Akár egy jó vicc is lehetne, amikor egy politikai vita főszereplője két lipicai ló és az angol király. De nem vicc volt, viszont tegnap ettől volt hangos a magyar sajtó, ugyanis a magyar kormány visszakérte III. Károlytól a korábban neki adott lovakat.
A Nelson és Iveco nevű két lipicai körül szeptember 9-én néhány óra alatt szinte tankönyvi példája alakult ki annak, hogyan készül ugyanabból a bizonytalan információból politikai botrány, cáfolt álhír, majd végül egy ennél jóval bonyolultabb történet. A kiindulópont a brit Daily Mail értesülése volt. A lap szerint a magyar fél olyan levelet küldött a brit királyi udvarnak, amely a két ló Magyarországra szállítását kezdeményezte. A történetet gyorsan átvette a magyar sajtó, de már az első néhány órában egészen eltérő lett, hogy az olvasó mit tudott meg belőle.
A Blikk meglehetősen egyenes címet választott: „Visszakérte a Károly királynak adott ajándék lipicai lovakat a Tisza-kormány.” Ebben nincs sok feltételes mód. A visszakérés megtörtént, a lovak ajándékok voltak, a cselekvő pedig a Tisza-kormány. A lap később protokollszakértőt is megszólaltatott arról, mekkora illetlenséget jelentene egy királyi ajándék visszakérése. Vagyis az első bizonytalan brit értesülésből gyorsan diplomáciai történet lett.
A jobboldali médiában még határozottabb keretet kapott az ügy. A Hír TV már úgy fogalmazott, hogy a kormány „visszakérné” a III. Károly koronázására adott lovakat, egy másik anyag címében pedig már az szerepelt, hogy „III. Károly király lovaira fáj a Tisza-kormány foga”. A volt agrárminiszter, Nagy István megszólalásából pedig olyan cím született, hogy „Kinek gurult el a gyógyszere?”. Ebben az olvasatban a történet nem egyszerű adminisztratív félreértés, hanem diplomáciai blama és kormányzati inkompetencia.
A Világgazdaság még tovább ment, amikor a minisztérium későbbi magyarázatát úgy értelmezte, hogy a kormány „bevallotta”, valóban vissza akarta kérni a lovakat. A cikk szerint a történet „felfoghatatlan”, a tárca közlése pedig lényegében beismerő vallomás. Ez erős értelmezés, de nem volt alaptalan. A minisztérium valóban elismerte, hogy júliusban született olyan levél, amely a lovakra vonatkozó kölcsönszerződés megszüntetését kezdeményezte. A tárca azt állítja, hogy a levél „pontatlanul fogalmazott”, majd a hibát korrigálták, és jelezték a brit félnek, hogy nem akarják hazahozni az állatokat.
Közben ugyanis kiderült valami más is. A lovak a minisztérium jelenlegi közlése szerint nem is egyszerűen ajándékként kerültek a királyi udvarhoz. A tárca azt állítja, hogy 2024-ben kölcsönadási megállapodás alapján kerültek a Royal Mewshez, és továbbra is a magyar állam tulajdonában vannak. Ez azért különösen érdekes, mert a magyar sajtó szinte minden első tudósításban „III. Károlynak ajándékozott lovakról” beszélt, és még a Külügyminisztérium első, Indexnek küldött válasza is „ajándékba adott lovakként” hivatkozott rájuk.
Vagyis alig néhány óra alatt nemcsak az vált bizonytalanná, hogy visszakérték-e a lovakat, hanem az is, hogy jogilag egyáltalán ajándékok voltak-e.
A másik médiatérben egészen más volt az első reflex. A Telex nem magát a lóügyet tette a középpontba, hanem Orbán Viktor reakcióját. „Zavarba ejtő Facebook-poszttal jelentkezett Orbán Viktor lovakról és hülyékről” – szólt a cím. A cikk erősen hangsúlyozta, hogy az eredeti információ a Daily Mailtől származott, amelyet megbízhatatlan brit bulvárlapként mutatott be, és azt is, hogy addigra a magyar minisztérium és a Buckingham-palota felől is olyan közlések érkeztek, amelyek szerint a lovakat senki nem viszi vissza Magyarországra. A Telex története így elsősorban arról szólt, hogy Orbán Viktor egy már cáfolt sajtóhírt használt politikai támadásra.
A 24.hu még egyértelműbb volt: „Orbán Viktor a cáfolat után ugrott rá a brit lóvisszakérési sztorira.” A lap a „jobboldali sajtó által görgetett nagy lóvisszakérési botrányról” írt, és hangsúlyozta, hogy a Daily Mail értesülését a brit sajtó szélesebb köre nem kapta fel, Magyarországon viszont gyorsan politikai ügy lett belőle. Ebben a változatban nem a kormány diplomáciai ügyetlensége volt a történet főszereplője, hanem az, ahogy az ellenzéki Orbán és a jobboldali média egy bizonytalan hírből botrányt épített.
A HVG hasonlóan fogalmazott: már a címben „a NER-sajtót lázban tartó lóbotránynak” nevezte az ügyet. A hangsúly itt is azon volt, hogy egy brit bulvárlap állítására épült fel a politikai történet, és Orbán Viktor ezt használta fel a kormány támadására.
Csakhogy este tíz után érkezett a minisztérium új közlése, és ettől az addigi egyszerű felállás megbillent.
Addig ugyanis két könnyen elmesélhető történet versenyzett egymással. Az egyik szerint a Tisza-kormány olyan amatőr, hogy visszakéri a brit királynak adott koronázási ajándékot. A másik szerint a jobboldali sajtó és Orbán Viktor bedőlt egy brit bulvárlap alig ellenőrzött hírének.
A minisztérium későbbi magyarázata alapján egyik történet sem fedi le teljesen azt, ami történt.
Nem bizonyított, hogy a kormány végül valóban haza akarta hozni Nelsont és Ivecót. A lovak jelenleg is az Egyesült Királyságban maradnak, és a magyar fél szerint ez a szándék. Ugyanakkor már az sem mondható, hogy a Daily Mail történetének semmilyen valós alapja nem volt. A minisztérium saját közlése szerint létezett egy júliusi levél, amely a kölcsönszerződés megszüntetését kezdeményezte. Hogy pontosan mi állt ebben a levélben, miért született meg, és hogyan lehetett annyira „pontatlan”, hogy utána külön korrigálni kellett a brit fél felé, azt a tárca egyelőre nem magyarázta meg részletesen.
Az Index ebből a szempontból érdekes köztes helyzetbe került. Első cikkének címe még tényként kezelte, hogy a kormány visszakérte a lovakat. Később saját megkeresésére a Külügyminisztérium cáfolatát is külön cikkben közölte, majd az eredeti anyagot is frissítette azzal, hogy sajtóinformációkról van szó és a kormány tagadja a visszakérést. Ez jól mutatja, milyen gyorsan változott a történet: ugyanazon a napon ugyanannál a médiumnál jutottunk el a „visszakérte” kijelentéstől a „sajtóinformációk szerint” megfogalmazásig.
Az ATV talán a legjobban összefoglalta ezt a bizonytalanságot már a címében is: „Lóháború Londonnal: visszakérhette Károly király ajándékát a Tisza-kormány, vagy mégse?” Ebben tulajdonképpen benne van az egész ügy. Volt egy brit állítás, volt egy magyar cáfolat, volt egy állítólag kemény hangú levél, és volt egy diplomáciai megoldás, amelynek eredményeként a lovak végül biztosan nem indulnak haza.
Médiaelemzési szempontból azonban talán nem is az a legérdekesebb, hogy végül kinek lesz igaza a júliusi levél pontos tartalmáról. Hanem az, milyen gyorsan eldőlt a történet jelentése még azelőtt, hogy ez kiderült volna.
A jobboldali sajtó számára a lóügy pillanatok alatt a Tisza-kormány alkalmatlanságának szimbóluma lett. A „visszakérésből” követelés, a bizonytalan diplomáciai ügyből botrány, a hibás levélből nemzetközi megszégyenülés lett. A kormánykritikusabb lapoknál ezzel szemben a történet eleinte sokkal inkább a NER-média működéséről és Orbán Viktor kommunikációjáról szólt. Egy kétes brit bulvárhír elindult, a jobboldali nyilvánosság ráugrott, majd a hivatalos cáfolatok ellenére tovább görgette.
Ha a Daily Mail állításával és a júliusi levéllel kezdünk, akkor egy diplomáciailag kínos kormányzati ügy rajzolódik ki. Ha a minisztériumi magyarázattal és azzal kezdünk, hogy a lovak nem jönnek haza, akkor egy felfújt politikai botrány. Ha pedig megvártuk az esti pontosítást, akkor egy harmadik történetet kapunk. Valaki a magyar állam nevében valóban kezdeményezte a lovak kölcsönszerződésének megszüntetését, majd a kormány ezt korrigálta, mert állítása szerint nem akarta visszahozni őket.
Talán ennél jobb példát nehéz lenne találni arra, hogyan működik a gyors politikai hírciklus. Először megszületik az ütős történet. Utána a politikai reakció. Aztán a cáfolat. Végül megérkeznek azok a részletek, amelyekből kiderül, hogy az egész valamivel bonyolultabb volt.
Nelson és Iveco közben marad Windsorban. A magyar sajtó viszont egy nap alatt többször is hazahozta őket.