Vitaest-sorozatunk elindulásának második évfordulóját Jeszenszky Zsolt, politikai hobbistával és Hont Andrással, az Átlátszó újságírójával ünnepeljük.
Két olyan újságíróról van szó, akik nem rejtik véka alá a véleményüket! Míg Hont András a Spirit FM-en vezet műsort, az Átlátszó munkatársa, valamint az ATV ÖT című műsorának visszatérő vendége, addig Jeszenszky Zsolt a Pesti TV Politikai Hobbista című műsorát vezeti.
2020-ban indult útjára a Transzparens Újságírásért Alapítvány, melynek célja, hogy felépítse Magyarországon a médiatudatosság kultúráját. Cikkeken, klubbeszélgetéseken és valódi vitákon keresztül hozzuk közelebb a médiafogyasztókhoz az újságírás világát és a benne szereplő meghatározó személyeket, az újságírókat.
A MagNet Közösségi Házzal együtt létrehoztuk a Zsurnaliszta Vitaest sorozatot, amely keretein belül a közéleti újságírók véleménye végre érdemben megütközhet és kialakulhat egy párbeszéd a különböző oldalak között. A vitapartnerek a magyar közélet és média legfontosabb, legaktuálisabb kérdéseiről folytatnak majd párbeszédet, az esemény során pedig a közönség tagjai is feltehetik kérdéseiket a vendégek számára.
Az esemény időpontja 2022. február 23., a helyszín pedig a MagNet Közösségi Ház, illetve további információk itt érhetők el.
Gyertek el és szemléljétek meg a magyar közélet egyik veszélyeztetett állatfaját, a valódi vitát! Tudjatok meg többet arról, hogyan vélekedik a hazai sajtó aktuális helyzetéről két olyan ember, akik véleménye önmagában is izgalmas, nem hogy egymással ütköztetve! Tegyetek velünk közösen egy lépést a vitakultúra és a médiatudatosság fejlesztéséért!