Vastag Tamás: A médiába vetett bizalmat csak a transzparenciával lehet elősegíteni

A választás eredménye mindenkit váratlanul ért. A kormánypárti és ellenzéki szavazókat, politikusokat, és persze a közvéleménykutatókat is. Sokak számára váratlanul érkezett a választás előtt három nappal az a Telexen megjelent hír is, miszerint Marosvásárhely mellett kidobott, felgyújtott levélszavazatokat találtak. A hír szerint döntően az ellenzéket támogató szavazatok mentek a szemétbe. Valakik kidobhatták. Első olvasásra megdöbbentő, aggodalomra okot adó hír. Második olvasásra is. Hozzászokhattunk ezekhez az érzésekhez a koronavírusról, és az orosz-ukrán háborúról megjelent hírekkel kapcsolatban. Mint ahogy ahhoz is, hogy a politikai érdekek mentén polarizálódott közéleti hírportálokat olvasva nem érdemes reflexszerűen elhinni egy szenzációhajhász hírt. Így tett a Transzparens Újságírásért Alapítvány által meghívott, nemzetközi szakértőkből álló Választási Médiafigyelő Delegáció is, sőt észrevettek egy érdekes jelenséget is a hírrel kapcsolatban. A cikknek volt egy február 1-jére datálható URL-je, ami azért érdekes, mert a szavazólapokat március 19-én lehetett átvenni. 

A Választási Médiafigyelő Delegáció kérdést is intézett Dull Szabolcshoz az anomáliával kapcsolatban. A Telex főszerkesztője technikai hibára hivatkozott: egy véletlen időpontra csúszott vissza a cikk. Arra a kérdésre nem válaszolt, hogy a cikket először mikor írták meg. Felmerült a gyanú, hogy a cikket előre megírhatták, és a később készült képeket utólag szerkesztették bele. Valljuk be, több gyanús körülmény is volt. Például az is, hogy a baloldali elfogultságairól hírhedtté vált Parászka Boróka újságíró lakóhelyétől nem messze találták meg az illegális szemétlerakón a levélszavazatokat. 

Ezt követően olyan képernyőképek is napvilágra kerültek, miszerint az eredeti cikk nyilvános front endjén is február 1-i dátum szerepelt. Ezek után semmit nem nyilatkozott a Telex az ügyről. Pedig nagyon sokakban kételyek merültek fel a hírrel kapcsolatban. Amennyiben a Telex komolyan vette volna az önmaga által alkotott független és objektív hírportál mítoszát, akkor megpróbálta volna tisztázni magát. Meg sem próbálta. Egy rövid válasz: technikai hiba. Aztán csak „Áll néma csend; légy szárnya bent”.

Magyarországon a médiába vetett bizalom eddig sem volt magas. Ezután az ügy után sem fog megnőni a bizalom. A médiába vetett bizalmat csak a transzparenciával lehet elősegíteni. A Telexnek lett volna lehetősége fogadni a Választási Médiafigyelő Delegációt. Nem tette. A Telex nem érdekelt a transzparencia elősegítésében?

Emlékeztessük magunkat mindig ezzel a történettel arra, hogy egyes hírportálok a függetlenség és az objektivitás hamisan megképzett álcája mögé bújva próbálják elérni, hogy az olvasóközönség tényként kezelje azt, amit írnak. Néha kiderül, hogy nem minden tény, ami annak látszik.

Vastag Tamás, a médiatudatosság nagykövete