
Szóviccbűnözéstől a főszerkesztésig – így lett Német Tamásból a Telex vezetője
Dull Szabolcs váratlannak, ám előzmények nélkülinek semmiképpen nem nevezhető leköszönése után a lap egyik legismertebb arca, Német Tamás lett a Telex főszerkesztője.
Dull Szabolcs váratlannak, ám előzmények nélkülinek semmiképpen nem nevezhető leköszönése után a lap egyik legismertebb arca, Német Tamás lett a Telex főszerkesztője.
Két újabb újságíró távozik a Telextől: Rovó Attila főszerkesztő-helyettes és Haász János szerkesztő is otthagyja a lapot, miután nemrégiben két szintén alapembernek számító kolléga már felállt a Dull Szabolcs vezette médiumtól. Távozásukat a Telex is kommentálta, egyikük szerint azonban a lapvezetés nem mond igazat.
Az ellenzéki politikusokat nehezen tudják szóra bírni a kormányközelinek tartott sajtótermékek, míg a kormánypárti politikusok az ellenzékinek tartott médiát kerülik, de a közösségi média által
A Transzparens Újságírásért Alapítvány tényfeltáró cikkében hívta fel a figyelmet a Telex, 2022-es országgyűlési választás hetén megjelent, szavazatégetéssel foglalkozó cikke körüli furcsaságokra. Az ilyen ügyek
A választás eredménye mindenkit váratlanul ért. A kormánypárti és ellenzéki szavazókat, politikusokat, és persze a közvéleménykutatókat is. Sokak számára váratlanul érkezett a választás előtt három
A Választási Médiafigyelő Delegáció kérdéseket intézett Dull Szabolcsnak, a Telex főszerkesztőjének azzal kapcsolatban, hogy miért jelenhetett meg februári dátum a ‘Kidobott levélszavazatokat találtak Marosvásárhely mellett’
A közéleti újságírás tájképe – a politikához hasonló módon – sokak számára gyakran két monolitikus tömbnek tűnik, amely jelenség egyáltalán nem meglepő a szekértábor-logika eluralkodásának
“Nincs objektív mérce arra, mennyi idő után nevezhető valami botránynak” – válaszolta Dull Szabolcs, a Telex főszerkesztője alapítványunknak. A Telex szerkesztőségének a Pegasus-ügy médiafolyamatait elemző
Transzparens Újságírásért Alapítvány
2500 Esztergom, Akácos utca 20.
Adószám: 19100218-1-11
Számlaszám: 11702012-21449981