerepről, az újságírói szakma és a hagyományos zsurnalista-értékek továbbélésének lehetőségeiről.
Szombathy Pál 1969-ben született. Gyermekkorát Bácsalmáson, majd Kecskeméten töltötte, ahol anyai nagyapjától kapta meg a családi politikai indíttatást, amelyben a büszke holland gazdák és Nagy Ferenc kisgazda politikus, a második magyar köztársaság első miniszterelnökének öröksége határozta meg az értékrendet. Édesapja jogász, de később újságíróként tevékenykedik.
Két hivatás vonzza az ifjúkor romantikus időszakában: író vagy detektív szeretne lenni. Miután hamar világos lesz, hogy utóbbi chandleri felfogása (menő öltönyökben szépséges, ámde rejtélyes milliomosnékat kikérdezni), nem sok hasonlóságot mutat a rendőrségi tekintélyelvű rendszer valóságával, inkább az írás felé kezd kacsintgatni. Magával az újságírással nagyon hamar eljegyzi magát, 13 éves korában már gyakornok a Bács-Kiskun megyei lapnál. az akkoriban szokásos inasfeladatok mellett megyei focimeccsekről is tudósít a klubelnöki Volgák és interurbán telefontudósítások összehasonlíthatatlan közegéből.
1988-ban kezdte meg egyetemi tanulmányait az Eötvös Loránd Tudományegyetem Bölcsészettudományi Kar magyar-történelem szakán, ahol 1993-ban szerzett abszolutóriumot, történelem szakos diplomáját 1996-ban szerzi meg.
Nagy generációs élménye a rendszerváltás lázas időszaka: baráti beszélgetéseken és szemináriumokon ugyanolyan lelkesedéssel vitatják meg a fejleményeket. Ebben a lázas közéleti időszakban kezdődik újságírói pályájának első érdemi szakasza: 1992-ben harmadéves egyetemistaként jelentkezik a Magyar Hírlaphoz. (Utólag visszaemlékezve elmondta, hogy számára a Hírlap volt a csúcs. Egyrészt az járt a családnak, másrészt nagyon menő volt a kinézete a nagyalakú, “broadsheet” formátumával. Az újság stúdióját csoporttársával és barátjával Szerető Szabolccsal végzi el (ő jelenleg a Magyar Hang főmunkatársa). Először külsősként foglalkoztatja őket a lap, azonban hamarosan megkapják a belsős státuszt, Szombathy parlamenti tudósító lesz. A rendszerváltás első parlamentjének pártjai közül a vezető kormánypárt MDF-et és az akkor mindössze 33 fős frakcióval rendelkező utódpártot, az MSZP-t kapja. A Szocialista Párt aztán 1994-ben abszolút többséget szerez, és elnöke Horn Gyula alakít (koalícióban az SZDSZ-el) kormányt. Így adatik meg az ifjú riporternek, hogy a rendszerváltást követő két kormányzati ciklust is tűzközelből, a kormány vezető erejéhez “kirendelve” követheti nyomon. Mindez állítása szerint a szerencsén kívül azért volt lehetséges, mert a Magyar Hírlapnál alapvetően az SZDSZ-t tartják a legfontosabbnak, a szerkesztőségen belül jobb érdekérvényesítő képességgel rendelkező kollégák inkább a szabaddemokraták közelében szeretnének inkább lenni. “Nem volt nagy keletje a szadeszes körökben az MSZP-nek sem.” Az MDF-esekkel, már csak a családi indíttatás miatt is jól szót ért (az 1990-es választásokon ő maga is a pártra szavaz), de az otthoni bestiáriumban egyértelműen fekete bárányként szereplő kommunisták utódpártjával is konstruktívan alakul a viszonya:
“Az MSZP-frakcióban 33-an voltak, kicsik voltak, sok érdekes ember volt közöttük, akadtak szociáldemokrata típusú arcok is.”
A parlamenti tudósítás aranykorát éri ekkoriban, szabad, izgalmas légkör honol az Országgyűlésben: “fiatal voltam, nagyon érdekes, együtt tanulták a politikusok és az újságírók az új világot, bájos, kicsit csetlő-botló, de őszintébb és emberibb közeg.”
Sokkal közvetlenebb a viszony az újságírók és a politikusok között: akkoriban a pártoknak is érdekük, hogy az üzeneteik közvetítésében kulcsszerepet játszó sajtómunkásokkal kölcsönösen gyümölcsöző viszonyt ápoljanak. Más volt a nexus abból fakadóan is, hogy nagyobb volt a rangja egy vezető országos napilapnak (A Magyar Hírlap – a Népszabadság után – a második legnagyobb példányszámmal rendelkezett). Maga a politika mozgalmi jellegű arany- és hőskorát érte, a diskurzust fontosabbnak tartotta, nem volt patikamérlegen kimérve az információadás, a pártok akkoriban még nem csupaszították le minimalistára a kommunikációs eszköztárukat.
Szombathy generációja a sajátos történelmi helyzetben nagyon fiatalon kap komoly lehetőségeket az akkor még sokkal inkább tekintélyelvű szakmában, miután nem minden tapasztalt kolléga tudja vagy akarja felvenni a megemelkedett fordulatszámot.
“Volt, akinek későn jött a rendszerváltás. Kiégett, lusta, fáradt újságírók már nem akartak ilyesmibe belevágni, egy új világ rendszerét kiismerni.”
A parlamenti tudósítók között volt olyan szakmai együttműködés, már csak az információs cserebere és seftelés kapcsán. Teljesen más volt az újságírók viszonya is, a mai falak hiányoztak a különböző világnézetű újságírók között: “én még tisztelettel viszonyultam az “újmaós” (Új Magyarország), nemzetes kollégákhoz is”
A későbbi dolgok csírái már megvoltak, akadt liberális fölénytudat: avíttas jobboldaliak, akik “nem is újságírók”. A korszak médiaháborúját elnézve lehetséges, hogy a fiatalok között volt csak nagyobb az átjárás, manapság is harminc alatt nagyobb a kollegialitás és a kommunikációs hajlandóság. Ezután jellemzően bemerevednek az elválasztó vonalak, bejönnek az egzisztenciális megfontolások, és idővel minden generáció újratermeli a szembenállást. Azok az X generációsok, akik a ‘90-es években a meghaladás reményét jelentették, mára a legélesebb szembenállást teremtették meg.
Óriási előrelépést hoz az 1994-es év: átkerül az akkor gyakorlatilag monopolhelyzetben levő Magyar Televízióhoz, belpolitikai főszerkesztői beosztásban, egy évre rá pedig a A Hét című nagy múltú (1970 óta sugározták) és definitívnek számító hírháttérműsor főszerkesztőjévé avanzsál.
Vezetői ars poeticájának egyik legfőbb elemét itt még sikerrel valósítja meg: a programnál a generációváltást oly módon sikerül véghezvinni, hogy különböző világnézetű emberek dolgozzanak együtt, közös értékek és szakmai sztenderdek mentén együttműködve.
“Olyan kollégák akik későbbiekben változatos utat futottak be: Gulyás Erika (aki baloldali kormány szóvivője lesz), Pálffy István (később KDNP-s országgyűlési képviselő), de ott még közös értékek mentén.”
A Héttől 1998-ban távozik, az MTV vezető szerkesztőjeként folytatta munkáját. 2000-ben aztán otthagyja a közszolgálati televíziót, és visszatér Magyar Hírlap szerkesztőségébe. Előbb munkatársként, majd belpolitikai rovatvezetőként, főmunkatársaként, végül 2003-tól főszerkesztőként dolgozik .
“Amikor visszamentem a Hírlaphoz ott már nem volt ekkora nyitottság”
A három év alatt, amíg főszerkesztő nem lesz, sokan mennek el, mert nem kapnak bizonyos típusú (például publicisztikai) feladatokat világnézetük miatt, amely nem egyezik a szerkesztőség többségéével, “nem az elvárt világnézeti panelekben gondolkodnak”. Ezen próbál változtatni, amikor 2003-ban a lap svájci menedzsmentje főszerkesztővé nevezi ki, egy bonyolult és egyébként “nagyon élvezetes” procedúrát követően.
“…itt nagyon rossz világ lesz, mert mindenki nagyon szabad lesz, de felelősséggel is jár, nem lehet mindennel a főszerkesztőhöz menni.”
A sokszínűség és az álláspontok vitában megvédésének kihívása nem mindenkinek jön be, és mivel már akkor is voltak alternatívák, ahol ellenérvektől kevésbé zavartatva lehetett tevékenykedni, sokan távoztak a Hírlaptól.
A tulajdonos Ringier 2002-ben megvásárolta a Népszabadságot, ezt követően a csoportnál sajátos tandemben élt egymás mellett a két vezető napilap. Szombathy úgy értékeli, hogy büszkék lehetnek a teljesítményükre, bizonyos értelemben felül is múlták a Népszabadságot:
“a Népszabadság nagy lassan mozduló, dinoszauroszszerű képződménye a Hírlap frissebb, fiatalosabb, gyorsabb volt.”
A Gazdasági Versenyhivatal azonban nem nézte jó szemmel a helyzetet, és arra kötelezte a svájci tulajdonost, hogy valamelyik laptól szabaduljon meg. Ők, annak nyilvánvaló brandereje miatt a Népszabadságot kívánták megtartani, a Magyar Hírlap megszüntetése mellett döntve. A szerkesztőség azonban felvásárolta a Magyar Hírlapot kiadó céget és újraindította a lapot. A függetlenség útja anyagi okokból nem volt járható, végül 2005-ben Széles Gábor üzletember vette meg a lapot, az újság irányvonalát megváltoztatva, így 2006-ban Szombathyt menesztik a laptól.
A menesztés indoklása némileg abszurdra és anakronisztikusra sikeredett: “…az egy nagyon vicces beszélgetés volt a tulajdonossal. Széles Gábor azt mondta, hogy hát bajok vannak, nem alakul jól a példányszám. Mondtam hogy ez az egyetlen lap, aminek nem lefelé hanem felfelé ment a példányszáma. – Hát igen…de nem eléggé.”
Ezen a ponton már el kellett gondolkodnia azon, hogy milyen irányba halad az újságírói szakma, milyen lehetőségek záródtak be, illetve milyenek nyílnak meg. Már ekkor megfigyelhetők azok a tendenciák, amelyek aztán a 2010-es években eszkalálódnak a nyomtatott sajtó hanyatlásától a közösségi média tarolásáig, ami egyszerre nyitja meg szinte bárkinek a nyilvánosság fórumait és készteti koncepcióváltásra a pártok kommunikációért felelős vezetőit.
Nyilvánvaló, hogy az újságírók megbecsültsége rég nem látott mélységbe süllyedt, elvesztették a nyilvánosság előtt folyó diskurzusban “kapuőr” szerepüket. Ha csak a pályája elejére tekint vissza, sokkal nagyobb megbecsültségnek örvendtek az újságírók, sokkal nagyobb rangja volt a szakmának. Ebben szerepet játszhat, hogy ma már bárki lehet újságíró, nincsenek azok a komoly szakmai elvárások, amik korábban jellemzőek voltak.
“Jobb, hogy ha szembenézünk vele, hogy egyes szakmák eltűnnek ahogy változik a világ. Van ma az egyik szomszédom Gárdonyban, nagyon jó barátságban vagyok vele, egy nagyon jó fej ember, ő annak idején fiatal korában szűcs volt. Ma is nagyon sikeres ember, de teljesen mást csinál. Be kellett látni egy adott ponton hogy a szűcs nem az a szakma, ami stabil életpályát képes nyújtani.”
Ha nem is olyan mértékben, mint a szűcsöknél, az újságíróknál is történtek olyan változások, amelyek egzisztenciális kérdéseket vetnek fel. Ahogy a szűcsök is leginkább kis szériás “kézműves” termékekben láthatják a jövőt, lehet, hogy a klasszikus újságírás értékei is “prémiumtermékekben” élhetnek tovább.
Ma már bárki tud fotót csinálni, bárkinek lehet véleménye, azt le tudja írni, bárki tud tévéműsort vezetni, bárki tud beszélgetni.
“Ez egy olyan szakma, amelyik ilyen értelemben áldozatává vált a világ előrehaladásának. Ennek tagadhatatlanul van jó oldala. Én rengetegszer láttam ebben a szakmában, hogy az emberek hajlamosak kiégni, rutinból működni, unalmassá válni, lehet ez egy vérfrissítés. Jöhetnek olyanok, akiknek jó gondolataik vannak, kiváló íráskészséggel rendelkeznek, valamilyen területen komoly tudással rendelkeznek.”
Vannak azonban olyan szerkesztői erények, mint az empátia, műveltség lényeglátás, a képesség, hogy a néző fejével gondolkodjunk, amit az egyéb feladataik mellett, korlátozott időkeretben “hobbiújságíróskodók” nem biztos, hogy képesek nyújtani.”
A közéleti újságírás szélmalomharcai után hagyja hogy megkísértse a televíziózás. 2007-ben külsősként visszatér a Magyar Televízióhoz, ahol az Á la carte című közéleti-beszélgetős műsor vezetője lesz. A műsorban érdekes személyiségek kvaterkáznak a vacsoraasztalnál fajsúlyos témákról, felelevenítve a magyar televíziós egyik szép hagyományát. 2009-ben nem indult újra az Á la carte, amelyet 2010-től a Story TV vett műsorára.
A 2008-ban a műsorral párhuzamosan zona.hu néven internetes magazint indít, amely csak egy évig működött. A cél az volt, hogy a hírversenyből kimaradva, alaposabb elemzésekkel lássák el azokat, akiket a közélet mélyebben is érdekel. Sajnos közbeszól a 2008-as gazdasági válság, amely miatt a portál szponzora nem tudja biztosítani azt a hosszú távú befektetést, amelyre szükség lenne az oldal felfuttatásához.
2010-ben némileg váratlanul a Digi Sport csatornán indít reggeli műsort, amit aztán tíz éven keresztül vezet. Arra a kérdésre, amit gyakran megkap műfaji rugalmasságáról, azt mondja, hogy alapvetően öttusázó típus, semmilyen műfaj iránt nem köteleződött el teljes mellszélességgel, de több műfajban is igyekszik magas szintű teljesítményt nyújtani.
“Nem én vagyok a legjobb vívó, de elég jól vívok, és a többi négy tusában is igyekszem professzionális szintet hozni.”
A Reggeli Start célja, hogy a sportról szóljon, azoknak, akiket érdekel, felelősséget vállalnak jöjjenek akár a tudomány, kultúra, üzlet világából. A sport összekötő szerepe hatalmas, karmester, író, üzletember, mindenki szeret valamilyen sportot, mindenki szurkol valakinek. Ez is magyarázza, hogy miért mentek olyan szívesen a vendégek a műsorba, de nyilván szerepet játszottak a profi körülmények (kezdve a sminkkel vagy a kávéval), az odafigyelés és a felkészültség is.
“Ha megérzik ezt az érdeklődést, kíváncsiságot és tiszteletet az interjúalanyok, akkor szerintem szívesen jöttek.”
A Digitől 2020 nyarán kényszerül távozni, az Index körül kialakult botrány miatt. 2017. július 26-tól az Index.hu Zrt. igazgatósági tagja. Az események 2020. nyarán gyorsulnak fel, amikor Bodolai László a működésért felelős alapítvány vezetője elbocsátja a főszerkesztő Dull Szabolcsot, miután utóbbi úgy nyilatkozik, veszélybe került az Index szerkesztőségének függetlensége, és a szerkesztőség által kezelt nyilvános függetlenségi barométert is ennek megfelő állásba helyezi. A tulajdonosok Szombathyt nevezik ki a portál élére.
“Ismertem az Indexet olvasóként, három évig igazgatósági tagként. Egy top olvasottságú hírportál, amihez nagyon erős érzelmi viszonyulása van az ott dolgozóknak. A kiadó és a szerkesztőség között nulla az együttműködés, ilyen a világon nincs sehol, ez nem professzionális.”
Szerinte az ott dolgozók túl romantikusan viszonyultak a portálhoz és saját magukhoz:
“Úgy gondolták, hogy a világ legjobb dolgát hozzák ők létre. Noha valami olyasmit működtetnek, ami már húsz éve működik, és nagyon sok ember, aki már nincs ott, mert vagy kiutálták vagy elment máshová, tehát sokak munkája, de akik éppen ott vannak kijelölik magukat arra, hogy hogy ez velük kezdődött, és velük fejeződik be, ők a láng őrizői.”
Indexes szerepvállalása nem tartott sokáig 2020. július 22-től július 27-ig vezérigazgató, ezzel az Index.hu Zrt. legrövidebb hivatalban lévő vezérigazgatója mintegy négy nappal (Ződi Zsolt előtte hat napot töltött a poszton) Főszerkesztőként valamivel tovább marad, november végén távozik, miután a szerkesztőségi függetlenséget garantáló alapítványi modellt megszüntetik.
A Nagy Józsefnek adott interjúban ezt így fogalmazza meg:
“Képzeljünk csak el egy állatkertet: tele veszélyes ragadozóval és békés látogatókkal; mégsem történik baj. Vajon miért? Hát mert ott a rács a ragadozók és a látogatók között. A rács által működik az állatkert, a konstrukció! Az Indexnél az alapítványi forma volt a rács, emiatt vállaltuk egyáltalán. Nem sejtettem, hogy a rácsok egyszer csak megnyílnak, és ott találjuk magunkat szemtől szembe a vadakkal.”
Hogy az Index körüli ügy mennyire toxikussá vált jelzi, hogy a Digi Sport romániai tulajdonosai elbocsájtják, arra hivatkozva, hogy nem jelentette be indexes igazgatósági tagságát. Erről így vélekedik:
„Most azonban itt a búcsú ideje, amit másképp képzeltem, önszántamból és békében, de nem így lett: a DIGI ugyanis elbocsátott, méghozzá szerződésszegés miatt; a kirúgás indoklása szerint nem tájékoztattam a munkáltatót arról, hogy 2017 óta az Index Zrt. igazgatósági tagja vagyok, ami lássuk be, igen abszurd állítás, hiszen mindez bőséggel megjelent akkor a nyilvánosságban, s természetesen engedélyt is kértem digisportos munkahelyi vezetőimtől akkor, három éve egy másik, nem konkurens profilú gazdasági társaságban betöltött tiszteletdíjas tevékenységhez. Én tehát most nem felálltam, hanem eltávolítottak, miután kitört az indexes konfliktus.“
Ugyanígy elköszönt tőle a balhé első napján a pozsonyi Új Szó című napilap is, ahol szintén tíz éven át írt heti glosszákat mindenféle témában a populizmus arcaitól Winston Churchill “NÁCI” felirattal “festékszóródott” mellszobráig.
Noha nem tartott sokáig és nem végződött szépen, büszke az ott töltött időre, és arra, hogy rövid idő alatt sikerült működőképes szerkesztőséget felépíteni, és a már előre kárörvendő jóslatokkal ellentétben nem zuhant be a portál látogatottsága. A “magyar hírszolgáltatás otp-jénél” is a sokszínűség és a középretartás elvét szerette volna megvalósítani. Büszkén említi azt a példát, hogy a 2020-as amerikai elnökválasztás idején készítettek egy rögtönzött közvélemény-kutatást az ott dolgozók között, aminek az lett az eredménye, hogy a munkatársak nagyjából fele-fele arányban támogatták Bident és Trumpot. “Nem nagyon van olyan médium Magyarországon, ahol, ebbe vagy abba az irányba, ne 90-10 százalékos az arány. Az integratív hozzáállás nem mindenkinek tetszik, amikor ugyanezen választás kapcsán behívják egy vitára Jeszenszky Zsoltot, sokan fogadják megütközéssel. Erre mindig azt mondtam, hogy Jeszy nem főszerkesztőnek jön, még csak nem is állandó publicistának, hanem egy vitaműsorba, ahol épp az a cél, hogy a vélemények minél szélesebb skáláját ismerjük meg.”
Ez az egyre általánosobbá váló polarizáltság szerinte nem spontán, hanem mesterségesen teremtett igény az olvasók részéről: “Az olvasót hozzászoktatták egyfajta étrendhez, és ha beletesznek valami mást íz, reklamál, hogy nem jó, ingerlő ez az ízkompozíció.(…) az én ideálom, hogy legyen valami állandó, olyasmi, mint komolyság vagy hang, de legyen valami meglepő is benne.A megszokottság, de kellő mennyiségű meglepetéssel.”
A jelenlegi felhozatal inkább úgy működik, mint a McDonalds: “gyorskaja, gyors lefolyású bár erős érzelmek,gyors lefutású felháborodás, egyre rövidebb reakcióidővel, aztán gyors lefolyású az egész dühroham.” Ezt csak tovább rontja, ha az adott médium olvasói támogatásokból él, hiszen ha ő “tartja el” a lapot, közvetlen fogyasztói önérzettel rendelné meg a műsort is.
A tévék kapcsán az a tapasztalat, hogy a pártos műsorok vonzzák a nézőket, ami viszont reménykeltő a jövőre nézve, hogy a YouTube-on már jól szerepel például az Öt című műsor, ami nem véleménybuborékokat akar kiszolgálni.
Az elmúlt hónapokban derült ki hogy a nehéz gazdasági helyzet miatt felfüggesztették alma matere, a Magyar Hírlap nyomtatott kiadását, ugyanez történt a 168 Órával is, ahol eleddig utolsó rövidre sikerült főszerkesztői megbízatását vállalta.
Arról, hogy a nyomtatott sajtónak befellegzett, a Gutenberg Galaxisnak néhány éven belül vége a következőképp vélekedik: “Ez az okostelefonok elterjedésének következménye. Gyakorlatilag az információ- és hírfogyasztás egy minden perces tevékenységgé változott. innentől kezdve az a fajta tempó, hogy 24 óránként a postaládában vagy az asztalodon van az elmúlt 24 óra összefoglalása, és van egy órád, másfél, hogy elolvasd, már nem működik. Nem ilyen az emberi figyelem, és egyre kevésbé lesz ilyen. Az emberi figyelem, az elmélyülés a valamivel való foglalatosság időtartama is folyamatosan csökken. Ez nem kedvez a nyomtatott sajtónak, bár én nem gondolom, hogy teljesen megszűnne. Egyfajta luxus vagy nagyon divatos szóval mondva kézműves termékként élhet tovább. Régóta, 10-15 éve gondolom, hogy a nyomtatott napilapnak nincs jövője, de a hetilapoknál már más a helyzet.”
A napilapok szerinte maximum speciális termékként, egyfajta luxusigényeket kielégítve maradhatnak meg. Ha valaki esetleg mégis szeret így híreket fogyasztani, van erre igénye és ideje, és hajlandó erre sok pénzt áldozni. A hetilapoknál már többen választhatják azt, hogy szeretnének elmélyültebben olvasni, és persze annak is nagy jelentősége van, hogy megjelennek-e mecénások, akik esztétikai vagy közéleti meggyőződésből hajlandóak finanszírozni tömegigény szempontjából anachronisztikus sajtótermékeket.
Ily módon élhet tovább az az újságírói attitűd, amire őket nevelték, ami fiatal korában még mainstream volt, de amit mára partvonalra szorított az a hozzáállás, ahol az aktivizmus keveredik az újságírással. Ha utóbbi marad is a mainstream, szubkultúraként szükség lesz a mélyebb elemzésekre és a szemlélődőbb hozzáállásra.
